iWiW-interjúk: beszélgetés távoli hálószemekkel

Hiába vette fel anno az "i" (international) előtagot a WiW, nemzetközivé valójában soha nem tudott válni a szolgáltatás. Egy tipikusan magyaroknak szóló közösségi oldal maradt. Na de nem minden magyar éli le teljes életét itt, a Kárpát-medencében. Weyer Balázs, az origo főszerkesztője gondolt egyet, és interjúsorozatot indított távolba szakadt hazánk fiaival/lányaival. Erről leveleztünk.

Mikor indult, mi a célja az iwiw-interjúknak?

Június 21-én indult. A célját konkrétan nem fogalmaztuk meg a magunk számára, csak beleszerettünk az ötletbe. Ha mégis akarunk valami célt belőni, az az, hogy most, amikor egyre többen kísérleteznek külföldön dolgozni átmenetileg vagy élni tartósan, bemutassuk a motivációjukat, a viszonyukat a helyhez ahol élnek és ahonnan jöttek, hogy személyes szűrőkön keresztül mutassunk be más kultúránkat és ennek segítségével világosabban lássuk a magunk helyét a világban. Rövidebben meg csak marha érdekes, jó olvasni.

Mi alapján válogattok, kiket kerestek meg egy adott városból?
Általában olyanokat keresünk meg, akik
- az utóbbi egy-két napban beléptek, mert tőlük számíthatunk gyorsabb válaszra
- akik nem valami rövidebb ösztöndíjjal vannak külföldön, hanem legalább fél éve vannak ott, ahol.
Egy városon belül található wiwesek közül igyekszünk úgy válogatni, hogy lehetőleg minél többféle életet mutassunk be munka, családi háttér, kor és a kint eltöltött idő szempontjából.

Mekkora a hajlandóság a válaszadásra?
Elég nagy. Amíg az első huszat-harmincat összegyűjtöttük nehezebb volt, de mióta elindult a sorozat, azóta sokkal könnyebb, mert már nem kell magyarázni, hogy miről is van szó.

Van valami tematika, vagy csak találomra szúrtok ki egy várost?
Alapvetően nincs, de figyelünk arra, hogy ritmusosan váltsák egymást metropoliszok és kisvárosok, európai és távolabbi helyek. Olykor próbáljuk napi tematikához kötni, ezért volt a Zene Ünnepének napján Párizs, a légihíd elindításának évfordulóján Berlin és lesz a Copa America idején egy venezuelai város.

Lesznek további hasonló kezdeményezések, vagy maradtok a várostematikánál?
Az iwiw-nek nyilván rengeteg kezdeményezése lesz még, de ez a sorozat a várostematikára épül.

Az iwiw-en, a közösség többi tagja számára valamilyen formában elérhetők ezek az interjúk?

A nap interjúk az iwiw címlapjáról is elérhetőek.

Hogy fogadták az iwiwesek ezt az interjúötletet?
Sok örvendező e-mailt kaptunk, sokan jelentkeznek, hogy ők is szeretnének szerepelni. Negatív reakcióra nem volt példa.

---

Így a levelezés végére az jutott eszembe, hogy ez ugye valami hasonló, mint amikor a YouTube vagy a MySpace emeli fel egyik-másik felhasználóját, mondhatni sztárt csinál belőlük. Kicsit most az origo sztárolja az iwiw-felhasználókat, ami tökre nem baj. Civilek a hivatalos médiában...
Címkék: média iwiw bulvár social network
2007.06.28. 09:56. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha valaki tudja, hol lehet elérni az összes Világkörül bejegyzést, kérem, írja meg.
Én is rákérdeztem, de még nincs ilyen gyűjtőoldaluk.
ez a legfrissebb:
www.origo.hu/vilagkorul/20070627-iwiw-a-vilag-korul--zurich.html

és az alján tudsz visszafelé lépkedni a korábbiakra.
Azért ez a korlátoltság magas foka...

Ha egy korábbi beszélgetésre esel be (pl.: a Google-ből), akkor az újabbakahoz nem lehet eljutni...

Továbbá lehetne egy kattinthatós világtérkép is... (GoogleMap?)