Bréking: a Facebook felvásárolta az Instagramot

facebook instagram

Mark Zuckerberg jelentette be néhány perccel ezelőtt (az Instagram oldaláról pedig a CEO Kevin Systrom), hogy a Facebook tokkal-vonóval megveszi az Instagramot. 

Két szempontból is érdekes lépés. Először is, az Instagram mindössze egy hete jött ki Androidra. Sietés lehetett, miközben már érkeztek a szerződéstervezetek az irodába.

A másik pedig: a Facebook az elmúlt években rosszabbnál rosszabb képnézegető felületeket fejlesztett, miközben a közösségépítő szájtnak épp a fotómegosztás az egyik fő funkciója.

Zuckerberg amúgy azt ígéri, hogy nem fogják szimplán bedarálni a fotómegosztó szolgáltatást: "elkötelezettek vagyunk abban, hogy az Instagramot függetlenül fejlesszük és gyarapítsuk tovább." Azt is írja, hogy bár az Instagramot milliók használják világszerte, az a céljuk, hogy a Facebook segítségével még több emberhez elvigyék a cuccot. 

Amellett is letette a nagyesküt, hogy holnaptól is lehet majd Tumblrre, Foursquare-re vagy Twitterre postolni Instagramból. Úgyhogy nem fogják ilyen szempontból sem facebookosítani.

Ha bele nem is nyúlnak most, az Instagram továbbfejlesztési iránya akkor is Zuckerberg kezében van mostantól. Ami nem biztos, hogy szerencsés lesz középtávon a szolgáltatás felhasználói szempontjából.

Szerintem a mostani felvásárlás egyben valahol beismerése is annak, hogy a Facebook az elmúlt években képtelen volt jó mobil alkalmazás(ok)at fejleszteni. Mert bár van nekik ez a mindent bele Facebook appjuk, de a "mindent bele" pont egyenlő a "semmire sem jó igazán"-nal. A csetklienst már külön appba tolták. Épp ideje, hogy most fotózás terén is valami dedikáltat, jót készítsenek. Vagy legalább: vegyenek.

És ha egyszer az Instagramnak sikerült jól megértenie, hogy hogyan kell mobil alkalmazásként közösséget építeni fotók köré, akkor jobb az ő agyukat használni, mint azt a sok szerencsétlent, aki képtelen volt 2 év alatt összehozni egy közepesen rossz Instagramot a Facebooknál. 

Plusz az Instagram még most menő. Így Instagram-oldalról biztosak lehettek abban, hogy ha valamikor, akkor most lehet nagy pénzt elkérni a cuccért. 

Ja, amúgy 1 milliárd dollárt (mai árfolyamon: 227 ezer millió forintot) fizetett érte Zuckerberg - készpénzben és Facebook-részvényekben. 

A startup alapítója, Kevin Systrom eredetileg programozó, és a Google-nél dolgozott egyetem után, majd saját vállalkozásba kezdett. Először egy Foursquare-szerű web appot készítettek. Majd rájöttek, hogy a fotómegosztás, ami igazán érdekli az embereket. Pontosabban: hogy ők is tudjanak szép képeket készíteni egyszerűen.

A fenti videóinterjúból az is kiderlül, hogy az Instagramnál nagyon kevés, viszont nagyon magasan kvalifikált munkatársat alkalmaznak. Systrom azt mondja, hogy a munka minősége a fontos. Viszont ezekben a munkatársakban maximálisan meg is kell tudni bízni. Így történt, hogy egy tucat fejlesztő megcsinálta az egyik legnagyobb sikersztorit iOS-en.

(...) We're not just looking for people who obsess over the details - we're also looking for people who can communicate new ideas as quickly and efficiently as possible. You should be able to use plain pencil & paper to construct and communication variations on ideas to the product team. Design is an iterative process, and we're looking for people who embrace this philosophy of creation as well. (Instagram álláshirdetés dizájnereknek)

Az Instagram 2010 októberében jelent meg iOS-re, és egy évvel később már több, mint 10 millió felhasználójuk volt, akik több, mint 100 millió képet osztottak meg az alkalmazásban. Utóbbi hírek szerint csak iOS-en már megközelítették a 30 millió regisztrált felhasználót.

A mostani androidos nyitással simán duplázódhat ez a felhasználószám a következő hónapokban.

Címkék: facebook felvásárlás instagram instagram facebook
2012.04.09. 19:05. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyilván én vagyok a földhözragadt, de nem irreálisan sok érte?
Szerintem akkor az Instagramból Google+-ba megosztás integrációja felé irányuló vágyaimat akkor le is húzhatom a retyón, ugye? :)
Én nem értem, mi a baj a Facebook képnézegető felületével, szerintem a mostani teljesen rendben van: végre nagy felbontásban, teljes képernyőn is élvezhető minőségben kerülnek fel a képek, ráadásul a képnézegető is kapott egy teljesképernyős opciót, szerintem teljesen rendben van (az más kérdés, hogy Androidon tényleg hulladék a hivatalos app - az instagram helyett én inkább ennek fejlesztésére költöttem volna azt az 1 milliárd dolcsit)
Felhasználónként kb. 4000 Ft. Hogyan érhet meg ennyit egy felhasználó és milyen módon termeli ki az árát?
Egy milliárd az szerintem enyhén szólva is sok ezért a bandáért.
Remélem ezt nem juttatják a gowalla sorsára.
@Nakhchivan: hosszú távon és a hirdetésekből. :)
Ezt az 1 milliárdot inkább a mobil kliens fejlesztésére kellet volna költeni, mert a mostani rémszar(mind Android mind IOS platformon), egy független fejlesztő csapattal sokkal olcsóbban cselekedtek volna értelmesebb dolgot.
én nem vagyok benne biztos, hogy agyon-vissza kéne fejtegetni, miért és miként éri ez meg a zuckinak. inkább gesztusértékű villantás a tőzsde meg a világ felé. szerintem minden más csak ezután jön.
@Deino: igen, nagy valószínűséggel azt most elfelejtheted :)

Egyébként Webstagram.com-on meg lehet nézni, hogy ki hányadik júzer. Belképés után felül Settings-re klikk, és a User Info-nál megtekinthető.

A Mark...izé...Play Store szerint már kevesebb, mint egy nap után 1 millió fölött volt a letöltések száma (1 - 5 milla között), jelenleg pedig már az "5 - 10 millió letöltés" kategóriában van... :)