Villantott a Facebook Places, itt a fotós-kommentes Foursquare app

Múlt héten - talán - pénteken jelent meg a Facebookon pár ismerősömnél olyan státuszüzenet, mely azt mutatta, hogy az illető becsekkolt Facebook Places-en budapesti lokációkra.

A fícsör elsősorban azoknak a gowallás júzereknek működött, akik összekötötték gowallás accountjukat facebook-os accountjukkal. De pár órára a touch.facebook.com oldalon is megjelent a menüben a "places" opció.  Sőt, én Androidról is láttam a környező helyek listáját.

Sajnos screenshotot nem csináltam az oldalakról, pedig mint utóbb kiderült, kellett volna. Mert pár órával később a Facebook kitörölte ezeket a státuszokat, és ismét elérhetetlenné vált a fícsör. Pontosabban androidos telefonon nekem kattintható a Facebook appban a "Places" menüpont (lásd az illusztráción), és fel tudok venni új venue-t is, de elmenteni már nem tudom.

Mindebből arra következtethetünk, hogy hamarosan Magyarországról is elérhető lesz a Places. Kíváncsian várjuk. Bár az én benyomásom az volt, hogy a felület maga egy primitív Foursquare-re hasonlít leginkább. Egyelőre nem tűnt Foursquare-killernek a Places.

Ha már Foursquare: az imént jött a hír, hogy hamarosan elérhető lesz a Foursquare iPhone-appjának új verziója, melyben többek között képfeltöltés és kommentezés is lesz. Igazi közösségi alkalmazássá nőheti ki magát ezzel a frissítéssel a szolgáltatás.

A Foursquare ígérete szerint még a héten az androidos alkalmazás is frissülni fog, úgyhogy karácsonykor már képekkel tudunk becsekkolni, illetve kommentezni is lehet majd ismerőseink bejelentkezéseit.

Aki nem bírja kivárni, hogy frissüljön az alkalmazás, azok addig használják fotós becsekkolásra a picplz-t.

Címkék: mobil magyar facebook iphone képmegosztás lokalizáció android app lbs foursquare helyzetmegosztó facebook places
2010.12.20. 15:27. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezzel végleg eldőlt, hogy nagyobb mobilnet csomag kell majd a mostani 100MB/hó helyett.

Megörültem, h máris elérhető androidon, de csak az előző bugfix verzió jött le. :/
viszont az instagramba szépen beépítették a 4sq-t, na ez például egy kurvajó húzás volt, igaz, ehhez nincs köze a faccsénak :)
a Gowallán eddig is lehetett képeket publikálni a helyekhez...én személy szerint sajnálom, hogy a Foursquare elhúzott, mert a Gowalla szebb és "tisztább" a helyek adatbázisa is, de a 4sq jobban taktikázott.

Igaz, a nemrég megjelent Gowalla verzió amolyan check-in aggregátorrá vált (egyelőre még csak az iPhone-verzió), szóval megy a harc :) Ha bejön a Androidra is ez a frissítés, akkor maradok Gowallán :D

Az mindenesetre tény, hogy a 4sq nagy hiányt pótol a képek publikálásának lehetőségével.
4sq-t kényszerből használtam, de gyorsan elfogytak az értelmes badge-ek így a játék kihalt, most gowallázok mert (lásd dude kommentjét).

viszont gowallából nem hiszem hogy átmennek majd a fotók, bár ki tudja, hogy a 4sq-nek mik a tervei az API-val (utána meg nem olvastam).
Nagyon jó lenne ha a Facebook placest megcsinálnák rendesen! Én a 4sqt napi szinten használnom és nagyon szeretem. Nem egy amúgy elmulasztott találkát hozott nekem már össze. Csak egy baj van vele. Kevesen használják. Ebben sokat segíthetne a Places.