A mai napon véget ér egy korszak az Index életében. Nyilván mindenkinek megvan a maga elvárása az egyik legnépszerűbb magyar hírszájttal kapcsolatban. Ahány ember netezik Magyarországon, annyiféle új Indexet lehetne csinálni. Nehéz megmondani, hogy egy, a legszélesebb olvasótábort megszólítani kívánó hírszájt esetében mi is az a legkisebb közös többszörös, ami mindenkinek tetszik, mindenkinek pozitív változást jelent a korábbi verzióhoz képest.
Most az Index elsősorban dizájnt vált, persze ezzel együtt jár némi strukturális változás is. De az alapvető újdonság mégis a ruhában lesz. A címlapon három, közel egyenrangú hasábban sorakoznak majd a tartalmak. Sokkal több, mint az eddigi címlapon. Ezt a változtatást pedig nyilván az az olvasói magatartás diktálja, hogy a hírszájtokon minden fontosat szeretünk a címlapról megtudni.

Befelé, rovatoldalakra kattintani nem igazán szoktunk. Így a címlap mellett a második legfontosabb oldaltípus nem a rovatoldal, hanem a cikkoldal. Persze be lehet ügyeskedni az olvasót valahogy a rovatoldalakra is, de ha egyszer ő nem ezt akarja, akkor nem, és kész. Így két fő felülete lesz a szájtnak: egy átfogó tartalomajánló címlap, és egy informatív, olvasóbarát belső cikkoldal.
A vezető anyag a korábbinál hangsúlyosabb lesz. Megjelenik némi automatizmus is a címlapon: a friss és a népszerű cikkek, valamint a videók és a képgalériák tömbösítve, dobozban is elérhetőek lesznek.
Az új Index dizájn továbbra is kitart az Arial mellett (my goodness), viszont - főként a cikkoldalon - sokkal olvasóbarátabb a szöveg (nagyobb betűméret, finomabb színhasználat, szellősebb betű- és sorközök), egyértelműbben leválasztott keretes anyagok, képek, videók, hirdetések.
Mivel egyre több a vizuális tartalom, a videók és a fotók a címlapon is sokkal önálóbb, hangsúlyosabb szerepet kaptak, mint korábban.
Ugyancsak reagálni kellett a reloaddal arra a jelenségre, hogy egyre több blogtartalom van az Indexen és az Index környékén. Az új címlapon külön helyen lesznek elérhetők a - nem csak - indexes blogok. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a blogtartalmak teljesen kikerülnek a szerkesztett, újságos részből.
(Szintén hangsúlyos helyen szerepelnek majd az Index közelében lévő közösségi szolgáltatások. Ezekről majd egyszer még részletesen...)
Mivel az újságos részben témák szerint lesznek összefűzve a cikkek (akár több rovatból), valamint a videók, képgalériák, így értelemszerű, hogy ide kerülnek majd a téma szerint kapcsolódó friss blogpostok is. Valamilyen arányban. De továbbra is szerkesztve.
Bár az előbb azt állítottam, hogy a netezők nem igazán szeretnek rovaoldalakra kattintani, ugyanakkor az is igaz, hogy akik feedolvasót használnak - éppen a feedolvasók téma szerinti csoportosításra hajlamosító felépítése miatt - előszeretettel teszik el éppen témák szerint a különböző feedeket. Egyszerűbben szólva, éppen a feedolvasót használók szeretik például külön csak a friss belpolitikai híreket megkapni. Ezt kívánja erősíteni az új Index címlap live bookmark fejléce is.
A címlapon egy szerkesztett, többféle szempont alapján rangsorolódó cikkhalmazt látunk, de ha a rovatmenüben valamelyik rovat neve fölé visszük az egeret, megkapjuk az adott rovat legfrissebb anyagait, időrendben, és innen egyből el is tehetjük az adott rovat feedjét feedolvasónkba.
Láthatjuk tehát, hogy a hírfogyasztás nem egységes. Egyrészt szeretünk magazinosan olvasni: "felmegyek az Indexre, hátha van valami érdekes olvasnivaló." Másrészt a web arra szoktat, hogy minden egyes pillanatban értesülhetünk a legfrissebb történésekről. És ezt az igényt a feedolvasók elégítik ki leginkább. Ebben az esetben pedig - ha már az Indexről beszélünk - a rovatok szerinti feedeket fogom eltárolni feedolvasómban, hogy ne maradjak le a legfrissebbekről.
Az Index monstani redizájnja nem az átalakulás vége, hanem inkább: az átalakulás legfontosabb mozzanata. Hiszen a dizájn változik, és arról mindenkinek lesz véleménye, első meg második, meg tizedik benyomása. Én az elmúlt napokban usability szempontok alapján is tesztelgettem a régit meg az újat: mérhetően gyorsabb a szövegolvasás, a tartalomáttekintés, az egy konkrét tartalomra irányuló keresés ideje pedig - valamennyivel, de - csökken.
Még az is lehet, hogy a jövőben kevesebbszer jut dead end-re az olvasó, és egyértelműbbé válik, hogy milyen anyagok kapcsolódnak össze, merre klikkelhetek, ha további, engem érdekelő témákról akarok olvasni. A címlapon a képi tartalmak segítenek eligazodni a szövegtengerben. A hirdetések az új dizájnban már nem az eltűrt "ellenséges területek", hanem az oldal, az újság szerves részei.
Ja, persze én is jól tudom: az, hogy egy weboldalt alapvetően szimpatikusnak, "jónak" tartunk-e, nem is annyira usability-szempontok kérdése, hanem az első miliszekundumok alatt kialakult öntudatlan ítéletünk eredője.
Amúgy meg igaza lesz azoknak, akik szerint ennél a redizájnnál többet és jobbat is lehetett volna. Ahogyan az online újságírás és "médiacsinálás" is változik, a hírportáloknak is egyre több mindenben kell újítaniuk. Nem csak a blogoszférára kell figyelniük, hanem arra is, hogy a netezők ma már idejük nagyobb részét nem feltétlenül hírek olvasgatásával töltik. A hírt/cikket oda kell vinni, ahol az olvasó éppen van és akkor, amikor az olvasó akarja. A különböző tartalmak (esetünkben a cikkek) jobb összefűzése, megjelenítése, a szövegértés, a gyors tartalomfogyasztás segítése, a határszférákkal, így például a blogokkal, videókkal, képanyagokkal való erőteljesebb együttműködés mind olyan problémák, melyekre választ kell adnia minden progresszív online médiumnak.
Ez a web már a felhasználói preferenciákról és azok összekapcsolódásáról szól, és nem az információs silókról - mondhatnánk nagyon magas lóról. De inkább nem mondjuk. Csak gondoljuk.
Na szóval, mindenki mentse le gyorsan a mostani, régi Index egy-két oldalát, hogy legyen mivel összehasonlítani az újat, néhány óra múlva. További kellemes kánikulázást mindenkinek. Én most iszom egy pohár fagyos ásványvizet.
Full disclosure: A Webisztán Index-közeli blog. A Webisztán szerzője részt vett az Index-redizájnban.

Címkék: média dizájn redizájn
268 komment
2007.07.22. 16:19. írta:
hírbehozó
Az utolsó 100 komment: