Identity 2.0 és privacy 2.0

A tegnapi Tech MeetUp egyrészt megint nagyon jóra sikeredett (képek itt), másrészt volt egy előadáskombó, mely éppen napi témánkba vág. Szalai Ferenc az Identity 2.0-ról, Neltz Tamás pedig ide kapcsolódóan az OpenID-ről beszélt szokásos 5-5 percben.



Szóval az identity 2.0-ról nem csak technológiai oldalról van értelme beszélni. Mi például rendre azt a jelenséget szoktuk leírni a privacy2.0 fogalommal, hogy a mai webes környezetben a netezők nem hogy nem próbálják mindenáron eldugni a világ elől való világbéli, illetve virtuális identitásukat, hanem éppen ellenkezőleg: meg szeretnék mutatni azt az egész világnak.

Erről szólnak a blogok, erről szól minden közösségépítő szájt (gondoljunk csak arra, hogy az iWiW vagy a MySpace mennyi személyes adatot tartalmaz, melyeket ráadásul önként adják meg a felhasználók, annak tudatában, hogy az publikus, mindenki számára hozzáférhető.)

Az újfajta autentikációs rendszerekkel kapcsolatban felmerülő privacy és megbízhatósági kérdések/aggodalmak egy része tehát látszólagos. Már nem érdekes, hogy valamelyik identity provider - ha nála hoztam létre és autentikáltam OpenID-met -, akkor tudja, hogy mit csinálok, milyen szolgáltatásokat használok a weben.

Hozzászoktunk, hogy a webes szolgáltatásokban valamennyire kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, és még mindig a kisebbik rossz, ha mi magunk választhatjuk meg, hogy melyik identity provider-ben bízunk meg, mintha ránk kényszerítenek egy, azaz egyet.

Szóval ma egy átlag netező fent van az iWiW-en, MySpace-en, zenehallgatási szokásait megosztja a Last.fm-en másokkal, sőt, az éppen ma indult Wakoopa segítségével a gépünkön futó szoftvereket és játékokat is indexelhetjük, és megoszthatjuk másokkal. Elsőre mindez persze rémisztőnek hat. Ugyanakkor érezzük az igazságtartalmát a Wakoopa jelmondatának: "az vagy, amit használsz." És ezt kiegészíthetjük még azzal, hogy:
"az vagy, amit megosztasz magadról online."
Címkék: filozomatika privacy2.0
2007.05.03. 10:52. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szerintem béna dolog a személyiségi jogok megsértését illetve ennek a lehetőségét privacy 2.0-nak aposztrofálni.. az, hogy megad bizonyos adatokat valaki, nem jelenti azt, hogy attól még ezeknek a kezelését nem kell törvényes illetve tisztességes módon csinálni az adott cégnek. ha pl. a wiwen megadom az adataim az ismerőseimnek, akkor az nekik szól, és nem az államnak, a matávhirdetőknek vagy a szerver előtt ülő korpáshajú geeknek stb, és a két tendencia - a közösségi oldalak és a nyilvánosság elérésének igénye - plusz az egyre szélesebb rétegek privacy iránti érzékenysége és átlagos műveltsége, gondolkodása (ill. főleg annak a hiánya) még nem jelent összefüggést, az egymillió légy szintjén sem. szerencsére a törvényalkotás még nem süllyedt le a csengőhangokon élő retardok tömegszintjére, bár a szolgáltatók egy része már ott tart...
Azzal h megadod az adataidat egy publikus helyen, bizony nem csak az ismerőseid számára teszed elérhetővé. a személyiségi jogok megsértése nem támája a postnak.
ja, csak az egész úgy néz ki, mintha a "sz*rok a privacyra" dolog lenne a 2.0-ás fejlődési vonal, miközben nem több, mint a buta emberek igénytelensége..

érdekelne, hogy miért látszólagosak az aggodalmak pl.
Nem tudom, miért kell lebutázni az embereket. Csak arról van itt szó, hogy az adataid nagy mennyiségben úgyis kint vannak. Egyszerűen azért, mert használod a netet. És hogy már önként is csináljuk ezt: megosztjuk különböző aktivitásainkat a weben. Nem kell mindjárt farkast kiáltani.
Elég rémisztő belegondolni abba, hogy mi mindent megtudhat egy ember valaki teljesen idegenről. iWiW-n megismerheti a barátait, esetleges közös ismerősöket, láthatja a fényképét, hogy néz ki, esetleg a nagyon közeli barátait, email címét, és akkor még nem is beszéltünk a last.fm, myspace, esetleg egy blog, etc...
Lassan a netes anonimitás értelmét veszti, ma már teljesen valós személyiséggel netezik az emberek többsége, kivéve persze egy-két helyet.
Nem sok ertelmet latom az OpenID-nak, mert nagyjabol ujra feltalaljak a spanyolviaszt (Liberty), csak epp 5 ev kesessel.

Amiket a privacy2.0-rol meg az identity2.0-rol irsz (a hideg raz a 2.0-tol) az meg hat... Ugye ott kezdodik a dolog, hogy itt sincs semmi 2.0, raadasul ezek a dolgok mar 5-6 eve elokerultek a pont Liberty kapcsan (ami egy OpenID-val nagyreszt megegyezo tudasu autentikacios rendszer). Sot, akkoriban talalkoztam eleg komoly kriptografiai megoldasokkal is arra, hogy hogy ossz meg bizonyos _hitelesitett_ adatokat magadrol anelkul, hogy mas adatokat felfednel. (Pl. igazolom, hogy elmultam 18 eves, de nem arulom el, hogy mikor szulettem, sem semmi egyeb szemelyes adatomat. Mindezt mondjuk egy megbizhato tanusitvany kiado alairasaval.) A dolgot blindingnak hivjak, es boven lenne tere a 2.0-ban is, szerintem szabadalmi okokbol nem terjed el.

Amit te irsz, az viszont - sorry - eleg eros tudatlansagot sugaroz. Az latszik belole, hogy nem nagyon erted a privacy ertelmet. Annak a vedelmere tovabbra is szukseg lenne szocialis halok ide, vagy oda. A kozossegi szajtok egyik veszelye pont az, hogy az eddig is igenytelen es figyelmetlen felhasznalok meginkabb azza valnak, magukeva teve az altalad is leirt hibas gondolkodast. Ugyis elarultam mindent.

Pedig nem. Attol, hogy a wiwen verynym (azonosithato) vagy, attol meg nem kell minden egyes kereskedelmi szolgaltatonak a legutolso anal jatekszer arusig tudni mindent rolad. Sot. Minel tobb adatot osztottal meg magadrol, bizonyos helyeken (a webhelyek tobbsegen) annal inkabb vigyaznod kene arra, hogy ok ne tudjak meg, hogy a 1625476547 szamu adatbazis rekor melyik wiw felhasznalot takarja. Vagyis se a neved, se az e-mail cimed, de leginkabb az OpenID (Liberty, Inda, akarmi) azonositod nem akarod kiadni. Ugyanis a dolognak pont az a lenyege (ahogy a fentebb bekevet blindingnak is), hogy egy kozponti hitelesito (igen, egy a sokbol) igazolja, hogy belephetsz, es megmondja a szolglaltatonak, hogy te - az o nyilvantartasaban - melyik luzer vagy. De ettol o meg nem fogja tudni, hogy melyik wiw user vagy, es nyilvan nem is akarod korlatlanul mindenkinek felfedni az azonossagodat.

A 2.0-ban semmi nem valtozott, csak az, hogy ha lehet, akkor nehany kiveteltol eltekintve megjobban kene igyelni a privacy-re, mert sokkal konnyebben lehet sokkal tobb adatot beszerezni barkirol a neten, mint 6-8 evvel ezelott.

Ha ebbol nem lenne vilagos a mondanivalom (az en hibam:) ), akkor talan idevetnek a vegere egy hasonlatot: a bordelyhazban sem mutatkozol be jo hangosan belepeskor. Sem Tescoban - ba ott megteszi helyetted a bankkkartyad -, stb.
szerintem sem túl tudatosak az emberek.

egyébként meg örülnék neki, ha tényleg rajta lenne az átlag netező last.fm-en.
szerintem meg túlságosan tudatosak. internet az egyenlő bankkártyacsalók, pedofilok, hackerek - ezt szajkózza a tévé is, érthető, ha ezek után személyes sértésnek veszed a targetált reklámot, vagy ha egy regisztráció során a teljes nevedet kérik.

privacy 2.0-nak szurkolok, már csak azért is, mert sokkal több lehetőség adódna a szolgáltatásokban. csak ahhoz még fel kell nőnie egy generációnak, amelyiknek az internet már nem valami mocskos - ámde ingyenes - fertő, hanem kvázi élettér, amiben nem csak jogai vannak.
Szerintem egyáltalán nem evidens, hogy a netes lét a transzparencia felé tartana. Nem hiszem, hogy a netezők ma kevésbé szeretnék elrejteni az identitásukat, mint mondjuk tíz éve.

Egyébként az új, dekoncentrált autentikációs technikák épp azt segítik elő, hogy a privacyd kevésbé legyen kiszolgáltatott mindenféle cégek kényének-kedvének, és ez remek dolog.
ez egy kicsit meredek dolog, az internetes pedóktól való túlzott félelemmel alátámasztani, hogy milyen fasza a targetált hirdetés.. (ahonnan már csak egy lépés a minority Report-béli világ, gusztus dolga..)
mindenesetre ha egy "élettérben" reggelente 100+ spamet törlök ki, akkor azért érdemes elolvasni az apróbetűt.
a tudatosság sosem árt, csak annak, aki a tudatlanokat akarja rászedni..
Szerintem a targetal hirdetes pont a egyik jo alternativaja, es nincs sok kozuk egymashoz. Egyszeruen arrol van szo, hogy egy komplex szolgaltatast fenntartani nincs ingyen, ahhoz, hogy ezt ingyen kapd valakinek fizetnie kell, es ez a hirdeto lesz. Szerintem jobb sok keretlen spam helyett kevesebb, de olyan hirdetes kapni, ami nagyobb valoszinuseggel olyasmit hirdet, ami tenlyeg erdekelhet. Ahhoz viszont, hogy ez igy mukodjon adatok kellenek.
wakoopa == iusethis

lassan egy éve volt hype mac-es körökben...