IE 8-9, a munkahelyi böngésző?

Az Amazing Data posztolt egy grafikont azzal a következtetéssel, hogy mivel az Internet Explorer korábbi verzióinak látogatásszáma meredeken zuhan a hét végén, ebből azt következtethetjük, hogy az emberek ezeket a böngészőverziókat nem szabad akaratukból használják, hanem munkahelyi adottság. 

A másik megfejtés, hogy az IE korábbi verzióit használók hétvégén egyszerűen tömegesen nem interneteznek, de ez kevésbé valószínű. Megnéztem pár, általam hozzáférhető nagyobb dataseten ezt a teóriát, és eléggé valószínű, hogy jó a következtetés. Ami persze alapból nem meglepő. De ez a hosszú távon fennálló szakadék azért mindenesetre elgondolkodtató. 

Ha tényleg így van, akkor nagyon egyszerű a munkahelyi netezési szokásokat vizsgálni a teljes forgalomhoz képest: mindössze annyi a dolgunk, hogy a böngészőverziókra szűkítsük az adatok vizsgálatát. 

Ugyanígy megfigyelhető, hogy a Safari-használat éppen ellenkező tendenciát mutat: hétvégenként sokkal aktívabb, mint hétközben. Ebből is könnyű levonni azt a következtetést, hogy a munkahelyi és az otthoni netezés között sokkal nagyobb a különbség, mint néhány évvel ezelőtt. 

Persze mindenkinek a saját szájtján, a saját forgalmi adatain kell értelmeznie ezeket a tényezőket. Amit viszont talán érdemes megjegyezni, hogy akinek fontos a hétközbeni, munkaidőben elérhető forgalom, annak érdemes továbbra is koncentrálnia a régebbi IE verziókra. Még a 7-esre is. De a 8-9-re mindenképpen. És azt is jó figyelembe venni, hogy ugyanezek a felhasználók nem feltétlenül ugyanezen a böngészőn lesznek elérhetőek a hét végén. 

Címkék: webanalitika ie 8 támogatás böngészőoptimalizálás ie 8 forgalom
2013.09.15. 14:30. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.