HTC Desire: az első benyomások...

Nos tehát, pénteken reggel 10 órakor átvettem a HTC Desire-t az MGSM-nél. Gondoltam, leírom az első benyomásokat, és majd jövő hét elején jön egy átfogó teszt. Akár több postban.

Nem fogok köntörfalazni: a HTC Desire minden bizonnyal az egyik legjobb, ha nem a legjobb okostelefon a piacon. A napokban számos iPhone-nal rendelkező ismerősöm nyomogatta pár pecig a Desire-t, és az ő reakcióik is nagyjából megegyeznek az enyémmel: ez a telefon könnyed versenytársa az Apple telefonjának. Egyszerűen nehéz olyan paramétert felhozni, amiben az iPhone 3GS meggyőzően verné a Desire-t. Fordított példákat viszont már sokkal könnyebb sorolni.

Kezdjük egy aprósággal: a Desire hátsó fedlapja nem hideg és nem csúszik. Finoman simul a tenyérbe, jó a fogása, és nincs az az érzése az embernek, hogy mindjárt kiesik a folyami kavics az ujjai közül. Ez azért is fontos paraméter, mert egy telefont az ember gyakran nem kellő figyelemmel tesz ide-oda, úgyhogy a borításon sok múlik.

A Desire 800x480-as kijelzőjének minőségéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az AMOLED egyszerűen űrtechnika. Nem tudok mást mondani. Gyönyörű, éles, élénken adja vissza a színeket, mozgásokat. Ez a tulajdonsága egy másik nagy Desire-előnynél jön elő leginkább, és ez pedig a kép- és videómegjelenítés.

Egy tesztvideó erről a borús vasárnap délutánról:

A telefonnal megdöbbentően szép felvételeket lehet készíteni. Az 5 megapixeles kamera olyan képrögzítést tesz lehetővé, amit én még telefonon nem láttam. Viszonylag jól működik a beépített vaku is. De az igazi élményt persze napfényes időben, 100-as isón adja a Desire.

Tesztképek, borús késődélutáni időben, ISO 100-zal, auto-level korrekcióval:

Ami még eszembe jut első élményként, az maga az Android Marketplace. Akinek még nem volt androidos telefon a kezében, az nem tudja, hogy mennyire kiterjedt és jó az alkalmazás-támogatottsága ennek a platformnak. Persze ebben még van mit javulnia az Androidnak az iPhone-hoz képest. Azt is megkockáztathatjuk, hogy akik játszani szeretnek az okostelefonjukon, azoknak még nagyon hosszú ideig az iPhone lesz a tuti választás.

A Desire munkagép, személyi titkár, kommunikációs csúcseszköz, multimédia bajnok, tartalommegosztásra és -fogyasztásra optimalizált miniszámítógép. Akik ezeket a tulajdonságokat várják el egy 129 ezer forintba kerülő, kártyafüggetlen készüléktől, azok nem fognak tudni csalódni Dezirében.

Főleg ha meglátják, hogy a HTC mennyire komolyan gondolja az UI fejlesztését. A Sense okos és nagyon könnyen használható felületekkel segíti az eligazodást a végtelen számú lehetőséget rejtő fastruktúrában, menürendszerekben.

A HTC-nél az alapfilozófia részét képező multitaskinghoz pedig elengedhetetlen az 5 gomb a kijelző alatt. A kezdőoldalra ugrás, a visszalapozás vagy a keresés, illetve a kurzor érintőgombos mozgatása olyan pluszokat ad hozzá a navigációhoz, a normál felhasználáshoz, ami - mint mostmár számomra is világossá vált - fájdalmas hiányossága az iPhone-oknak.

A telefon használhatóságán hatalmasat dob az értesítés-kezelés is. Ha új twit, email, cset-bejegyzés vagy sms, stb érkezik be, illetve letöltődött egy program vagy bármi hasonló, a kijelző tetején legörgethetjük a hírfolyamot, és végignézhetjük az értesítéseket. Mindig up-to-date-ek tudunk maradni a futó és lefutott taskokkal kapcsolatban.

Nagyszerű a widgetekre, programikonokra, shortcutokra osztható desktopok, amik közt egyetlen gesztussal válthatunk, vagy akár az összes desktopunkat is megjeleníthetjük egyszerre. Választhatunk külön magán, külön munkahelyi vagy utazós megjelenést, programszetteket.

Magával ragadó, hogy mennyi beállítási lehetőséget biztosít a HTC a felhasználónak. Használat közben tökéletesen az az érzésem, hogy uralom a gépet. Azt csinálja, amit mondok neki, ahogy beállítgatom a dolgait. Nagyon kevés kompromisszummal segíti a munkavégzést, feladatkezelést, bármi tevékenységet, amit végzek rajta.

Persze van pár bosszantó negatívum is. Ezekről is szó lesz a hét elején, amikor részletesen írok majd a Desire-ről.

Addig is csak ismételni tudom: a HTC Desire teljesíti a hozzá fűzött reményeimet. És három nap együttlét meggyőzött arról, hogy jól döntöttem, amikor a lehető legjobb okostelefont keresve épp emellett a készülék mellett kötöttem ki.

Címkék: mobil htc desire
2010.04.11. 16:55. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez mind jó és szép, csak mindjárt jön az új iphone, ami okozhat még pár meglepetést. :)
@greg03: nehez ezt megfogalmazni pontosan, de a felfogasa/filzofiaja mas ennek a telefonnak, mint egy iphone-nak.
Én is ilyen telefont vennék, ha most megengedhetném magamnak.
Várom a tesztet, ami érdekelne, hogy mennyit bír ki az aksija. Az Alma ebből a szempontból elég hamar leesik a fáról...
örülök neki, hogy bejött, nekem is hasonlóak az első benyomásaim.
nalam eleg hamar merul, ha minden szinkrlnizalas be van kapcsolva, reggel maxrol most 40%ra esett es nem hasznaltam netezesen kivul masra.
@greg03: lesz benne multitask..... vááo
Én is ugyanott vettem meg. 9db érkezett nekik első körben. 9. vásárló voltam, azóta élvezem a gépet ;)
@EvilHedgehog: valszeg az iPhone 4G néven elhíresült új modell "kicsit" több újdonságot hoz, mint a multitask. Persze, még nem tudjuk, hogy mit, de fog hozni (persze lehet, hogy nem). Ja, és a iphonet másolják a htc akármivel meg nexus oneval (is). Mert ha az apple anno nem hozza ki az iphonet, akkor ma nem lenne desire, mert nincs kiről másolni. Az iphone egy sikeres húzás volt az appletől, és ez nem tetszik a többi mobilcégnek.
eleinte egy kicsit bosszantott, hogy most a Desire ~5e HUF-al többe kerül, mint 1 hónapja a Legend, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Desire belsejében erősebb HW ketyeg. Ha most szánnám magam telefonvásárlásra, akkor vszinű a Desire-t választanám, de örülök neki, hogy nem így történt, szeretem a kis Legend-emet :-) Gratulálok a vashoz, HH! Enjoy it!
@John A. Dragon prof: Ugyanez igaz az MS osx nyúlásaira is, csak ott nem a siker miatt nyúlnak (bár amerikában fiataloknál állítólag elterjedtebb a mac), hanem a használlható ötletek miatt (widget/gadget, ablakváltó).
@John A. Dragon prof: mennyi marhaság.. az iphone kábé az ötvenedik érintőképernyős mobil volt, akkor biztos "másolta" a többit..

Helyesen: az iphone volt az első agyonhájpolt ilyen telefon, ezért sokan vettek belőle, azok is, akiknek korábban nem kellett érintőképernyős telefon. Van is ilyen ismerősöm, mutattam neki az ericsson P910-et, de neki, áá, minek ilyen, aztán pár év múlva mutatja nekem az iphone-ját, hogy ezt az ujjával tudja böködni, és milyen kényelmes..
@greg03: remek, de azt gondolom nem kapod meg 130-ért...
@John A. Dragon prof: nem teljesen. Kevesen tudják, de a HTC Touch - amely ujjal történő vezérléshez optimalizált ui-jal rendelkezett - korábban jelent meg, mint az iphone. Így belátható, hogy a HTC az iphone-tól függetlenül kezdte meg ezt a fejlesztési útvonalat.
Szívesen olvasnék/nánk arról is a másodbenyomások során, ha lehet, hogy az a bizonyos Sense felület konkrétan mi is, miért olyan jó, miért jobb, mint a Nexus One felülete vagy milyen az Iphone-éhoz képest.
@greg03: Ha mindig az újra vársz, sose veszel semmit:) Mindig lesz újabb, jobb kütyü.
@John A. Dragon prof: nem igazán értem mi azzal a baj, ha egy konkurens cég sikerterméke nem tetszik a mobilcégeknek. Ezt hívják versenynek. Csináljanak jobbat és a user majd eldönti.

Mondjuk én kíváncsi lennék azok véleményére is, akik évek óta használnak iPhone-t, mennyire látják komoly versenytársnak a Desire-t, mennyire érzik úgy, hogy akár ezzel is elégedettek lennének.

Virágozzék minél több virág, legyen minél több, jobb és gyorsabb telefon a piacon...

Ja, és legyen végre normális mobilnet előfizetési lehetőség is, ne csak 200 mega vagy 5 giga közül lehessen válsztani.
En is Desire-re tervezem levaltani a 3GS-emet, amikor lejar az egy eves huseg a T-nel...
Kérdés: az mitől lehet, hogy ha elolvasok egy levelet Desire-ben Gmail appot használva, akkor a desktop böngészőben nem jelöli olvasottnak? ez nokián eddig simán ment, elég zavaró lenne, ha külön figyelnem kéne, hogy melyik olvasatlannak jelölt levelem tényleg az.

Másnál is előfordul ilyen?
@flugi_: @chabba: @Asszem: Na, hogy leessen: Én az érintős mobilokat azután kezdtem látni, hogy kijött az iphone 2G. Persze ez nem azt jelenti, hogy előtte nem volt érintős mobil, csak "VALAMIÉRT" senki sem ismerte őket.
@John A. Dragon prof: nem akarok flame-et indítani, de te nem ismerted őket. Azért, mert te a 2G-től "látod" az érintőképernyős mobilokat, az nem jelenti azt, hogy más is akkor vette észre. Ha így lenne, az első Iphone vevői mit láttak? :)
@Tschöppy: OK, az iphone klónok az iphonnal kb egy időben jelentek meg, de az iphoneról mindenki tudott, a htc nemtommiről meg senki.
@John A. Dragon prof: :)))
barátom, ha neked "htc nemtommi", akkor a hiba a te készülékedben van. a htc már akkor (komoly!) telefonokat gyártott, amikor az iphone-t még meg sem álmodta az alma...bocsi. ettől függetlenül én nem mondom, h szar az iphone - nem ismerem annyira, h bármit is nyilatkozzak róla.
Én most váltottam 3gs-ről Android-ra, és szintén Desire a készülék péntek óta.
Ami meglepett minden internetes hír ellenére, hogy valóban mekkora szoftver kínálat van a Market-en. Az egyetlen tény, ami eddig elkerülte a figyelmem, hogy Magyarországon egyelőre nem érhetőek el a fizetős alkalmazások, így a navigáció, vagy egy-egy program PRO verziója. Szerencsére így vagy úgy ez áthidalható, de ennek az egynek nem így kellene lennie.

Gyakorlatilag egy nap alatt minden alkalmazásra találtam megfelelő Android verziót, amik még GUI-ban sincsenek elmaradva az iPhone-s társaiktól.
Videó lejátszása nagyon jó, google integráció kíváló (összes, még apps account is, összes naptár itt van, amit még az iPhone-n is babrás volt egyesével beállítani, WinMO és Symbian nem is tudta). Egyedül talán a zene lejátszás, amivel nem vagyok kibékülve (bár van müködő A2DP az iPhone-al ellentétben), az sajna a sztandard HTC koncepció.

Sok+ a Google és HTC párosának ezért a gépért.
@dex.ion: a htc nemtommi az azt jelenti, hogy htc desire vagy htc hero, tehát a "nemtommi" a terméknév. A komoly mobil az az, ami semmire se jó, mert még rendes zenelejátszót se csinál, mert az "nem komoly".
@John A. Dragon prof: inkább javasolnék egy bármilyen htc kipróbálást pár napra, ha tufsz szerezni...
peace:)
repülő tőrök klánját kölcsönkérhetem? :)
Iphone: CSAK egy mobil.
Android: komplett architektúra, olyan innovatív megoldásokkal, amiktől ha az egy iphone-ban jelenne meg minden alma-fanatikus nagyokat élvezne.
Ennyi.
@blogkommenter: Android: még egy mobil se, CSAK os.
Ez a Desire tényleg lenyűgöző.
OFF
Az apple minden évben kihoz 1 jobb telót, ami még mindig nem tökéletes, de jobb. Mindezt 2x-3x-szor drágábban, mint 1 fullos android-os telefon. Ki az a barom, aki évente 100-200ezerért cseréli az iphoneját, mert folyamatosan húzza az apple a mézesmadzagot az orra előtt. Röhej.
Nem véletlenül.
Pont azért, hogy MINDEN valamirevaló gyártó kiadhassa a saját android alapú készülékét...
örömmel olvasom soraid HH! az a lényeg hogy neked tetszik, mással ne foglalkozz, neked ez a telefon jön be és kész
ami nem jelenti, hogy hozza azt az érzést mint az iphone (sajnos nem hozza) de ez esetünkben lényegtelen is, a te telefonod neked kell hogy megfeleljen :)
használd egészséggel
@John A. Dragon prof: bocsi, de ez amolyan „savanyú a szõlõ” hsz. volt ;)
Adja. Egy kicsit kiadósabb tesztre mindenképpen kíváncsi lennék a későbbiekben.
Tényleg tök jó telefon:)
Ami hiányzik: HOL a skype???
És most vadászom, hogy milyen navigációs szoftver telepíthető rá... Ebben tudsz segíteni?
Szóval a gond az Android kezdeti stádiuma talán.. Sok fejlesztőnek igyekeznie kell a platform-komfortosítással...
Mikor fogja mar vegre belatni a jonep, hogy az iPhone nem csak egy hardware?!. iPhone + iTunes app Store = szolgaltatas.
Az iPhone-ra irt alkalmazasok egy kozos programozasi nyelven irodnak (objective C) es 100%ban touch screenre optimalizaltak. Es egy kozos helyen szerezhetoek be. Hardwaret manapsag mar barmelyik nagyobb gyarto tud csinalni, jobbat-rosszabbat. Lehet az gyors, lassu, szines, szagos, hypeolt, nem hypeolt. Tud HD-t, nem tud HD-t. Viszont az Apple nyujt hozza egy rendkivul szeles korben elerheto alkalmazas bazist, ahol a letoltott app ugyanugy fog futni mindegyik hardwaren. Mint egy konzol. Azt pld. soha senki nem vitatja, hogy lehet sokkal gyorsabb gepet osszerakni, mint a PS3/Xbox. Megsem vitatja senki a letjogosultsagat ezen gepeknek. Ha az Apple adna ki egy bivalyeros konzolt, mindenki fikazna, hogy hype, meg sznob, meg mafaszom.
Az Apple Store a kulcs! Es ezzel lepeselonyben van MINDENKIVEL szemben! Fikazzatok, hypoljatok, csinaljatok, amit akartok, mindenki csak utanozni akarja es fogja. Mert ok gondolkoztak eloszor. 2010ben nem csak a hardware a lenyeg, elobb-utobb belatjatok. Es aki telefont akar, az vesz egy nokiat, aki fenykepezot, az vesz egy canon/nikon-t, aki hardcore jatekozni akar, az egy PS3,Xboxot, aki dolgozni az egy laptop,desktopot. Az apple adott egy platformot arra a celra, amire ez a kutyu szolgal. Mindenbol egy keveset a lehetosegekhez kepest. Es egy egyseges platformot.
A privát iphone-om mellett a céges telefon egy desire. Az iphone jobb. Nem értem, hogy nem tudják utolérni ezt a fos apple-t GUI és felhaszálói élmény terén ezek a gigacégek, olyan nehéz lenne egy ÜBER oprendszert összerakni 4 év alatt? Android a fény az alagút végén, de még messze van :)
@flugi_: szerintem ha pontosak szeretnénk lenni, akkor az Apple nagy erénye az, hogy emberközelivé tette a pda-kat. Olyan gui-t alkotott egy olyan vason, ami használahtó. Nem kell agyalni, mit miért teszel, és ezt mind zökkenõmentesen.
Az meg nem lopás, hogy a többi gyártó szebb/jobb gui-kat gyúrt a saját mobiljaira/pda-ira. A HTC pedig már az ájfón elõtt is igen innovatív kütyüket kreált!
@Poha: Az applke konzol leszólása nagyon igaz, sajnos:(
@wiener: Ezt vond vissza, különben a geekek virtuálisan kiherélnek. :D
@Poha: Tudod az az érdekes, hogy az apple egy pár százalékos kis laptopgyártó cég volt 4 éve, kb. mint a gericom itthon :) erre kihozott egy telefont csak úgy, amit a mai napig nem tudtak túlszárnyalni, csak próbálnak a közelébe kerülni. és már attól elélvezünk ha a HTC meg a google valami egész elfogadhatót összerak. Ez egy vicc.
Nyomják le őket, izomból. Alázzák meg az iphone-t, tiporják sárba. Legyen már valami :)
@John A. Dragon prof: Itt a herém, csináljanak vele amit akarnak :)
@Poha: nekem az iPhone: vas+cydia ;)
@wiener: jaja, ez tényleg furcsa, hogy három év nem volt elég arra, hogy tényleg megszülessen az iphone killer, viszont ahogy a dolgok haladnak ez már csak idő kérdése. Tény, hogy a nagy cégek is elaludtak.

De ez a múlt, most itt a Desire, idén még kijön négy-öt legalább hasonló telefon, plusz az új iphone is, szerintem ez így most nagyon jó.

Én arra leszek kíváncsi (mert nincs iphone-os összehasonlítási alapom), hogy milyen lesz majd Desire-ről először átállni iPhone-ra :D
A névjegyzékben a nevek sorrendjének kiválasztásánál nálatok is csak két variáció van:
- Aladár Mézga
- Mézga, Aladár
és hiányzik a Mézga Aladár variáció? Legend-del nem volt ilyen problémám.
Azért az Apple az iPhone-nal van még egy nagy erénye/elõnye! Amíg a többi gyártó erõbõl próbálja felül múlni a szifont (ez érvényes a többi Apple termékre is), addig az almás cég nemes egyszerûséggel egy „gyenge” hardverrel alázza a többit, esetleg marad ugyan olyan gyors!?
Persze ez nem menti fel az Apple-t a legnagyobb hibái, mint bûnei alól, pl.: f@sza diktatúra, személyikultusz, stb ...
@wiener: Na, azért az iphone SOKKAL hasznosabb, mint a htc.
@John A. Dragon prof: Ezt a leszólásos dolgot kifejteném:
Az apple kihoz egy játékkonzolt, mondjuk iGame névvel. A konzol jobban teljesít, mint a ps3, de egy picivel drágább is. Írnának róla egy webisztán cikket. Az átlagkomment ez lenne:
Túl drága, nincs rá túl sok játék (ez a cikk a konzol kiadása után közvetlenül íródna) és hasonló leszólások. Ha pont ugyanilyen jó konzolt, ugyanennyiért a Nintendo adná ki, meg se mukkannátok. Vagyis, ha vmi apple, akkor azt rögtön le kell szólni. Röhej.
@flugi_: Nekem is volt P-szériám, igaz P800-as,még valamikor 2002-2003 környékén. Érintőkijelző,ceruzával.Akkor az volt a csúcs.A Nokia a 6600-át szánta ellenfeléül.
Anno nem kezdték el annak hatására ontani a sok érintős telefont, amit az átlag user is megvehetett olcsón.
Az Apple 2007-ben bemutatta az iPhone-t és érdekes,azóta minden cég legyártott több tucat érintős készüléket. Hívták őket iPhone killernek, talán az Omnia volt az első ilyen,amiről kiderült,hogy sz*rt sem ér.El is tűnt a piacról.Nincs rá kereslet már tavaly nyár óta.Aztán a Palm Pré jött,ami szintén iPhone killerként robbant be. Az is bukott..
Az 5800-ról nem is beszélve,csak még annyit,hogy a Nokia az OVI-val elindított egy online boltot,az iTunes Store mintájára.. Aztán jött egy rakás HTC,Samsung,LG, de még így 3 év elteltével is az iPhone-hoz hasonlítják ezeket a telefonokat. Mutass olyan készüléket amit 3 évesen etalonnak számított!
A kijelzőn meg nem a pixelek számítanak csak.
A Hardware, meg tudjuk a Nexus 1 óta,hogy nem olyan fontos, mint a rá írt software,hiszen gyorsaságban zgyanazt hozza mint a 620MHZ-n működő 3GS.

Szerintem még nagyon sokáig nem lesz olyan készülék ami mind software-esen,hardware-esen,és tartalomszolgáltatás terén verni tudja az iPhone-t.
Valahogy nekem nem is igazán versenytárs a kettő.

A Desire sokkal alkalmasabb komoly üzleti telefonnak, a iphone meg inkább játékra, zenehallgatásra, unaloműző nyomkodásra.

Az iphone 3GS nálam a gyalázatos akkuidő miatt nagyon leszerepelt (több postafiók, imap ssl,stb. stb.) Ugyanolyan funkciókkal egy N95 sokkal tovább bírta, de ez érthető.

Viszont a Legend is sokkal tovább bírja és sokkal jobban testre szabható.

Az Iphone csak jailbreak után lesz komoly cucc, azt meg tűzzel vassal írtják.
@John A. Dragon prof: „Vagyis, ha vmi apple, akkor azt rögtön le kell szólni. Röhej.”
Asszem a miértre meg van a válasz.
Az Apple rajongói táborában keresendõ a hiba. Nézzd meg pl.: az appleblogot, de ez jellemzõ nemzetközi viszonylatban is. Az Apple tulajok nagyrésze elvakult, leszólnak mindent, ami nem Apple. Csõlátásban szenvednek (én nem), arrogánsak, ezt persze a többség nem igazán tolerálja, kialakult az évek során egyféle immunreakció, válasz az Apple és a Jobs-rajongóitábor által generált hájpra. Akármi, ami Apple, az az egyik tábor szerint ûberkirály, a másik szerint meg egyszerûen sz@r.
@John A. Dragon prof:
Koszi prof!!!
Amugy egy egyszeru pelda: PS3on nincs flash. Senki sem cirkuszol, senkit nem erdekel, mindenki elfogadja. A PS3 dragabb, mint az Xbox.
Ha apple, akkor mindenki flashezni akar, MINDENKI! (mas blogokbol kiindulva) flash-ben prezental (nyilvan mindenki a mobiljarol), soha senki nem hasznalt ppt/pps-t. Es mindenki a nem apple telefonjan/pda-jan flash jatekokkal jatszik all the time. Meg azok is, akiknek csak touchsceenes cuccuk van.Es mindenkinek szuksege van a flashes reklamokra, meg azoknak is, akik a browserukben blockoljak ezen tartalmakat.
@feketepeti.w: „Az Iphone csak jailbreak után lesz komoly cucc, azt meg tűzzel vassal írtják.”
Ebben maximálisan egyetértünk!
@Poha: Es elfelejtettem emliteni, hogy nyilvan mindenki hasznalt mar OSXet a munkahelyen, de szerinte az ratyi es erdekes modon nekik soha nem omlott ossze a flash!
@Kopasz Károly: na most miééé? én is apple fan vagyok, van minden, ipod, imac, macbook, macmini :) imádom őket, osx-et is, még a pc-re is tettem
de ettől még az apple egy diktatúra és kapja be
@Kopasz Károly: Pont ez a baj. A hátécéfan gíkek is csőlátásuak. Minden, ami nem android, az sz@r.
@wiener: Ez tévedés!
Szerintem tévedsz:) Pl.:2001-ben bemutatta az iPod-ot,szóval nem egy "kis laptop gyártó cég" Mellesleg minden cég azt koppintotta,mármint külsőre.A MS meg kiadta a Zune-t amivel nem ért el fele akkora sikert sem, mint a több száz millió iPod eladásával az Apple.

Ráadásul ez az Android, vs iPhone vita is sántít,mert az Apple egyetlen telefonnal (pontosabban hardware-esen 2 termékkel) van a piacon, míg az Android egy OS, ami több tucat készüléken létezik.És a 20 telefont nem teljesen jogos összehasonlítani egyetlen készülékkel..
@Poha: Mondom, aki leszóllja az applet, az pont lesz@rja, hogy az apple cucc legalább olyan MINŐSÉGI, mint a nem apple.
Amugy a hyperol, meg az arakrol:
Europaban (en most jelenleg Angliat emelem ki, mert azt ismerem), minden telefon 0 azaz nulla font. Alairva 12-18 honapot. Ha veszel egy desiret vagy egy 3gst, ugyanannyit fizetsz. Azaz kb £30-35/ho. Ezert kapsz 600-1200 perc ingyen beszelgetest (nationwide) es korlatlan internetet. A kutyat sem erdekel, hogy sznob apple cuccod van, vagy HTCd. A legutso gyari munkasnak is ugyanugy lehet iPhoneja, mint a Canary Wharfi brokernek. Es a kutya nem kezd el hype, sznob, meg mittomenmizni. Mindenkinek az van, ami neki bejon. Magyarorszagon pont ezen birkak miatt van ilyen ara. A timobajl felkutatta a piacot es rajott, hogy itt ez premium cuccnak szamit, mert annak tartja a birka. Ezert ugy is arusitja. Es a birka tovabb fogja nyomni a hype/sznob szarsagot ezert sok birka megveszi, mert ezaltal azt hiszi tobb lesz, mint a masik, holott ezt egy europai tarsadalomban a kutya le sem szarja. Mindenkinek van telefonja, valaki £10et, valaki 20at, valaki 35ot fizet. Ennyi a kulonbseg. Ithhon, akinek iPhoneja van az egy sznob buzi. Szal, van meg mit tanulnunk a nyugattol es ti meg csak fikazzatok, emeljetek sznob termeknek az osszes smartphone-t! Ti is megszivjatok, mert ti is ugyanolyan rohadt dragan fogjatok megvenni, de azert megsem azt a rohadt sznob iPhonet!
@Touch-Kó: Ne vedd magadra, ők még azt se tudják, hogy mikor jött ki az első mac, meg mit tud az iphone, de mivel apple cucc az iphone, le kell szólni.
@John A. Dragon prof: nah. eleg mar ebbol. senki nem szolta le az iphone-t. az is egy nagyon jo telefon. (csak szerintem a desire egy picivel jobbra sikeredett a 3gs-nel.) ennyi.
@hírbehozó: Nem is TE szóltad le, hanem a kommentelők.
@John A. Dragon prof: nekem is volt htc-m, egy Diamond. Asszem ez volt az elsõ, iPhone gyilkosnak kikiáltott kütyü, amíg meg nem jelent ;)
A HTC-rajongókat nyugodtan vedd egykalap alá, a többi fannal, egy közös bennük; alma ellenesek. A miértre meg már válaszoltam. Én megértem õket ;)
A munkahelyemen is van MacBook tulaj, aki amióta Apple termékeket birtokol, átesett a ló túloldalára. Sznob lett, szemellenzõs, amolyan ott alszok az Applebolt elõtt, csak hogy az elsõk közzött kapjam meg a ketyerét.
... egyébként ez egy Nvidia/ATI; Intel/AMD, Winfos/Linux; Ferrari/Prosche vita! :)
@Kopasz Károly: Ezt nem értem: ha átesett a ló túloldalára, akkor előtte utálta az applet, akkor meg miért vette meg a macbookot.
@Kopasz Károly: Winfos/Linux vagy Winfos/Mac vita is lehet ;)
@Kopasz Károly:
"@Poha: nekem az iPhone: vas+cydia ;)"
Erre elfejtettem valaszolni ...
En sem ertek egyet az Apple nehany faszsagaval! Pld. a szolgaltato fuggoseggel. Szal, nalam is ez a nyero paros! :-D
azaz vas+appstore+cyndia ;-)
@John A. Dragon prof:
Nekem ipod touchom van, és az applikációk kurva jók. Elképesztően jól össze van rakva nem karcolódik, de így se éri meg az árát. Ne érts félre imádom, de az apple cuccok ár/érték arányba 10-ből 3-at kapnának. iPhone 160e forint és bazmeg 3.2mpixeles kamera (vicc) nincs flash támogatottság és hasonlók... Jó cuccok, de túl hypeolt, és sznobizmus megvenni (én is amiatt vettem, mert zune hd vagy ez, és ennek már korrekt applikáció kínálata volt... annak nem)
@Stearhand: hajajj, flash! A gyengem! :-)
Mire is kellene?
@Stearhand: Flash azért nincs, mert az adobe b@szik rendes flasht írni macre. (egyesek szerint ez is az apple hibája...)
@Poha:
Indavideo :( meg tök fasza flash játékok
@John A. Dragon prof:
elvileg... Nem tudom, nem hiszek én annyira az applenek, de a touch tényleg jó, bár egy desirét kurvára elfogadnék!
@Stearhand: Én is elfogadnék, de egy iphonet vagy akár egy walkmanmobilt is jobban ki tudnék használlni.
@Stearhand:
Nincs olyan indavideo, ami nem a youtube-ra lett volna eredetileg feltoltve! Sajnos mostansag vmiert kotelezo mindent onnan attolteni az indara. Szal youtube-on mindent megtalalsz! Es kerlek mondj egy olyan telefont/pda-t, amin utoljara flash jatekkal jatszottal!
Szal, jahh. Igen! Senki sem tud egy flash alkalmazast sem mondani, mint a flash prezentacio (hype?!?!), amit valaha valaki is jatszott egy telefononon/pda-n... Nem is vartam mast.
Poha: Szerintem izgalommal várhatod a postást, mert az Apple lassan küldi az ajándék iPhone-t :D
Mostansag leginkabb az IBM mainframekrol irogatok/ rakok fel videokat, remelem inkabb egy z/OS alapu gepet kapok ajandekba :-D
na most kezd igazan a mainstream hez is eljutni az andorid, szinte minden gyartonak van tobb keszuleke, nalunk is vesznek egyre tobben, es a szolgaltatok is szepen veszik fel a kinalatba oket.
+1-2 blog iro is vesz, aztan porognek a kommentek.

bezzeg majd 1 eve, amikor G1-em volt neztek ram, h miaz az andorid. de latom meg mindig sokan csodalkoznak a kommentekben az andorid marketen: )
na nembaj, beindul ez szepen.

btw, az irashoz: probaltam anno a desire-t is, de nem gyozott meg. (Mobile Meeting 2010, kint volt a htc is: www.youtube.com/watch?v=CD-3UmzHWEg ) az amoled szep, illetve a rengeteg acc sync amit birok benne, de nekem kell a fizikai qwerty. ezert is vettem anno milestone-t.
Épp most készült el a jókis kocsiba való gyorsulásmérőm >D
@Konflikt: nekem nincs összehasonlítási alapom iphone-al, de írni baromi nehéz rajta, viszont azt tapasztalom, hogy a touchscreen máskor is elég gyakran félrevisz.

Nemtudom többiek tapasztaltak-e ilyet, illetve iphone-nál ez mennyire jellemző?

Persze elismerem, hogy kb. háromnapos user vagyok, szóval az ifonosok is arra az időre gondoljanak vissza, mikor életük első szifonja harmadik napja volt a kezükben :-)
Még egy dolgot figyeltem meg az Android Marketben: a user kommentek és értékelések baromi hasznosak. Általában én ezek felett átsiklok, de itt azt tapasztalom, hogy tényleg érdemes elolvasni azt, hogy miért adott vki egy csillagot olyanra, amit a többiek általában felértékelnek, sok esetben így rögtön kiderül, hogy az adott app nem megy jól Desire-vel (pl. ustream).

Mondjuk a market kialakítása lehetne olyan, hogy többféleképpen rendezhetőek legyenek a találatok (téma, népszerűség, értékelés, letöltések száma, telefontípus, ár, stb.)
Ki milyen előfizetéssel nyomja az okostelefonján, és mennyiért?
@John A. Dragon prof: tudod, nagy az isten állatkertje és sok benne az újságíró :)))
... egyébként idõs a fickó. Évente vett egy vagy két notebookot. Kipróbált szinte minden márkát. Amióta megvette az MacBook-ot, azóta megya hype. Elismeri, hogy sznob. Nemrég panaszkodott, hogy nagy a poggyásza, mert sok könyvet visz magával az utazásaira. Lassan nem engedik fel a repülõre...
Ajánlottam neki, hogy nézzen meg egy-két e-book readert. Az lett a vége, hogy kikötött az iPad-nél. Az az isten! Persze úgy, hogy soha nem is látta, csak képeken. Mondta nekem, hogy a nyáron vesz is egyet NYC-ben :)
Akkor megmutattam neki az iPhone-t. Következõ héten már neki is volt egy 3G S-e :)))
@Kopasz Károly: Hát, ebook olvasásra kb csak jobbat tudott volna választani, még az iPad is milliószor jobb (nem is értem hogy lehet egy 3-4 colos képernyőn olvasgatni normálisan).
@Chapell: van neki egy Asus A620BT-je, amit akkor vett, amikor én vettem az enyémet 2004-ben. Eddig azon olvasgatott! Ahhoz képest a szifon olyan mint egy Trabant után egy Golf. Ettõl még tutira vesz egy iPad-et is ;)
@letoxeroy: "Szerencsére így vagy úgy ez áthidalható..." - Érdekelne, hogy miként?
@Touch-Kó: engem eléggé kevéssé érdekel a piaci siker, engem a saját szempontjaim szerinti használhatóság és korrekt ár érdekel.

Ebből a szempontból az iphone nem veszi az akadályokat: nem akarok mac-et venni, hogy fejlesszek rá, nem izgat az, hogy extra pénzért játékokat töltsek le, elvárom, hogy ha usb-n rádugom a telefont a linuxomra/vindózomra, akkor a fájlokat simán tudjam csereberélni, és elvárom, hogy memóriakártyát is használhassak. Vettem egy HTC Hermes-t használtan 26-ért, és minden igényem teljesült, plusz extra a görgető, amit már a P910-en is nagyon szerettem.

A következő meg androidos lesz, mert az M$-el szemben akkor is előítéletes vagyok, ha perpillanat nekem a legjobb választás a winmo volt. Csak esnének gyorsabban az árak :)
@John A. Dragon prof: "valamiért": mivel nem reklámozták a tévében, tehát geek cucc volt.

Az Apple nagyon jó marketingben, eladná az iKavicsot is nagy sikerrel, oszt holnap jönnél ide, hogy a magyar sóder is csak az apple-től tudja másolni a kavicsot :D

Én értem ám, hogy neked ez az első, de talán pont ezért lenne érdemes legközelebb elgondolkodnod azon, hogy mindent láttál-e a világban, mielőtt marhaságokat írsz le. Az első iphone előtt 5 évvel már voltak érintőkijelzős telefonok. Ha ragaszkodsz ehhez a gyerekes "szerintem hasonlít rá, tehát lemásolták" gondolkodáshoz, akkor az apple másolt :)
@flugi_: Szerintem meg ha az apple kihoz valami nagyon tutit, te akor is leszólnád.
@flugi_: Az iphone (az ipodhoz hasonóan) beépített memóriával rendelkezik, nem is kevéssel.
elofizetes temahoz en most alltam at a tmobnal az 500 mega 2000ft per ho csomagra, ha ki akarom hasznalni a desire szinlromizalo tudasat akkor ennyi kell
Mindenki, aki lehúzza az iPhone 3GS-t, egyetlen dolgot felejt el. EGY ÉVES. Majd ha kijön a 4G, azzal hasonlítsátok össze az androidosokat. Ha még egyáltalán lehet majd. 960x640 AMOLED kijelző, multitasking, 5MP kamera és HD videófelvétel: az Apple rá fog csapni az asztalra és megint le fog tenni egy olyan terméket, amit ismét lehet egy évig próbálni utólérni. Ha egyáltalán sikerül.
@ediam: Egyesek ezt is leszóllták.
@ediam: És keresgélhettek jailbreak-et hozzá továbbra is... az sokat dob az élvezeten :D
Előbb küldtem kommentet Desiréről Opera Miniből, lenyelte, shit.

Tök jólenne, ha a beszélgetés a posztban elemzett telefonról szólna, nem pedig arról, hogy hülye-e aki nem iphone/desire/akármi telefont használ.

Még mindig nem tudom, miért van az, hogy ha elolvasom a mobil Gmail appon a leveleimet, ugyanazokat a Desktop Gmail nem jelöli olvasatlannak. Ez nálatok is előfordul, vagy csak egyedi eset nálam?

Próbáltam használni ma a városban a beépített böngészőt, de az Index vagy a Hírkereső több percnyi töltés után sem jött be, úgyhogy visszatértem az Opera Mini-hez, azon megjelent mint a villám, de a kommentdobozba írt szöveg elnyelődik. Idegesítő.

Az aksija merül ezerrel, mindjárt megpróbálom szinkronizálni Outlookkal, kiváncsi vagyok, mi fog történni.
@ediam: Valószínüleg meg is veheted majd hálózatfüggetlenül 180.000.- Ft-ért. Addigra a Desire meg kb 99e lesz.
a faszert olvaseom ezt a postot, nincs is mobiltelfonom.
2 éve van egy 3G-m és elégedett vásárló vagyok, 15k-t fizettem érte, annyit pont megért, telefonszámlám maradt uannyi mint előtte szóval nem fájt h csak egyféle díjcsomaggal lehetett anno venni.
Mostanában gondolkodom a cserén, 3 opció merült fel: 3GS, Desire, 4G (?).
3GS mellett csak annyi szól, hogy az új operációs rendszer azon már támogatja a multitaskot, ami NAGYON hiányzik az 3g-ből (lévén különböző pdaphone-okat nyúztam előtte).
Desire nagyon tetszik, fogdostam, nyomkodtam, hozzá tudnék szokni, bár kivárnám a tartós tesztek eredményeit, az Android mint platform sokkal szimpatikusabb mint egy AppStore-os megoldás, de mint látom, nem feltétlenül olyan nagy az összehang a vas és a szoftver között mint ahogy az Apple-nél az megszokott.
4G, még csak pletykálnak róla és kint tesztelgetik, a jó ég tudja mennyit kell rá várni és mit fog tudni (különösen az új OS fényében - ami már sok gyermekbetegséget kiküszöböl), szóval ő a fekete ló.
Mindenesetre sok sikert a HTCnek és az Androidnak, szerintem jó úton járnak és jó lenne egyre több alternatíva.
@ediam: Addigra a Desire lesz 1 éves :)

Azonban tegnap nem sikerült Desire - win7 64bit szinkron. Tapasztalata van ilyen téren valakinek?
@diceMan: Szerintem előszördöntsd el, hogy mennyit akarsz rá költeni. Szerintem iphnet vagyél, ha kevesebb a pénzed, akkor 3gs-t, ha több akkor 4g-t, mert annak jobb lesz a hardvere.
@kisPocok: nekem ment aszinkron win7 64bittel, mi volt a probléma?
Szia, szeretnék kérdezni. Az Amoled tényleg Ámor-led, hogy a híres neves szakírót idézzem? Ha kiülsz vele egy parkba, erős napfénynél akár a fák alá, mennyire tükröződik?

Esetleg, ha elkötsz egy Hero-t, és azzal összeméred: ahhoz képest?
Nemtom, de ha egy kijelző csillog, jó nem lehet. Napos időben én jobban szeretem gépen nézni a dvdket, mert ott legalább LÁTOK is valamit.
@John A. Dragon prof: pont ez a problémám, le is írtam. A fényképezőmben sem beépített memória van. A memóriakártya azért jó, mert ha kevés, veszel még egyet, még nagyobbat, egyre olcsóbb és olcsóbb. A beépített, bővíthetetlen memóriák gazdaságtalanok, és rugalmatlanok. Eltelik pár hónap, és már le is akarod cserélni.
A desire fenyes nappal gyakorlatilag olvashatatlan, probaltam paromnak mutatni fenykepeket, aemmi nem latszott
@flugi_: A baj az írásoddal az, hogy 16 giga elég hosszú idő alatt telik be.
Tud valaki valamit a "Nexus2"-ről?
@Asszem: Nem tudom, nekem a Legendem kijelzője ég és föld a Touch Diamondhoz képest, gyönyör
en olvasható, világos.
@Chapell: Nekem ez az elso ilyen tellam ezal nincs osszehasonlitasi alapom, userkent azt tapasztalom, hogy fenyben nem latni rendesen a kijelzot
@Asszem: szerintem viszont a desire-nek kifejezetten eros, fenyes kijelzoje van. erdemes felvenni maxra a fenyerot, ha napsutesben nezed. (de csodak persze nincsenek. eros napfenyben egyik kijelzo sem latszik jol.)
@Poha: nekem nem az apple termékeivel van bajom, hanem a demagóg marketingjüktől és az azt beszopó elfogult idióta rajongóikból. ; P
@ediam: Igen. De azért ne felejtsd el,hogy a hardware (kivéve a memeória, a processor,és a háttértár kivételével) egy 3 éves modell. És a cinkes az,hogy a 2007-be bemutatott modellből van a 3GS-ben elég sok minden. Nah,most ezt add hozzá,hogy ehhez a 3 éves terékhez viszonyítják a mostani vadi új telefonokat, az Androidot, ami nem egy készüléken,hanem több tucat készléken fut. Amúgy az Androiddal sztem az lesz mint a WM-el. Annyira sok telefonon fog működni,hogy a software-t ennyiféle készülékre nem tudják majd optimalizálni,hiszen erőből akar elmenni,(egyenlőre úgy tűnik) az iPhone mellett,és évente több tucat új hardware-hez kell hozzácsiszolni a software-t. Ez addig fog működni jól,amíg győzni fogják a fejlesztők.Aztán majd gyártók is bele szeretnének nyúlni az OS-be (mint anno a Samsung a Winmobil 6.0-ba).

Szerintem ez lesz a vége. Túl sokan akarják majd az Android OS-t túl sok féle készülékre,és emiatt egyre lassabb lesz a fejlesztés rá,majd eljutnak a mint a windows.
Ez a véleményem,persze nem vagyok jós:)
@Touch-Kó: Az álltalad felsorolt változtatások a legfontosabbak...
Amúgy a híres Googleről: a youtubon lehet csinállni ilyen googleos filmet, hát én 150szer próbálltam az egyiket megcsinállni, nem sikerült.
@John A. Dragon prof: te nem csak apple fan vagy, de át is vettem a stílusukat, és te akarod nekem megmagyarázni, hogy nekem mi a jó.

Leírtam, hogy nekem szükségem van arra, hogy memóriakártyát lehessen használni. Te pedig ideírod nekem, hogy nem, nekem nincs rá szükségem, mert "lassan telik be".

Hamisítatlan apple hozzáállás :D
pedig mintha handras-nak nem nyerte volna el a tetszését ;)

"A napokban megnéztem több Androidos telefont, és tisztán látszott, hogy Steve-nek igaza van.A multitask miatt mindegyik készülék lassú volt, szagatott, a flash pedig egész egyszerűen használhatatlan volt rajtuk. MCS is próbálgatott Androidos telókat az Android vs iPhone konferencián, neki sem sikerült akár egyetlen indavideót is megnézni. Egyszerűen kevés a kakaó ezekben a kis eszközökben ahhoz, hogy normálisan képesek legyenek flash tartalmat megmutatni."

Egyebek mellett szerintem is ez a fjucsa. HTC a beszt csojsz jelen körülmények között, szerintem a hiányosságait jól kompenzálja szifonnal szemben.
@flugi_: Nem, a te hozzáállásod hamisítatlanul HTC-fan. Megkérdezem: volt VALAHA bajod azzal, hogy az ipdoba/mp3ba/mp4be nem dughatsz memóriakártyát?
@flugi_: Egyébként, ha sok tárhelyt akarsz, akkor 32 gigásat veszel, szerintem az kb. 100 k szám. Az többi mobil azért bővithető, mert kicsi a memóriája ahoz, hogy jól lehessen használni.
@flugi_: Egyébként TE mondod meg, hogy mi a nem jó, mert leszólsz egy terméket szért, mert 32 giga mellé nem bővithető, majd rámszólsz, amikor a google igazán szar progiját használom, h ne mindjam meg.
@John A. Dragon prof: olyan mp3 játszóm van, amibe lehet kártyát dugni, természetesen. Ez az egyik oka, hogy nem ipodot vettem. A másik, hogy utálom a dedikált szoftveres megkötést, legyen sima mass storage a cucc.

Most biztos el fogod magyarázni, hogy nekem az lenne jobb, ha itunes kliensen tölteném fel mindig az mp3 lejátszómat.

Az ipod hardvere egyébként tényleg jó:
www.youtube.com/watch?v=E1ABhW7lYA8
@flugi_: Egy iPod az iPod. Nem mass storeage,nem hintaló,hanem zenelejátszó.Kérdezném,hogy az átlag embernek sztem max 4GB-os mp3 playere lehet,van.Arra a 4GB-re szerintem 3GB zene mindenkinek van,amit rendszeresen hallgat,akkor a maradék 1GB-re mit tud feltenni??
Ma mikor már TB-okban mérünk,akkor 1 GB mit ér?
Dedikált software-es mefkötés?
Az iTunes, az minden,csak pont nem az.
Te akinek PC-je van az fel sem tudja fogni,hogy pl Mac alatt mire nem jó az iTunes. Szerintem ismereteid erősen hiányosak iTunes témában.Az iTunes nem csak arra jó hogy iPod-ot syncelj vele...
Vásárolhatsz,letölthetsz,olyan mint egy hatalmas letöltőközpont,ahol pénzt is költhetsz, programokat,zenét,vásárolhatsz, filmeket kölcsönözhetsz (Apple TV) a zenéidet rendben tarthatod,rádiót hallgathatsz,podcast-eket tölthetsz le, az iPhone-od kontaktjait,maileket,bookmarks-okat,csengőhangokat készíthetsz, (a 4.0-tól már notes-aidat),stb-t tudsz syncelni.Szóval az iTunes az pont nem megkötés
Ráadásul annyira nem,hogy mivel LINUX alá nem létezik iTunes, külön program is létezik a helyetesítésére!
@Touch-Kó: te is jobban akarod tudni, hogy nekem mi a jobb? :D

Nekem olyan pendrive-om volt sokáig, ami a rátöltött zenét mellesleg lejátszotta. Ettől még rajta volt az összes aktuális cucc, amit hurcolásztam, mert ha már úgyis usb vége van, akkor erre alkalmas. Nekem ez a praktikus, a szoftveres megkötések nélküli, szabványos működésű, szabadon kombinálható eszközök. A zenét is lejátszotta. Igaz, kijelzője meg játékok nem voltak rajta, de zene lejátszására tényleg képes :)

Azóta pendrive ügyben áttértem mikrousb olvasóra, és így a zsebemben mindig van tárhely, amit szabadon kombinálhatok a fényképezőgépemben, kamerámban, mobilomban, számítógépekben, és még ami szembejön. Én ezt szeretem.

Ez az, amikor valamit nem arra használok, amire marketingesek szánják, hanem amire alkalmas. Ha a gyártó kényszeríti a felhasználót, hogy a marketinges szempontok szerint viselkedjen, az nekem (hangsúlyozom, nekem) nem praktikus, és ezért ilyet nem használok.

Ezzel egyébként a programozók gyakrabban vannak így másoknál. Személyes ismeretségemben a szakmában például annak van iphone-ja, aki pénzt keres azzal, hogy programozza. Az ipod valamivel elterjedtebb, ez igaz.

Az itunes cuccot természetesen jól ismerem, és árukapcsolásnak tartom, nekem nincs rá szükségem, nekem megvannak a zenéim, és magam rippelem a cédéimet, illetve dolgozom fel a saját felvételeket.

Egyszóval békesség belétek, használjátok nyugodtan, ha nektek így jó, nem vagyunk egyformák. Csak az olyan objektív megállapításoktól kéne tartózkodni, miszerint mindenki az apple-tól másol, vagy hogy az apple a technológiai mérce az iparban. A kereskedelemben valóban komoly játékos, és csodákat tud művelni a tömegek meggyőzése terén, mert a marketingeseik kiválóak, és pont azokat a szolgáltatásokat csiszolják tökéletesre, amik a legszélesebb fizetőképes körben teszik a termékeiket vonzóvá. De tessék elfogadni, hogy nem mindenki van a legszélesebb körben.
@flugi_:

Tudtommal lehet használni mass storeage-ként. PC-n: csatlakoztatod, majd my computer, és ott megjelenik majd áthúzod azokat a file-okat amiket akarsz másolni.
Forrás: *Yahoo Canada answers*
Nekem személy szerint a kijelző nélküli mp3 lejátszó nem jön be egyáltalán..Egyszerűen látni akarom,hogy pl,egy szám hányadik a sorban,és ne 44-szer kelljen az ffw gombot nyomkodnom,hátha meglesz az a szám (ezért nem használok shuffle-t sem),hanem tekerem a click wheelt,és a kijelzőn figyelem.gyorsabb is..Haverom Sony-ját lehet használni,anno hozott is egy PC-re vírust a munkahelyemre...
Ízlések... Nekem sosem hiányzott hogy tudjam mass storeage-ként használni. Jah de egyszer! Akkor is el lett küldve mail-ben,és iPhone-on megnyitottam. Egy videóról van szó amit egy 3GS-el csináltam,és a 3G-re küldtem el magamnak.. 2 percen belül átjött és meg is néztem!Gyorsabb volt,mintha bekapcsolom a gépet,majd áthúztam volna wincommander alatt..
iTunes.. Tudom MO-n nagy divat a warez oldalakról leszedni a legújabb albumokat, de pl nyugatabbra ezekért több év börtönt lehet kapni...Ráadásul csak ráklikklesz és kényelmesen lehúzod a filmet, zenét egyebet a netről,majdnem ingyen.(MO-n nem működik)

Az iPod-ot anno 2001-ben kizárólag zenelejátszásra találták ki.Akkor sokan kételkedtek benne,hogy nem lesz elterjedt, sikeres,azóta belátták,hogy nem így volt.Ealdtak több mint 200 millió iPod-ot worldwide...

Az Apple termékek koppintásáról annyit hogy:

-Visszamehetünk az időben az OS első verziójához,amíg a PC-n mi DOS-t futtattunk,akkor az Apple,nek saját GRAFIKUS oprendszere volt. Majd 1,5 évvel később megjelent a Windows 1.0. Elsőként tehát OS,aztán konkurencia..

-Azt hiszem az egeret is ők vezették be az OS-hez...(nem,nem ők találták fel)

-Hány iPod klónt láttál már? Pár éve minden 4-dik lejátszó iPod-ra hasonlított ( a clickwheel-es megoldást persze nem tudták leutánozni) de a jellemző kör alakban kialakított gombsor, kijelző-készülék méretarány nagyon hasonlított az iPod-hoz megszokottra.

-Aztán kiadták az iPhone-t 2007-ben. Addig senkinek nem jutott eszébe ilyen stílusú érintőkijelzős készülékeket tervezni,gyártani.Abban az időben a SE P széria volt érintős, illetve 1-2 okostelefon, de ekkora piac,illetve igény nem volt rá.Aztán 2007 után megjelentek az iPhone-ra hasonlító készülékek. Az Apple itt is piacot teremtett... Mindenki csak másolja őket. Nem nagyon volt így elterjedve sem ez a fajta menü,sem a gyroscope,sem a multitouch technológia sem.

-Apple elindította iTunes store-t. Azóta a Nokia OVI néven futtatja a zenéit, illetve 1-2 gyártó is rendelkezik hasonló online zenebolttal,ami iszonyatosan hasonlít az iTunes-ra.

-OSX, widgets: A Vistánál jelent meg a gadget,ami a widget microsoft-os változata.

-Kiváncsi leszek 1-2 év múlva hány iPad klón fog megjelenni (tudom nem ők találták fel a piacot) de külsöre hány iPad hasonmás lesz 2 év múlva? Illetve hány új gyártó fog belépni az ebook versenybe?
Most így röpke 3 perc alatt ennyit tudtam összehozni.

Szerintem innováció téren nagyon jók,a többiek csak utánuk jönnek.Éppen ma mutatták be az új gépeket,csak hogy értsd az új MBP akksija 10 órát bír egy töltéssel. A konkurencia hol tart pl ezen a téren?
Marketingben sem utolsók, tényleg tudják,hogyan is kell eladni valamit.
Ez nagyon fontos. Példa: Google Nexus1. Mindenki mondta,hogy nagyon jó, végre egy ellenfél ami az iPhon szintjét hozza, de ugye nem volt túl nagy reklám a tengeren túlon sem,és emiatt alig adtak el belőle az iPhone-hoz képest...
ÉS egyet értek,hogy nem mindenki van a "legszélesebb körben"
Tudom divat fikázni az Apple-t, meg biztos sznob vagyok,de azért ne felejtsd hogy a cég nem evés dolgot tett le az asztalra és tett elérhetővé!
@Touch-Kó:
"akkor az Apple,nek saját GRAFIKUS oprendszere volt."

Nana, azért Jobs nem volt akkora újító. A GUI koncepcióját (ablak, menü, ikonok, valamilyen mutatóeszköz, stb) a hatvanas években dolgozta ki a Xerox.
A 81-ben kijött gépük (grafikus felülettel természetesen) volt tán az első PC-nek nevezhető cucc.
Jobs gyakorlatilag innen "lopott", éppúgy, mint később Gates.
ez mondjuk tényleg ízlésbeli kérdés, programozóként egy fájltranszfert két a kezemben levő eszköz között sosem bonyolítanék emailben.

A másolásról azt mondtam: nem mindenki az apple-t másolja. Persze van, aki igen. De attól, hogy van reobek cipő, még nem minden cipőgyártó a világon a reebok-ot másolja, van pl adibas is. Példákat kábé hiába sorolsz, mert nem az számít, hogy a dos vagy a windows milyen, abban a korban az X felület már régen létezett, át is vette idővel az OS-X-ben az apple :)

Azt meg te magad írod le, hogy volt teljes képernyős érintőképernyő (bőven) 2007 előtt. Én mégsem mondom, hogy "az apple a SE-től koppint". A marketingesek az applenál elhitették az emberekkel, hogy az ilyen megoldás menő, és egy telefon az SE P sorozat tulajdonságaival ma már üzletileg is vonzó. Technológiai fejlesztés nélkül is. Nem másolásról van szó, egy már létező megoldáscsomag jó összeállításáról és marketingjéről van szó. Talán csak a multitouch igazi újítás, védik is szabadalmakkal rendesen, legalábbis próbálják.

Ugyanígy, ha az összes nyílt platformú ebook-readert majd nekiállsz ipad klónnak nevezni, akkor persze sokan fogják "másolni" az ipad-et :)

"Éppen ma mutatták be az új gépeket,csak hogy értsd az új MBP akksija 10 órát bír egy töltéssel. A konkurencia hol tart pl ezen a téren?"

24 óra felett :D Persze biztos találsz olyan paramétert, amiben erősebb az új macbook az ilyen gépeknél, de ettől még a 10 órás üzemidő ma már nem a csúcs.
@flugi_: helyesbítés: tévesen azt hittem, hogy az X az alto-ból építkezett, de ez nem igaz, a W tekinthető az elődjének, ami 83-asként egyidős az apple megoldásával, és nem igaz, hogy "régen létezett". Elnézést.
@flugi_: megegy apro korrekcio: az OS-X grafikus rendszere nem X alapu.
@flugi_: Jó, és az a 24-órás gép mennyibe kerül? Ár-érték arányban? Az MBP-re legalább rendes oprendszert adnak, a 24-órás gépre meg vistát/win7-et, még véletlenül sem XP-t.
Ja, és a macet EGYSZER megveszed, és évekig olcsón tuningolható (legolcsóbb win: 30 ezer ft, alig tud valamit, szerintetek egy 30 k-s win 7-t mennyit ér ár/érték arányban?)
@John A. Dragon prof: mittudomén, a laptopomon linuxozok úgyis :)

@gyabonyi: jé. ez a BSD jellegű háttér nekem elég volt, hogy az "X"-et az X-ről azonosítsam. Utánanéztem, és tényleg, csak kompatibilis az OS-X az X-el.
jó döntés HH. nyílt platformokban - a dolog természeténél fogva - mindig is több (volt/van/lesz) a perspektíva.
Szerintem ott hibázta el a választást, hogy a kommentelőkre bizta a döntést, és nem magára. A kommentelők szerint az iphone sz@r, pedig nem az. Ezért nem vettél iphonet. A kommentelők a desiret ajánlották, és te látatlanban meg is vetted. Iphonet megnyomkodhatod a tmobilnál, nexus onet is valszeg, de a desiret az amazonról soha.
@John A. Dragon prof: mert mást el sem tudsz képzelni. Pedig egyszerű: a korlátozás pozitív és negatív szemléletéről van szó. Az applefanok a korlátozást az egyszerűség és használhatóság diadalaként élik meg, mások meg annak, ami: korlátozásként.

Mivel a választásod Te magad vagy, ezért egyrészt sem elképzelni sem tudod, hogy más miért gondolja másképp, se elfogadni.

Ezt itt gyönyörűen demonstrálod. Kérdem én: volt már a kezedben Desire? A legtöbbünknek Iphone már volt, van miről gyakorlati véleményt alkotnunk. Neked, úgy tűnik, nincs.

(Jelzem, olyan, hogy HTC-fan, nincs. Ez a másik, amit Applefanként valszeg nehéz elképzelni. Applefan és Appleutáló van, utóbbi ki ilyen, ki olyan okból.)
@John A. Dragon prof: az OSX-et viszont csak specifikus hardware-ra tudod feltenni, amit az OSX gyártójától veszel (és ami ugyanolyan hardware, mint amit megvehetsz olcsóbban nem MAC-nek), amelyik egyébként sűrűn ad ki újabb változatokat. A Windows XP 10 évig volt, és minden vasra felment azóta is. Csakhogy a tényeknél maradjunk. :)
@phaidros: Van HTCfan. A nexus one/iphoneos cikkben ők mondták a desiret. És igen, én nem vennék tesztelés nélkül okostelót, vagy ha igen, akkor sem vadidegen emberek tanácsát követve.
@phaidros: Gyakorlatilag nem macre is lehet osx-et telep0teni. Ja, és macre mehet mindhárom os (osx, win, linux), és nem csak max 2 jogtisztán.
Dragon minek bonyolitod, HH ott hibazta el hogy nem iphonet vett, mert nem hallgatott rad, pedig te tudod hogy az iphone jo es a htc szar. De ezt az ilyen elvakult htc fanok sosem fogjak belatni

sent from my desire
@phaidros:
"az OSX-et viszont csak specifikus hardware-ra tudod feltenni, amit az OSX gyártójától veszel"

Sajnos csak most tudok válaszolni az utóbbi napokban rengeteg munkám volt.
OSX-t fel tudsz tenni sima mezei PC-re,csak kompatibilisnek kell lennie.Pl, ismerősöm 3 hete tette fel az OSX-t egy MSI netbookra. Mondjuk ennek értelmét nem látom, de ő azt mondta,hogy egy stabil,jó OP-rendszert akart, azért dobta fel.

XP... Ez egy más tészta... Én még 3,11-el kezdtem a windows-os ályafutásom, és XP-nél hagytam abba..
Azóta windows-t csak a munkahelyemen használok. Most Mac-et használok. Messze a legjobb OS. Bár anno a Linus is tetszett,de arra nincs iTunes sajna..
Az XP-vel voltak gondjaim,főleg mikor kipróbáltam a Winter Edition-t.Lassabb lett a rendszer,mint a sima XP-vel.Aztán meguntam,hogy évente kellett újra rakni az XP-t a vírusok,a férgek meg egyéb kártevők miatt.
@Touch-Kó: Ismerőseim szerint az XP az utsó jó win,és egyet kell hogy értsek velük.
@John A. Dragon prof: "Ismerőseim szerint az XP az utsó jó win,és egyet kell hogy értsek velük. "
Jézusisten... Azok az ismerősök aztán biztos sokat használták a Win 7-et, ha ilyen nagyszerű tanácsot adtak neked. És te még egyet is értesz velük, nyilván mert te se használtad egy percig sem. Tehát biztos úgy is van. Kegyetlen szánalmas vagy, egy igazi csőlátású Applefan... LOL :DDD

@Touch-Kó: "...és XP-nél hagytam abba..
Azóta windows-t csak a munkahelyemen használok. Most Mac-et használok. Messze a legjobb OS."
Hát ez is kész. Számodra a Win széria véget ért a 10 éves (!!!) XP-vel, bevallottan nem is használtál azóta Windowst, és most ebből szépen levezeted, hogy bizony az OSX a legjobb OS. :D
@John A. Dragon prof: hát nem tudom. Én már a Mac OSX-re való visszatérést fontolgattam, mielőtt megvettem egy T400-as Thinkpadet Windows 7-el. Már nem vágyom OSX-re. Atomstabil, kurvagyors, és nem zavaróan, öncélúan látványos is.
@Touch-Kó: Jó, hát Androidot is lehet feltenni Iphone-ra. :) Egyébként nekem az utolsó XP-m 4 évet futott újrarakás nélkül. Haverom ezalatt 2szer mentette vissza a MacBookját, ami a 3 év végén megpusztult teljesen. 2 másiknak alaplaphibás volt még gariban. 4 Mac-es ismerősöm van összesen. :) Nem győzött meg, bár persze tetszik, hogyne tetszene, csak használni nekem jobb a Windows, és tartok a szar hardverétől. Ha csak net (persze Firefoxszal) office, grafika, videó lenne, akkor persze Mac/OSX, és a 32"-es Cinema Display rulez, de én dolgozom a gépemmel.
@John A. Dragon prof: most ezt nem értem - a Mac már PC. A PC-re (megfelelő konfiggal -> korlátozás) mehet mindhárom oprendszer (igazából minden PC-re felmenő oprendszer). Tehát?