Az autópálya-építők vághatták el a T-Com gerincvezetékét [frissítve]

Vasárnap délutánra sötétségbe borult a magyar szerverekről futó szájtok jelentős része. Az adsl-előfizetők százezrei pedig rémülten pillantottak a kihűlt vonalra. No net today.

Webmail-szolgáltatásokat, bankok szájtjait, a BKV honlapját vagy például az iWiW-et is érintette a lehalás. Nem beszélve azokról a kisebb-nagyobb online bizniszben utazó cégekről, melyek számára jelentékeny összegekbe kerül minden komolyabb leállás.

A magyar gerinchálózattal történhetett valami. Ugyanis az elérési problémák országosan jelentkeznek, elsősorban azoknál a szolgáltatóknál, melyek a T-Com hálózatát használják.

Az Adatparkban és az Interware-nél is akadozott az elérés. A BIX-nél 20 giga fölötti forgalomkiesés is volt a legkritikusabb percekben.

[update1] A kora délutáni pletykák szerint munkások vágtak el véletlenül egy T-kábelt. Ezt pár órával később a T részéről is megerősítették. Átvágta valaki az egyik kábelüket, és ennek nyomán túlterhelődött az Adatpark, majd eldőlt a domino.

[update2] Később a Baranya Online újabb információval fokozta a fokozhatatlant: állítólag Szekszárd környékén, az autópálya építése közben tenyerelt valaki a markológép műszerfalára, s ezzel ledarálta a gerincvezetéket, majd beszakadt a fél magyar net, amikor a terheléseltolódás folytán az Adatparkban valami nagy hiba állt elő. (Ufók? Elvis? Donald kacsa kiugrott a tévéből? Esetleg: elkonfigolt routerek?)

Tiszta szerencse, hogy az is csak egy mítosz, hogy az internet egy nukleáris támadást is kibírna. Mondjuk az is igaz, hogy még a netlehalást is az interneten beszéljük meg. Úgyhogy azért olyan nagy probléma nincsen.

Délután 3-ra a hálózat elkezdett magához térni, és 16 óra után visszaállt a forgalommérő mutató is a normál értékre.


Vasárnap délután 4 óra: kezd helyrerázódni a T-Com. (forrás: BIX)

Sok magyar netező mától valószínűleg újabb érveket tud felsorakoztatni a mobilnet offline időtöltések mellett. Emberemlékezet óta nem volt ekkora forgalomkiesés a magyar weben.

Címkék: magyar kommuniti network kibaszott élet no net
2009.01.25. 14:50. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.01.25. 14:12
2009.01.25-én, a Magyar Telekom országos internet hálózatának hibája miatt internet szolgáltatásunk jelenleg nem elérhető.
Ezt írja a www.vidanet.hu
Tehát Győr Kábelnet nincs.
Vodafone mobilnet igen
A BIX-nél ez a helyzet:
www.bix.hu/index.php3?lang=en&page=graph&swid=iszt-c6509-1&portid=Po2

Szerintem ilyen a T-csoport fennállása óta nem volt még.
Szerintem közben az index.hu is haldoklik
A BIX összforgalmában is jelentős a visszaesés:
www.bix.hu/index.php3?lang=en&page=graph&swid=Summary&portid=BIX-IPv4-Total

Most mondják, hogy a T-s 3G sem megy. Az SMTP szervereik is elérhetetlenek. Érdekes... Nincs kerülőútvonaluk, csak a BIX-kapcsolat?
interware és enternet is haldoklik...
14:15-től hol megy, hol nem. Most éppen megint nem. De látszik, hogy dolgoznak rajta.

Elvileg az Adatparkban minden duplikált (azért is tartja ott egy csomó jelentős cég a szervereit), így vagy a BIX-nél lehet a kaki, vagy a gerinchálózaton.
kb du. 2-től datanet adsl meghalt, pannon mobilnet detto. Most már megyeget minden de adsl 5 percig van 5 percig nincs...
Hat igen minden aki /ami erintett T-commal (pl adsl t-com rendszeren keresztul) az most HALOTT
mondjonle.hu/bix-t-com.png

Megemlitenem, magamat ismetelve hogy pl a hurokatengedosok akiket lehurkoltak a T-comrol, azok most vigan neteznek , meg a tvnetesek, egyebesek.

Kbalage : datanet Yo-neked adsl-em vigan szaguldozik ....
A BKV.hu nekem tegnap egész este nem ment, pedig nagyon kellett volna. Ma nem tapasztaltam semmit az elmúlt órákban.
tyűha, nem semmi... a mi domain-ünk (konzervatorium.hu ) is elérhetetlen volt teljesen egy csomó ideig - egyszer valami iráni suhancok meghekkeltek minket, azt hittem, megint az van...
és azóta sem kerültünk vissza...
áh basszus, le vagyunk halva még mindig...:(
anarchoid, rajzúnak ;)

enternet, externet, interware, tékom, dataplex, hostoffice... downkór :o
Pantel adsl rulz:) megy rendesen, bar a magyar neten nincs mit nezni mert semmi se megy :P
Kösz, akkor már tudom az okát, miért nem ment az iWiW meg egy pár másik magyar oldal.

Warning: mysql_pconnect() [function.mysql-pconnect]: Too many connections in /home/www/www.bix.hu/funcs.php3 on line 9
Adatbázis elérési hiba!
Éljen az invitel! ;)
De jó, hogy januárban felmondtunk az interware-nél ! Most full on-line állapotban élvezzük a hétvégét ! :)
jaja, az invitel adsl megy, csak egyes (valszeg a t-nél hostolt) oldalak nem
de a Webisztán:) az megy.

amúgy nekem datanet van és semmi baj nincs, skype, msn, mail megy, egy-két oldal (pl iwiw) nem jön be.
@0xFFFF: az interware-rel, mint hosting szolgáltatóval szerintem semmi gond...
Fejleszteni kellene a nagysebességű hálózatot. Az nem igaz, hogy 2009-ben egy munkagép tönkrevágja a magyar internetet.

Minden megyeszékhelyet minden megyeszékhellyel nagysebességű gerinckábellel legalább 3 úton össze kellene kötni és minden környező fővárost Budapesttel.

A kérdés: ki fizeti a révészt. A Sanyit.
Amúgy tegyük fel, hogy Józsiék vágták el a kábelt egy markológéppel. Ilyenkor minden kárelszenvedőnél kiszámolják, hogy a leállás mekkora bevételkiesést jelent, és a Józsit alkalmazó cég meg tejel mindenkinek?
Vagy ilyenkor mi van?
@dark future: nyilván van külföldjük, de ha az MT-gerinc (MPLS pld) döglött meg, akkor az már olyan mindegy...
nekem a fibernet nem ment tegnap, dehát ez nem újdonság, a fibernet soha nem megy, állandóan szarakszik. talán mert egy kupac szar az egész
azért az érdekes, hogy 1 kábel elvágásával agyon vágható a fél t- ?? azt hittem, hogy azért a gerinc ennél sokkal de sokkal redundánsabb módon van megcsinálva.

Egyébként az enternet hálóját és érintette a dolog, de már az is is helyreállt.

Maestro: nemzektközi dolgok mennek csak a t- s dolgokat (és azoktól közvetlenül függő) részeket érint a dolog
@HappyMan: a részleteket nem ismerem, de egy kábelszakadásnak nem szabadna taccsra vágnia egy jól megtervezett és megépített hálózatot. Az MT gerinc pedig elvileg ilyen kell, h legyen.
digitv-nél semmi problem, természetesen se wiw, se egyéb T cucc
Nekem a Fibernettel semmi bajom, bár reggel nem nemt egy rövid ideig
Kovács János földmunka-gépkezelő teljes hírzárlatot rendelt el.

Addig nézzétek ezt az oldalt :)

www.ludas-matyi.net
pannon mobilnet elég ingatag.
akadozik a kapcsolat,és csak bizonyos oldalak jönnek be de azok se mindig
Ez egy manualis lekapcsolas volt azok miatt, akik ilyen szep idoben nem mennek ki a szabadba :]

Sheepy (törölt) 2009.01.25. 15:34:34

Szerintem csak a T halt meg(és csatlósai). Minden gépünk adaparkban lehalt bár már az előbb már 2x visszajött, de most megint halott. Amikor meg a bix oldal nem terhelődött túl lehetett látni a node-onkénti lebontásban hogy a T vonalak haltak csak le! Minden máshol megy minden, legalábbis nekem...
Maestro: az iWiW is a T csoport tulajdonában van, gondolom ezért nem műxik.
Viszont ami bosszantóbb, hogy pl. a Port.hu is meghalt, nekem pedig most nagyon kellene tudnom egy-két film kezdési időpontját amit fel szeretnék (szerettem volna) venni.
Soha nem veszek műsorújságot, mondván itt az internet, minden változás rajta van.
Hát ezt nem kalkuláltam bele....
fááákkk...erdők...
És az mikor a t-izé adatparkjánál lekapcsolták a főkapcsolót? akkor is volt egy kicsi kiesés :D
Nekem kábelnet van,az sem jobb a többinél!
Digikábel megy, justmusic megy, baj nincs :)
@M. Adrián: szimpátiasztrákj a békávé, a ferihegy, meg a mávosokkal. ezek utasokat nem visznek, a té meg biteket :)
Itten T-kábel és hol megy hol nem.
@dav: Évkig voltunk náluk, és évekig téptük a hajunkat a szinte állandó 400-500 -as pingek miatt, és a papíron 8, valóságban kb. 0.2-0.3 mbites "sebesség" miatt.
Mostmár szerencsére Rubicomnál vagyunk, az elmúlt 5 hónapban egyszer volt csak egy pár órás leállás. A pingem is átlag 2-4 között mozog, a 20/4-es netem hétvégenként 13-15/4, szóval nincs rá panasz.

@Maestro: Ebben az országban? Te viccelsz? Elkezdenek majd egymásra mutogatni, aztán pár hét múlva mindenki elfelejti az egészet.

Mellesleg Rubicom is megy, eddig. Le is kopogom.
Milyen jo lehet most olyan T-com csomaggal hogy tv , telefon es net is adsl-en jon ... ;)
Nekem kábel net van.Az sem jobb a többinél!

Most ment el a freemail.hu
Atomtámadás ? Az ellen nem véd... Én AHOL Wifi-t használok, itt semmi gond.
hm. akkor mást értem, hogy miért halt meg egész eddig a t-com adsl. Már kezdtem megijedni, és kerestem a router papírjait, meg a kódjaimat, de valami általam megfejthetetlen hibaüzit írt ki.
Most behozta, de qrva lassú, és percenként megszakad.

Azt hittem, userhiba.
@anarchoid: kurva jó, hidd el:D. Meghalt minden.
@Bergeroth: várj, ez most nem kormányzati pénz, meg közpénz, hanem a T-mobile zsetonja. Én a helyükben marha zabos lennék. Persze, ha éppen egy autópályaépítés, vagy a négyesmetró miatt nem megy a net, akkor ennyi...
én t-s vagyok, egyszerre ment el a t-kábeles t-onlineom és a t-mobile-os net is. tiszta szívás, akarommondani, t-ívás... :-P :-(

mostmár szakadozva megy, de a netpincér nem akar feléledni. éhen fogok halni. :-(
:-D
A datanyetes ADSL-em szintén döglődik. A routerem szerint elérhetetlenné vált a PAP authentikációs szerver.
a vodafonos mobilnet szépen fut csak a magyar oldalakkal van baj.
@MatyasRex: Nálam az is megyen. Legalábbis egyenlőre.
Most elindult az adatpark, de csak Magyar irány, luxembourgból nem tudom pingelni -> külföld döglött.
nekem most 10 percre megy, 10 percre nem
most épp bejött az index
Egyébként a T-Home Tv megy, amikor leállt a net, megnéztem, hogy oké-e.

Akkor még TV volt, net meg két órán keresztül nem.

Pedig ugye elvileg a kettő együtt jön be a routerig, nem?

már a bix honlapja is lehalt, mindenki, aki nem nagy t-s a grafikonokra kiváncsi? :)
Warning: mysql_pconnect() [function.mysql-pconnect]: Too many connections in /home/www/www.bix.hu/funcs.php3 on line 9
Adatbázis elérési hiba!
Nálam, mivel T-Home-os vagyok, rendesen meg is szűnt az internetkapcsolat, nem volt pár óráig.
upctelekom (szül: monortel) rendben.
Affene, kicsit gyorsan elküldtem: szóval most épp megy, de amikor döglött volt, a piros mobilszolgáltató általam soha meg nem rendelt mobilnetje működött a telefonomról. :)
@anarchoid: a kábeltv megy, ne aggódj. :-P
ez a ház totálgáz rulz. ;-)
@Bono: azért remélem időben megérkezik majd a segítség:))

Amúgy vasárnap van: a melósok hétközben sem dolgoznak, ilyenkor még annyira sem, szerintem a markológépes verzió nagy valószínűséggel kilőve.
...

Jönnek a szlovákok!:D
GTS Datanet is meghalt, hol van, hol nincs:D eléggé izgis így internetelni. SMTP szerverek sok szolgáltatónál akadoznak
Tok egyertelmu, osszedolt a tcom halozata, ezert nem megy sehol sem az adsl, mivel mindenhova ezen keresztul lovik at a dsl felhasznalokat. Szerintem ez nem munkagep volt. Egy kabelvagastol nem hal meg a tcom. A legfontosabb halozati resz dolhetett ossze, de nagyon csunyan, mert nem hiszem, hogy az sem lenne redundans.
@Gery Greyhound // Megújult a bestofgyurcsany.hu >>:

A BKV tegnap este 9 percig nem ment:
nd1.netdiag.hu/full_daily.asp?d=090124&i=1168&s=0
De az lokális hiba lehetett.

Ma már összesen 90 perc feletti kiesése volt:
nd1.netdiag.hu/full_daily.asp?d=090125&i=1168&s=0
De nem csak nekik (a T-oldalakon kívül pl. mtv, dunatv, otp, erste, hbw).

Ma jól megmutatkozott a központosított magyar web sebezhetősége.

Tobb mint 3000 felhasznalo van ebben a pillanatban a webisztanon, rekord?
lehet hogy izraeli hekkerek csinálták az egészet.
Nahjah, Svédországból próbálok magyar oldalakat nézegetni, elég reménytelen. Ha be is jön valami akkor az is többszörös időbe telik mint normál esetben.
"szinte állandó 400-500 -as pingek miatt, és a papíron 8, valóságban kb. 0.2-0.3 mbites"

ált. ez akkor van amikor egy 4megát bíró adsl vonalra ráküldenek 8 megát. Egyszerűen fizikai/technikai korlátai vannak az adsl sebességének. (központtól való távolság) Csak erre szarni szoktak. Mi is rendszeresen könyörögtünk, hogy ne adjanak 8 megát ha csak 4 a stabil
UPC, DATANET, T-HOME, T-MOBILE, RUBICOM, VIDANET, PANNON, VODAFONE

halál söpört végig

Nekem gmail nincs, hülye vagyok vagy ez is ez?
(tudom, hogy az google serever, de hátha a magyar nem)
mifele kozpontositott magyar web? AAAAAAAAAAAAA :)

azok is szivank, akiknek a dns-uk a t-nel van, foleg az elsodleges, de a tartalmuk mashol. De azok is, akik mindket dns-e tnel van, bar mas halozatban, de T teruleten. Mert ugye igy nem lehetne csinalni, de sok az okos ember. Es most meg obegat, hogy nem megy a netje.

Sajnalom azert a T-s kollegakat, biztos, hogy gozerovel reszelnek, de valami nagyon doglik :(
@weisz manfréd huba: nekem datanetről megy a gmail...
Nem úgy néz ki hogy kezdett magához térni. Megint elment minden otthon és a t-onlinet sem lehet elérni.
Basszus, egy netes könyvtári hosszabbítást el kéne még ma intéznem, ááááá....
már állnak át redundánsra, gerinc hulla

lassan rendeződik
En olyan 2 fele nagy nehezen elertem egy T-com kozeli munkatarsat (mivel a 1412 es a 198 nem mukodott, a 197et probaltam, na ott vegre felvettek), es ott arrol tajekoztattak, hogy "sulyos hiba" van a "kozponti rendszerukben", ami az egesz orszagot erinti, es valoszinuleg "hosszadalmas" lesz a megoldasa. Klassz. :)
mobilnet megy (T), t-home tripla-ból a net nem, de a tv igen.
Ez az az Internet, amit úgy terveztek, hogy egy atomtámadás után is működőképes maradjon?

Mi magyarok, ismét megmutattuk...

:-D
sztem itt jártak az ufók

a japán csajok minden nap elérhető
meg a bwin is

@ChPh: az átmeneti leállás több, mint 3 éve tart? :)
Milyen az, hogy rendundansra atallni? :) Azta. :)
@szörcsendzsin/taktikai nagyító:

Dehogy
Most is vodafonon netezek. Rádió, youtube meg minden
Még a freemail is bejött
III. kerület, kábelnet, itt néha szakad a net, de modem restart után megint megy minden...
@tzatziki:
Biztos vízilufi-csatáztak a szerverteremben :\...
Nálam fél kettőkör halt be egyik pillanatról a másikra a Net.
Azóta néhány percre visszajön majd újra nuku. Ősz óta van netem otthon, és mivel ilyen még azóta sose fordult elő, gyorsan rájöttem valami itt nagyon nincs rendben. :(

És pont T-mobilos vagyok! :(
Akkor ezért nem tudok dolgozni. Klassz.
hol a gáz akadozik, aztán meg nincs.
Most a net. Itt minden orosz?! INTER-NYET
@dav: nekem is fibernet volt egy evig, soha semmilyen szakadas nem volt, csak akkor ha tervezett volt, de errol ertesitettek. Lehet jo helyen lakok vagy nemtudom, de nekem soha nem volt bajom veluk. :)
@Hadrian VII: siman kinezem beloluk. :) bar most nem panaszkodom, 2,5 oraja eloszor vagyok 10 masodpercnel hosszabb ideig neten, nagyon biztato. :)
Igen, a net kibirna az atomtamadast. Az, hogy a T nagy, es sok tartalom van ott, az mas kerdes. Meg az is, hogy egy halozat van a sima netezes, az adsl-es tunnelezes es minden alatt, es most ez dolt ossze.

Remelem nem ti vagytok a jovo informatikusai, mert akkor jajj nekunk... :D
Mi ez a mult idő? Még sokfelé nem üzemszerü a működés.
@vitezlejszlo:

Központosított magyar web, értsd: frankó kis csillagpont, itthon szinte minden a BIX-en keresztül kapcsolódik. Bár mintha pont a T-nek lenne valami elkerülő hazai útvonala is, rögtön utánanézek.
sztem most már rendben a dolgok, mert nekem pl minden megy gyorsan:Dnincs kiesés
Majdcsak helyre áll minden! vagy mégse? PÓKEREZNI AKAROK!!!!!!!!!
ja, nekem is van iptv-m is. Azzal nem volt semmi gond, egyszer ketszer megakadt a kép, de amúgy stabil. Míg net nem volt órákon át.
@tzatziki: Sosem gondoltam volna, hogy áldani fogom, hogy UPC-s vagyok :)
@Hadrian VII: sose gondoltam volna, hogy egyszer irigyelni fogom a UPC-seket. ;)))
Back in business... valamivel több, mint egy óra maradt ki.
szvsz vizezlejszlo-nál lesz a pont... T-com hálózata nem dőlhet össze egy egyszerű kábelátvágás miatt. De pl. az MPLS hálózati eszközök szoftverbugja, konfigurációs hibája vagy rosszul sikerült frissítése miatt viszont igen.

Az persze nem kizárt, hogy a bugot egy kábelátvágás hozta elő.
most bejött végre. és még az internetes-bankkártyás fizetés is sikerült! ;-)
netpincér, cib, k&h mennek!
felvenni nem engedett az stb, mondván nem elérhető funkció, próbáljam késöbb.
@dark future: A tcomnak rengetek peeringje van midnekivel. Ha a BIX-et lebombazod, akkor is jo esejjel nagyjabol menen a Tcom elerese a nagyobb szolgaltatoktol.

Vagy ha mas nem, akkor kulfold felol erned el a T-t.
Ne legyetek ostobák:

www.folder.hu/hirek.php?id=361

www.168ora.hu/itthon/osszeomlott-a-t-online-internetszolgaltatasa-29937.html

Szó sincs arról hogy Józsi a markolóval elszaggatta az optikai csöveket.

Mellesleg a UPC-nek semmi baja. Ami nem megy, az a T DSL (az is azért, mert a szerver ahova autholnak a userek, az adatparkban van), Adatpark, Dataplex, T BIX node. Nyilván akik rebrandelve T-től kapnak netet (invitel, dunanet, drávanet, tiszanet, sufninet, pistinet), azoknak is szieszta.

@Maestro: XML feldolgozási hiba: nem jól formázott
Hely: iwiw.hu/pages/user/login.jsp
572. sor, 4. oszlop:
Erre gondoltál?
Sziasztok! Web'n'Walk hol megy, hol nem, elért a (Té)végzet :) Vidéken vagyok, és EDGE-re vágynék... :D
Lehet hogy az oroszok elzárták ezt is.
@megoldom: nem, nekem tényleg feléledt:)

viszont ilyeneket néha nekem is működik.
T-comot még hívni se lehet a 1412 állandóan azt pofázza, hogy nem kapcsolható. De annyi eszük nincs, hogy rámondják, hogy nem megy a net...
@Dzsek Bauer: naja, hsrp es baratai ugye, elvagod a ket routert egymastol, mindketto master lesz hirtelen :D

Siman lehet valami Cisco bug, vagy valami belulrol jott tamadasos injektalas.. barmi. A lenyeg, hogy osszedolt.
@joed: szerintem ez a UPC új "víruskampánya" :)
1213 interware sem ment jó ideig... fogalt....
Örülök, hogy megszabadultam az adsl-től. Most a Juropnet üvegszálán 10/1 Mbites előfiteéssel Bp-re fel 10,5 Mbit/s, le 0,95 Mbit/s, ugyanez Dublinba fel 9,75, le 0,91 Mbit/s.
aki meg nem ért hozzá, szerintem ne értékelje jó?

ha kérhetném...
Qrva jó azért ami nálunk megy, én is szívtam, most váltottam pár napja ADSL szolgáltatót azt anyáztam, de a Pannon mobilnet sem ment. És épp most amikor randikérésre várnék emailben választ, ez a franc ekkor hal le:)

De ez is olyan magyaros, hiszen azt a rohadt netet nem épp amiatt találta ki anno az amcsi katonaság (millió helyen ezt tanítják), hogy így a kommunikációs hálózat egy atomháborút is kibírjon, ha egy pont megsérül, más útvonalakon eljusson az információ a végcélhoz? Nálunk meg fogja magát és kész, meghal az egész egyszerre? Ezt is sikeresen elqrtuk...
A tmobile net pest megyében legalábbis teljesen visszaállt,de 13h-14:30 ig nem volt semmi. Már azt hittem kitört az atomháború :D
"
A Független Hírügynökség telefonon kereste a vállalat ügyfélszolgálatát, azonban elérhetetlen volt. A T-csoporthoz tartotó belföldi tudakozónál szintén megerősítették az információkat."

Hm.
szerencsére éppen a nagymamimnál papiztam a csirkepörköltet, semmit nem észleltem... majd bogarászok a logokban, mert iwnél vagyun mi is
Ez mind semmi! A Dunazseb is behalt, 15 ó-kor kapcsoltam netet és ekkor már szakadozott, egy percig volt, 5-ig nem. Kb 15 perce lett jó. Pedig ennek köze nincs az ADSL-hez, tetőantennán jön a tudás.....:-)
itt is t-home triple play van, kábelen jön. A kábeltévé ment, a telefon és a net nem ment. Most már úgy néz ki hogy a net rendbejött.
MatyasRex 2009.01.25. 15:47:34

nyugi, mikor írtad, már rendbevót
1412-en van bemondas, és ha nem elérhető, akkor amiatt hogy mindenki azt hívja..
Észre sem vettem, nálam egész délután tökéletes volt az internet Nekem egy éve van HSDPA E220 USB modemem (a Vodafone-tól), nagyon jó, valódi szélessáv. Mégis a mobilneteké a jövő!
dark future · www.andocsek.hu 2009.01.25. 15:51:02

csillagpont :)

ez jó, küldöm a bash-ra
Trémobile 3G :Budapesten rendben megy egyenlőre,de iwiw,origo néha haldoklik.
Ilyenkor örülök, hogy az egyetlen kapcsolatom a T-fossal egy tartalék Freemail-címben testesül meg. :)

I love UPC! :D
Egy perces néma felállással érezzünk együtt azokkal a nettársainkkal, akik a kábel túloldalán vannak.

Baromi szar lehet nekik, mivel ők nem is tudják mi történt. Csak ott ülnek a gép előtt remegve.
Szegények. :)
@tutis: mivan ha valahol a központig benne van a t keze?

jé, gond van? otthonról upc-vel simán kavartam délelőtt. akkor jó volt. viszont tegnap este leizzadtam, mig felélesztettem a router wifijét... most akkor döglik, vagy mégse? az iwiw kezdőlapja is bejött (tovább nem néztem, mondjuk).
Korántsem olyan nagy a baj... pl. én Tmobilnetről netezem, teljesen jó, pedig állítólag ez is meghalt...
iwiw is van (de minek?), az ó-rigó is bejött... a www.tutorial.hu és a www.goldengate.hu-is műxik, a többi meg nem számít :)
MatyasRex 2009.01.25. 16:00:24

ez is megy a bash-ra :)
MatyasRex 2009.01.25. 16:00:24

ez is megy a bash-ra :)
@repecs: Miért kell mindig összeesküvés elméletet készíteni?
@anonim222 [semleges néző]:

Nekem az IWIW szét volt esve eléggé, bár annál ez az alapállapot...
168 ora is milyen komoly mar.. nem a T-nel van a hiba. Persze hogy nem. Ezert utalom az ilyen mediakat. Okoskodnak osszevissza, de fogalmuk sincs mirol irnak.. ahhh.
itt az iwiw...

Az iWiW karbantartás miatt átmenetileg nem elérhető.
Kérünk nézz vissza később.
Nem furcsa?

EP választás 2006 Hurrikán, tornádó,tájfun riadó:
(soha nem volt korábban)

Ferencvárosi választás első forduló: szmogriadó (soha nem volt korábban)
Ferencvárosi választás második forduló:

Összeomlik a magyar net nagy része
(soha nem volt korábban)

Nem érdekes???
@szörcsendzsin/taktikai nagyító:

13 óta ülök a gépnél, a Vodafone USB modem folyamatosan és szélessávon működik, nem állt le és nem is akadozott. Az égadta világon semmi baja sincs, nem is volt. Éljen a Voda!
@Sheepy: Az Interware-nél is volt szünet, kb. 13-15.30 óra között.
@vitezlejszlo: a 168 óránál nekem az uccsó mondat tetszett a legjobban:

"A T-Online tavalyi közlése szerint a cégnek augusztusban félmillió széles sávú internet-előfizetője volt."

Micsoda friss adatok :\
Szerintem a sok ugyfelszolgalat meg azert nem megy, mert 1: van 1-2 ISDN30, amin fogadjak a hivast, most midenki telefonal, ezert tele vannak a vonalak. 2: a telefon is ip-n megy, vagyis nem megy. :D
@laserjet:

De, nagyon érdekes.

Keresd meg a gyógyszered, javaslom!
Hát elég égő a Tré-csoportnak, hogy a szolgáltatásuk az egész országban meghalt...
Nekem is kábelnetem van, egyszer csak azt vettem észre hogy nincs online rádió, leállt a torrent és a modem furcsa módon villog.
Egy kicsit South Park os feeling fogott el:
"What did we use before the internet?! ... TELEVISION!!!" :D:D:D
@repecs: Lemeradt a szmájli, értem már :)
@csillagház:
ketten örülünk ennek!
Én is voda-zok
Jobb, mint valaha
a T-Mobile-os mobilnet sem működik, ezért emellett nehéz lenne most érveket felsorakoztatni.
@Pety91:

Nem is olyan reg az aposom meg a teletextrol szedte ossze az infokat, pl hogy hova menjenek nyaralni, mi hol mennyire akcios... :) Szoval mukodott az anno.. preinternet :D
A a vicc, hogy a tré 20G-s backup bix vonalán is kb nulla az adatforgalom. ezekszerint mégsem redundáns a rendszerük. meleg a pite!
@vitezlejszlo: csak annyit füznék hozzá ha esetleg tecnikailag rendben is minden elég nehéz mondjuk 100 embernek egyidőben többezer hívást fogadni.
pannon mobilnet már tökéletesen működik,nem akadozik és a sebesség is tökéletes!!!
Véleményem szerint warez miatt lefoglalta a rendőrség a T-online-t.
Pontosítok:

Nem furcsa?

EP választás 2006 tornádó riadó:
(soha nem volt korábban)

Ferencvárosi választás első forduló 2009: szmogriadó gépkocsiforgalom korlátozással (soha nem volt korábban)

Ferencvárosi választás második forduló 2009:
Összeomlik a magyar net nagy része(soha nem volt korábban)

Nem érdekes???
Ki szabotál is itt?
Laserjet: az a furcsa, h téged kiengedtek a ketrecből.
Győr Vidanet kábelnet OK!
Én ha a T-Mobile hálózatból hívtam a 1412-et, azt mondta, hogy "a szám technikai hiba miatt átmenetileg nem kapcsolható". Nagyon dúrva - nem elég, hogy az Internet elérés elment, még telefonon se hívhatók föl...

Szerencsére otthon a 8MBit/sec T-Home kábelnetemen kívül van tartalékban 1MBit/sec Invitel ADSL-em is (a telefonvonalon), szóval maradtam online, de bónuszként még a www.t-home.hu se volt elérhető hibabejelentéshez amikor azon kívül kimentem a netre. Szóval, se internet nekem, se a webszájtjuk online, se telefonon nem elérhetők. Teljes sötétség...

Most váltogatok a T-Home-ra kötött wifi routerem meg az Invitel ADSL-re kötött wifi routerem között, és a T-Home még mindig hol megy, hol nem (az Invitel az stabil).
ADSL-em hosszú ideje hulla. Néha kap a router IP-t, néha 1-1 csomag célba is ér a világhálón, de ez nagyjából 99.9% packet loss-t jelent :-)

Vodafone HSDPA stabil, de mobiltelefont használok modemként, és így kb. 2Mbps-t tud USB-n. Teszteltem speedtest.net -en, annyi meg is van. Majd megkeresem a modememet is, ha sokáig így marad.

no, majd sztrimelek valamit, ha nagyon rongyol, kiderül, hogy nem jó...
Most találomra leszedtem valami filmet a piratebayről, hogy megnézzem nálam mi a helyzet, de a digikábellel semmi gond. Maxon megy minden.

iwiwen meg fent sem vagyok.. :D
Most látom, hogy mekkora baromságokat írtam. Természetesen a fel/le értékek fordítva értendők.
Mi a szart kezd magával a világ egy napkitörés esetén?? Telefonok kampó, net szintén kampó, az információs társadalom a saját csapdájába esik:)
ennek még legalább van hangja
@laserjet: Tippelek: Jön a világvége ? :D
Ismét cirka 20percre meghalt a tré 3g-je budán.
Itt is halott minden! de akkor hogyan irkálok a blogba?? :)) szerintem is az oroszok keze van a dologban, elzárták ezt is!
végreeeeeeeeee van net
tul sok porno torrentet seedeltek a tcom-os rendszergazdak, aranyjavitas, tudod
azé volt
@Nikix:
Nekem 40 perce jött vissza a trékábel, azóta stabil...
Most már okés nekem... mit vagytok ugy oda, nem lehet minden tökéletes...
ha rendszeresen lenne ilyen akkor kell panaszkodni... nem birtok ki 2-3 órát net nélkül... most azért nem sokan vannak akik munkával foglalkoznak... persze tisztelet az 1-2 százaléknyi kivételnek
@kpityu2: nem mondtam, hogy itt világvége.... Erre maximum a South Park 23 epizódjában volt példa:) Over logging

Csak azt érzékeltettem, hogy milyen roppant furcsa véletlenek vannak.
Én is most tudtam fellépni, délután olyan fél2-kor szakadt meg a kapcsolat, még a T-Com ügyfélszolgálatot sem tudtam elérni.
Frankó.
T-Online ADSL-em még mindig halott. (3. ker.) Bátyámnál (3. ker szintén), ADSL, más a szolgáltató, de net náluk sincs. T-Mobile-os mobil internetem pár perce éledt fel, szintúgy a mobilomon a 3G, ez is valami...
Az azért korrekt hogy kétféle internet kapcsolatom van és mindkettő betojt...
@MatyasRex: Ez így van! És független a T-től. Bejött rendben a greenfo, az origo, a Google, működik a levelezés (Gmail, citromail, freemail is). Nem hittem volna, hogy csak a UPC és a Voda állja a sarat. Minden más meghótt. Még egyszer (nem utoljára): éljen a Vodafone mobil internet.
@szörcsendzsin/taktikai nagyító:

Miért, a BIX mi a fene, ha nem egy nagy országos csillagpont? Nem tudom, hogy a szolgáltatóknak egymás közti peeringjei mennyit bírnak, és hogy mennyire képesek helyettesíteni a 20 Gbps BIX kapcsolatot, de ha bennfentes infóid vannak, akkor oszd meg velünk. Up-to-date infóval nem rendelkezem (publikusak egyáltalán ezek az infók?), de tudomásom szerint az országos forgalom nagy része jelenleg is a BIX-en megy keresztül. Ha nem így van, akkor javíts ki, szívesen veszem, de ne nagyarcúskodj :-).

@Maestro: Lehet ám szexelni is napkitörés esetén. :)
@repecs: vasárnap délután nem ülnek ott 100-an. Viszont alap üdvözlőnek betehetnék, hogy elqrtuk, majd vmikor lesz net is.
@nmate: ja igen vasárnap ebédidő után amikor undorítóbbnál undorítóbb müsorok vannak a tv ben. mellesleg nekem pont német érettségire kell levelet csinálnom. ezért annyira fontos a net. igaz ki lehet bírni ezt az 2-3 órát. de akkoris. lehet valakinek sokkal fontosabb dolga is akadt.
Nekem is elment. Há' mondom sebaj, elővettem a notebookot meg a vebenvók sztikket. Ekkor jött a meglepetés: MOBILINTERNET SEM VOLT! Nemrég jött vissza, először a mobilnet, utána az adsl... a munka miatt vettem kettőt fő a biztonság alapon, ezek szerint kár volt egy szolgáltatónál...
Hogy is volt az a South Park rész, amikor nem volt net, és már nem emlékeztek arra, mit szoktak csinálni az internet előtti időkben? És pech, még a neten sem tudták megnézni?
Csak eszembe jutott... valamiért...
@laserjet:
"Csak azt érzékeltettem, hogy milyen roppant furcsa véletlenek vannak."

Írd, le, mondd ki, hogy ki tehet róla! :D
Mintha 2005. szeptemberében is ilyesmi történt volna:

www.folder.hu/hirek.php?id=361
Én a partypokeren voltam játékban, mikor elment minden. A 3 dolláromat persze nem adja vissza senki, a 12-es nyereménypotenciálomat meg végképp leshetem:)
@dark future:

A tcom nemigen birna, ha csak a bixen forgalmazna. 1-2 illetve 10G-s peeringjei vannak szinte mindenkivel, IW, Deninet, stb stb. Szoval ha bix kiesik, akkor max a kisebb szolgaltatok szivnak. Meg mivel adatot cserelni kulfoldon keresztul is lehet, ezert ha bix lehal, akkor arrol meg elerheted a magyar tartalmat. az mas kerdes, hog akulfold is beall ilyenkor :D

de a csillagpontos bix mint ilyen kijelentes szerintem felejtos erosen.
Rájöttem...net nélkül rövid úton meghalnék...!!!
@Hadrian VII.:

Nem tudom ki volt, nagyon nem is érdekel, de biztosan sok nálam okosabb is van aki tudja.
Én csak egyszerű emberként furcsállok dolgokat.
Nalam GTS/Datanet ADSL, egy perc leallas sem volt. Peering meg nem csak egy BIX kozponton keresztul megy:
www.bix.hu/index.php3?lang=en&page=lox
Meghogy a ügyfélszolgálatokat nem lehet elérni? amikor nekem elment, probáltam felhívni én is... 10 prc után leraktam, mert teljesen egyértelmü, hogy mások is ezért hivják... akkor miért mondjam nekik 1000.xre.... hidd el az hogy nem elérhetőek nem a világ vége... még szerencs, hogy nem holnap reggel kezdik kijavítani. Közben meg használhattam volna voda netet, de nem volt semmi olyan sürgős! szalcsak nyugalom... aki meg politikai összefüggéseket keres hívja fel sürgősen az orvosát!
TVNetworkkel nem tapasztaltam problémát, leszámítva persze egyes oldalak elérhetetlenségét (meglepően keveset ebből is).

Számomra a történetben három furcsaság van.

1. Egyáltalán hogyan történhet meg ilyesmi 2009-ben?!

2. A sok-sok, egymással akár szöges ellentétben álló hír sokat elárul a hírszolgáltatók megbízhatóságáról.

3. Az IWIW valóban ekkora szerepet tölt be az emberek életében ("teregesd ki önmagad, sokszor és rendszeresen"), vagy csak azért emlegetik itt ennyien, mert nagy forgalmú lap? :)
Nem kell egy kis leállás miatt betojni!
@Crom77: Én is 3-ik kerületi vagyok. Szomszédék azt hitték, a gép rossz, rohangáltak, aztán sűrgös email miatt átjöttek az én mobilnetemre. ADSL náluk visszajött, újra elment. A T-s mobiljuk sem müxik. Talán úgy, mint az OEP-nél, elrontották a frissitést. De akkor be kellene vallani!
Maestro 2009.01.25. 16:17:11
Leemelnék végre egy könyvet a polcról. Már rám fér...
@laserjet: akkor jó, már kezdtem azt hinni, hogy paranoiás vagy :\
@vitezlejszlo:

És akkor mi a fene volt? A T-com gerinc és az Adatpark között redundáns 10Gbps kapcsolat, a Dataplex és a T-com gerinc között szintén, valamint az Adatpark és a Dataplex között is. T-com gerinc és szolgáltatók között (eszerint) 1 és 10Gbps, BIX felé redundáns 20 Gbps, legalább 5 db 2.5 Gbps nemzetközi, a legdrágább CISCO cuccok duplikálva. Hogy lehet ezt egyáltalán kiütni? Gondolom annyira nem lúzerek, hogy egyszerre frissítenek sw-t minden stratégiai eszközben?

Kiváncsi vagyok hogy 9 hónap múlva hány százalékkal fognak többen születni?
épp egy uno party közepén voltam. nyerésre álltam! grrrr
pool.t-online.hu vagy fool.t-offline?
Indexen van kint info most, kabelvagas, aztan turherhelodes.. bar nekem ez akkor is igy gyanus. Hogy igy beallt. Az, hogy a kapcsolat redundans, egy dolog. A kapcsolatokat routerek kezelik. Azok meg siman valami idiota bug miatt beallhatnak, es akkor ez van, ami most is tortent. Teljes agyhalal. Es nem kell hozza sok, lathatod.
De amit az Index is ir, szerintem ferde. Az, hogy az IW is akadozott siman lehet NS problema miatt is. Az IW-nek semmi koze a T-hez, szerintem IP szinten ott minden rendben volt. DNS meg szarozhatott (ns1 ns2 problema egy domainre) de ezert beleirni igy, mintha ott is valami nagy gebasz lett volna... ahhh...
@Dualon: meg mert tipikus T-online tulajdon.
I love UPC :))
chello ment mint a bajnok..
origo és társai nem jött be.. gyanús volt, hogy külföldi címek működnek, .hu nem...
iwiw minidg tréé. nála ez tényleg alap, hogy állandóan fagy...
"Ma délelőtt negyed 12-körül Baranya megyében átvágtak egy, a Magyar Telekom (MT) hálózatához tartozó optikai kábelt. Ezt követően a T-online hazai szerverközpontjában egy hálózati eszköz túlterhelődött, majd meghibásodott. Emiatt kora délután a teljes, a cégcsoporthoz tartozó IP (internet-protokoll) forgalom leállt – tájékoztatta az Indexet a MT lakossági üzletágának kommunikációs igazgatósága."
index.hu/tech/net/tcom090125/

@Uebermensch: Akartam is mondani, hogy ne háttal ülj a moziban ! :)
@Hadrian VII.: Jogos lenne, mivel észleltem a gondot, és láttam, hogy nincs mit tenni, úgy gondoltam eljött a nosztalgia ideje. Isdn modem még szerencsére van a falon, be is gyógyítottam a kábelt a gépbe, de ugye már évekkel ezelőtt volt az, hogy én betárcsázóst használjak.
Felhívtam a 197-es mi a szöszt, hogy ugyan mondják már meg mi a nyílt internet behívószáma, meg mellé milyen user/pass kell.
Az egyébként szimpatikus ügyintéző erre azt válaszolta, hogy: sajnos nem megy, mert nálunk sincs internet.
Gyönyörű, nem?:)
Pszt! kollégának van igaza, mit rumliztok már egy kis kiesésen. Olvassatok könyveket, forduljatok rá az asszonyra, relaxáljatok.
Bezzeg ha hétközben történik mindez, akkor meg áldjátok a T-t, hogy nem kell melózni :)
@kowika: Az iwiw "békeidőben" is lefagy, az egész gagyi, úgy, ahogy van.

Kész T-boly. :)
@Hadrian VII.: :)))) inkább a "Vágjunk Kábelt Vasárnap" brigád kampánya
@kowika: én a UPC idejében nem nagyon örültem, ha esett az eső. Az egyet jelentett azzal, hogy ninc snet. Eső azért mégiscsak gyakrabban esik, mint amilyen gyakran ilyen kábelátvágás történik. :)
A fideszes fiúk miatt van ez is. Csürhe.
@dark future: Baranya? Látjátok itt vasárnap is munka van :))) Építik a M6-ost!! Sztráda lesz, net nem .99
Magyarázzák a bizonyítványt?! Ez akkor is oltári nagy gáz! 2009-ben elég egy kábelvágás és meghótt a fél magyar net?!
biztos ástak valamit a melósok ( gödröt ) és kigondolta az egyikük,hogy "na,menjünk valami védőitalért.." -amit persze senki sem ellenzett és az ásót bebaxva a gödör aljába - kábelt szépen mit sem sejtve átvágva elindultak a krimóba dzsúzolni ójeeeeee :)))))))))))))))

@hard: lehet hogy az üdvözlő szöveget is neten keresztül managelték volna

@Eszt kell csináni e: hát, nem.. sajna nálunk a melóban ritka xar a net, a hálózat... csak akkor használom, ha naon kell..
@Dualon: "1. Egyáltalán hogyan történhet meg ilyesmi 2009-ben?!"

Várd csak ki a végét ! Mik fognak itt még történni mondjuk 2017-ben ! Akkor majd nem az internetért sírsz és indignálódsz, hanem -10 fokban könyörögsz majd +5-ért ! :)
té-rolandinho még örülhetsz,hogy nem vágnak partyba a Trékomos legények .]]]]
"A hibát az okozta, hogy délelőtt 11 óra 20 perckor Baranya megyében véletlenül átvágtak egy adatkábelt - közölte az [origo]-val a Magyar Telekom Lakossági Szolgáltatások Üzletág Kommunikációs Igazgatósága. A kábel kieső forgalma túlterhelést okozott, aminek hatására tönkrement egy központi hálózati egység."
www.origo.hu/techbazis/20090125-atvagott-vezetek-miatt-allt-le-a-net.html

Hmm... Egy Baranyában átvágott kábel miatt összeomlik az egész rendszerük, mint egy kártyavár?
Pillangó-effektus :-))

Én megmár azt hittem, hogy Szlovákiát tiltották ki a magyar webtérből. :D

Mindent tudtam pingelni, de a magyar oldalakat nem. :S

Lásd:
imrityinko.extra.hu/kepek/ping_1.jpg
IWIW nálam is Firefox-szal: "XML rosszul formázott". Néha ránézek az IE-vel.
Amúgy sztem IIF környékén is gondok voltak (vannak), Nyíregyen legendásan fos kolinet most még csudásabb, néha megy, néha nem, pedig mióta letiltottak minden portot legalább HTTP ment...Amúgy szerintem az egész az 'over logging' című South Park epizód miatt van : )
No comment, vírusirtottam, újratelepítettem a progikat...... Lúzer vagyok. De most legalább gyorsabb a gép.
Nálunk 13h-14h-ig nem volt csak net. Remélem csak ennyi volt.
@Dualon: Nekem a TVNetwork egész de. akadozott, vagy sehogyse ment.

----------
Kiváncsi leszek 9 hónap múlva mekkora arányban változik a születési statisztika :D
@Takoca: fibernetnél tudomásom szerint nem adsl van.
Holnaptól három napig lezárják megint fél Budapestet "Nabucco-csúcs" (gázvezeték konferencia) miatt. A másik fele fel van már ásva. "Csúcs" előtt csúcs a T-Com internetje, ha holnapután száll el, akkor lesz még nagyobb GÁZ. Nemzetközi!
@kowika: na igen, ha egy jómunkásember volt, biztos nem kap dícséretet :(...
@dark future: Ja a csomagjaim dél pestről elmennek vidékre, majd visszamennek BIX központba :)
@Bergeroth: akkor bocs! fibernetet nem ismerem
"A kábel kieső forgalma túlterhelést okozott, aminek hatására tönkrement egy központi hálózati egység."

Őszintén gratulálok. Egy "központi hálózati egység" azért nem olyan, mint egy fúrógépmotor: túlterhelem, aztán elfüstöl.
nekem már tegnap is szakadozott a net a t-kábelen a tv adás viszont kifogástalan volt.
5 percenként ugrált fel a kis ablak, hogy nincs egy kábel bedugva, de érdemben nem zavart mert csak pillanatok voltak.
ennek fényében viszont kételkedem az elvágott kábel mesében.
Gondolom hiába basztatom a T-Online-t azzal hogy ez a kis malőr nekem komoly pénzbe került, mert épp pókereztem :(
@Hadrian VII.: szerintem munkásember nem kap, nem volt a rajzon a kábel.. régi a térkép.. és mivel csúcstechnológiával ásnak, mindent kirántanak és elvágnak.. :))))
I love Baranya :))
@csillagház: Ezt egyébként a telepített AdBlock is okozhatja
Pingem lassan ket hete 300 korul volt... szakadas ota 17 :)
a nagy halál közben épp frissült a windózom, szerencsére tönkre is vágódott az egész, rakhattam újra....kösszépen, épp dolgozni próbáltam, kiesett 3 óra munkaidőm..
Azért ez mutatja, hogy a nagy T-nél is vannak olyan "inkább nem nyúlunk hozzá, míg működik" bebetonozott rendszerek, amik nagy kavarodást tudnak okozni.
Ebből szoktak aztán lenni a gondok, amikor mégis eljön a pillanat, amikor kényszerűen hozzá kell nyúlni.
Nagyon régen szolgáltatónál dolgozom, de az ilyen tuti, hogy nem munkaidőben hal meg, amolyan Murphy-elv alapján :)
A 1412 variációi a mai napra:

1. Szokásos géphang, menüvel, majd az MT-azonosító bepötyögése után elnémul.

2. A hívott szám átmenetileg nem kapcsolható. (?!)

3. Másfajta géphang, ami bemondja, hogy minden ügyintéző foglalt, legalább 4 percet várni kell, és ezt mondogatja négypercenként.

4. Foglalt.

ha ezek után még próbálkoztunk volna...

5. NHH --> biztonsági szolgálat, sajnos csak holnap munkaidőben lehet panaszt tenni. :)

Kérdésem: Mekkora bírság szabható ki? Már ha nem vagyok túl naiv...
en is kezdtem pokerezni, de szerencse hogy a vodanettel tudtam folytatni
Kiváncsi leszek arra, ha majd az UPC-nél, esetleg a Vodánál nem lesz net valami oknál fogva, akkor azok, akik előbb szidták a T-Online-t, azok mit fognak majd akkor mondani.
ADSL-m van nekem is, de nem problémáztam rajta, hogy megszakadt. Elvégre elég ritkán fordul elő. Vodaval eleg sokszor szívtam, mellesleg tartalékban meghagytam azt is. Lehet, hogy jó a sávszélessége, viszont az 5Gb a mai világban elég karcsúnak számít. Nem home usernek találták ki, és nem arra, amire fel lehet használni egy kábeles korlátlan internetet.
Pár éve egyébként még az UPC se számított valami stabil szolgáltatónak. A kezdeti időkben hajnalban lekapcsolták az ügyfeleket néhány percre, mert akkor mentek a hálózaton a backupok, vagy valami ilyesmik.
De hát, mindenki csak problémázni tud, meg a másikban a hibát keresni...
@Bergeroth: A Fibernetnek nincs ADSL szolgáltatása.(Jó, van vagy 50 embernek egy lakóparkban saját DSLAM-el és optikai kapcsolattal, de ennyi)
@clownfish: Azért ennyi kiesés bőven belül van a szerződésben garantáltakon, szóval ebből nem kell és nem is lehet NHH ügyet csinálni.
Baranyában is pókereztek a munkások.
All in Sanyi bá!
Sanyi bá' vesztett és mérgében kábelt vágott! .))
@szaalka: nem értelek - ha frissül a géped előbb letölti a cuccot és csak utána telepít. Mi ment ezen tönkre?

Vindóz ápdét elég felkészült ilyen malőr ellen.
Ez a hálózati eszköz túlterhelős szöveg kicsit sántít. Az IP eszközök nem olyanok, mint az dragster motor, hogy amikor túlterhelik, akkor végleg megadja magát.
Nem tudom, hogy a te szerződésedben mi van meghatározva, az enyémbe az van írva, hogy intézkednek, ha elmegy a net, semmi konkrétum... ez meg röhej.
Sziasztok,

Azok a szolgáltatók lassultak le vagy álltal le teljesen (függően attól mennyire redundáns a hálózatuk), akik a MT (Magyar Telekom aka T--Online, T-Com vagy T-Home)-tól vásárolták a hozzáférést nagykereskedelemben belföldi vagy külföldi összeköttetést és sávszélességet (pl. a nem elhordozozz kiskerekedelmi ADSL vonalak), illetve értelemszerűen minden T tagcég, akik a T-Online-tól kapták az IP-t (pl.T-Mobile).

Nyilvánvaló, hogyaz önálló gerinc alaphálózattal rendelkezők nem álltak le(Pl. Invitel, GTS) illetve azok sem akik ezektől veszik a belföldi és nemzetközi sávszélességet és összeköttetést (pl. UPC, Voda, Pannon).

További jó polemizálást...

Üdv,
elütésekért elnézést
@movhu:

Ja, nemhogy az ADSL-esek nem szólhatnak, de még az Adatparkban szervert elhelyezők sem:

Internet kapcsolat rendelkezésre állása: 99,85%

A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni, ha a hibajelenség:
-- Az ügyfél érdekkörében keletkező ok miatt történt
-- vis major miatt történt
-- a szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb ok miatt (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) történt.

www.t-systems.hu/static/sw/download/ASZF_hoszting_szolgaltatasra_hun.pdf

Rongálás történt, aztán ennyi, bocsika.

Kérdés, hogy azon a térképen/tervrajzon, ami alapján dolgoztak, pontosan volt-e feltűntetve a kábel helye. Vagy egyáltalán rajta volt-e.
@dark future: Arról ne is beszéljünk, hogy sok szolgáltató azt a bizonyos 99,xxx rendelkezésre állási időt éves szinten érti. Ez azt jelenti, hogy fél nap simán belefér, csak ne legyen az évben mégegyszer probléma.
Szar ügy, ugye főleg akkor, ha a fél életünk neten van. Jó, hogy nem voltam itthon.
Az a lényeg, hogy a www.wazup.hu működött akkor is amikor átvágták a kábelt. :)
@Bergeroth: Én csak megerősíteni akartalak :)
Egyszer ki kellene fizettetni már a kébelátvágóval az okozott kárt !
@ojio: Amikor a gázt köttettem be, akkor derült ki számomra, hogy a közműtérképek +- 6 méteres pontosságúak. A brigádvezéer kijelölte, hogy térkép szerint hol a gázcső, vízcső, matáv földkábel, csatorna. Majd kijelölte, hogy a markoló hol kezdje a közműárkomat ásni, mert 25 méterre van a telkem a gázcsőtől, ami az utcában megy. Mire elért a kerítésig a gép, addig egyszer elvágta a saját gázvezetéküket, mert odébb volt két méterrel,, megtalálta a csatornát, de azt nem bántotta, mert időben észrevették, de a matáv földkábelét úgy felrántotta, hogy öröm volt nézni. :) Két napig csomózgatta két ember.
De hát a germán T nem az oszág fele! Ne kamuzzunk már!

Az pedig elég idióta, aki ugyanannál fizeti a vezetéjes és a mobil netjét is...

Voda mobilneten csodásan megnéztem a Bologna-Milant...

Meneküljetek a T-től!
épp egy online poker versenyben közdöttem, 14 en maradtunk versenyben, a 10 dik hely már fizetett volna amikor elment.rohadjanak meg picsába

Legyen elég off-line olvasnivaló a gépen (vagy kártyajáték, esetleg golyós-lövöldözős) és akkor azt a két órácskát, míg nincs net, igazán ki lehet bírni. Tök olyan volt, mintha lenne net:) Namostmongyátok.
Csak a T-birodalom halt le, de az totálisan!!! (gondolm az egész szervertermük), ezek szerint ők a magyar internet fele??? Kapják be! Gyakorlatilag IWIW, origo, freemail, és a T-s ügyfelek nem voltak elérhetőek! Nemzetközi kapcsolatok mentek simán, Skype-olni lehetett nem T-sekkel, Pl. UPC-sekkel ment, egyetemi weblapokat is el lehetett érni, ergó egyetemi hálózatok is mentek, BIX ment rendesen, Indexet is el lehetett érni csont nélkül, szóval a T birodalom szarta össze magát, még szerencse, hogy van más link rajtuk kívül... Nagyon nagy felelőség, hogy ne rajtuk keresztűl menjen minden, és legyenek backup linkek, de ezek szerint a T-seknek nincsen semmi backup linkjük, és redundanciájuk a hálózatban! sürgősen kellene valamit csinálni ez ügyben az országban!!!
eztasokonlájnpókerestbanyek ;)
én aludtam épp... :D
@clownfish: Kérdésem: Mekkora bírság szabható ki? Már ha nem vagyok túl naiv...

Semekkora. Ez ugyanis vis maior, ha meg mégis házon belüli az ok, azt a szolgáltató cég úgyis lerendezi okosba, ergo kiderülni nem fog...

@dark future: Hogy lehet ezt egyáltalán kiütni? Gondolom annyira nem lúzerek, hogy egyszerre frissítenek sw-t minden stratégiai eszközben?

Pár éve a témában dolgozom és tapasztaltam párszor, hogy a Cisco eszközök néha produkálnak érdekes dolgokat, annak ellenére hogy a világ közismerten legjobb és legstabilabb hálózati cuccai. Az rajtuk futó IOS-t folyamatosan fejlesztik, ennek következtében egy-egy verzió esetén kiadás után is benne maradhatnak kisebb-nagyobb bugok.

Pont emiatt nem frissítenek mindent egyszerre, hanem alapos kitesztelésre kerül, aztán hajrá. Pláne igaz ez gerinceszközökre.

Az időnként mégis eljövő nagyhalálok oka az, hogy néhány bug csak olyan adatforgalmi tényezők esetén és olyan ritkán jön elő, hogy kitesztelni nem lehet. Egy lassú memóriaszivárgás vagy egy puffer túlcsordulás ilyen. Ezek ellen csak a Cisco tehet és tesz is vmit 7/24, szükségmegoldásként marad a reload+ima, esetenként IOS downgrade.
Nekem a TvNetWorkös net végig stabil volt, tarotta a 10/2-t.
2001 óta vagyok a T birodalom apró kis mozaikja de kb harmadszor volt most gond velük. Kétszer pár percnyi, most kétórányi. Ennyi belefér. Igaz, nincs összehasonlítási alapom, nem volt még más szolgáltatóm.

joestet (törölt) 2009.01.25. 18:05:57

Nordtelekom: 4 hónap alatt kb. 5x nem volt net, hol pár percre, hol fél napig. Hát itt se hosszabbítom meg az előfizetésem!
tolnában vágták át
már megint az M6-os, biztos feketén dolgoztak
mi lesz ebből? :)
www.bama.hu/cikk/206628
@ojio: Ha árkot ástak, akkor elotte elvileg egy embernek a telefonistáktól kikellett volna karóznia, hol is megy pontosan a vezeték.

Lehet hogy itt is pont egy hurkot vágtak el, mint jópár éve szlovákiában is.
Kivolt minden normálisan karózva, de az X méterenként elhelyezett hurok nem. Zutty a báger áttvágta, oszt' volt szerencsém.
Nekem Interware ADSL-em van
olyan fél egy körül (lehet, hogy 1) meghalt, nem kaptam ip-t. De 3 előtt visszajött. (közben többször visszajött 2-5 percekre)
A BIX diagrammokon látszik, hogy a T csoport duplex 10GB-jén a forgalom 0 volt, az interware diagramján kb 20%, a teljes BIX forgalmán 25-30% kiesést/visszaesést lehetett látni.
A dolog több szempontból is furcsa és elgondolkodtató, több esetben történt már kiesés, többek között a BIX központjai között is, ez elvileg egy többszörösen biztosított rendszer lenne fizikailag. A probléma a peering megállapodásokban is kereshető, mert egy ilyen leállás esetén lehetne segíteni a másikon, csak ugye az nem sikk, meg drága... A lakosság vállalt 98,5% körüli rendelkezési rátáját ez nem fogja befolyásolni, de aki 99,999%-ért fizet annak már lehet hogy valamilyen kárpótlást kell biztosítaniuk.

Korábbi években már többször szúrtak el ezt azt a t-home dolgozói, amiből komoly leállások voltak, kerületekben, településeken, de volt már a bixen is gond miattuk.Jelen esetben úgy tűnik, hogy ködösítenek az ügy körül, valamit nagyon elszúrtak, de talán majd megtudjuk...
@artbutik: Ha nagy mákod van sitoutra rakott a terem és pont beestél 10. helyre.
@dopamin: jaja.. csak az M6-n dolgoznak ilyenkor vasárnap..
Több órára leálltak vasárnap a Magyar Telekom internetes szolgáltatásai. A hibát az okozta, hogy az M6-os autópálya építésén átvágtak egy gerincvezetéket.

www.bama.hu/cikk/cikk/206628

vagy sztráda vagy net? :))) net-sztráda nincs
korrigálnék.. nem munkások voltak.. azok pénteken ástak, gödör maradt, vasárnap jöttek a színesfém-tolvajok.. benéztek gödörbe.. jééé, egy kábel.. vigyük!
Manapság egyre több jele van a világvégének:
- gazdasági világválság
- gàzhiány szopatás
- szmogriadó
- elmegy az internet
Mi jöhet még???
@Fucksee: megjön az anyósod :)))
@keszvagyok: És mind éppen nyerésben volt ! :)
Elég gáz, hogy egy kábel elvágásával padlóra lehet küldeni Magyarország internetes hálózatát. Na és ráadásul az a kábel nem is a BIX központban van :)

Holnapra már ez a szép négy 9-es éves statisztika is a múlté lesz:
www.netdiag.hu/full_yearly.asp?y=2009&i=1010
@kowika: Basszus, ne már, hogy egy sima melós ekkora káoszt tud csinálni egy csákánnyal/lapáttal!

Komoly ez az ország, na :)
@kiscsikó: nemtudnám megmondani épp hol tartott a dolog, de az tény h közben ment el a net, gép újraindul, windóz többet nem indul :) de már túlléptem a dolgon, szerencsére laptopom is van...nem a nethiánnyal volt bajom, hanem h windóznak lőttek..
RTL Hírek: Szekszárdnál vágták el a kábelt, nem Baranyában :D
Az eset ha az M6-os építők miatt történt, akkor a kártérítés simán beleférne a pálya építésébe. Ott milliárdok nem számítanak.
Az viszont megeshet, hogy a hibák miatt a Magyar Telekomnak lesz a köv. napokban dolga. Sok user szétkonfigolta a routerjét, homegateway-ét.
Ezek betegek:

Az egész országban gyakorlatilag lebénult, vagy csak akadozott az internet délelőtt 11 és délután fél négy között. A hiba, amely egy kábel átvágásából alakult ki, a Magyar Telekomnál keletkezett, de majd mindenkit érintett.
nol.hu/tud-tech/nincs_internet_a_fel_orszagban
Szép volt az idő. Jót sétáltunk a hegyekben...
@Fucksee: ilyen hozzászolások jönnek
Tulterheles, aha.

Mondjuk en is mindig kamu hardver hibakat talaltam ki, ha elbasztam valamit. :)

Egyebkent meg nagy mazli, hogy vasarnap van.
Ennél csak kritikusabb kábelek vannak.
Mi van ha Bp-en kezdenek el csákányozni.

Nekem ez nagyon kamunak tűnik.
Kitalálhattak volna valami hihetőbbet is.
(Bár akkor sok lenne a kártérítési követelés, a szerződött VIP ügyfelek részéről.)

Inkább a vasárnapi műszak kicsit gyakorolta a router konfigolást, vagy elfüstölt egy + egy tartalék szekrénnyi cuccosuk :)


Majd pár szakember megmondja a tutit.
egy előnye lenne annak, ha megszűnne az internet - ez a blog se létezne...
@GoreX: A dolog több szempontból is furcsa és elgondolkodtató, több esetben történt már kiesés, többek között a BIX központjai között is, ez elvileg egy többszörösen biztosított rendszer lenne fizikailag.

Gerinchálózat fizikailag redundáns, ez 100%. Ez persze kevés, logikailag is az kell legyen. Akár szakadásról, akár eszközhibáról van szó, a routing konvergencia gyorsasága kritikus, mivel itt nem 10-100Mbitekről van szó. Ez megfelelően választott protokoll, eszközpark és hozzáértés segítségével biztosítható.

Az első 2 feltétel sztem teljesül. Kérdés, hogy be vannak-e ezek a routerek rendesen konfigurálva, követve a mindenkori Cisco ajánlást.

Ha be vannak, akkor is előjöhet egy bug, ami miatt lelassul, vagy megáll az egész, mint a szög. Ezt kivédeni lehetetlen.

Ha nincsenek, na az gáz.

Az első esetben senki nem felelős, a Cisco supportja erre ad megoldást gyors szerviz jelleggel 7/24. Ebben ők világelsők.

A második esetben meg mindenki egymásra mutogat ősi román szokás szerint, senki nem lesz felelősségre vonva.

A peering egy nehéz kérdés, ez minden érintett szolgáltató egyedi hatásköre, hogy mennyire engedi meg a tranzit forgalmat. Valszeg ezért nincs.
Holnap figyeljétek a neten a T-s álláshirdetéseket :)
Kiváncsi vagyok, hogy csak operátorokat, router szakikat, vagy IT vezetőket is keresnek-e?!
vidifan:

Na és hogyan lehet tesztelni a router konfigokat?
Még egy 100 gépes tesztlaborban sem tudod szimulálni a teljes magyar netet :)

Most egy kicsit kalapálnak rajta, a követező ilyen esetben kiderül, hogy mennyire sikerült. De akkor meg majd lesz más...
Valaki rajzolja már le a T-birodalom gerinchálózatát, de nem hiszem, hogy Budapestről Budapestre Szekszárdon keresztül mennének az adatok, kizárt dolog, hogy az M6-os Baranya megyei építésénél esetlegesen tényleg elvágott kábel miatt rohadt volna le az egész T birodalom! (Egy izmos optikai kábelköteget összeforrasztani valószínűleg nem 3 óra munka...) Tuti, hogy pesten is elkúrták! Ez azért is, mert megnéztem, hogy nagyjából nem találta a címzettet Bp-en, és kiroutoltatott Európába, köztük Hollandiában, és Párizsban, valamint Angliában is próbálkozott, de az ottani routerek érdekes módon jól voltak beállítva, és visszajött a címzett keresése Budapestre, viszont Budapesten értelemszerűen megint nem találta meg a T-s Ip-ket... Egyik csomag sem akart menni Pécs felé, nem hiszem, hogy a T birodalomnak Pécsen lenne az IWIW, és origós webszervereik, esetleg a biztonsági mentésük/oldalaik lennének ott, de azok sem elérhetőek? ..holnapi cikkekre kíváncsi vagyok, hogy kiket basznak ki az állásukból a T-birodalomnál/kiknek vonják meg a prémiumát, mivel ezen kimaradásnál nem csak 1 súlyos hiba történt, valamint a backup linkek sem működtek..., hanem hibák sorozata miatt sikerült összehozniuk ezt a manővert! Vagy netán mégiscsak 1db routere és 1db kábele van a T-nek költséghatékonyság céljából???? És az idióták pont napközben huzogatják ezt az 1db kábelt, ahelyett, hogy éjjel 3-kor csinálnák, amikor nem veszi észre senki???
@Pol: Terheléses tesztet is lehet csinálni, de nyilván elsődleges a routolási szabályok tesztelése. Teljes terheléses tesztet pedig élesben szoktak csinálni a nagy rendszereknél, amit megelőz egy kisebb terheléses teszt, de nyilván a full terhelést nem tudják előidézni.
Azert az erdekes,hogy az Index infoja szerint Baranya megyeben Szexard es Tolna kozott vagtak el a kabelt..Hogy a pocsbe kerul Baranyaba Szexard es Tolna?:))

Amugy nalam kb fel oraja jott vissza a net..,hogy r.hadna meg:D:D
Kis erek mentén, láp sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik.
Minek tesztelni? Olcsobban adjak cserebe belefer egy kis hiba:)
@Hadrian VII.: most olvasom, hogy Pécsen van a T-comnak a titkos serverparkja.. ezért volt gond, h elszállt a gerinckábelvezetékfőnyomócsőkoaxkábel.. vazz... lebuktak!!
@Pol:

100-ra tesztelni ilyen forgalmat valóban nem lehet, ezt már egy korábbi postban is megírtam. Viszont mégis érdemes, mert a szarvashibák kis forgalom mellett is kiderülnek. Konvergenciaidőt lehet mérni kicsiben is, az eltérések nagysága azért már elárul bizonyos dolgokat.

Ilyenkor télleg szigorúan a Cisco ajánlását kell követni, éles gerincen történő mókolásnak helye nincs. Más kérdés, hogy kinek a kezébe került ma a konzolkábel...
Azon agyalok, hogy ha Szexárdon vágják el a kábelt, akkor 6 óra kimaradás, akkor mi van, ha Budapesten vágják el a kábelt? 6 nap kimaradás?
kiscsikó!
Azt hiszem, nálunk is jön 9 hónap múlva a Baba :-)))
Hmm... Ha Szekszárd és Tolna között vágták el, akkor asszem tudom is merrefele :DDD Tolnán lakok, azért :)
@wektor77: honfoglalás... Tolna összement.. szexárd lemondott megyei jogú város rangjáról.. Pécs külvárosa lett :)) és a T-com serverparkja is ott állomásozik
@hírbehozó: az nem fog menni, sorry :(
@hogyismondjam:

Google, második találat a "t-com gerinc" kifejezésre. Az első találat természetesen ez a blog...

arkanoid.hu/vendor/temp/T/dataplex-32_Gyebnar.pdf

Nem mai cucc, de sokat nem változhatott sztem...
Sajnos nem tunik kamunak, inkabb rossz router konfig. Ha elvagnak egy kabelt, es statikus a routing: A kozponti router(ek) a baranya fele kapcsolodo routernek kuldik az arra meno csomagokat, igen am, de az mar tudja, hogy nincs meg a megfelelo interfesze (leallt a kapcsolat) ezert visszakuldi a csomagot. Ezzel addig pinpongoznak, mig el nem eri a beallitott max hop szamot, akkor a router kidobja. Ez mind Pesten a T core-ban tortenik. Egy "jol" beallitott rendszer igen jelentos terhelest tud csinalni. Lehet akkora is, hogy mar be sem tudsz jelentkezni a routerre. Igy azt sem tudod, miert tortenik mindez. Raadasul a felugyelo eszkozok is uazt a halozatot hasznaljak, nincs halo, nincs felugyelet. Mit saccoltok, vasarnap mennyi ido alatt kerul valaki, aki ujra meri inditani a core routereket es aztan be tud avatkozni. A munka max. 15 perc, de amig elokerul... az ugy latszik 3 ora.
@0xFFFF:
:)) Most még röhögünk, de a hozzászólásod remekül rámutat a civilizált ember függőségére és elkényeztetettségére.
Megyek is, varrok ágyékkötőt szomszéd Bordi kutyából, meg csákányozok gödröt a kertben a tűznek. :)
Lehet hogy már sokan leírták, de én például azt gondoltam, hogy a net gerinchálózatában ennél nagyobb fokú a redundancia, mint ami most történt, hogy elvágnak egy vezetéket, és heló...
Nem vették észre a rózsaszín kábelt?!
nekem még mindig timeoutol a pppoe... a routerrel nem is birok felmenni, csak xp-ről (itt ugylátszik magasabb a timeout limit).
2005 ben is és 2006-ban is volt egy nagyobb ledöglés. NO INTERNET TODAY

www.sg.hu/printer.php?cid=44706
Anyáméknál még mindig semmi...
De nem is kell olyan messzire visszautazni az időben. Karácsony előtt a globális internet omlott össze, amikor a földközi tenger alatt húzódó üvegszálas optika sérült meg:

index.hu/tech/blog/2008/12/22/elkezdtek_a_foldkozi_tenger_alatt_elszakadt_internetkabelek_javitasat/
valaki aki ért hozzá egy kicsit, írhatna bővebben, hogy hogy néz ki mo-n a gerinchálózat..

gondolom így a legolcsóbb, hogy semmi redundancia nincsen..vagy nem is a kábelezés, hanem "egyszerűen" router config? azért az vicces, amikor ellopnak, átvágnak pár méter kábelt, és itt-ott elmegy az áram, vagy az összes bank weboldala
ez mondjuk nemzetbiztonságilag sem túl frankó...ha egyszer valami szerezetebb bagázs összekever bennünket valakivel, és úgy gondolja, leállítja a magyar netet, nincs túl nehéz dolga
Naszóval
Nem közvetlenül a kábelszakadás okozta a gerincháló meghalását, szerencsére eléggé redundáns, hanem egy un. route reflector eszköz a szakadás után felmondta a szolgálatot, de elvileg ebből is van tartalék eszköz a hálózatra kötve még nem tudni miért halt meg mind. Egy ilyen gerinckábel szakadást bírnia kell a hálózatnak.
A hibaelhárítás meg köszönhetően annak, hogy vasárnap van, illetve a T-com üzemeltetési, karbantartási osztályain bevezetésre kerültek a voip telefonok gyakorlatilag miután elment az internet, intranet senki nem tudta mivan, a dolgozók a céges/saját mobillal próbálták egymást elérni de ugye a telefonszámokat tartalmazó adatbázis szerver se volt elérhető, és a monitoring softwerekkel is gondok voltak.
A hibás eszközöket kicserélték, bekonfigurálták aztán szépen visszaálltak a főbb szolgáltatások.
Részletes hibajelentés valszeg holnapra várható.
Amúgy a szakadt optikai kábel javítására 3-4 óra édes kevés lett volna.
Azért jó a story: anno többek között arra találták ki az internetet ha egy központot atom talál el a többi között sértetlen a kommunikáció. Nálunk Pityu bá eltrafál egy céges madzagott behal az élet.
Ugyanerről az esetről az IT caffe is írt.

2008-12-20 14:39
Újabb kábelszakadás volt a Földközi-tengeren. Indiától Egyiptomig akadozik az internet és a telefon.

itcafe.hu/hir/foldkozi-tenger_kozel-kelet_kabelszakadas_internet.html
@theneverlate_Wizard: Én ismerem a gerinc hálózatot. De ha elárulnám nemzetbiztonsági okokból meg kéne öljelek. :D
Valami ilyesmiről szól a DIE HARD 4 is nem? XD
Volt a héten egy konferencia, ahol elsősorban (villamos)energetikus szakemberek tanácskoztak.

Ott előadást tartott a T-Systems (ők is be szeretnének szállni az okos fogyasztásmérés/vezérlés bizniszbe) egyik vezetője, aki közgarázdász végzettségű, majd elmagyarázta, hogy az energetika, az 80%-ban IT és 20%-ban mérnöki tudás és ők sokkal olcsóbban meg tudják csinálni a bulit, mint különböző energetikai cégek... Mondjuk már az első mondata pökhendi, lekezelő, majd én megmondom a frankót stílusú volt, de ez most mindegy.

Szóval elég gáz lenne, ha a T csinálna valamit és blackstartot kellene eljátszani az MK VER-rel, azért, mert valamit nem jól terveztek meg, esetleg nem tartották fontosnak a közgarázdászok, hogy költsenek rá...

Gondolom IPTV sem volt...

A saját My T-Home rendszerüket nem képesek augusztus óta az előző rendszerük tudásszintjére hozni (nem fejleszteni) és állítólag azért nem lehet náluk novembertől normálisan már telefonon sem ügyet intézni, mert sokan rendelnek műholdast TV-t tőlük és nem bírják az ügyfélszolgák a rohamot.

Egyetlen kábel elvágásától nem szabad lett volna ilyen dolognak megtörténnie... Milyen redundancia van akkor az MT rendszerében???
Már csak a vízvezetéket és a villany vezetéket kell rájuk bízni. A merészebbek a gázvezetéket is rábízhatják :D
@Sheldrake: Nekem azt írja a my t-home om hogy jelenleg nincs megjeleníthető szolgáltatásom. De vajon akkor most hogyan tudok netezni?
Ez is a csillagok együttálásából adódhatott, gondolom Pistabá elszomorodott, mert minimálbéren, feketén alkalmazzák az M6-os építése közben, így poénból kipróbálta milyen elvágni egy arra menő vezetéket, szerintem részegen bebaszva fekszik egy árokban, és nem érti, hogy miért nem veszik észre, hogy elvágott egy vezetéket, arról meg nem is hallott, hogy elment a T IP vonala, max. a telefonja nem működik... A központban pedig a rendszergazdák hazavittek 2-3 routert, mert úgyis válság van, lehet, hogy csődbemegy a T, így otthon azért valamivel kellene routoltatni a csomagokat... az orosz gáz már megérkezett, de a villanyt lenyomta poénból a kedves áramszolgáltató, így még több user esett ki a hálózatból. Lehet, hogy 1-2 köztisztviselő akart volna netezni, de a T az állami cég, gondolták biztos szar megint, hagyjuk a fenébe... A T vezetője is észrevette, hogy elment a netje, így gondolta, hogy felhívja a kollegákat, de nem érte el a telefonkönyvet, mert az a neten van, és különben sem működik a VOIPos telefonja, így inkább elmegy csajozni, ahelyett, hogy azon izgul, hogy miért nem érhetőek el a kollégák... Egy-két köcsög usernek, és bankásznak meg nem érdemes netet szolgáltatni, menjenek el ők is csajozni... Valójában a hazai informatikusok csődöt mondtak, Dos támadás nélkül, Józsibával karöltve sikerült lebénítani a T hálózatát! Nem kell ide ész, csak 1db csákány!
aranyos, hogy mindenki cisco routerekről beszél, holott a telekom folyamatosan áll át a huawei eszközökre a gerincben (mert az ócóbb). én mindig mondtam, hogy szarok a huawei cuccok, és lám! :D
Óriási szenzáció! Ma több száz ezer ember fedezte fel hogy a neten túl is létezik élet. Nem is gondolták volna, hogy mennyire jó a szabadban sétálni, esetleg az asszonyt kufircolni az illegális filmletöltés helyett. Köszönjük Emese, izé akarom mondani Józsi bá'
@gery:
Hát azért olyan nagyok, és olcsók a huawei-es eszközök, mert mindegyik switch dobozában 10db Kínait is importálnak?
Szerintem a Huaweivel bevándorolt veszett Kínai dokkmunkások harapták át a vezetéket XD
A mi cégünknél is dolgozik egy olyan kóreai ürge, aki a minap teljes káoszt okozott a vállalati hálózaton. Na ha ő a kis routerével rákapcsolódna a T-COM gerinc vezetékre azt még a holdon is megéreznék :D
- Az elmúlt bő évtized során sokszor próbáltunk meg elrugaszkodni a Cisco architektúrától egy egyértelmű ok miatt. Ár. Ebből egy esetre sem emlékszem, amikor ne lett volna legalább egy apró hiba, ami talán nem volt nagy, de egyértelműen idegesítő. Nem jelenti ez azt, hogy a Cisco tökéletes, de ekkora rendszerekben más a felhasználók által nem észrevehető és kezelhető hiba, és más az, amikor rájuk is kihatással van.
- Jelen esetben elmondhatom – sok tapasztalatom alapján - , hogy a T-Com-nál (és máshol sem) egyszerűen nem lehet akkora hálózattervezési hibát csinálni, aminek következtében egy baranyai kábelvágás ekkora lehalást okoz. Ha a T-Com-nál van olyan IT vezető, aki nem ért hozzá, de ezt beveszi alkalmazottaitól, hát lelke rajta. De azt azért illik tudni, hogy itt valaki nagyon nagyot hibázott, és most erősen el akarja kenni a dolgot.
@MP33PORTAL: Egyszer régen, nagyon régen...volt 1G BIX-ünk, és 100M a Pantel BIX node-on keresztül. Véletlenül rá lett kötve mindkettő a BIX felé néző VLAN-unkra. Elvileg a spanning-tree-nek le kellett volna kapcsolni a 100M-et, de nem történt meg. Következmény: broadcast storm, és mivel igen erős procikártya volt a routerünkben,leült tőle a BIX forgalom rendesen, mivel a packetek száma megette a BIX switchek kapacitását.(Azóta a policy-k miatt eleve nem történhetne meg a most leírt eset)
De ez is megoldható volt azzal, hogy a BIX-en a gigás portunkat lekapcsolták, nem omlott össze a magyar net tőle. Hasonlóan lehet elég nagy gázt okozni egy hálózaton belül, de nem akkorát, hogy az egész nullára hal meg tőle.
@MP33PORTAL:

Nekem is azt írja... Meglepődnének, ha közjegyző előtt hitelesített napi screenshotokkal igazolva, hogy nem volt szolgáltatás vagy volt félretájékoztatás a rendszer szerint nem fizetnék. :)

Állítólag a díjcsomagváltás miatt írja ki ezt, de január 6-án váltottunk 37 perc telefonos szöszölés után és 7-én már élt a szolgáltatási csomag.
@movhu:
Lehet, hogy a vasárnapi műszak valamin kísérletezett, mint az egyszeri reaktormérnök Csernobilban? :-) A kábelátvágás meg átvágás? Csak hogy vis major legyen? Mindegy, úgysem tudjuk meg. Az volt a furcsa, hogy 14h után időnként visszajöttek az adatparkos szerverek, időnként meg megint eltűntek. (Pl.az origo: www.netdiag.hu/list_daily.asp?d=090125&i=1043&s=0#13)

Ha eszközbehalás + csere, akkor elvileg utána már mennie kellett volna, vagy szép lassan feléledni. Inkább úgy néz ki, hogy folyamatosan hegesztették a kollégák, két órán keresztül.
A legszánalmasabb az az egészben, hogy egy vezeték átvágása ide vezetett. Magyarul nincsenek alterbnatívák, vész útvonalak, tervek.
a mese.tv sem állt le
a www.mesetv.hu sem állt le,
még szerencse, hogy az invitelnél van
Én pont a net-halál előtt neveztem egy 8 dolláros onlinepoker versenyre. Szívás volt, hogy az ablakon repült ki a zsé...
"Adatparkban valami nagy hiba állt elő. (Ufók? Elvis? Donald kacsa kiugrott a tévéből? Esetleg: elkonfigolt routerek?)"

jó helyen keresgélsz...
:)))
"Mondjuk az is igaz, hogy még a netlehalást is az interneten beszéljük meg. Úgyhogy azért olyan nagy probléma nincsen." - ahogy mondod: )
en szimplan azthittem hogy a szar iwiw nek van baja egy darabig.
XI ker néhány részén megint t-noline van. Tudtok valamit erről?