Na, ma volt egy "háttérbeszélgetés", gyakorlatilag sajtótájékoztató az iWiW-ről.
Szabó Márton, az
iWiW Kft. ügyvezető igazgatója és
Tóthmátyás Tibor, a T-Online Magyarország portáligazgatója tartotta.
A lényeg az volt, hogy minden nagyon szép és jó. Nagyon nem kell változtatni, mert szuper a hangulat, és mindenki nagyon örül a hatalmas látogatottságnak és a kiválóan formálódó hazai online közösségnek. Tóthmátyás többször is hangsúlyozta, hogy nem kell változtatni, mert az iWiW az
így jó. Ahogy ő mondta: "egy online telefonkönyv". Ja, bár kérdés, hogy közösségi szolgáltatás-e egy telefonkönyv, de mindegy is, mert most a szolgáltatás optimalizálásával foglalkoznak.
Azt is megtudtuk, hogy a
vasalátolás bár nagyon költséges, na de a bevételek meg sokkal nagyobbak, úgyhogy végülis nincs probléma. Valaki felvetette, hogy akkor miért döglődik mostanában a szájt. Erre Szabó Márton az Oracle szoftverét emlegette fel. Majd gyorsan megjegyezték, hogy ezt azért ne írják le az újságírók. Nyilván nem is fogják.
Az, hogy az elhangzottak közül mit nem szabad leírnia az újságíróknak, egyébként többször is elhangzott. Például a Kurucinfo kapcsán, márminthogy a t-sek állítólag meggyőzték őket, hogy az iWiW az nem az NBH. Valami inforparkos találkozóról volt szó, de erről nem szabad írni, úgyhogy csitt. Még csak annyit, hogy Tóthmátyás az egészet azzal viccelte el, hogy "gondolkoztunk is hogy váltsunk judeoplutokrata.hu-ra".
A félszeg kérdésekre, miszerint azért nem nagy kunszt egy iWiW-felhasználó kapcsolati körét feltérképezni s ezekkel az infókkal visszaélni, valamint nem hívják fel ezekre a veszélyekre kellően a felhasznlók figyelmét, olyan válaszok jöttek, hogy ezek "elméleti kérdések", meg hogy "felnőtt emberek vagyunk." És hogy Kóka János is használja az iWiW-et, aki pedig "nem buta ember".
Voltak még kisebb bizonytalanságok, mint például hogy milyen az iWiW növekedése. Szabó szerint hullámzó, Tóthmátyás szerint monoton. Ergo: hullámzó monotonitás jellemzi a szolgáltatást, összegeztük magunkban a szópárbajt.
Örömmel halottuk, hogy az általunk gerjesztett
LinkedIn-hájp elérte
a portáligazgatót is. Azt mondta ugyanis, hogy nekik nem a MySpace a konkurensük (nyilván azért, mert a MySpace valóban közösségi szájt), hanem a LinkedIn. Az egyik újságíró többször is megkérdezte, hogy
az meg mi. Mire Tóthmátyás dícsérő szavakat mondott, meg hogy az nagyon jó,
business és
elit.
Azt nem tudtuk meg, hogy miért nem lehet a jogi és természetes személyeket szétválasztani az iWiW-en, valamint hogy milyen alapon is kerül törlésre pontosan egy profiloldal. Homályos "közösség elleni izgatás" és "marketing céllal" kifejezések hangzottak el.
Ja, és még egy hint: bár nem úgy, meg nem azt, de lesz valami Skype-féle VoIP-cucc az iWiW-en - vagy csak majdnem? vagy csak partneri megállapodás? vagy csak ötlet? Passz.
A találkozó egyébként kedélyes hangulatban telt. Egy-két újságíró láthatóan együtt örült az iWiW sikerének a tulajokkal. Majd megreggeliztették a sajtó képviselőit. Sajnos ezen már nem voltunk jelen.