Az iWiW első magentás féléve

Na, ma volt egy "háttérbeszélgetés", gyakorlatilag sajtótájékoztató az iWiW-ről. Szabó Márton, az iWiW Kft. ügyvezető igazgatója és Tóthmátyás Tibor, a T-Online Magyarország portáligazgatója tartotta.

A lényeg az volt, hogy minden nagyon szép és jó. Nagyon nem kell változtatni, mert szuper a hangulat, és mindenki nagyon örül a hatalmas látogatottságnak és a kiválóan formálódó hazai online közösségnek. Tóthmátyás többször is hangsúlyozta, hogy nem kell változtatni, mert az iWiW az így jó. Ahogy ő mondta: "egy online telefonkönyv". Ja, bár kérdés, hogy közösségi szolgáltatás-e egy telefonkönyv, de mindegy is, mert most a szolgáltatás optimalizálásával foglalkoznak.

Azt is megtudtuk, hogy a vasalátolás bár nagyon költséges, na de a bevételek meg sokkal nagyobbak, úgyhogy végülis nincs probléma. Valaki felvetette, hogy akkor miért döglődik mostanában a szájt. Erre Szabó Márton az Oracle szoftverét emlegette fel. Majd gyorsan megjegyezték, hogy ezt azért ne írják le az újságírók. Nyilván nem is fogják.

Az, hogy az elhangzottak közül mit nem szabad leírnia az újságíróknak, egyébként többször is elhangzott. Például a Kurucinfo kapcsán, márminthogy a t-sek állítólag meggyőzték őket, hogy az iWiW az nem az NBH. Valami inforparkos találkozóról volt szó, de erről nem szabad írni, úgyhogy csitt. Még csak annyit, hogy Tóthmátyás az egészet azzal viccelte el, hogy "gondolkoztunk is hogy váltsunk judeoplutokrata.hu-ra".

A félszeg kérdésekre, miszerint azért nem nagy kunszt egy iWiW-felhasználó kapcsolati körét feltérképezni s ezekkel az infókkal visszaélni, valamint nem hívják fel ezekre a veszélyekre kellően a felhasznlók figyelmét, olyan válaszok jöttek, hogy ezek "elméleti kérdések", meg hogy "felnőtt emberek vagyunk." És hogy Kóka János is használja az iWiW-et, aki pedig "nem buta ember".

Voltak még kisebb bizonytalanságok, mint például hogy milyen az iWiW növekedése. Szabó szerint hullámzó, Tóthmátyás szerint monoton. Ergo: hullámzó monotonitás jellemzi a szolgáltatást, összegeztük magunkban a szópárbajt.

Örömmel halottuk, hogy az általunk gerjesztett LinkedIn-hájp elérte a portáligazgatót is. Azt mondta ugyanis, hogy nekik nem a MySpace a konkurensük (nyilván azért, mert a MySpace valóban közösségi szájt), hanem a LinkedIn. Az egyik újságíró többször is megkérdezte, hogy az meg mi. Mire Tóthmátyás dícsérő szavakat mondott, meg hogy az nagyon jó, business és elit.

Azt nem tudtuk meg, hogy miért nem lehet a jogi és természetes személyeket szétválasztani az iWiW-en, valamint hogy milyen alapon is kerül törlésre pontosan egy profiloldal. Homályos "közösség elleni izgatás" és "marketing céllal" kifejezések hangzottak el.

Ja, és még egy hint: bár nem úgy, meg nem azt, de lesz valami Skype-féle VoIP-cucc az iWiW-en - vagy csak majdnem? vagy csak partneri megállapodás? vagy csak ötlet? Passz.

A találkozó egyébként kedélyes hangulatban telt. Egy-két újságíró láthatóan együtt örült az iWiW sikerének a tulajokkal. Majd megreggeliztették a sajtó képviselőit. Sajnos ezen már nem voltunk jelen.
Címkék: iwiw social network
2007.01.24. 12:07. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uh.. Hát én nem tudom.. A sajtótájékoztatón elhangzottak elég távol állnak a valóságtól.. Minden szép és jó? Mióta átvették az iWiW-et egyre szarabb, nincs olyan nap, hogy valamilyen hibaüzenetet ne adna ki, ha egyáltalán be lehet lépni.. Nem voltak képesek semmit fejleszteni, a meghívóküldés hónapok óta nem működik (nem kapják meg a címzettek a meghívót..) Egyszerűen bannertemetőnek használják az iWiW-et. Érdemes megnézni az iwiw hivatalos blogjának hozzászólásait, hogy mennyire elégedettek a felhasználók.. Persze nekik biztos minden szép és jó, jön a bevétel, a usereket meg szarjuk le..
iWiW-nél nagyobb forgalmakat is kiszolgáltak már jóval szerényebb technológiákkal... Lehet máshol kéne keresni a hibát, nem az Oracle-ben, meg a Hold állásában.
Gondolom a reklámokból, származik bevételük. Evvel kapcsolatban azt nem értem; melyik marketin manager fizet egy rakás pénzt, egy olyan reklámért, ami könnyen lehet, el sem jut a felhasználóhoz? (az Ad-block ra gondolok)

A biztonságról:
blog.horak.hu/2006/12/20/022ftdb/
(lehet, hogy erről ti írtatok régebben, ezesetben; bocs)
eddig a hírig mindent megtettem, hogy valakitől kapjak meghívót, de "tothmatyas" véleménye után ezt még egyszer átgondolom.
szánalmas egy dolog ez.
A wiw szerintem is jó dolog, egy időben heti többször is lógtam rajta, de mára visszatértem a bukizáshoz. Nincs fagyás, nincs reklám, spontán baráti kapcsolatok egy-egy kiadós bukizásnál is bőven adódhatnak/napvilágra kerülhetnek. És azonnal visszaigazolnak a helyszínen!!! Szeretek bukizni.
Leforditom a minden szep es minden jot = amig nem jon vissza a befektetesunk egy resze amit elore elterveztunk, addig marad minden igy ahogy van, akar akarjatok akar nem.

Akinek meg gondja van a site behozasaval az probalkozzon mas domainen, mondjuk iwiw.net-en persze ez nem mindig jon be
Azért van benne ráció, amit elmondtak. Bevétel a nagy látogatottság miatt nyilván van, kiadások viszont alig, hiszen nincs fejlesztés semmilyen szinten. Szóval csurran-cseppen, és úgyis mindenki ismeri, használ(gat)ja, akkor meg?...
Azt hiszem, ezt az innovatív gondolkodásmódot csípik a magyarokban...
Az iwiw miért nem bír MySpace-esedni? Így ez mitől web 2.0? Így tényleg csak egy telefonkönyv...
Attol web2.0, hogy az ismerosoket ajaxositottak :)
mér jó a myspace? sehol sincs még annyira sem organizált, rendezett oldala mint az iwiwnek (most nem az iwiwet védem). miért kéne még jobban elcseszni a felületet, annyira, hogy átláthatatlan legyen mint a myspace, 20 helyről szóljanak kedvenc slágereim, amit le se bírok állítani, a kommentek tele legyenek spamel és képekkel... szerintem nem ebbe az irányba kéne elmennie a jövőbeli fejlesztéseknek (már ha lesznek...)
havonta 1x lepek be (vagy ha bejelol valaki) de a hajamat tepem h. a kepek letoltesere (es neha az oldalakra is) orakat kell varni, ez az a bizonyos T-hatter? JAVA rulez, meg ilyenek? :)
hát a reklámozók valszeg nem használják mert napközben gyakorlatilag szinte csak véletlen ha hibaüzenet nélkül elmegy 1-1 fórumüzenetem vagy üzenőfalas beírásom. a keresőről már nem is beszélve. csoda ha egy 5-6 oldalnál több találatot adó keresést végig tudok lapozni úgy hogy közben valami hiba ne lenne. elmondhatjuk hogy az év legtöbbet látogatott de leghasználhatatlanabb lapja is lett.
(na erre jó az iwiw. megtanultam ott is elmenteni minden elküldés előtt a hozzászólásokat és lám itt is hasznát vettem mert elsőre nem küldött el semmit)
[off: elmegy az, csak a nem regisztrált júzereknél előzetes moderálás van. ami rendszerint késést jelent.]
"Tóthmátyás többször is hangsúlyozta, hogy nem kell változtatni, mert az iWiW az így jó. "
De ki a f. ez a tótmátyás? Komolyan nem értem, hogy egy ilyen kritikátlan ember ilyen helyen dolgozhat... Na mind1. Írtam én erről korábban, de egyre kevésbé látom értelmét, hogy foglalkozzak a témával.
hírbehozó: nem amiatt hanem mert hibaüzenettel dobott ki az oldal. amúgy meg érdekes, hogy regelt vagyok és pont ezen a nicken... hm
Sz'al már fél éve az én vaskos internet-, mobil- és telefonszámláimból is megy a nagy-nagy csodaportál, és még mindig nem sikerült accountot szereznem, hiába kunyerálok mindenfelé. :(

devizakozep 2007.01.25. 14:21:11

médiageci, menj el masik kozossegi oldalra. altalaban joval tartalmasabbak mint az iwiw. fotokon kivul gyakorlatilag ott semmi nincs az egvilagon. az is lassu, errors. viszont az jo hir , hogy ez tetszik a tulajdonosnak. legalabbis jo hir a tobbi epito oldal szamara
Amit a magenTa művel iwiw címszó alatt az nem más mint az informatika és a programozás megcsúfítása, a nagy ellenpélda, hogyan nem szabad valamit megtenni a szakmában.
De és itt a de, ha "közgazdász" vénával nézema a dolgot, rohadt jól csinálták, csinálják pontosabban: rohadt jókor!
De hát ezeket leírtátok Ti is, akkor miről vakerrolok... :)
Jön az idei Internet Hungary, és ennek kapcsán szembesültem (szembesítettek) a 2007.01.24. 23:41:14-i kommentemmel. Tény, sértő vagyok benne, ezért ezúton is megkövetem a megszólított Tóthmátyás Tibort - azóta többször is találkoztam vele, és ez sokat változtatott a fenti nyilatkozata alapján kialakult képen.