A tech startupok új európai fővárosa: Berlin

berlintech.pngTavaly egy fejlesztő ismerősön költözött ki Berlinbe, hogy onnan dolgozzon francia cégének. Ezen a nyáron pedig egy másik (frontend) fejlesztő ismerős döntött úgy, hogy Berlinben folytatja az életét, egy neves startupnál, a Soundcloudnál

Berlin mellett nem csak a növekvő tech munkalehetőségek szólnak, hanem pl. a város hangulata is. Kevés érdekesebb, (karrier szempontból is) vonzóbb európai nagyváros van jelenleg Európában a német fővárosnál. 

A jelenségre felfigyelt az NPR, majd utóbb a BBC is. Előbbi azt emeli ki, hogy bár a Szilícium-völgy elsőbbsége megkérdőjelezhetetlen, Európában is kezd felfejlődni a lokális startup kultúra. Londont, Párizst és Berlint emeli ki a cikk szerzője. És nem kérdés, hogy a három város közül a legérdekesebb Berlin. 

London, Párizs vagy New York egy nagyságrenddel nagyobb város, mint Berlin. Viszont San Francisco például - legalábbis lélekszámát illetően  - éppen a német fővárossal hozható párhuzamba. 

Berlinről előbb terjedt el, hogy menő hely a cégalapításra, minthogy ez valóban így is lett volna. A cikkben megszólaló egyik befektető szerint mostanra azonban valóra vált az önbeteljesítő jóslat. Berlinról ma már nem csak annyit sejtünk, hogy hipszter, laza, kreatív, fiatalos és befogadó, hanem azt is, hogy sikeres induló technológiai vállalkozásoknak is jó inkubátora. 

Igaz, a német fővárosban még nincs olyan tech cég, mely egyértelmű világsikerré érett volna (mostanában talán a Soundcloud törekszik hasonlóra), és az is biztos, hogy aki válogatósabb, az jelenleg Londonban, New Yorkban vagy San Franciscóban könnyebben megtalálhatja számításait, viszont Berlin egyrészt közel van, másrészt kulturálisan is könnyebben fogyasztható város, mint egy angolszász megapolisz, ráadásul érdekesebb dolognak is számít berlini minicégnél dolgozni, mint százezredik álláskeresőnek lenni London vagy San Francsico valamelyik irodai várótemrében.  

Akik esetleg Berlinben szeretnék kipróbálni magukat, a következő cégeknek érdemes cv-t küldeni: 

Soundcloud, Wooga, Klab, txtrMadvertiseMonoqi, Squadmail, Cloudcontrol, Ezeep, Readmill

Ha Berlinben dolgozik ismerősötök, vagy tudtok még jó berlini startupokról, írjátok meg bátran.  

Címkék: berlin karrier startup állás
2012.07.22. 13:18. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az egyik legnagyobb itteni a fejlesztő-befektető cég a Rocket Internet. Csomó startup projektjük van, mint például a vadi új Payleven, vagy a német piacon nagyon befutott Zalando, de a lista elég komoly: www.rocket-internet.de/ventures

Akit komolyabban érdekel annak az alábbi két oldalt ajánlanám még:
venturevillage.eu/
www.deutsche-startups.de/
@berliner12: Rocket Internet... Európa legmenőbb Copy-Paste cége! Nem egy ember mesélt súlyos történeteket róluk.
Ez jó részt igaz. De hogy jön ez ide? Kurva sikeresek és berliniek (legalábbis a központ itt van). Egyébként amellett, hogy jórészt lenyúlásokból áll a portfólió, azért az túlzás lenne állítani, hogy nulla hozzáadott értékkel rendelkeznek. A startupok többsége nem rendelkezik többel.

Mondj egy nagy céget amiről nem egy ember mesél súlyos történeteket.