Magyar torrentezőt fenyeget a Warner és a T-Online [update3]

Úgy tűnik, a Warnernek nem annyira jött be 300 című fimjének dvd-értékesítése. De lehet, hogy az egész cég tényleg akkora szarban van, hogy már csak a torrentezők utáni kémkedéssel és az ISP-khez írott fenyegető levelekkel tudják helyre tenni céges traumáikat?

Tóth Benedek kapott egy veretes fenyegető levelet internet-szolgáltatójától, amit jelen esetben T-Online Magyarország Zrt.-nek hívnak. A levél szerint a Warner
minden országban és minden fájlcserélő rendszeren figyeli a feltöltött és megosztott, a Warner Bros. tulajdonát képező szerzői jogvédelem alatt álló tartalmakat.
Első körben gratulálni szeretnénk, hogy a Warner az internet erkölcsrendészeti munkájában segédkezik, és persze készséggel elhisszük nekik (ugyan mi okunk lenne az ellenkezőjét feltételezni), hogy az internetezőknek csak a Warner-művekkel kapcsolatos aktivitását figyelik meg, a többi netes aktivitás láttán becsukják a szemüket, törlik a logfájlokat, nem tárolják még véletlenül sem a semmiközükhozzá adatokat.

Egyáltalán, és a legmélyebb tisztelettel kérdezem: a Warner nevű magáncég milyen alapon monitoroz bármilyen felhasználói aktivitást is az interneten?

Sajnálatos az a tény is, hogy a T-Online partner a saját előfizetői ellen irányuló vadászatban. És bár azt írják, hogy ők - mármint a T-Online - nem monitorozzák előfizetőik internetaktivitását, ugyanakkor valahogy mégiscsak sikerült összepárosítani a Warner által jelzett adatokat a végfelhasználóval.

Egyáltalán nem vagyok meggyőzve arról, hogy a T-Online nem ad ki adatokat ilyen torrentvadász cégeknek, mint amilyen a Warner is. Másrészt egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Warner magyarországi dvd-eladásai holnaptól emelkedni fognak. Én például biztosan bojkottálni fogom a termékeiket. (Ja, de hisz öntudatlanul már eddig is ezt tettem.)

Kapott még valaki hasonló fenyegető levelet?

[update1] Úgy látom - a kommenteket olvasva -, mindenképp érdemes még kitérni két mondatban arra, hogy a megosztás és a másolás, illetve a letöltés miért nincs ugyanabban a kalapban ma, jogilag. Ha valaki a nyolcvanas évektől kezdve az összes embert falhoz állította volna, aki valaha másolt kazettát, vhs-t, később cédét, dvd-t, akkor a nyugati világban mindenki börtönben ülne. A fájlok torrenteken történő megosztása semmivel nem nagyobb bűn, vagy "károkozás", mint lemásolni a szomszéd dvd-it. Még akkor sem, ha utóbbival szemben a magyar jog beismerte, hogy tehetetlen, így eltűri.

Aki valaha ágyazott már be a blogjába vagy webszájtjába YouTube-videót, másolt egyetemen könyvből oldalakat, és azt másoknak is odaadta, esetleg képeket szedett a netről, az ne magyarázzon nekem arról, hogy a Benedek elleni mini Warner-bepróbálkozás csupán egy törvénytisztelő, milliárdokat kereső multi jogos követelése. Álszent dolog azzal takarózni, hogy én csak letöltök, ezért jogkövető állampolgár vagyok, akik viszont meg is osztanak, azok bűnözők. Ha a mű szerzője szempontjából nézem, tök mindegy. Mindenki mutassa fel az mp3-lejátszóját, illetve a merevlemezeinek tartalmát, és utána veregesse hátba a torrentezőkre vadászókat.

[update2] Azok az - egyébként szintén torrentező, fájlmegosztó, youtube-ozó, saját blogjukon jogvédett zenéket publikáló - ismerőseim, akik szerint teljesen természetes és jogos, hogy az embereket egyenként emelik ki a sorból és fenyegetik meg magáncégek, hát finoman szólva is korlátoltnak tűnnek. Bár mondjuk ugyanők vérig vannak sértve, ha két perc fizetetlen parkolás után polgári peres eljárást indítanak ellenük. Mert azt persze már aránytalannak és nettó rosszindulatúságnak, a joggal való visszaélésként értelmezik. Hát így.
Noha egyelőre semmilyen hazai precedenst nem tud felmutatni a ProArt, hamis, és a sajtó (sajnos az Index is) által széles körben, kritikátlanul átvett állításai már beszivárogtak a közvéleménybe, és a fájlcserét a legtöbben illegálisnak hiszik. A valóság ezzel szemben az, hogy amíg nem kérünk, vagy kínálunk érte pénzt, a magyar joggyakorlat szerint nem lépjük át a szerzői jogi törvény által szabályozott szabad felhasználás kereteit, tehát nem járunk el törvénytelenül. (Kishalakra is vadászik a ProArt)
Valószínűleg tehát nem az a korlátolt dolog, ha valaki fájlokat oszt meg (mint ahogy dvd-ket is cserélgetünk egymás közt), hanem az, ha elhisszük egy elég agresszív és hangos vállalatnak, hogy valóban rosszak vagyunk, ha nem úgy élünk, ahogy ők szeretnék.
Címkék: p2p torrent bloggerek copyright
2007.07.04. 11:20. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez elég gáz, mert ilyen adatokat úgy tudom, csak bírósági végzés-határozat vagy vmi papír ellenében adhatnak ki.. én mondjuk helyből visszaperelnék.
de ebből is látszik, hogy nem éri meg szar halivúdi filmeket nézni :)
Nem kell ennyire amatőrnek lenni.

A Warner feltolhatja saját torrent állományát a netre, és megpróbálhatja megnézni, hogy ki az, aki megpróbálja letölteni.

A rá irányuló letöltő IP-jét lehalássza, és megkeresi a szolgáltatót, hogy ugyan már, legyen szíves továbbítani a levelét.

Se a Warner, se a T-csoport nem sért jogot ezzel. A kedves érintett Benedeket meg simán tőrbecsalták torrentezés közben.

Senki se monitoroz. És vissza lehet perelni.
na bumm, valaki rájött, hogy a torrent feltöltést is jelent ami már illegális lehet
a Warner teljesen jogosan monitorozhatja a netet. nem fér hozzá személyes adatokhoz, semmihez, ami illegál. a T-Online nem sértett semmilyen törvényt, külön kiemelték, hogy nem adtak ki adatot a Warnernak.
minden rokonszenvem Benedeké, de itt csak annyiról van szó, hogy a T-Online szólt neki, hogy "srác, az a másik bully kérdezgetett felőled, meg fog verni, gondoltam szólok". óvatosnak kell lenni :)
A T-online levelén érződik, hogy jóindulatu figyelmeztetésről van szó, hogy jogvédők elkezdtek távcsöves puskával vadászni.
Benedeket meg ha b*ogatják, akkor majd elárulja nekik hogy soha nem torrentezett valószínűleg visszaélés történt, meghackelték a gépét és rajta keresztül töltötték a bitkolbászt.
XMas ( 2007.07.04. 11:43:33): Az IP-jét lehalássza, de a többi adatát honnan szerzi meg?
A Warner olyan alapon monitoroz valamilyen felhasználói aktivitást az interneten, mint ahogyan te is szoktad nézegetni a weblapjaid látogatóinak logját. Honnan jöttek, mit csináltak.

A T-Online egy IP címet és időpontot kapott a Warnertől, ez alapján írt az előfizetőnek, akié az adott percben az adott IP cím volt. Ezt nyilvántartani a törvény szerint kötelessége. Hogy valójában mit csinált az ügyfél, azt nem feltétlenül tudhatja, bár a Warner információi bizonyíték jellegűek lehetnek számára.

1) T-Online letilthatja Benedeket az ADSL-ről a Warner információi, és az alapján, hogy ellenőrzi utólag, hogy az adott pillanatban tényleg volt hasonló jellegű forgalom (adott IP cím, adott port használat elég, tartalom mindegy). Ez nem monitorozás, csak egy ellenőrzés.

2) Warner ismeretlen tettes ellen feljelentést tehet, megjelölve az IP címet, időpontot, forgalom jellegét. A rendőrség pedig beszerezheti a személyes adatokat a T-Online-tól (mely készséggel ki is adja számára), tehát meglesz a tettes is.

Ezen felháborodni felesleges, bojkottálni szerintem nem érdemes. Le lehet tiltani a megosztást (és kb. törvényesen letölteni a filmet), lehet csak zárt BitTorrent hálózatokat használni amit nem tud monitorozni a Warner, vagy be lehet szüntetni valamennyire ezt a tevékenységet.

Az, hogy az egész film és zeneipar megújulásra szorul, az nem kétséges számomra sem, de a megosztás akkor sem törvényes hazánkban, és valaki ellen kikelni, aki jogosan jár amúgy el, szerintem felesleges.

Hozzátenném, hogy Indiában boltban, legálisan vásárolhatsz MP3 CD-t a legújabb filmek zenéivel (és ráadásul mivel van hely, régebbi zenéket is rápakolnak és olcsóbb mint ha a normál CD-t venném meg). Ott hibázik egy kicsit a dolog, hogy online még nem lehet a filmeket letölteni pl. DRM nélkül, de 10$/DVD-ért rendelhetsz Magyarországra a friss DVD-kből (szállítási költség 10$ 5 DVD-ig). Normális árak kellenek, a friss filmek azonnali online elérhetősége, és sokat fog csökkenni a kalózkodás. De ez is az, amiről beszélhetünk nyugodtan, de nem ettől fog megváltozni.

Egyébként a nagy cégek részéről a monitorozás nem új, más is kapott már hasonló levelet Magyarországon, valahol olvastam egyet teljesen ugyanilyen szöveggel.
marci120: a Warner feljelentés útján juthat hozzá Benedek adataihoz.

Ja, jelzem hogy az egészet nem kell ezen a szinten komolyan venni, azaz ha Benedek pihenteti egy kicsit a torrent klienst, és ezt vagy az eset meg nem történtét jelzi a T-Online fele, tudtommal nem lesz semmi következménye.
András, a Warner magatartása igenis kifogásolható. Ezzel az erővel találomra becsöngethetnének lakásokba, h ellenőrizni szeretnék, hogy van-e jogsértett tartalom a lakásban. A T valóban csak figyelmeztette a júzert. Ez az egész ettől függetlenül nagyon nincs így jól. És fontos, hogy téma legyen.
Az, hogy a Warner monitorozza a torrentezőket, meg szerintem felháborító, és egyértelműen rosszindulatú magatartás.
A torrentező által okozott "kár" meg nincs arányban azzal, hogy kitiltsanak egy ISP-től. Ez meg a másik. Az ISP-k passzivitását ilyen kérdésekben már megszokhattuk.
MI vaze Szar a film ennyi. ha már nincs bevételük akor keresnikel valakit hogy lehúzák róla a veszteséget... Csináljanak jó filmet. akor elmegyek a moziba és megnézem. Nem vádaskodnikell hanem jó filmet xcsinálni. ha ez 4-5 ével ezelőt roban ki akor elkönyvelik hogy szar a film, de most lehet kire fogni.
hát igen, attól függetlenül, hogy jogilag helyes volt-e (köszi az infókat), azért még erkölcsileg kifogásolható, mert egy mezei júzernél sokkal komolyabb esetek is vannak, mi van azzal pl. aki ellopja, moziban felveszi, aki feltölti, aki a piacon _pénzért_ árulja, ne má ez fájjon nekik. ez csak undorító erőfitogtatás meg a kisemberek beparáztatása, amivel saját magukat járatják le- még jobban.
Igen, szerintem is máshol kéne hogy keressék a lukakat, ahogy Kispadon is írtam kommentben az alkalmi drogfogyasztó meg a dealer hálózat példájával.
És ha a 300 Nemzeti Eledel Paprikásan című gasztronómiai filmet töltötte?
Akkor mi van? Honnan tudják hogy mit tartalmaz a file? Letöltötték T.B.-től? Mert csak akkor tudhatják, mert fájlnév egyezés alapján még nem biztos hogy az amit keresnek.
update-ed utolsó szakaszának mondanivalója olyasmi, hogy mindnyájan lopunk.
Attól, hogy az egész társadalom lop, engem mint egyént nem ment fel ez, ha ÉN is lopok.
Más kérdés mennyire tekintjük ezt a tevékenységet szubjektíven elítélendőnek,
meg más, hogy beismerjük-e ha illegális vagy úgy gondoljuk hogy másik is hazudik akkor mi is hazudhatunk.
Továbbá más kérdés hogy mennyire szerencsés egy olyan hatékony taktikával dolgoznia egy multinak, hogy elkezdi kanállal kimerni a tengert.
Igaz, hogy valószínűleg nagyobb szereplők is vannak ezen a területen akikkel érdemesebb lehet foglalkozni (akik másolják és árulják is), de ettől még lehet a kishalakkal is foglalkozni.
Attól mert mások súlyos testi sértés követnek el azért még a könnyű testi sértés elkövetők nem mentesülnek a felelősségrevonás alól.

Az update-et meg inkább hagyjuk, érdemes elgondolkodni a másik oldal (Warner) helyzetéből is, mik a célok, lehetőségek, törvényi szabályozások. Másképp látja az ember ha a saját zsebére megy mások ártatlan szórakozása.
szerintem viszont nem lop a társadalom. amikor valaki józsef attila verset szaval a tévében, na szerintem az sem lopás. ilyen alapon a komplett dzsessztörténelem semmi más, mint sztenderdek össze-vissza lopkodása. szerinem a jogrendszer van egy kicsit lemaradva megint. annyi változott a 80-as évekhez képest, hogy most akiadók sokkal jobban keménykednek, és a bűvös IP-címek alapján könnyebb az azonosítás, mint anno a józsefvárosi piac sűrűjében.
Tehát megvan a technikai lehetőségük is a jogi szabályozás mellett és élnek is ezzel, ez a probléma? Ezt kéne megvalósítani más esetekben is :-)
re:komment: Nem, nem olyan, mintha becsöngetne megnézni van-e törvénysértő anyagom. Inkább olyan, mintha kiállítana figyelőket egy áruházba, és utána ha zsebtolvajlást lát, szólna a üzemeltetőjének, hogy ekkor és akkor lopás volt, nézze már meg a kamerák felvételein, hogy ki volt, és próbálja meg megakadályozni, különben feljelenti. Mint minden hasonlat, ez is rossz, de szerintem közelebb áll az esethez.

re:Update #1: Én egy szóval sem állítottam, hogy különb lennék Benedeknél, és jelzem nincsen bajom Benedekkel, ismerem. ;) Azt is jeleztem, hogy nincsen jól a helyzet, ahogy van. Viszont most úgy van, hogy teljesen legális (esetleg erkölcsileg megkérdőjelezhető, de még ez sem egyértelmű szerintem) eszközökkel a Warner a saját megkárosítása ellen.

A Warner küzd a nagy halak ellen is, nem csak a kis halak ellen. Nem szoktunk jót röhögni a torrent site-ok elleni próbálkozásaikon?
A 80-s évekhez képest a legalapvetőbb változás az "internet".
Az addigi másolgatás elenyésző volt a mostani internetes megosztás általi másolgatásban.
Mondjuk akkor még nem is tettek az üres adathordozók árára olyan adót többek között amely feltételezi hogy arra majd jogsértő tartalom kerül...
De, a társadalom igenis lop. A Warner egy mű előállításába pénzt fektetett, és ezért a befektetéséért szeretne minél nagyobb nyereséget produkálni. Ez a kapitalizmus, egy pénzszerzési forma.

Lehetne nagyságrendileg jobban szabályozni a kérdést jogilag, de attól még teljesen jogos a Warner önvédelme.

A szerzői jogot nem ismered el, vagy miért gondolod, hogy nem lopás a jogvédett anyagok nagyüzemi terjesztése (a torrent site-okon jópáran le tudják tőled tölteni)?
Túl kicsit ezen a lopás kérdésen, abban talán mindkét oldalon állók megegyezhetnek, hogy senki se játszik igazán sportszerűen ezen meccsen. Utaltam már az adathordozó árában lévő pluszra: "feltételezem hogy lopott cuccot másolsz majd rá ezért fizess többet".
Szóval azért csak le van húzva valahogy a fogyasztón a dolog itt-ott.
nemzeti audio vizuális archívumokat kellene létrehozni. olyat, mint a youtube. akár a google megoldásaira építve, akár a máséra. onnan aztán letölthetnél filmeket részleteiben, ugyanúgy, mint a torrent szájtokról. a jogvédett tartalmak esetén meg kellene barátkoznunk a hirdetési felülettel.

ez oldaná meg a problémát. ugyanis ha lenne egy on-line európai filmarchívum, és az usa nekiállna a benjáminokra vadászni, akkor egyszerűen annyi történne, hogy egyre kevesebben néznének amerikai filmeket. mindenki az európai archívumban böngészne. ez persze rögtön életre hívná az amerikai nemzeti filmarchívumot.

imho nem bojkott a legjobb válasz, egyrészt nyilván nem működik, másrészt semmivel nem visz előre. valahogy túl kellene jutni az egyéni sérelmeken.

petíciót kellene megfogalmazni a kultuszminisztériumba, hogy írjanak ki egy normális pályázatot a nemzeti filmarchívumra, de olyan megoldást kell keresni, amelyik nem viszi a pénzt, hanem hozza. és szerintem meg lehetne találni ilyen megoldást. a google vagy más akár lokális szolgáltató, elég jó szimbiózisban élhetne egy demokratikusan működő szolgáltató állammal.

itt ugye a petíciónak arra kellene irányulnia, hogy a sehová sem vezető informatikai fejlesztéseket be kellene fejezni, és olyan megoldásokat kellene találni, amelyek az államnak bevételt hoz, vagy legalábbis nem jelent plusz kiadást.
Az élet nagy kérdései!

Kik és milyen arányban kapják az adathordozók árába beépített artisjus díjat?

Vajon aki letölt egy filmet az megvenné azt DVD-n, ha nem lehetne letölteni?

Miért fizet valaki elő internetre a T-online-nál, mikor az a legdrágább? :-D
Engem Benedek bűnösségén túl inkább az foglalkoztat, hogy mennyire bűnös maga a Warner, mint hacker.
Hisz tudtommal az intrnetforgalom monitorozása (az arra jogosult hatóságokon kívül) bűncselekmény (hacker tevékenység). És egy bűncselekménnyel megszerzett bizonyíték, nem bizonyíték.
Ilyen szempontból a Warnernek annyi joga van betekinteni az internetforgalmamba, mint Csepcsányi néni egyszemélyes takarító Bt.-jének.
András, neked mennyit fizet az ASVA? Vagy csak be vagy szarva?
lassan abbahagyom a google reklámozását, mert nekem ezért nem fizetnek, de egy zene- és filmarchívumra ráhúzott a google ads a szerzői jogi problémákat európában megoldaná.

az más kérdés, hogy hollywood nem csinál magától ilyen archívumot, mert az amerikai mozik látogatottsága lényegesen lecsökkenne, és az ebből származó veszteséget nem fedezné a hirdetési nyereség.

európában viszont nem ez a helyzet. az európai film, különösen a magyar, nem hoz annyit a konyhára, mint az amerikai. ráadásul valószínűleg lennének olyanok, akik éppen azért mennének el a moziba, mert annak jeleneteit letöltötték az európai digitális adattárból. és ez a megoldás kényszeríthetné ki egy amerikai zenei és filmarchívumot. szerintem ez a folyamat kell ahhoz, hogy legálissá váljon a film- és a zeneletöltés.

nemzeti filmarchívum --> európai filmarchívum --> amerikai filmarchívum
Tegyuk rendbe a dolgokat T.Benedek kozonseges tolvaj aki mas tulajdonat lopja. Ha az en tulajdonomat pl:auto, mobil ... akkor en is mindent elkovetek a sajat tulajdonom vedelmeben es aki mast mond az hazudik.
Masik ami fura a blog ami nem idezheto szabadon, mert vedet. Nem fura a kedves blogozo nyiltan kiall a nyilt dolgok mellett, de a blogjat mar nem teszi ezekhez. Jellemtelen ember az ilyen.
Mas tulajdonjat nem tiszteli, de a sajatjat meg vedi ....
a szokásos. van egy általános probléma, és akkor ahelyett, hogy a megoldást keresnénk, rögtön valamelyik szereplőben keressük a hibát.

persze el lehet mondani, hogy a t-online, warner bros szemetek, meg azt is hogy tóth benedek bűnös, mert torrentezik. ezek a vitában a nyilvánvaló mellékvágányok.
Azért azt megnézném, hogy Benedek/T-online/Warener mit kezd az 1 darab rar file-al, ami magában semmit sem ér a többi nélkül:) 1 darab rar miatt szerződést bontatnának, meghurcolnák stb...:
szóval nyilvánvalóan olyan community-ket kell létrehozni, amelyik az alkotókat valamilyen módon díjazza. legalább erkölcsileg, de még jobb, ha anyagilag is.

és persze lehetséges, hogy az alkotók túl mohók, és többet kérnek, mint amennyit a közösség hajandó megfizetni, akkor ők nyilvánvalóan kilépnek a közösségből.

honnan juthat a közösség bevételhez. (1) egyrészt a hirdetők által, a hirdetéshez kapcsolódó bevételekből, (2) másrészt a hordozók után fizetett adóból. be lehetne ütni címkén található kódot, hogy na ezzel ezt az alkotót támogatom. akár vissza is lehessen igényelni a hordozó után fizetendő minimális adót, ha ezt valaki nagyon akarja, inkább adminisztrál, mert olyan sok múlik neki a száz forinton. (3) egy banneren ott lennének támogatók nevei, gondolom több cég támogatná a filmipart. (4) lehetne tenni önkéntes felajánlásokat magánszemélyek részéről is, a kedvenc színésznőnek, színésznek. nyilván nem jönne senkinek annyi össze annyi, mint a hollywood-i gázsi, de valamennyi összejönne.

szerintem a google-lal közösen simán lehetne csinálni egy ilyen nemzeti filmarchívumot. a google nélkül is persze, csak ugye láttuk, hogy mi történt. milliárdokért írtak tanulmányokat, hogyan kell egy ilyen filmarchívumot gazdasági és műszaki értelemben menedzselni, csak ugye ezek az évek óta folyó projektek nem hoztak semmilyen eredményt. a google-nak meg van egy működő megoldása. elég kézenfekvő mit kellene tenni. le kellene ülni velük tárgyalni.
HH, nem fizet semmit az ASVA, sőt, nem is követem a tevékenységüket igazán. Nem én kaptam felszólító levelet, miért lennék beijedve?

Úgy gondolom, hogy néhány filmet ami érdekel, azt letöltöm (főként sorozatok, vagy még meg nem nézhető filmek), a minőségibb darabokat pedig megveszem. Ha a netszolgáltatóm (ami nem a T-Online) hasonlóan rámkoppintana, akkor valószínűleg abbahagynám ezirányú tevékenységemet, vagy levenném nullára a megosztást. Életmódomban nem okozna törést az sem, ha Hollywood-i filmek nélkül maradnék. :)
"Tegyuk rendbe a dolgokat T.Benedek kozonseges tolvaj aki mas tulajdonat lopja. Ha az en tulajdonomat pl:auto, mobil ... akkor en is mindent elkovetek a sajat tulajdonom vedelmeben es aki mast mond az hazudik."

Nagyon súlyos tévedés. Nevetséges autólopáshoz hasonlítani (mint ahogy a kölcsönzői DVD-k elején is átugorhatatlanul lenyomják a reklámban). Ha vki ellopja az autódat, akkor nálad nem lesz ott az autó, másnál igen. Ha letöltik a te szerzői jogi védelmed alatt álló filmet engedély nélkül, attól még a film nálad is ott marad. Erre mondhatod azt, hogy de kárt okozott neked, mert ha nem illegálisan tölti le, akkor ő megnézte volna pl. moziban vagy megvette volna DVD-n(vagy azok, akik az ő kezén át jutottak hozzá). De ha fizetnie kellett volna, akkor nem biztos, hogy megnézte volna, tehát nem feltétlenül okozott neked kárt.

Igen, a gondolatmenetben sok a feltételes mód, és innentől jogilag lehetetlen kezelni az ügyet, de ez is jelzi azt, hogy ezt a kérdést nem lehet ilyen egyszerűen elintézni, ahogy te szeretnéd. T. Benedek jogszabályba ütköző dolgot csinált, de szánalmas próbálkozás összemosni, vagy egy szintre hozni egy autótolvajjal. Amíg a filmgyártók, vagy zenei producerek, sőt bárki aki másolható és fizetős tartalmat állít elő, ezt nem fogadja el pénzt fognak veszíteni, méghozzá nagyon sokat.

OFF: a 300 igenis jó film, olyannyira, hogy már csak a látvány és hangok miatt is moziban ajánlott megnézni.

BF (aki mellesleg T. Benedek konkurenciája a GoldenBlog kategóriaversenyében) :)
műbalhé


minden fél részéről


és (kivételesen:) valóban a magenTa járt el a legkorrektebbül(huh!:)
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy nem ugyanaz, ha a Warner valahogy elcsíp egy ilyen forgalmat a neten, és utánamegy, illetve ha direkt azért tesz fel torrent site-okra a saját alkotásaiból, hogy azután kiszúrja, ki tölti le, és ki nem...szerintem ez az, ami erkölcstelen.
Nem tudom. Egyre több kiadó keresi jó helyen a kalózmásolatok elleni hatékony védelmet: Olyan szar filmet csinálnak, amire nem éri meg sávszélességet pazarolni.

És MŰKÖDIK!
Valójában ez a kérdés nem erről a három szereplőről szól. Igaza volt annak aki azt mondta, hogy ezt a dolgot sokkal messzebbről kellene indítani, a dolog sajátossága miatt. Megnézhetjük azt például, hogy ha valaki meghall egy jó számot, miért nem rohan egyből egy online "zeneáruház" oldalára megvásárolni magának azt, vagy hogy miért nem néznek meg minden -őket érdeklő- filmet moziban az emberek. A választ mindannyian tudjuk, úgyhogy nem részletezem azt.
Arra mondjuk kiváncsi lennék, hogy magyarországon a userek közül hány százalékot tesz ki az, aki még nem osztott meg tartalmat hasonló módon.
G Zoli: szerintem akad egy nagyobb gond: Sokaknak minden kell amiről azt hiszik ingyen van (akár valóban ingyen van, akár nem) és ez tömeges letöltést eredményez, a tömeges felesleges filecsere pedig más szempontból is problémás.
Franciaorszagban 3+ € egy irhato DVD, abbol 2,5 a szerzoi jogdij... en evente kb. 100 DVD-t irok es mind a sajat munkam: leginkabb fotok. Ezt nem lehet visszaigenyelni (mint mondjuk az AFAt). Tehat kb. 10 zenei CD-t vagy filmet DVD-n vehetnek belole egy evben, de nem vehetek, mert a penzt valakinek kifizettem (nem is tudom, hogy kinek). Vagy vehetnek belole konyvet vagy 25x elmehettem volna belole moziba.
igazából nem a fájlcserélőkkel van a baj. hanem azzal, hogy a mellettük nem alakultak ki azok a közösségek, amelyek a hirdetési bevételekből, az önkéntes felajánlásokból, a vásárlásokból hajlandóak lennének támogatni az alkotókat. sokan megveszik az 1000 forintos műsoros dvd-t, mert elérhető árban adják el, és nem bíbelődnek a fájlcserélőkkel. sokan hajlandóak az üres dvd-k különadót fizetni, főleg ha a befizetett összeg kedvenc alkotójukhoz kerülne.

nyilvánvalóan lehetne olyan szervereket üzemeltetni, amelyeken a jogvédett tartalmak mellett hirdetések jelennek meg, a filmek támogatói kaphatnának külön felületet, a hologramos címke azonosítóját közvetlen felajánlásokat lehetne tenni az alkotók felé, vagy lehetne minimális összegű éves tagdíj, stb. ehhez persze a törvényi szabályozáson kellene megváltoztatni.

a probléma igazából azzal van, hogy itt két oldal balhézik egymással. de igazából ez egy nyilvánvaló műbalhé.

hiszen ha üzemelnének ezek a szerverek, akkor a jogvédő szervezetekre nem lenne akkora szükség, másfelől egy valamennyit mégis csak fizetni kellene a jogvédett tartalmakért. és ugye ezen az alkotók keresnének ezzel és nem a felügyelő bizottságok, a kurátorok, az sms szervert üzemeltetők, stb.
TGV,
szerintem simán meg kellene engedni, hogy visszaigényeld ezt a pénzt. az ellenőrzés elég egyszerű volna, fel kellene mutatni a 100 dvd-t. kiválasztanak 1-et, ha azon fotóid vannak, akkor azt mondják, oké. vagy kaphatnál hirdetési felülettől mentes tárhelyet a fotók számára. ez is azt mutatja, hogy a szabályozással van a probléma.
Xmas,

„Senki se monitoroz.”

Idióta ... na miből idézek?

„A Warner Bros. évek óta működtet internetmonitor-rendszert, amely minden országban és minden fájlcserélő rendszeren figyeli a feltöltött és megosztott, a Warner Bros. tulajdonát képező szerzői jogvédelem alatt álló tartalmakat.

A Warner Bros. e rendszer alapján jelezte Társaságunknak, hogy az Ön IP címéről az internetre feltöltésre és/vagy fájlmegosztásra került egy, a Warner Bros. tulajdonát képező szerzői jogvédelem alatt álló filmalkotás.”
És arról már el is feledkeztetek, hogy a kiadó nem egyenlő a létrehozóval (zenésszel, filmessel,...stb.). Ő csak megél belőlük, és közben fél az internettől, nagyon fél, mert ott már az ő kikerülésével is eladhatja a számait a létrehozó, plussz sokan még a létrehozót is kikerülik(=>illegális).
"mikor ezt a posztot írom egyik kezemben azureus a másikban egér"

A kedves film, program és játék gyártók nem máshol futottak lyukra? PONT az az egy(pár){sok} felhasználó tehet hogy lopják a filmeket?

mert ha a programot tízezerért az operációs rendszert harmicezerért a filmeket pedig szintén többezrekért forgalmazzák előb utóbb felmerül a kérdés a kedves júzerben hogy akkor ő mi a pék faszáért fizet minden adathordozón jogdíjat? és miért ne torrentelné le ő azt ami neki kell, hiszen ingyen van, és a retorzió esélye gyakorlatilag egy kövér zérus. saját példámból kiindulva én például egy csóró gimnazista vagyok és nem fogok minden játékot megvenni. ez van. tessék négyezer körül forgalmazni azon az áron rendszeresen veszek játékot, néha többért is hogyha úgy gondolom jó, de én egy kétpályás demó után nem fogom kvázizsákbamacskaként megvenni a jatékot. mielőtt megszólna valaki, én a Blizzard minden játékát megjelenés után nemsokkal megvettem a Starcraft óta. mert nekem megérte, más kérdés hogy sok másik játék nem. ez is egyfajta fogyasztói döntés ami bár nem a leglegálisabb vagy legetikusabb de mégis piacformáló. hogy a leghíresebbre a "másoltvindózra" is kitérjek:

te most az otthoni gépedről netezel? és eredeti rajta a vindóz?


naugye, a cégeknek sok vesztenivalójuk van hogyha másolt de valaki került börtönbe a legutóbbi tíz évben azért mert másolta billgécc szarát?

254.8 Mb adat töltődött le amíg ez a kommentet megírtam


Ehh, mar megint bulvarosodunk. Azzal kezdenem, hogy szerintem is dogoljenek meg a kiadok (bar a film egy kicsit mas kerdes, mint a zene), es lehet - sot kell is - a szerzoi jogrol vitatkozni a jelentosen megvaltozott korulmenyek miatt. De a postod, hat....

Csak atfutottam a kommenteket, szoval lehet, hogy valaki mar irta... Eloszor is miert haborodunk fel azon, hogy valaki azt irja, hogy 'monitorozza az internetet' (mintha nem is ezt irtak volna). Nyilvan nem monitorozza (az a guglinak megy a legjobban). Toth Benedek oldalan a beidezett levelbol szepen latszik, hogy a Warner jogaszai kepben van a magyar viszonyokkal. Nem a letoltes miatt fenyegetoznek (tehat nem is azzal a nem tul hatekony es nem is feltetlenul legalis modszerrel probalkoztak, hogy ok kiajanljak a sajat filmuket), hanem a feltoltes/megosztas miatt. Mert a torrent (is) ugye igy mukodik. Egyszerre toltesz le es fel. A letoltes teljesen biztosan nem illegalis itthon. Meg az ArtisJusos baromarcuak szerint sem. A feltoltesen meg vitatkoznak. A feltoltest viszont eleg egyszeruen, kis eroforrassal tudjak kovetni. A szervereiken olyan torrens kliens fut, ami az o anyagaikat keresi, es toltogeti, kozben pedig naplozza, hogy honnan jott a cucc. (Szinte biztosan valami opensource implementaciot irtak at ;).) Gondolom belenezeget tobb szegmensbe, aztan az alapjan azonositja valahogy, de nem tolti le az egeszet. (Ez esetben viszont lehet azzal vedekezni a birosagon, hogy de hat nekem kerem csak nehany darabka volt meg belole, ami korant sem nevezheto az egesz munek :))

Bodoky Tamas egyszer irt egy cikket az indexen, talan egy probaperre is hivatkozott, amiben tenyleg az volt a tanulsag, hogy amig nincs kozvetlen anyagi hasznod a megosztasbol, addig az sem jogtalan. De olyan ertelmezest is lehetett korabban hallani, hogy a nagy nyilvanossaghoz valo kozvetites jogdijkoteles. Tehat a barki szamara elerheto megosztas (mint pl. a torrentezes) az, de mondjuk a haverkonak atadni az osszes MP3-at (akar ugy, hogy ok toltogetik a desktopodrol) nem az. Ahogy nem az mondjuk a cegnel az intarentre felnyomni a zeneket. (Nalunk 4-5 eve ezen parazott a site manager, es le kellett szedni minden mp3-at a file serverrol, pedig az aztan eleg jol meghatarozott zart kornek szolt. Remeljuk:))

Szoval azon kivul, hogy 'nem illik' magan felhasznalokra vadaszni, es dogoljenek meg, nagyon varatlan felhaborito dolgot nem muvelt a Warner. A T egy kicsit beszari volt, mert hat ha en irok egy levelet a 213.43.89.1-es IP cimnek, akkor meg nyilvan nem tovabbitjak. (Megesett mar hogy pl. spammelore figyelmeztettem a chellot es hat csesztek reagalni.) De lehet, hogy tenyleg csak a juzert akartak figyelmeztetni.

A lopas/nem lopas kerdes teljesen ertelmetlen. Tok folosleges autohoz meg almahoz hasonlitani a jogvedett muveket. A szerzoi jog nem tul regi XIX szazad vege, XX szazad eleje), es vicces modon az volt a cel, hogy a szerzot megvedje valahogy _a kiadotol_. Hogy a kiado, akinek volt eszkoze, ne kaszalhasson azon, hogy egy zongorista eljatsza egy zeneszerzo alkotasat. Illetve, hogy a ket uriember (bocs, holgyek) ne maradjon ehen.

Ertelmes jogaszok el szoktak mondani, hogy a torvenyeket altalaban ugy alkotjak, hogy figyelembe veszik a tarsadalmi normakat, a tarsadalom es az egyenek (ellentmondo) erdekeit, es ugy probalnak meg egy esszeru kompromisszumot hozni. Siman lehet, hogy a 100 even at mukodo kompromisszumos megoldas a mai vilagban nem jo. Mert mondjuk a tarsadalom szamara tul nagy hatrannyal jar az (alkoto) egyenek ilyen merteku jogervenyesitese.

Raadasul a mozi meg a zene ket tok kulon mufaj. A zeneben a kiado tenyleg szinte csak kiad, tovabbit (nem kell), a filmben meg azert eleg kemenyen szervez es finansziroz. (A zeneben is elengedhetetlen volt ez ugy 10-15 evvel ezelottik, ma meg mar nem az.) A zenesz megelhet a koncertekbol (dolgozzon!:)), az MP3 meg lehet a marketingje (ja, es elvezze a muveszetet). A filmnel azert ez maskepp van. Lehet, hogy mas szabalyozas lesz a ket dologra. Vagy marad a jelenlegi forszirozosdi :( (Bocs, hosszu lett.)
Csak az Artisjus szerint szabad felhasználás a letröltés, az ASVA (és a ProArt) szerint az is illegális. (A különbség onnan jön, hogy az ASVA csak egy érdekvédelemmel foglalkozó magánszervezet, az Artisjus viszont egy közös jogkezelő, ami azt jelenti, hogy joguk van díjat szedni az üres adathordozók eladása után. Ergo ha letöltöd a filmet és kiírod magadnak DVD-re, az Artisjus kap utána pénzt, az ASVA meg nem.) A Szerzői Jogi Szakértő Testületnek volt múlt nyáron egy állásfoglalása, amiben az ASVA-nak adott igazat.

Érdemi próbaper erről egyébként tudtommal nem volt, az indexben is emlegetett perben, amit valamelyik nagy DC hub ellen indítottak, azon bukott el a ProArt, hogy a bíróság nem fogadta el bizonyítéknak az általuk prezentált IP-listát.

A T-nek egyébként eléggé meg van kötve a keze az ügyben, az elektronikus kereskedelemről szóló törvény szerint ha három napon belül nem számolnak fel egy bejelentett jogsértést, akkor ugyanúgy be lehet őket perelni, mintha ők maguk osztanák meg a fájlt.
imho a megoldás a problémára nyilvánvaló. elég szánalmas, hogy nem erről beszélünk.
Az egesz helyzet egy nagy vicc:

- Artisjus reprografiai dijakat szed az osszes adathordozora (beleertve a fenykepezogepbe vasarolt memoriakartyat is, mert biztos azon tarolom a letoltott zeneimet). Vegyuk eszre: nincs meg az artatlansag velelme, arra a DVD-re is kifizetjuk a repr. dijat, amin a csaladi fotoinkat taroljuk. De ez meg nem is baj, igy a hatalyos jog szerint a szerzoi jogi vedelem alatt allo anyagok nem nyereseget celzo letoltese/masolasa ugymond legalizalva van, hiszen kompenzalja a nep a befizetett repr. dijjal.

- Erre jon az ASVA, aki (mivel szeretne egy szeletecsket a beszedett penzbol, de nem tud megallapodni az Artisjussal) elohozakodik azzal, hogy minden letoltes illegalis. Az nem erdekes, hogy a torveny szerint nem, szerintuk igen. Es siman fenyegetheti az embereket, meg ha azok torvenyesen cselekednek is. Egy multikat, magancegeket kepviselo ceg ugy lep fel, mintha hatosag lenne. Ez kb. olyan, mintha en beoltoznek rendornek es megbuntetnek minden autost, aki atmegy a Petofi hidon, mert nem fizettek hidpenzt. Az nem erdekes, hogy a torveny szerint nem kell, mert szerintem meg de.

- Jon a Warner, egy amcsi ceg, fenyegetozik, mert a letoltes buntetendo. Az USA-ban. Itt meg nem. Akkor meg mirol beszelunk? (Lasd meg a Piratebay eseteben, amikor a Svedorszagban (a sved torvenyekbe nem utkozoen) uzemeltetett torrent site-ot abuzaltak).

- A T-Com milyen jogon szolgaltatja ki az adataimat egy MAGANCEGNEK?? Nem hatosagnak...

- A torrent az egy igen erdekes dolog, mert ha toltok is fel, az nem feltetelezi, hogy tolem valaki mondjuk egy egesz filmet leszedett. Lehet, hogy ugyanazt a csomagot (a file egy apro szeletkeje, amibol nem reprodukalhato az egesz, csak az osszes szelet meglete eseten) toltottem fel sokszor, es mondjuk 0.02 %-os visszaosztasi aranynal kikapcsoltam. Ennyi erovel azt is lehetne buntetni, aki egy Beatles dal elso sorat elfutyuli, mert ezzel szerzoi jogot sert. Tudom, ez kicsit eroltetett pelda, de jol jellemzi az egeszet... Vicc.

BTW, nem tudja valaki, hogymi lett a MACI-val? Egy ideje nem hallani feloluk es a site-juk is egy ideje /dev/nullban van.

it.news.hu/cikkek/2005-04-06/maci_felveszi_kesztyut/
Van magyar film, kép, sajtó archívum...

Sőt! A nagy részét most digitalizálják, újítják fel stb.!

DE! Ezek normál hétköznapi ember számára nem lesznek hozzáférhetőek........

Ennyi. A Projektbe az állam 5-6 milliárd forintot szentelt, ha jól emlékszem, de meg sem fordult a fejükben, hogy elérhetővé tegyék a "mass" számára, bármilyen formában!

A zene letöltésről, pedig a magyar zeneszájt című írásban nyilatkoztam...
netrunner,
álljunk már meg. mi is volt a sztori. az állam belerakott milliárdokat az archívumokba. aztán előjöttek a szerzői jogok, amire a normális válasz az lett volna, hogy akkor olyan non-profit szervereket kell csinálni, amelyik hozza a pénzt, nem viszi. és akkor a szerver üzemeltetéséből befolyt pénzt kell az alkotók vagy az örököseik között szétosztani.

nyilván olyan a youtube-hoz szervereket kellene működtetni, ahol (1) hirdetések vannak, (2) esetleg minimális tagdíj, (3) lehetőség van az önkéntes felajánlásokra, és (4) hologramos címke kódjával szavazhatnál a kedvencekre.

(5) egy ilyen szerveren rajongói klubok alakulhatnának, (6) közönségtalálkozókat lehetne szervezni, (7) nyilván több lenne a koncert és mozilátogató, (8) és többen szponzorálnának egy fimet, egy rendezvényt, hiszen a hirdetés permanensen megjelenik.

(9) az ilyen szerverek eu-ban (az usa-ban valószínűleg nem) ellensúlyozni tudnák a lemezeladások csökkenését, csak ugye ha nem lenne ennyi kvázi jogellenes magatartás, akkor nem kellene ennyi jogvédő-, meg jogvédőellenes szervezet. nem lenne maci, meg asva. ők sohasem fogják a megoldás irányába terelni a vitát, mert akkor tovább nem volna rájuk szükség.

csak sajnos a sztori elején az álszent tömeg bólogatott, hogy igen a szerzői jogok, meg még azt is mondta, hirdetések, na azt már nem, mert tudta, hogy majd ő ezeket az anyagokat, majd félig legálisan, félig illegálisan, mindenesetre ingyen beszerzi. aztán amikor bevezették a hordozók után a különadót, akkor a tömeg úgy érezte átvágták, mert kiderült, hogy mégsem lesz ingyen, a piacon semmi nincsen ingyen, de még mindig maradt az álszent magatartás, hogy ezek a szemetek, mi csak a fotóinak mentjük el lemezeinkre. ezt az álszent nyavalygást kellene befejezni. és a megoldás irányába vinni a vitát.
tehát ha mondjuk a hologramos címkén lenne egy sokjegyű azonosító, akkor azzal (A) lehetne az alkotókra szavazni, a pénz meg odakerülhetne hozzájuk. így mondjuk egy kezdőnek sem kellene üres zsebbel a kiadó elé állnia. (B) fel lehetne ajánlani közösségeknek, vakok intézetének, mit tudom kinek, hogy oké, ők nem látják a filmet, nem bírják elolvasni a könyvet, akkor kapjanak valami dombornyomott papírt, meg hangos könyvet. (B) lehessen hirdetésmentes tárhelyet lehessen vásárolni, aki mondjuk tényleg sokat fotózi, akkor ő kaphasson ezért a pénzért hirdetésmentes tárhelyet. (D) amit meg az adott évben nem használtak fel, azt meg osztja szét valami zsűri. aztán csináljanak belőle arany zsiráfot.

tehát ilyesmikről kellene vitatkozni, és nem a szokásos vakvágányokra futni.
kutacs: "lehetne az alkotókra szavazni, a pénz meg odakerülhetne hozzájuk"

Na igen, az is vicces, hogy pont a legtobb lemezt elado kapja a legtobbet, aki

1) Nem szorul ra, mivel o adja el a legtobb lemezt
2) Gyozike meg Fekete Pako illetve Betli Duo :)

A minosegi zenet jatszo (legtobb esetben nem mainstream) zenekarok meg le vannak szarva.
kricsitian_real,
az egyik dolog, hogy a mondjuk így "igénytelen" zenét hallgató emberek per fő kevesebb üres lemezt vásárolnak, mint az "igényesek". az igényesség általában azzal párosul, hogy többféle zenekart, többféle zenei ízlést hallgatok, és több üres hordozót vásárolok. ha meg csak az éppen aktuális trendet követem, akkor lehet, hogy egyáltalán nem fogok üres lemezeket vásárolni.

a másik, hogy az igénytelennek mondott tömeg jelentős része amúgy szívesen szavazna igényes előadókra, mert a többség érzi, hogy valaki jó muzsikus, vagy nem, csak éppen az ízlésvilága egy igényesebb előadóhoz vagy stílushoz nem elég kifinomult.

amúgy ha megnézed az ilyen kvázi demokratikus szavazások sohasem kedveznek az igénytelenségnek. tehát mondjuk lehet, hogy sokan megnéznek egy kiszel tünde videót, de ha már szavazni kell róla, akkor abból kiszel tünde nem jön ki győztesen. a nézettségi versenyt megnyeri, a demokratikus szavazást elveszíti. a többség az igényesség irányába tolódik.
kutacs, teljesen igazad van, es ugye itt jon be a kepbe a tomegizlest iranyitok szerepe (radiok, tv-k), akik nyomatjak a gagyit, de ez mar egy masik tortenet :)
"a Warner nevű magáncég milyen alapon monitoroz bármilyen felhasználói aktivitást is az interneten?"

:D

és te milyen alapon osztasz meg vagy töltesz le torrenten illegálisan filmet?

érdekes dolog ez, amíg az ember lop, addig marhára a topon van, amikor rájön arra, hogy figyelik, akkor elkezd mindenféle logfájlokra hivatkozni. vicccces.

a térfigyelő kamerák nem zavarnak?
vagy a biztonsági őr, amikor éjjel beosonsz fekete ruhában a tescoba kiflit lopni? :D

csak azok a fránya logfájlok... mikor ez a téma kerül szóba, vagy az illegális szoftverhasználat akkor hirtelen mindenki kezdi sorolni az óriási igazságtalanságot amit az a néhány dollár jelentene amit ki kellene fizetni egy filmért...persze, persze nincs rá pénz :D szegény magyarföldön semmire nincs, csak arra amire rá van kényszerítve valaki foggal-körömmel, lehet fröcsögni nyugodtan.

mi lenne ha nem néznél filmeket? a 300 úgyis extra primitív, nem ér meg 1 dollárt sem.


TGV írta:
"en evente kb. 100 DVD-t irok es mind a sajat munkam: leginkabb fotok. Ezt nem lehet visszaigenyelni (mint mondjuk az AFAt)." - évente 100 DVD-t elfotózol? :D gratulálok! remélem végig is nézed őket néha, mondjuk 100 DVD-nyi fotó nekem 5 évig tartana, de biztosan úgy van ahogyan írod.

ebben a témában soha nem lesz rend, mert az emberek fejében a szoftver és a film beégetetten ellopható cuccnak számít. a többi meg csak rizsa.
Ez szerintem az állam esetében nem a szerzői jogokról szól...még az sem fordult meg a fejükben, az az alapvető üzleti modell, hogy Online Videótékát nyitnak. Olyan filmek lennének elérhetőek, mint pl. "A Tizedes meg a többiek, vagy Meseautó, vagy bármi. De nem lesz elérhető, sehogyan sem. Én is vennék filmet, zenét, ha érdemes lenne. De a magyarokat, olyannyira nem tartom érdemesnek megvételre, hogy még le sem töltöm......Indokok: bugyuta szöveg, rossz hangszerelés, popularizmus, borzasztó akusztika stb.

Én egyetértek veled a szerverek létrehozásában, sőt fizetnék is néhány dologért, mert érdekel.

---"Sokan vennének zenét a neten, csak a kiadók sápot húznak mindenen, nem beszélve arról, hogy a legtöbb magyar zeneszám, borzasztó igénytelen. Elnézést akit érint, de például a "Megagázosok" albumainak a hangszerelése, akkusztikája valami hallgathatatlan.

Szóval egy számért, amit slágeresre írnak, nem érdemes egy teljes albumot megvenni.

Ahogy volt a postban is, az emberek nagyrésze, pedig már nem vesz CD lejátszót...ergo CD-t sem feltétlenül...ami meg másolásvédett, tehát nemtudja, hivatalosan, átrakni MP3-ba ...a trend erre mutat, és ez csak nőni fog. Azt hiszem 100 forint vagy 200 1 letöltésért megoldana sokmindent. Fizetésre ott a PAY PAL, vagy kártya vagy sms, vagy bármi. Mert sms-t sokan küldenek warez oldalakra, erre is küldenének, főleg a 20 év fölöttiek, akiknek már nem feltétlenül van idejük a DC vagy más p2p szájt előtt ülniük...

Van még egy érdekes helyzet, ami nem hagy nyugodni. Az artisjiusnak kell jogdíjat fizetnie az éttermeknek, ahol zene, rádió, vagy TV található, hallgatható, nézhető...Pedig ugye az elég nagy reklám, PR stb. érték a csatornánka, hogy azt muszáj néznie hallgatnia az embernek, anélkül, hogy átkapcsolhatna...tehát a reklámról sem kapcsol át, illetve étkezés közben nem nagyon áll fel..."

Ez volt a commentem a zeneszájthoz, elnézést aki már olvasta, de nem volt kedvem újraírni.

Én messzemenőkig támogatom a szerzői jogok védelmét, mint ebből is kiderül. De egy CD 4-5-6 ezer forint manapság, és az picit rablásnak tűnik. Főleg úgy, hogy pl.: Németországban, a friss CD-ket leárazzák a későbbi ár felére! Az az induló pénz, és onnan megy fölfel....
@heh

Nem a megvásárlásról van szó,nem az a baj, hogy nem vennék meg az emberek( biztos van ellen példa is - ez az én vélemyénem), hanem, hogy mennyiért... Maradjunk a zenéknél...lásd fentebb.

Én megvenném, ha választhatnék konstrukciót...1 számot vagy 12-őt
nyugodtan szóljatok ha sokat offolok, de netrunner, a "megasztárokkal" ugye mi is a helyzet. azt ugye mindenki elismeri, hogy többnyire tehetségesek, csak éppen üres zsebbel állnak a kiadók elé, és tulajdonképpen a közös érdek kiadni gyorsan egy lemezt, mert különben elfelejik az előadót.

egészen másfajta érdekrendszerek jönnek létre, ha az előadó a pénzt érő szavazatokkal a zsebében áll a kiadó elé. mert onnantól kezdve egyenrangú félként beszélgetnek egymással. lehet, hogy kevesebb lenne az új lemez, de nem is biztos, hogy az előadóknak folyton új lemezt kell csinálni. koncertezni kell, persze nem tízet lenyomni egy hétvégén, hanem a normális tempóban. és ezek a szerverek pontosan ezt tennék lehetővé. meg persze azt is, hogy az előadó látja, hogy csökken a látogatottsága, és/vagy a támogatottsága, akkor csipkednie kell magát. és persze ebben az új helyzetben már nem az a megoldás, hogy csináljunk valami botrányt, mert akkor az a szerveren lehet, hogy növeli a látogatottságot, de a szavazáson bevételt már nem termel.

a tehetséges emberek akkor indulnak meg lefelé, amikor a demokratikus szavazásos technika kiiktatódik a rendszerből. tehát ezt kellene megerősíteni.
heh: abban teljesen igazad van, hogy nem szep dolog a fajlcsere szerzoi/kiadoi oldalrol nezve, de itt eppen az a gond, hogy a kiadok foggal-korommel ragaszkodnak az elavult uzleti modellhez (nem kozvetlenul a profithoz, ez nagyon fontos).

Ahogy netrunner is leirta: egy szamert nem veszek cd-t, inkabb letoltom. Letoltenem penzert is (mondjuk 100-150 Ft/szam), de nem tudom, mert nincs normalis online zenebolt Mo.-n (van par probalkozas, de azok rohejesek). Es nagyon keson reagaltak a valtozasokra (szelessav elterjedese), szoval a fajlcsere burjanzasaert elsosorban magukat hibaztathatjak csak. Keson leptek. Ha egy film 8000 forint dvd-n, akkor nem veszem meg, mert az sok, inkabb letoltom. 999-2999 forint kornyeken meg viszik mint a cukrot (koztuk en is).

Nem a felhasznalokat kellene tuzzel-vassal uldozni, hanem alternativat kellene nyujtani. (pl fizetos torrent: penzert kapsz krediteket, amiket letoltesre kolthetsz, feltoltes utan szinten kapnal valamennyi (minimalis) kreditet).
A szavazások alatt nem tudom pontosan mire gondolsz, de ha azt érted, hogy díjak, TOP 20, slágerlisták, akkor abban az az igazság, hogy FAKE az egész! Nem a kereslet alapján van elosztva, hanem egy PUSH kommunikációval, megmondják, mit kell venned, hallgatnod. De hungariszánban, ez majdnem mindenre igaz. Pl.: plazmatévéje nincs olyan sok embernek,de a médiából az jön át, hogy sok embernek van...

És hogy a megasztárt ki nyerte, ki van benne, leszámítva egy-két kivételt, aki tényleg jó, az szintén hagy némi kívánni valót maga után. Nem hiába ment át a Tóth Vera az RTL-hez, majd onnan is távozoztt...nem volt rá igény.

Az viszont tény, hogy a kiadók,kihasználják a zenészeket... de lasasn átcsapunk médiásdiba, meg média fogyasztásba.

Egyetértek sokmindenben veled, de én más dolgokra helyezném a hangsúlyt...
a demokratikus közönségszavazásra gondolok. a rendszerből hiányzik az a nyilvánvaló elem, hogy hallgatóként befizetek egy összeget, és ez az összeg a működési költségek levonása után közvetlenül eljut az alkotóhoz, illetve az előadóhoz.

pedig lehetnének ilyen média szerverek. (1) van egy minimális tagdíj, mondjuk évi 10 euró, belépek, és van 10 szavazatom, és majd azt támogatom, akit jónak látok. (2) vagy rendelkezhetek az üres hordozó után fizetett 1 euró különadóról. beütöm a számsort, és ezzel szavazok. megint kap 1 eurót az előadó. cserébe én meg letölthetem az anyagot, illetve lemásolhatom. (3) ha valakinek nincs pénze tagdíjra, akkor hirdetéseket kell elszenvedni a letöltésekért. egy média szerveres megoldásban nyilván sokan támogatnának filmeket, koncerteket, hiszen a felvétel mellett permanensen megjelenik a hirdetés. ilyenkor az egérrel szavazok. (4) kitölthetek kérdőíveket, amiben megválaszolom, hogy szeretem-e a jégkrémet, és csak utána tölthetem le a kedvenc zeneszámomat, mert a jégkrémgyártó támogat valakit, hát na bumm, kitöltöm, ilyenkor a billentyűzettel szavazok. összességében ez egy demokratikus rendszert eredményez. ennek a hiánya viszi az igénytelenség felé a hallgatót.

szóval amikor bárzongorista volt, akkor az igényesség irányába tolódott a zene. a törzsvendégek ugyanis nem akarták folyton ugyanazt hallgatni. ezért folyton meg kellett újulni, vagy nagyon kellett tudni játszani. vagy ugyanazt többféle módon, többféle stílusban is elő kellett tudni adni. az aktuális közönséghez igazodva. a számlába be volt kalkulálva a zenészek bére. ezt mindenki tudta, és ezért elvárásaik voltak.

nekem az a véleményem, hogy keményen kellene fizetni azoknak az éttermeknek, akik kereskedelmi céllal zenét szolgáltatnak, mert ennek hiányában nem lesz élő zene. mindenhol fásy ádám fog szólni, ha történetesen neki van pénze.

és ugye ha az étteremnek fizetni kellene, a szerzői jogokat komolyan vennénk, akkor újra megjelenne a wurlitzer. azt mondaná a tulajdonos. szóljon az a zene, amit a vendég óhajt, de fizessen érte. olcsó a sör, olcsó a virsli, ha még zenét is akar, akkor fizessen. és ilyenkor a lyukacsos atlétában ülő brutál igénytelen emberek sem fásy ádámot választaná, hanem mondjuk ruzsa magdit. mert ő olyan közülük való falusi lyány, aztán még tud énekelni is. mondjuk fásy ádámnak meg esélye nem lenne.

mondjuk it szemüvegen át nézve a wurlitzer is egy média szerver, és ugye ha a szerzői jogokat itt is komolyan vesszük, akkor a média szerver átlal hozott pénzből a működési költségek levonása után részesülni kellene az alkotóknak vagy az előadóknak. tehát a wurlitzerbe dobott pénzből nem a kocsmárosnak kellene közvetlen meggazdagodnia, hanem az előadódnak.
És ha az egész társadalom lop, miért pont szerencsétlen Tóth Benedeket akarják lekapcsolni? Ő mivel rosszabb, mint a többi tíz-százezer magyar torrentező? Akkor mutassák meg mekkora faszagyerekek, sitteljenek le mindenkit, a hardcore warezolótól aki a koleszos terabites hálón naponta 20 HD filmet szerez meg, az egyszeri anyukáig aki letölt két Disney rajzfilmet az 5 éves gyereknek. Kíváncsi leszek, ha a munkaképes adófizető lakosság 80%-át leültetik, akkor a kieső adóbevétel, valamint a börtönkapacitások többszörösére növelésének költségének hatására hány nap múlva roppan össze a világ gazdasága. De egy biztos, zenét én mindezekután SEM fogok soha pénzért venni, akkor sem, ha 200 Ft lesz egy DRM-es szám, és akkor sem, ha a kétliteres kóla mellé adják ajándékba.
nyilván fogsz fizetni valószínűleg most is fizetsz. erre találták ki azt, hogy ha bármilyen hordozót veszel, akkor fizessél különadót.
kutacs_: megint csak feluletesen olvastam, de ha lesznek uj eletkepes otletek a jelenlegi (eletkeptelen) rendszer helyett, akkor azok ugyis meg fognak valosulni. Ilyen az uzlet (meg az evolucio:) ) Nem feltetlenul kell jogi intezmeny a valtozashoz - de az is lehet, hogy maskepp nem megy.

kicsitian_real: nincs szo artatlansag velelmerol, meg nem velelmerol sem. Senki nem gyanusitja a _letoltoket_. A magancelu masoloas Magyarorszagon engedelyezett (akar mit gondol az ASVA). Ezert cserebe egy nem tul jo rendszer az adathordozokert fizetett jogdij altalany. Valoban, nem minden DVDre kerul jogvedett (egy az ArtisJus altal kezelt) mp3 zene. Jo reszukre adat kerul pl. Viszont nem nagyon van jobb megoldas. Ez egy kompromisszum, ami megprobalja kiegyensulyozni az erdekeket (te masolhass, az eloado meg kapjon baksist).

Ha lenne kulon jogdijas meg nem jogdijas adathordozo, az elegge megnehezitene az adminisztraciot. (Most azt hagyjuk figyelmen kivul, hogy Mo.-on elunk, es nem svajcban, es itt az emberek nagy resze azert sem szeret fizetni, amit hasznal.) Pl. a vinyora akkor fiezetnel jogdijat, vagy nem? Illetve lehetne azon akadekoskodni, hogy te csak 'olcso', nem main stream zenet toltesz le, stb :). Szerintem ez a kompromisszum nekunk boven megeri.

Tgr: Szerintem mindegy, hogy ki kap utana penzt, attol a tv-ek meg nem valtoznak. Nyilvan erdekes a motivaciojuk szempontjabol. Szerintem a jogdij altalany torvenyileg szabalyozott, es igy hiaba mas a velemenye az ASVAnak, attol meg jogos a magancelu masolas.

> Érdemi próbaper erről egyébként tudtommal nem volt,
> az indexben is emlegetett perben, amit valamelyik
> nagy DC hub ellen indítottak, azon bukott el a
> ProArt, hogy a bíróság nem fogadta el bizonyítéknak
> az általuk prezentált IP-listát.

Igenm ilyesmi volt, de en hatarozottan emlekszem az indoklasban arra, amit leirtam.

> A T-nek egyébként eléggé meg van kötve a keze az
> ügyben, az elektronikus kereskedelemről szóló törvény
> szerint ha három napon belül nem számolnak fel egy
> bejelentett jogsértést, akkor ugyanúgy be lehet őket
> perelni, mintha ők maguk osztanák meg a fájlt.

Ebben ugye az a szep (nonszensz), hogy a birosag csak hosszu pereskedes utan dont arrol, hogy tortent-e jogsertes, szerencsetlen szolgaltatonak meg 3 nap alatt kene. (Ez mondjuk egy egyszeru szitu, de mi van akkor, ha komolyabb szerzio jog vitaba keveredik az ugyfele? Ha leveszi, es az ugyfelenek volt igaza, akkor azert szivja meg, ha nem veszi le, es az ugyfel volt a saros, akkor meg azert. Feldobhatnak egy penzt... :) )
atleta,
itt ugye az a kérdés az időtényező.
és ugye elég veszélyes az, amikor úgy nő fel egy generáció, hogy mondjuk a többség nem igazán látott értelmes mesét. mert a hozzáférés túl sok pénzbe került, nyilván azért mert egyesek meg ingyen jutottak hozzá. és amúgy nem hajlandóak a mesékért fizetni, mert nehogy már. mert ugye az nyilvánvaló, hogy a szülők töredéke torrentezik. persze hosszú távon mindig megoldódnak az ilyen típusú problémák, a társadalom elintézi, csak nem mindegy hogyan. amúgy meg középtávon élünk, hosszú távon meghalunk.

de amúgy igazad van abban, hogy jogkövető magatartással is lehetne üzemeltetni egy média szervert viszonylag kevés tartalommal, ez is termelhetne bevételt, ami a működési költségek levonása után az alkotókhoz kerülhetne, és utána hatékonyabban lehetne követelni bizonyos jogszabályi változtatásokat.
Atléta, a törvény kellőképp homályosan fogalmaz (pl. van benne olyan kitétel, hogy ha a szerző jogos érdekeit nem veszélyezteti), az SzJSzT, ami a szerzői jogi kérdésekben a legnagyobb tekintély, mindenesetre az ASVA-nak adott igazat. Ennek azért szerintem elég nagy súlya van.

A három nap meg teljesen logikus, lényegében egy automatikus preliminary injunction (hogy mondják ezt magyarul?), vagyis azt akadályozza meg, hogy a bírósági folyamat (akár években mérhető) időtartama alatt a kiadó érdeke ne sérüljön tovább, illetve ez teszi lehetővé, hogy a felhasználó adatai ne kerüljenek nyilvánosságra. (Egyébként ha a jogsértéssel megvádolt felhasználó kiállít egy írást arról, hogy ő bizony nem sért jogot, akkor az ISP köteles tovább szolgáltatni neki a netet. (És nyilván a büntetésu tételek is feljebb mennek, ha nem mondott igazat.)
Ha már mindenképp fel akarunk háborodni, akkor itt van valami tényleg felháborító:
www.pcworld.com/article/id,134159-c,internetlegalissues/article.html

Egy belga internetszolgáltatót kötelezett rá a bíróság, hogy kiszűrje az előfizetői forgalmából az illegális fájlokat. Ha nem sikerül, napi 2500 eurót kell fizetnie.
kutacs_: Hat a tarsadalmi valtozasok mar csak ilyenek, lassuak. Ezert cserebe kapunk egyfajta stabilitast. Nem hiszek abban, pl. hogy lenne egy generacio, ami kimarad a 'normalis' mesekbol (jelntsen barmit a normalis). Attol meg nem szunt meg a TV, hogy lett DVD (meg elotte video). Valoban, nem mindenkinek telik ra (ahogy videora sem tellett), a gonosz kiadok ezen gazdagszanak meg, de ez eddig is igy volt, most viszont pont az inetrnetnek koszonhetoen lehet majd maskepp. (Es azert azt ne felejtsuk el, hogy a regi meseket bagoert lehet kapni DVDn a tecsoban. Meg azt sem, hogy lehet ugy is normalis egy gyerek, hogy nem DVDzik meg TVzik tul sokat...)

Abban teljesen egyetertunk, hogy ennek a helyzetnek valtoznia kell, es valtozni is fog. Tenni is kell erte, csak latni kell, hogy nem fog nagyon gyorsan menni. Mert ez ilyen. Van egy eleg nagy tehetetlensege a rendszernek.

> de amúgy igazad van abban, hogy jogkövető
> magatartással is lehetne üzemeltetni egy média
> szervert viszonylag kevés tartalommal, ez is

Szerintem ez egy valos biznisz, es nem is art neki nagyon a jelenlegi idiota szabalyozas. Kis kiado sok kis egyuttesnek. Ezeket nagyban sosem lenne erdemes nyomni, kicsiben megeri. Mondjuk hivjuk fantaziadusan 'amazon' kiadonak. (Lasd amazon.com es a kis peldanyszamban eladhato konyvek, amiket nem eri meg a sarki konyvesboltban tartani.) Jo a fogyasztonak, jo a muvesznek, rovid tavon a nagy kiadoknak is mindegy. Hosszutavon viszont konnnyen kiderulhet, hogy a nagyobb kaliberu eloadoknal is mukodhet a dolog, vagy csak raebred tole a tarsadalom, hogy megsem a szegeny sztarok erkolcstelen kizsakmanyolasa a letoltes.

Tgr: koszi.
atleta,
nincs nagy véleménykülönbség közöttünk. a jogi szabályozás újragondolása szerintem felkavarhatná az állóvizet. persze erre a nagy adok-kapokban erre kevés esély van.

pl ha a hordozók után befizetett különadót nem a kiadók osztanák szét maguk között, hanem maguk az adófizetők kvázi demokratikusan ítélnék oda az előadóknak, akkor egészen más érdekeltségi viszonyok alakulnának ki. maguk a zenekarok töltenék fel az anyagaikat a média szerverekre, szavazatokat remélve. rögtön lenne igény a zenészek oldaláról is a megosztásra.

technikailag egyszerűen kivitelezhető volna, a lemezen már most is van egy matrica, a maticán van egy számsor, kellene rá egy bevonat, eltávolítod, beütöd, szavaztál. a fel nem használt matricákról meg döntsöm egy szakmai zsűri. csinálhatnak belőle arany zsiráfot.
Bár erős kétségeim vannak afelől, hogy az adathordozók árába beépített jogdíj elegendő forrás lenne akárcsak az az alkotók javadalmazására is, más bajok is vannak vele.

Átláthatatlan, igazságtalan finanszírozási rendszert eredményezne (most is az).

Az adathordozók jelentős része, ma is feketén, jogdíjak nélkül kerül forgalomba és jellemzően a termékek legnagyobb haszonélvezői szerzik be így őket.

Összességében: teljesen torz lenne.
ez a javaslat éppen arról szólna, hogy a vevők rendelkezhessenek arról hová kerüljön üres adathordozók után fizetett különadó. ezt a forrást ne a kiadók, ossza fel, hanem a nézők, a hallgatók. hogy ez mitől volna igazságtalan, azt nem tudom.

egy ilyen rendszerben nyilván az alkotók erősen érdekeltté válnának a kép- és a hanganyagok megosztásában, hiszen ha valaki nem oszt meg, akkor minden bizonnyal kevesebb bevételre számíthat.
Félreérted.

A bevétel elosztása az alkotók felé valóban korrektül megoldható, a szavazós megoldásoknál szerintem hatékonyabban is.

Ha a fájcsere teljesen legálissá válna (most ne kezdjünk el lovagolni a jogi helyzeten), bőven elég (és követhető) lenne pl az egyes alkotások népszerűségét mérni a fájlcserélőkön. Ami alapján korrektül megoldható a jogdíjak szétosztása.

A bevételi szerkezet viszont torz.

- azok fizetnék meg a jogdíjakat, akiknek nem kellene, és azok nem fizetnék meg (a fekete csatornák miatt), akiknek kellene.
az a baj, hogy nagyon könnyű lenne mesterségesen felturbózni bárkinek a forgalmát.
Szerintem attól még, hogy egy torrent szerveren nem talalhatóak meg a megosztott fajlok, lehetővé kellene tenni a tulajdonosok felelősségre vonását ha nem hajlandóak lehetetlenné tenni a megosztást ami rajtuk keresztül zajlik...
Még jó, hogy aláírtunk egy szerződést, mindkét fél részéről, hogy 3-ik félnek nem adhatják ki a személyes adataimat, a loggolt fájlok pedig tartalmazhatnak ilyeneket (beleértve a sexuális hovatartozásom ami sérti az emberi jogaimat, ha tudtomon kivül ez más rendelkezésére áll). Ergo: ha bíróságra kerülne valaki ügye tanácsolom neki hivatkozzon erre a részre a szerződésében, mert a szólgáltató jogtalanul adta ki az adatokat innentől pedig a Warner, vagy akármelyik cég olyan mintha személyesen az Én gépemről lopott volna információkat. A hackerkedés innentől nincs messze azt pedig büntetik itthon is! Érdemes falból felkeresni sexoldalakat, és perelni orrvérzésig (precedens értékű perig) a szolgáltatót.
hasznaljatok peerguardian-t, aztan majd nem kovetik vissza az IP cimeteket.... phoenixlabs.org/pg2/
Az Ügymenete.
Mint benfektes dolgozó...........
A Warner Brosnak joga figyelgetni az IP címeket, ezt egy kis utánnajárással bárki mgteheti, interneten számos apró program segítségével furkálódhatsz hogy X ip épp mit csinál.
Nevezett cég a Warner Bros semmilyen adattal nem rendelkezik a felhasználókról. Annyit látnak hogy X IP cím a t-onlinehoz tartozik így felszólították a T-onlinet hogy szüntesse be a tevékenységet. Mivel nem a szolgáltató a ludas, így a x IPt használó felhasználónak felszólító levelet küldött de mivel jogilag nem adható csak ugy ki minden adat, így nem is továbbitotta azt a Warnernak. Viszont mennyiben feljelentést tesznek X IP felhasználó ellen, úgy hatósági megkeresésre kötelező az adatszolgáltatás a szolgáltatók részéről...................