Városi bringázás 2.0: a Koppenhágai Kerék

Decemberben, a koppenhágai klímacsúcson mutatták be a fenti, Koppenhágai Kerék névre keresztelt koncepciót. Mint a videóból kiderül, a bicikli két dolog miatt is figyelemre méltó. Az egyik maga a hibrid tulajdonság. Vagyis a hajtásból és fékezésből származó energiát képes eltárolni a hátsó kerékbe épített eszköz, és visszaadni valamennyit ebből az energiából a biciklinek. Vagyis könnyebb hajtani, mint egy normál bicajt.

A Koppenhágai Kerék persze nem csak arra jó, hogy kisebb energiabefektetéssel tudunk elkerekezni vele A-ból B-be. A kerékpárhoz jár egy iPhone-alkalmazás is, mely nem csak a leadott kalória mennyiségét mutatja, de az aktuális, helyi légszennyezettségi adatokat, a zajártalom mértékét is nyomon követhetjük, amerre csak járunk.

Az alkalmazás használói anonim módon megoszthatják a közösséggel adataikat, így arra is van mód, hogy segítségével ne csak a legrövidebb, de a legegészségesebb útvonalat is ki tudjuk választani.

Megkerestem a projekt gazdáit pár kérdéssel. A leginkább arra voltam persze kíváncsi, hogy mikor és mennyiért lehet majd kapni a Koppenhágai Kereket. Azt a választ kaptam, hogy a prototípus tesztelése mostanában zárul le, és kereskedelmi forgalomba valamikor az év folyamán kerülhet. Az ára pedig körülbelül 500 dollár, azaz 100 ezer forint lesz.

Az iPhone-alkalmazás a bicikli lelkét fogja adni. Egyrészt a telefonon tudjuk majd be- és kikapcsolni a hibrid üzemmódot. (A Kerék hibrid módban - az uniós direktívákat követve - maximum 25 km/órás sebességet fog engedni.) Másrészt a kormányra erősített telefon valós időben mutatja nekünk személyes statisztikáinkat, a már említett környezeti adatokat.

Harmadrészt az iPhone app segítségével azt is megtudhatjuk, hogy ismerőseink közül ki kerekezik épp a környéken. Negyedrészt pedig anonim módon megoszthatjuk saját statisztikáinkat a közösséggel, úgyhogy átfogó képet kaphat mindenki arról, hogy egy adott városban milyenek a feltételei a biciklizésnek.

És a végére még egy érdekesség: azt hallottam, hogy lesz rajta lopásgátló funkció. Nem csak a kereket lehet zárni a telefon segítségével, de arról is azonnal értesítést kaphatunk telefonunkra, ha a lelakatolt biciklinket valaki megmozdítja. Innen már csak egy lépés a vázba épített gps nyomkövető.

Az alkalmazás amúgy minden városra, így Budapestre is működni fog. És jó esély van rá, hogy a forgalomba kerülés idején hozzánk is eljut majd a bicikliből néhány darab.

A Koppenhágai Kereket már két hagyományosan biciklis város (Koppenhága és Toronto) polgármestere is tesztelte...

Címkék: sport iphone bicikli városi app biciklizés
2010.02.02. 20:36. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez a lendkerekes bicikli tök jó.
kurva jó, de tényleg.
nna végre valami IRL-hez kötődő használható dolog! de hogy max 25 km/h?! asszem lehet majd bicót jailbrakelni:D
csak hát elég randa az a tányér...
Nem vagyok meggyőzve. Vajon az elektromos hajtás mennyit nehezít a gépen ?? Ráadásul váltó sincs rajta, ami szintén energia vesztés.
Úgy látom, hogy ehhez a biciklihez mindenből a legrosszabbat választották.

Az iPhone-alkalmazás pedig kifejezetten visszatetsző. Ezért nem fogok iPhone venni (meg másért sem).

A közösségi megosztás jó, de nem ilyen áron, hanem ingyért...
ötletes. de a fehér kivitel tényleg jo ötlet?
@cadmagician: szerintem tobb szinben fogjak piacra dobni.
Az 5let jó, de elég drága és jó lenne,ha nem csak iPhone-nal lehetne használni. Érdekelnének a részletek is,hogyan nyeri és adja vissza az energiát. Például okos lenne,ha hegyről le gyűjtené magába az energiát és hegyre fel adná le, nem fordítva:)
ez már megint fából faszkarika. :)
semmi értelme, koncepcionális és jó drága.

olcsó fapados canga kell, vazze ifón nékü. :D
Jó kis videok, nekem is kéne :D

Kukkantsatok be ide is:

www.etelfutar.co.cc
www.halozatok.co.cc
www.nyomtatok.co.cc
alapvetően jó ötlet, vajon az 500 dollárban az iPhone is benne foglaltatik? akkor az jó vétel.

olyan telefon kéne, amelyet CSAK kerékpárról lehetne tölteni. menő vagy, hogy iPhone-od van? tekerj, hogy feltöltsd!

a