Tönkretenné a torrentezők merevlemezét a magyar producer

Egyik kolléga küldte el nekem a következő idézetet, mely egy hamarosan megjelenő Index-cikkben fog szerepelni.
A Zuhanórepüléssel szeretne csapást mérni az illegális letöltőkre Kálomista Gábor producer: „Nem bosszút szeretnénk állni, hanem vissza akarjuk szorítani az illegális letöltéseket és másolásokat”. A filmet ők maguk töltik fel az ismertebb helyekre, de a filmet egy speciális vírussal látják el, ami hazavágja a merevlemezt, tudtuk meg a kalózellenes producertől. „Innentől mindenkinek a saját felelőssége, megkockáztatja-e” – mondta Kálomista.
A producer úr egyébként mindezt egy mai sajtótájékoztatón bírta belemondani az újságírók arcába. Szívemből gartulálok, remélem sok barátja lesz ennek a filmnek. A nem kereskedelmi célú letöltés/megosztás nem illegális Magyarországon. De ha az is lenne, ha tönkrebaszná esetleg valakinek a gépét ez a "vírusos" (haha) fájl, nyugodtan forduljon jogorvoslatért. Lehet, hogy a film valamelyik illegálisan elhelyezett plakátjára is felírom majd a rövid, tömör véleményemet. Megáll az ész.
Címkék: torrent copyright
2007.09.04. 17:48. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Speciális vírussal..." Haha. Az igen mélyen korlátolt prodjúszer úr csupán handabandázik. Persze nehéz eldönteni, hogy melyik a szánalmasabb, ha csak szövegel róla, vagy ha tényleg meg is csinálja.

Pökhendi hólyag. Ez a véleményem.
Valószínűleg arra utazik, hogy most majd mindenkit jól beijeszt és akkor majd senki sem tölti le. Idióta - több szót nem is érdemes fecsérelni rá...
Vírusokkal fenyegetőzni ősi román szokás. Kissé bunkócska volt a Gabi fiú. Kíváncsi vagyok arra a vírusra.
ja, még valami: „Innentől mindenkinek a saját felelőssége, megkockáztatja-e”. Mert egyébként amikor senki nem fenyegetőzik ordító ostobaságokkal, akkor kinek a felelősségére töltöm le a filmet?

Retardált majom. Inkább ez a véleményem.
Jajj má' gyerekek, gondolkodjatok! Ez egy szimpla reklám a filmnek. Most megjelenik majd 25 cikk, 250 fórumbejegyzés és mindenki erről fog beszélni. Fogadjunk, hogy te is rákattintottál a film linkjére.

Kálomista úr szó szerint vette a vírusmerketing kifejezést. :-)
csakazérse' kattintottam (még a végén megfertőz valami nyavalyával :-P )

A tudatosság egyébként szerintem nem változtat azon, hogy szánalmas, sőt...

Ez nem pontosan így van HH. Magyarországon a hatályos törvények szerint a filmek és zenék letöltése nem törvénybeütköző, azonban azok kereskedelmi célú árusítása vagy megosztása igen. Vagyis ha egy FTP szerverről töltesz magáncélra az számodra legális tevékenység, a szerver üzemeltetőivel ellentétben téged nem büntethetnek. Torrentek és egyéb fájlcserélők frontján te vagy az "üzemeltető", mivel ott vissza is töltöd a letöltött adatot, ezáltal törvénybeütköző dolgot követsz el és büntethető leszel.

Már megírtam a cikket Kálomistáról (moziplussz.hu/hir.php?id=3079), s habár az eljárás sikerességét és a jogi felelősség kivédést (a forgalmazó nem perelhető, ha letörli a merevlemezt a vírus) személy szerint nem érzem hihetőnek, azzal egyetértek, hogy több ember munkáját becstelenítik meg a warezolással (a költségekről nem is beszélve). Még akkor is ha a mai átlagkeresetből nem mindig futja legális eszközökre.
Ez érdekesen hangzik. Én a torrentekhez csak elviekben értek - btkliens még csak próbaidőre sem volt letöltva a gépemre -, de néha fontolgatom, hogy én is belevágok a dologba. Nálam ez viszont felvet most egy kérdést. Vannak ugye a .torrent fájlok, ami alapján letölti a kliens az eredetit.
De arról az eredeti fájlról amit töltök le én nem tudok semmit? Nem mondja meg nekem, hogy én most a zuhanorepules.exe fájlt töltöm le, miközben egy zuhanorepules.mpg kéne, csak azt, hogy 'Zuhanórepülés - jóminőségbevan tőcsdle'? És ha letöltötte rögtön el is indítja, mint anno az outlook? Abból indulok ki, hogy mpg fájl vírust nemigen tartalmazhat, mivel makrókat, szirszart nem lehet beleágyazni csak képet, hangot amit a mp lejátszik [vagy ebben tévednék..?].

Vagy csak a t. producer nézi hülyének a user1.0-át és hiszi azt, hogy a zuhanorepules.exe fájlt meg fogja nézni?

Arról már hallottam, hogy fájlmegosztókkal vigyázni kell a vírusok miatt, de ugyanezt hallottam az internettel magával kapcsolatban is, ahol elég ha tudod mit csinálsz. Szóval ilyen sebezhető egy fájlcserélőuser?
PalotasB: nem árulta el az eljárás lényegét, de állítólag USA-ba alkalmazott módszerről van szó (valszeg vmi rootkit-szerűség).

A fájlmegosztók annyiban sebezhetők, hogy külföldön vannak direkt arra specializált és megfizetett cégek, akik eredeti releaseknek látszó fájlokat dobnak fel megosztásra, aztán amikor kivártad kiderül róla, hogy nem működik. Ezzel elvileg elveszik a downloader kedvét a töltögetéstől, mert ipari mennyiségben szemetelik tele a hálózatokat.
Nincs precedens

Magyarország legnagyobb fájlcsereközpontjai - a Diablo, az Elite és a Mátrix - tehát az eddigi ügyészségi és bírósági döntések fényében legálisan működnek, pedig a ProArt minden lehetséges jogi eszközzel - feljelentéssel, értesítési és eltávolítási eljárással, pótmagánváddal - megpróbálta az ellenkezőjét bizonyítani. Az általunk megkérdezett hub-üzemeltetők egyike sem tud jogerősen bezáratott szolgáltatásról, csak olyanokról, akiket sikerült megfélemlíteni a fájlcserélők elleni kereszteshadjárattal, és önként dobták be a törölközőt.

Ugyanez vonatkozik a felhasználókra is: noha egyelőre semmilyen hazai precedenst nem tud felmutatni a ProArt, hamis, és a sajtó (sajnos az Index is [4]) által széles körben, kritikátlanul átvett állításai már beszivárogtak a közvéleménybe, és a fájlcserét a legtöbben illegálisnak hiszik. A valóság ezzel szemben az, hogy amíg nem kérünk, vagy kínálunk érte pénzt, a magyar joggyakorlat szerint nem lépjük át a szerzői jogi törvény által szabályozott szabad felhasználás kereteit, tehát nem járunk el törvénytelenül.

index.hu/tech/jog/diablo249/
A torrent egy indexfájl. Tudod, hogy milyen fájlokat töltesz le, kilistázza a kliens, miután kiolvassa a torrentből a fájlstruktúrát.
A "tődzsdle jófilm" típusú oldalak szánalmasak, a többin azért komolyabb moderálás van.

Ha be van kapcsolva az ismert fájlok megjelenítése, akkor nem lehet exe mpg kiterjesztéssel.

Vírus természetesen videófájlban nem lehet. Ez olyan, mint a BSA kimegy hozzád és elkap fenyegetések. Arra jó, hogy a többséget (egyszerű user) megijeszti, ezáltal a hasznon megvan a filmgyártóknak, szoftvergyártóknak, az élelmesebbek meg warezolhatnak kedvükre. Ha mindenki warezolna, akkor nem lenne mit, mert ingyen senki sem dolgozik.
A pénzügyi haszonnal nem járó letöltés egy filmnél, zenénél tényleg nem büntetendő, természetesen 24 órán belül viszont törölni kell a merevlemezről.
Viszont:
1, a vírust lezán kiszűrné bármely vírusírtó.
2, mivel a felhasználó jóhiszeműen tölti le és esetlegesen fogalma sincs hogy jogvédett anyag kerül a gépére, ezzel a vírussal jelentős anyagi kár okozása miatt lazán be lehet perelni őket.
3, ez tényleg csak reklám a filmnek amit amúgy soha senki nem nézne meg mert valószínű továbbgyarapítja az ultragagyi művek számát.

Amúgy a kedves producer elgondolkozhatna azon, hogy akinek tetszik a film megveszi a dvd-n, illetve elmegy utána megnézni a moziba. Ellenben ha nem látja meg, és nem is hall felőle akkor elég csekély az esélye, hogy egy "noname" filmért fog kiadni pénzt bárhol is. Ezt alá lehet támasztani, hogy miután az USA-ban beszüntették a régi Kazaa rendszer jelentősen visszaestek az eladások is a várt piaci növekedés helyett.

A személyes véleményem meg az, hogy remélem nem sok ilyen marha kerül a filmiparba, illetve hasonló poziciókban, különben soha nem fog fejlődni az ágazat.
A Diablo, az Elite és a Mátrix DC hubok, ők persze hogy nem vonhatóak jogi felelősségre, hiszen az adatokat nem ők osztották meg, hanem a júzereik egymás között!
de én nem értem. hogyha felteszik "ismertebb helyekre" ők, az nem illegális?
"akinek tetszik a film megveszi a dvd-n, illetve elmegy utána megnézni a moziba"

Nem feltétlenül. De ha nem is tetszik neki az -1-2-3, st látogató/mozijegy, ami eleve veszteség a filmnek.

Egyébként én is azt hiányolom ebből az egészből, hogy az ember sokszor lutrira ad ki nagy pénzeket (azért a mozijegy se olcsó kategória már, hiába akciós napok). iTunest ebből a szempontból azért tartom jónak, mert ott vásárlás előtt bele tudsz nézni/hallgatni abba, amit megveszel.

Egyébként meg minőségi magyar filmek kellenek, és máris lesznek jó bevételek (pl. a Csak szex és más semmi warezolva első héten állítólag 100 ezer embernél landolt, mozikban mégis hatalmas siker lett).
bakfitty: mivel maga a "szerző" osztja meg a saját, vírusos (ergó használhatatlan) fájlát valszeg nem, de érdekes felvetés! :)
Mindenki el tudja donteni h a moziban vagy otthon akarja-e megnezni az adott filmet. En mar regen dontottem.
1. vírust küldözgetni nem jogi kategória mindettől függetlenül?
2. tulajdonképpen valószínűleg tökmindegy, a magyar filmek nézettségét tekintve, hogy most handabandázik vagy nem. más szóval who the fuck is kálomnista gá-fuckin-bor.
najó, de kálomista szavaiból az jön ki, hogy a film ott lesz, csak kap egy "speciális vírust", tehát ha ráeresztek valami gurut, biztos leszedi róla, és ottmarad nekem a film. dehát ha ő felteszi a filmet, akkor az az egyetlen illegális cselekmény a magyar fájlcsere-törvények szerint.

mellesleg ezt a filmet majd egyszer, dunatévén, egy unalmas csütörtök éjfélen, mint moziban.

más: a mostanában az USAban kijött Halloween film nagyot kaszált, pedig kiszivárgott előtte a workprint.
Idegen vagyontárgy szándékos rongálása, vagy károkozás büntethető 3 évig terjedő börtönnel.
Urak, kezdésnek gondolkodjunk már el azon, hogy mi futtatja le a kártékony kódot, ami "hazavágja a merevlemezt"? A Windows Media Player? A BSPlayer? Urambocsá a VLC?

És ha már itt járunk, a "speciális számítógépes vírus" milyen platformon fut? Ha OS X-et vagy valamilyen linuxot használok, kiröhöghetem? A merevlemez hazavágásához szükséges kód milyen jogosultságokkal fut? Kér majd admin jelszót?

Azt írja a Moziplusz:

"Célzott kérdésünkre Kálomista azt is elárulta, hogy olyan eljárásról van szó, amelyet Amerikában már sikeresen, nagy hatásfokkal alkalmaznak."

Mivel Amerikában nagy hatásfokkal alkalmazták, és mivel visszhangja nem volt, valószínűleg a nevét is tudjuk. Ez uraim a FUD.
"más: a mostanában az USAban kijött Halloween film nagyot kaszált, pedig kiszivárgott előtte a workprint."

Vagy a Simpsons film, amiből az első héten volt dvdscreener, ennek ellenére tarolt; vagy a bourne ultimátum, amiből szintén megjelenés után nem sokkal jött a screener...

Évek óta megy a sírás, hogy a warez kinyírja a filmipart, ehhez képest:

"The movie industry had its first $4 billion summer and will finish with a haul of about $4.15 billion from the first weekend in May through Labor Day, according to box-office tracker Media By Numbers. That was up 8 percent from last summer and surpassed the previous high of $3.95 billion in summer 2004."
Szerintem kezdjuk az elejen. Ha ove a film joga, akkor felteheti ahova akarja, ha nem mert eladta a forgalmazasi jogot, akkor viszont ez az o reszerol torvenyellenes. Letolteni nem, csak megosztani, tehat csak a producer kovet el torvenysertest.

A kovetkezo pont a virus keszitese, birtoklasa es terjesztese. Van olyan eu-s orszag, ahol mar a virus keszitese is torvenyellenes, de a terjesztese mindenkeppen, meg nallunk is. Tehat ha ezt megteszi valaki, akkor mar nem szerzoi jogot sert, hanem kart okoz, tehat koztorvenyes es a rendorsegnek kotelessege fellepni ellene. Bizonyos esetben mar a fenyegetes eseten is. Ha valaki azzal fenyeget hogy felrobbant egy bankot, akkor sem varjak meg amig meg is teszi.

Harmadik pont, hogy mar a sajtotajekoztaton elhangzott beismerese eleg kellene, hogy legyen a letartoztatasahoz. Ha hazudott akkor is, mert fenyegetozni sem szabad, foleg nem kiberterrorizmussal. (szvsz jelenleg a celzott virusterjesztes annak szamit)

ps: Egyebkent vannak celzott buffer overflow virusok, amiket mpeg-be vagy avi-ba csomagolnak es a gyakoribb medialejatszokat hasznaljak ki a kod aktivalasara. (lejatszo es codec specifikus a kod) Az usa-ban alkalmazott modszer is ez volt, de miutan az amerikai hadsereg gepei is kaptak belole a kiadok ugy dontottek, hogy ezzel onkent es kulon felszolitas nelkul felhagynak.
Haha.
Kivancsi vagyok, hogy Kalomista ur mikor all elo azzal, hogy ha nem er el egy kuszoberteket a kiado profitja a filmen, akkor atomtolteteket fog felrobbantani az Egyesult Allamok es Anglia kulonbozo nagyvarosaiban.

Most komolyan. Ha mar megertuk hogy Tomcatet letartoztattak es alighanem le is csukjak, szivesen latnam Kalomistat a guantanamoi halaltaborban. :)
Még jó hogy megvettem a NODot...:/
Ügyes blöff. Ennek ellenére sehol sem fogom megnézni...
Jogászkommentelők, mondja már meg valaki, hogy mi van ezzel a vírusterjesztés dologgal. Elképzelhető, hogy Kálomista úr egyedül a vlágon szabadon terjeszthet vírusokat a neten? Teoretikus a kérdés persze, én is hajlok arra, hogy csak blöff.
Épp ma láttam először ennek a filmnek a plakátját Pesten, és felkeltette az érdeklődésem. Ezzel most elérték azt, hogy még ingyen se fogom megnézni.

hírbehozó: Sony meg rootkitet rakott a CD-ire. Nekik szabad...
Orvoskommentelők is érdekelnének. Milyen mulasztás eredménye ez a faszi?
Mivel a számítógép alkatrészei is parancsok alapján működnek, elő lehet állítani olyan vírusokat, amik akár a merevlemezt, akár a videókártyát és/vagy a monitort teszik tönkre. Ez utóbbit a felahsználók is ismerik az operációs rendszerük képernyőbeállításaiból. Már 10 évvel ezelőtt is volt rá próbálkozás, az akkori 640 megás merevlemezen tárolt adatok elvesztése csak azért nem volt fájdalmas, mert folyamatos mentés volt.

Volt már kis hazánkban egy szakadt nadrágos hölgy egy alacsony úriember kíséretében, akik a fájlcserélőkre fogták, hogy az ír zenét a szerb néptánccal ötvöző lemezüket nem veszi a kutya sem.
Pedig a jónép igényes. Letölt, megnéz/meghallgat, és eldönti, hogy az mp3-nak, divx-nek, rippelt dvd-nek ad még egy napot letörlés előtt, vagy megveszi jó, és élvezhető minőségben.
Hogytemekkoraegyláma vagy kálomistapista. Méghogy
"olyan eljárásról van szó, amelyet Amerikában már sikeresen, nagy hatásfokkal alkalmaznak".
Ilyen ökörséget élő ember nem hisz el. Tehát csak a kampány része lehet ez a cseszlovák duma.
Uramatyám! Ez nekem a "Terminal Error" című őseposzt juttatja eszembe, amikor a srác egy a "nagy számítógépközpont" egyik termináljára letöltött mp3-mal fertőzte meg a világ számítógépes hálózatát. Később az akció tetőfokán a vírust legyilkolták egy mainframe-re csatlakoztatott kvarcjátékkal.

De most komolyan. Ha még létezne is ez a "rejtélyes vírus" kapásból vagy 3 olyan módot tudok (Linux, Virtual Machine, vagy csak egy "dummy" oprendszer) amivel "hatástalanítani" lehet ezt a szőőőrnyűséges fenyegetést. Ilyen és ehhez hasonló beszólások arra jók, hogy a rajongó tárbor ámuljon, hogy "jaaj, a nagymester miket tud, még a mátrixba is bemegy, aztán ott lelő mindekit", akinek meg van egy csöpp esze az meg röldön fetreng a röhögéstől.
Szerintem ha valaki direkt ferőz meg vírussal olyan fájt amely kárt okozhat más rendszerében az BŰNCSELEKMÉNYT követ el.
A torrent letöltés tudtommal nem számít semminek ha csak saját célra és megnézésre tölti le a felhasználó. Egy filmen meg pár forint csak a jogdíj és bolti üres DVD árába ettől sokkal több van beépítve mint jogdíjsértést kompenzáló díj.
egész egyszerűen annyira codec és lejátszóspecifikusnak tartom az ilyen eljárást, hogy nem nagyon működne.

plusz ott a nod ugyebár, illetve "a kedvenc forrásom" amiben megbízok.

a másik, hogy amint megnézi valaki és neki neadjisten elszabadul utána hozzávetőlegesen másfél perc alatt mindenhonnan letörölnék...

ez persze csak elmélet :)
Tegyük fel hogy összejön neki. Csakhogy.

Sajnos a számítógépvírusoknak megvan az a kellemetlen képessége hogy nem kizárólag a csúnyacsúnya torrentezőket bántja.

Így egy "torrentező" gépéről kikerülve a bizonyíthatóan prödjüszer úr segedelmével készült vírus más - minden szempontból vétlen felhasználó tulajdonát képező - gépet/állományt megfertőz/tönkretesz akkor az már BTK-s ügy, konkrétan "Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény"
300/C. §, nyalánkság.

Ráadásul mivel prödjüszer úr feltehetően nem ért a vírusíráshoz (vírusírás szintén bűncselekmény), ezért azt mással, bűnszövetkezve csinálja, ami halmazati büntit von maga után. Hehe.

A nagy nyilvánosság előtti vírusterjesztéssel való fenyegetőzés nagyjából a terrorizmus előkészületének egy formája, bár tényhányás nélkül bajos a bizonyítása.

Sok szerencsét kívánok prödjüszer úrnak, börtönhöz való menetelésében kevés buktatót.

Még szerencse hogy csak vakít, mert annyira csak nem lehet ennyire hülye hogy a fenti mókákat bevállalja.
Nem kell windózzt használni, akkor biztosan nem fog tönkremenni a merevlemez semmiféle vírusos ijesztgetéstől. Ha pedig mégis tönkremenne, lehet perelni, 10 milliárd dollárra a Microsoftot, hogy tönkretette az adatainkat...
na jólvan, ez a bepróbálja az egész filmet ez nevetséges. Kevés olyan film van, amit megnézel kamerásban és már rohansz is a moziba, pár hétre rá, hoyg újraznézd, pedig egyszer bőven jó élmény.

Én is töltök le filmeket, nem az hogy nem, de ez az érvelés ez durva. Legalább annyira mint a kiesett haszon. Amikor pistike letölti a *hasraütök* Fehér tenyért, akkor ő kurvára nem kiesett bevétel, mert amúgy sem ment volna el rá. De így még a DVD-t esetleg megveheti majd 3 év múlva, ki tudja.

És igen, ahogy idézte is valaki, és ahogy a filmbuzin is megírtam(önfényezés haha), a stúdiók bevétele nőtt tavalyhoz képest, azaz a warez mégsem nyírja ki a filmipart. Maximum az igényességet sirathatjuk lassan, mert a folytatások hozzák a legtöbb pénzt, meg a sok remake.
Kicsit értek csak a vírusokhoz, de amit most 10 perc google-el megtudtam az azt sugallja számomra, hogy a videóba ágyazott (?) buffer overflow vírusok csak program-specifikusan tudnak kárt tenni. Windows Media Playeren keresztül mondjuk, de VLC-n nem
Más programnál egy specifikus parancs/adat más-más memóriacímen van, nem? www.governmentsecurity.org/articles/IntroductiontoBufferOverflow.php
Javítsatok ki ha valamit elnézetem.
A holnapi Fókuszban sanyarú sorsú magyar sztárok nyilatkoznak a szemüket is kilopó internetező pajtásokról. Megnézésre érdemes. (Közvetlenül utána meg riport a Zuhanórepülésről. Minő véletlen.)
Oszt Mister Vírus-nak van valami 5lete linuxra is?
Na és, ha van ilyen, töltsd le linuxszal, oszt szarni rá.
amikor ilyennel találkozom, a maradék kedvem is elmegy, hogy moziba menjek és növeljem a bevételüket. A jegy árán inkább veszek 20 jó minőségű, üres dvd-lemezt :)) abban már úgyis benne van a jogdíj adó, mégha a saját kreálmányaimat írom ki rá, akkor is.

Viccet félretéve: ennyire rossz lesz ez a film, hogy ekkora "reklám"-ot csap neki?

egyébként ha Amerikában akkora sikere lenne az adott módszernek, "vírusként" terjedt volna el az egész világon, a galád fájlmegosztók meg mind bűnhődnének. Amelyik kutya ugat, nem harap. :S
Ekkora elmével hogy lesz valaki producer?
Ajánlanám: repülő, célpontnak szabadon választott ország, ahol önerőből megél a filmipar, papír, ceruza, jegyzet!!!
Tanulság: olyan filmeket kell csinálni amit el lehet adni a közönségnek. Jó esetben külföldre is, hisz ilyen kis ország jó ha nullára kihoz egy rendes filmet.
Amíg viszont (nagyon) kevés kivétellel huszadrangú gagyi, siralmas műveket kalapálnak össze, ne sírjanak. Általában nem hogy a mozijegy árát, de sokszor a tv előtt eltöltött időt is sajnálom, amit magyar filmekre áldoztam. 100 perc az életemből! Jó Ég! Hogy fog a végén hiányozni. Persze mutogathatunk a torrentekre, hogy miattuk nehéz, pedig csak képtelenek vagytok jól dolgozni! A vackot pedig nem veszik meg se péktől, se cipésztől, se cukrásztól. Akkor pedig éhen halnak. Ez így működik. Vagy mégsem?
Érdekes de a filmeknél nem. Mert……..!
Kereskedelmi adók sok pénzt kötelesek a magyar filmgyártásba tolni. Ezt páran már hallottuk. Vannak ráadásnak szponzorok akik mondjuk dobnak 100 ft-t ha 30-at visszakapnak zsebbe. Jó biznisz mindenkinek. Persze a legjobb az állami támogatás, de az nézőszámtól függ. Ha nincs meg, arra is van megoldás. Csupán egy alapítvány kell aki mikor már lement a premier, besétál egy jó nagy moziba és piti áron (még egy mozi ünnepen edzett látogató is dobna egy hátas a jegy árán) felvásárolja a jegyeket. Hétköznap délelőtt a mozinak is jó üzlet. Aztán persze üres terem tátong még vetíteni sem kell. Nohát, a végén mégis csak biznisz van. Össze lehet csődíteni a spanokat csináljunk filmet, az se baj ha szar.
Ilyen körülmények közt vajon mikor fog úgy működni az ipar ahogy kell?
Persze nem minden filmre áll ez a recept, remélem erre sem de……


Ennek vajon mennyi a valóságtartalma? Nem sok, ugye? Aha, szinte semmi! Mondom „aha” !!!
Zsolti irta: "A holnapi Fókuszban sanyarú sorsú magyar sztárok nyilatkoznak a szemüket is kilopó internetező pajtásokról. Megnézésre érdemes. (Közvetlenül utána meg riport a Zuhanórepülésről. Minő véletlen.)"

Mondom én, hogy vírusmarketing. Lóf@sz lesz itt, nem vírus, ne vegyétek már komolyan. Producer úr tulajdonképpen ügyes, érti az új idők szavát, próbálja eljátszani ami a Szex és más semminél meg az Üvegtigris 2-nél bejött.

Persze, lehet, hogy nem etikus a töltögetőket ijesztgetni, de valljuk be: torrentezni sem etikus, még ha törvényes is (és igen, a drága mozijegy sem etikus, de ne folytassuk, mert messzire vezet ez).
Haha, és az asztali lejátszókat is tönkreteszi?

Nem vagyok a letöltések pártolója, de az ilyen visszavágás határozottan illegális (emlékezzünk a Sony rootkitre), sőt talán még a terrorizmus / cyberterrorizmus is ráhúzható, ahogy mostanság mindenre (cukor + műtrágya = esetleges 15 év), technikailag meg az egész nevetséges.

Szerintem egyedül úgy tudná kivitelezni, ha mondjuk egy saját codec-kel wrappolna körbe MPEG4-et (hagyományos, MPEG2-es DVD-vel nem biztos, hogy menne), Torrenten, DC-n és hasonló helyeken terjesztené (értelemszerűen megbízható top release pontokon nem tudná terjeszteni, ha ilyen helyekre bejutna, rég felnyomta volna a bandákat), az a usernél lejátszhatatlan lenne, a user rákeresne a problémára, letöltené hozzá a speciális codec-et Kálomista cégétől, és így menne a film meg a kártékony kód (egyes cégek már alkalmazzák a módszert, főleg adware-re, lásd a Vodei Codec-et például, szerintem ilyenekre gondolt).

Ha valaki bele is fut ebbe a helyzetbe, a nem lejátszható codec ponton ezzel az információval elgondolkodik rajta, hogy biztosan letölti-e a megbízhatatlan, sőt fokozottan kártékonyként beharangozott programot.

Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy ez a dolog vírusmarketing a filmnek (mint Árpa Attila Argó terjesztése, továbbá az azt követő láncfűrészes performansza), ezt a bejelentést nem lehet pozitívan fogadni, Kálomista imázsának biztosan árt.
A galád ám rafinált producer jól kiba...brált mindenkivel...

Mert az valószínű ugyan, hogy semmit sem tud a vírusokról, de az is valószínű, hogy többet fog keresni ezzel a filmmel, mint az itt kommentelők összesen egy év alatt...:D
A Hannibal Lektűr-attitűd: Hát, az sanszos, mármint, hogy jó sokat keres vele, nálunk sokkal többet. Bár az IMDb-s szinopszis alapján gagyi kliséfilm lesz, ugyanakkor a Kontroll feleennyi pénzből is nagyot dobott, és az elsőfilmes rendező akár komoly meglepetést is okozhat.

Ezen jót derültem, Kálomistáról valamelyik link mögött: "A meghatározó nemzetközi filmes szaklap, a Variety szerint Magyarország siker-mágus producere. 2004 elején megelégelve utóbbi filmjei negatív kritikai visszahangját a médiának szánt nyílt levelében a filmkritikusokat lényegében pogácsazabáló ingyenélőknek nevezte." Bazz, én még pogácsát sem kapok a kritikáimért, hehe, amúgy én is húztam le egy szar filmjét: ( href.hu/x/3fnz ). Úgy tűnik nagyon dühös mindenkire, a kritikusokra is, nem csak a letöltőkre, ajánlom neki a Prozacot. :)

Mondjuk, most kicsit utánaolvastam, tényleg voltak lyukak DirectShow-ban, FFDShow-ban (annak az alapja Linuxon is létezik, ha Linuxot céloz direkt módon, talán azt is megfertőzheti), Media Playerben, végül is szinte mindenben lehet találni buffer overflow lehetőségeket, a fentiek közül az ismerteket nyilván befoltozták már, de aki lemaradt a frissítésekkel, az kifoghat vírust, és nyilván mindig találnak új réseket is a pajzson.
Eleve: Mitol virus az a kod ami nem reprodukalja onmagat?

Hogyan futna le a kod?
overflow hibakat lehet esetleg kihasznalni, de a dep(data executing protection) - ami core-tol mar hwszintu vedelem - eleg nagy valoszinuseggel megfogna. Mellesleg az ilyen jellegu hibakat a programozok eleg hamar javitanak.

Masik: Hogyan tenne tonkre a winyot? Tippeim:
a) torol mindent
b) torol mindent es randommal teleir
c) ezerrel hajtja a fejet ideoda
d) felreparkoltatja a fejet
e) firmwaret modosit

Ha vegiggondoljuk:
a) siman visszaallithato
b) kicsit maceras a visszallitas, de pl win alatt admin jogok kellenek a winyo szektoronkenti irasahoz
c) ez elegge feltuno lassulassal, es tobbnyire hangokkal jar, 10 perc, de 10 ora sem eleg hozza. A juzernek meg csak feltunik, hogy nincs rendben valami
d) win alatt szinten admin jogok kellenek az ATA/ATAPI/SMART parancsokhoz
e) szinten admin jogok kellenek

tuti kihagytam nem egy lehetoseget, de most nem jut tobb eszembe. otletek?

Asztakurva, es ha lejatszom DOS alatt a letorrentelt avit, akkor DOS virus indul, ha linux alatt, akkor linuxos, ha MAC-en, akkor Mac, ha playeren, akkor meg az kiirja, hogy dogoljekmeg? :) Ezt a hatalmas luzer segget siman mutogatni kene :>
Szummázva: Kálomista Gábris akkora fasz, hogy toronydaru kell hozzá, ha ki akarják verni.
Az ilyet remélem két brazil kakilón rakja majd egyszer...
A fószernek gőze sincs ehhez, véleményem szerint :)
De írja csak meg a vírusát. Linuxot és MAC-et használok, hajrá neki!
Reggie - ahogy a hoax terjedt a pps-be integrált vírussal: majd jól tönkreteszi a nulladik szektort :D
Aztán KálomistaPista. A film jó-e? Mert valójában csak ez számít!
majd mi meg küldünk nekik vírusos köszönőleveleket, naa... ))

sőt, a mozik előterében a pénztárak előtt influenzavírusos egyének ijesztik el a potenciális jegyvásárlókat... ))
a filmesek csak ne rinyaljanak, normalis ember egy moziban epp meno filmet nem nez meg kameraval lelopott valtozatban (es hat ugye milyen mas valtozat lenne egy dvd-n meg nem kiadott filmbol), csak olyat, ami magyarorszagra jo valoszinuseggel egyaltalan nem, v csak jo nagy kesessel jon be (ami meg megoldhato azzal, h egy kicsit jobban csipkedik magukat a behozatallal). magyar filmet meg, keves kiveteltol eltekintve, egyaltalan nem erdemes nezni, meg moziban se.

amugy ez termeszetesen nem virus, legfeljebb ~marketing... a windows kiterjesztes alapjan nyitja meg a file-okat, tehat egy avi v mpg kiterjesztesu filet nem fog futtatni, hanem meghivja a megfelelo lejatszot. abbol meg olyat kell valasztani, ami nem tartalmaz biztonsagi rest. a legrosszabb, ami tortenhet, h a lejatszo nem tudja megnyitni a filet, ilyenkor okos ember mar torli is, egy nagy sohaj kisereteben. aki meg exe kiterjesztesu file-t tolt le film remenyeben, es utana meg meg is nyitja, az annyira hulye, h meg is erdemli, ami ezutan jon.
Haverokkal szoktuk mondogatni moziban a film bemutatóknál, hogy 'ez még egy avi-t se érne meg'!

Üvegtigris 2-t letöltve láttam először, de utána moziban is megnéztük.

Tanulság: jó filmet kell készíteni, és akkor úgy is beülünk moziba is érte!
Kevés ilyen magyar film van! Többségük inkább az 'avit se érne' kategória. ;)
Prodjúszer úrnak jelezném:
"A számítógépes csalás bűntettének a kísérletét valósítja meg, aki a számítógépes adatfeldolgozás eredményét meg nem engedett művelet végzésével, nevezetesen „vírusok” becsempészésével tudatosan akként befolyásolja, hogy ezáltal a programok működésre képtelenné váljanak, és így a sértettnek ebből kára származhat [Btk. 16. §, 300/C. § (1) bek.]. BH1999. 145."
1. Őszintén ki a faszt érdekel ez a filmnek nevezett szemétdomb?
2. Hogyan lehet ilyen névvel élni? Gyanús a csávó.
"A Telefontanú Program

A program azoknak az állampolgároknak nyújt lehetőséget, akik információval rendelkeznek már megtörtént vagy tervezett bűncselekményekről, bűnelkövetőkről, körözött személyek hollétéről, de valamely méltányolható okból nem kívánnak a rendőrséghez fordulni, személyazonosságukat a hatóság előtt felfedni.

A 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámon munkanapokon 08.00 órától 20.00 óráig – hétfőn 21.30 óráig - fogadják a munkatársak a bejelentéseket.

A bejelentéseket névtelenül tehetik meg. A hívások fogadásakor készülékeink a hívószámot nem jelzik ki, hangfelvétel a beszélgetésekről nem készül."
Csak annyit tennék hozzá, hogy AVI-ba (meg valószínű bármi másba) is lehet "vírust" (kártékony kódot) pakolni, de az általában csak akkor fut le, ha megfelelő lejátszóval nézed megfelelő oprendszeren. Ez a lehetőség általában a lejátszó hibájából ered (buffer túlcsordulás pl.).

Az ilyen speciális videófájlok egyébként általában nem alkalmasak arra, hogy rendesen tartalmazzák a képkockákat, tehát az első letöltés után sanszosan leszedik a megosztást.
1: Már nem férnek el a legális dvd-k a polcomon, annyi van.

2: DVD-n egy filmet csak akkor veszek meg, ha már láttam, és tetszett.

3: Moziban csak olyan filmet nézek meg, amiről biztosan tudom, hogy érdekel, és tetszeni is fog, mert kurvadrága.

4: Ergo a maradékot torrentről letöltve látom először, nem egy filmet vettem meg ezután eredetiben.

5: A zuhanórepülés előzetesek alapján kurvára nem érdekel, ergo moziban biztos, hogy nem nézem meg, és most már letölteni sem fogom.

6: A torrentezés egy bírói ítélet szerint legális (lsd diablo dc++ hub), mert az magáncélú megosztásnak minősül, nem profitszerzésre irányul. Ráadásul egy-egy torrentező (hacsak nem ő maga az első uploader) sosem ad át másoknak filmet, csak önmagában használhatatlan bithalmazt.

7: Kiváncsi vagyok, mit csinálna a linuxos gépemmel ez a speciális vírus. Nyasgem.

8: Feljelenteni az internet megbénítására irányuló terrortámadásért, a feljelentésről fénymásolatot féltáglán hozzábaszni, ajtót leszabni, Batz papuccsal fejbeverni.
Csak annyit a kommentek végigolvasása nélkül, hogy ezt a filmet akkor sem tölteném le, ha legális lenne. Kevés olyan magyar szuperprodjukcijó van, ami megér egy letöltést.
Az ilyen szerencsétlen nyominger producerekre csak egy gyógyszer van, az pedig a faszkorbács:)
A filmjéről (aminek a címét már el is felejtettem) biztos nem fogok egy szót se szólni, és persze nemfogom megnézni sem.
Továbbá hamár itt járunk, egy percig se fogom magam hibásnak érezni azért, hogy letöltök valamilyen filmet. Akárhogy is mondják a köcsögök, hogy ez lopás, ez számomra nem lopás, mer neki attól nem lesz kevesebb. Mi az a szerencsétlen hasonlat? Valami ilyesmi, hogy autót se lopsz, ne lopj filmet se... Buzigyerek aki kitalálta, ha autót lopnék, akkor valakinek egy autóval kevesebb lenne, ami gáz. Ha viszont letöltök egy filmet, legrosszabb esetben is az van, hogy szerencsétlen Tom Hanks idén egy tóparti villával kevesebbet vesz, a szívem szakad meg miatta:S Bocs Mr.Hanks, jó színész vagy amúgy:)
Nem kell beijedni, hogy ezrével töltik majd ezt a filmet! Szerintem épp olyan szánalmas próbálkozás lesz, mint a többi magyar akciófilm, és a kutya se lesz rá kíváncsi.
Már előre be akarja biztosítani magát a prodjúszer, ha nem tódulnak az emberek a moziba, majd ráfogja, hogy a film zseniális, csak azok a szemét internetezők ellopták a hasznát.
Egy még nem javított codec sebezhetőségre (egy-két hónapnál biztos nem marad tovább nyitva egy ilyen semmilyen nagyobb lejátszónál) kihegyezett exploit beszerzése szerintem erősen túlmutat egy magyar filmforgalmazó anyagi lehetőségein. És ha tényleg ilyesmivel próbálkozik az ember, akkor nem személyesen jelenti be előre, mert attól, hogy valaki illegálisan néz filmet, még bűncselekmény tönkretenni a gépét, és nem az a fajta, amit megúszna pár 10K büntetéssel, mint a torentezést. Szóval valószínűbb, hogy Kálomista agyát fertőzte meg valami vírus.
persze a módszeren lehet vitatkozni, de mit vagytok kiakadva azon, hogy valaki védeni akarja az általa létrehozott szellemi terméket

a számtech iparban is pont ugyanilyen "pofátlanságok" mennek

ha veszel egy számlázó programot a kulcssoft-tól, egy év múlva AKCIÓBAN fél áron megveheted a friss verziót, de ha megnézed hogy mi benne az új, csak ilyeneket ír hogy ...kijavítottuk az x hibát ... kijavítottuk az y hibát

hát ez pl mért nem garancia ingyé? meg mért kell azért újra a fél programot kifizetnem, mert beleírtak két programsort egy törvényi változás miatt?

és mi van ha megnyomjuk a programot és úgy másolom, a kulcssoft nem fog fenyegetőzni? pedig ez sokkal jogtalanabb

vagy a Bartók Béla örökösei, hogy mindenki másolt kottát használ ami után nem kapnak jogdíjat?

szerintem ha nektek van szellemi terméketek, ti is védenétek, és mivel jelenleg a védelem kimerül a fenyegetőzésbe, nyilván minden lehetőséggel bepróbálkoznak, mert aki nem ért hozzá, az beveszi hogy törlődik a vincsi
különben nem tom miért nem használnak valami hardware kulcsot a filmekhez, bent lenne a dobozban egy kis kütyü amit be kell dugni az USB-be ha nézni akarod, anélkül meg nem megy

nekem van egy ilyen fordító programom, másolhatod a szoftvert ahogy akarod, de nem megy, a hardware kulcsot meg nem tudod másolni az meg köll venni (:
Jóvan Gyuszibácsi, vegyél usb-s házimozit!:DDDD
ja erre nem gondoltam, mert nincs tv-m meg házimozi rencerem, én mindent a gépemen nézek

de esetleg a dvd-lejáccóhoz is lehetne hardware kulcsot csinálni

népszerű leszek itt az ötleteimmel asszem hihihi
linux, linux, éljen a linux!!!

Egyébként ha a film csak feleolyan bugyuta, mint a rendező, sőt, ha negyedolyan bugyuta, mint az index kritika alapján gondolom, akkor nem csoda, hogy mindenáron próbálják reklámozni. A filmért magáért a kutya sem töltené le, de egy vinyót tönkretevő vírus, az már valami! ;-)

Egyébként a zuram anno játékokat írt, a cégnél mindenkinek csak másolt játékai voltak. A helyzet az, hogy a programozók, színészek stbk adott pénzért dolgoznak, tehát nem "szegény" alkotót károsítod meg, hanem 90%-ban a produrcereket, de őértük valahogy nem fáj annyira a pici szívem...
GYUSZI BACSI: Sokan adunk ki ingyen szellemi terméket, bár ez off.

És sokan nem PC-n nézünk filmeket, hanem USB port nélküli asztali lejátszón, durva lenne a DVD filmeket USB kulcsra zárni. Mármint macera, kompatibilitási macera, rengeteg plusz előállítási költség, és úgyis lemásolja valaki a filmet valamilyen módon.

Bogancs: Azért ezek a producerek, amennyire tudom nem saját zsebből finanszíroznak, és a kalózok vagy más kár miatt sem ők tartják a hátukat, tehát a befektető (TV2, MKA, gyakorlatilag mi, a tévé előfizetők és adófizetők) rövidül csak meg a bevételkieséssel, már ha lett volna bevétel. Például az általam is vesézett, szintén Kálomistás Herceg Haladékárára százan sem ülhettek be összesen, ha a 28 IMDb-s szavazatot nézzük (nagy részük nyilván céges voks).
@GYUSZI BÁCSI

Ahhoz hogy az USB kulcs működjön, fel kell telepíteni egy külön progit a gépedre. Ez esetedben maga a számlázó, de ugye egy filmbe ilyet mégse lehet belepakolni. Mondjuk a Sony megcsinálta, vesztett is rajta jó sok pénzt, mert úgy beperelték mint a sicc.
Akkor is tönkreteszi a vinyómat, ha moziban nézem?
Most féljek?

Magyarország vazze, fenyegetőzik a producer..
Jó filmet KELL csinálni, amit a moziban AKAR megnézni a néző!
Arra emlékszünk, amikor Anettka fenyegette a "műsorába" (hehehe) betelefonálókat azzal, hogy lekövetik a hívásokat egy spéci eszközzel, ami nem tudja, hogy működik, de műholdas? (sic!)

Hát, ez az összekakálomista most ugyanerre a magaslatra hágott (hehehe) fel.
Anettka nem szép ember, de gavallééér:D
Ugy is van, fel kell jelenteni a p..csaba. Ez koztorvenyes buncselekmeny lenne. Abban meg teved a faszi, hogy ugysem tolti le senki, csak azert, hogy beperelje oket, mert akkor mar ok kovettek el buncselekmenyt. Sot, igazabol ez az a resze a nyilatkozatnak, ahol kilog a lolab. Ez pont olyan szintu jogaszkodas, mint amit a blog kommentekben szoktak elkovetni :).

Az, hogy en elkovetek egy torvenysertest nem menti fel oket. Sot, ezt az esetet pont onbiraskodasnak hivjak, amit szintem kevesbe tamogat a jog :). Amugy meg siman lehet olyan szabadsagharcos is, aki bevallalja a kisebb jogsertest azert, hogy utana a nyakara maszhasson ennek a f@sznak. (BTW en nem sem latom a jogsertest a letoltesben, raadasul az egy db igazolhato - tegyuk fel - illegalis letoltesert max egy kis ejnyebejnye jarna.) Ebbol elegge az jon le, hogy kamu. Plusz ugye semmi ertelme az ilyet elore bejelenteni, mert ennek az lesz az eredmenye, hogy nem toltik le (akkor meg nem tudnak onbiraskodni). Akkor viszont kar volt 'virust' (trojainak hivjak egyebkent) venni/irni. A fenyegetes celja tehat csak az lehet, hogy elriasszak a juzereket a toltogetestol.

En egyebkent drukkolok a sracnak, hogy ne kamu legyen. Es akkor mehet a f@szba a boribe (mar amennyire a celebeken szamon szoktak kerni barmilyen jogsertest). A filmje meg hamarabb el fog terjedni a neten, mintha meg kene varni, amig kijon DVDn. Azert igy, hogy _tudjuk_, hogy trojai, talan majd csak eszebe jut valakinek meg a lejatszas elott kiszedni belole.
Ehh, csak most ugrott be... Emlekeztek meg az indexes adblocker incidensre? Nem, pedig csak kb. ket hete volt. Ez az indexes ugyved megtette neunk azt a szivesseget, hogy - tevedesbol ;) - elobanyaszta azt a BTK paragrafust, ami erre az esetre biztos rahuzhato. Ideznem az ugyvedurat:

"Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény

300/C. § (1) Aki számítástechnikai rendszerbe a számítástechnikai
rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy
kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága
kereteit túllépve, illetőleg azt megsértve bent marad, vétséget
követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű
munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Aki
a) számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy
továbbított adatot jogosulatlanul megváltoztat, töröl vagy
hozzáférhetetlenné tesz,
b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával,
törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a
számítástechnikai rendszer működését jogosulatlanul akadályozza,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel,
közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(3) Aki jogtalan haszonszerzés végett
a) a számítástechnikai rendszerbe adatot bevisz, az abban tárolt,
feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot megváltoztat, töröl vagy
hozzáférhetetlenné tesz, vagy
b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával,
törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a
számítástechnikai rendszer működését akadályozza,
és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény büntetése
a) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény
jelentős kárt okoz,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a
bűncselekmény különösen nagy kárt okoz,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a
bűncselekmény különösen jelentős kárt okoz.”

Kulonosen erdekes a 2. bekezdes. Annyira, de annyira bizom benne, hogy nem csak fenyegetoznek :)))))
Zeta os, oszt szeva.
Amúgy meg:
Ezek alapján a büntető anyagi jog területén a büntető törvénykönyvet módosító 2001. évi CXXI. törvény iktatta be a Btk.-ba az egyezmény rendelkezéseivel összhangban álló új szabályokat, tényállásokat. 2002. április 1-jétől így hazánkban is büntetendő a számítástechnikai rendszerbe való jogosulatlan belépés, a számítástechnikai rendszer működésének megakadályozása, vírusok készítése, terjesztése, titkos belépési kódok jogosulatlan előállítása, megszerzése és a többi.
Urak, nem teljesen értelek benneteket. Ezer hozzászólás van már a témához és ebből kb egy érinti a probléma lényegét. Ami azért nagyon meglepő, mert ide túlnyomórészt az informatikához valamit értő emberek járnak.

A post lényege ez a vírusos trükk, ha jól látom, ezzel szemben az összes komment a letöltés és a szándékos víruselhelyezés jogi státusát firtatja. Lehet erről is vitázni, de teljesen irrelevánsnak érzem ide.

Az igazi kérdés az, hogy kivel lehet elhitetni ezt az elképesztő ostobaságot, hogy egy filmben, ami avi kiterjesztésű, vírus lehessen. A vírus egy futtatható kód, aminek a terjedéséhez bizonyos környezet szükséges, szintén futtatható fileok, exe, dll, com stb kiterjesztéssel. Egy filmen keresztül ez nem valósítható meg a számítástechnika mai állása szerint.

Ha az a kérdés, hogy lehet fake cuccot feltölteni avi kiterjesztéssel, ez már nagyon is lehetséges, sőt meg is teszik sokan. De aki akkora láma, hogy nem néz bele, mit tölt le, az baromira megérdemli, hogy junk jöjjön le a film helyett. Az emule lehetőséget ad a part fileok, azaz a letöltött részletek megnézésére, ugyanez megtehető a torrenten és dc-n keresztül letöltött filmekkel is. Az emule, messze a leghasználhatóbb p2p network, ráadásul pontos információt is ad a forrás fileokról,amivel már nehéz mellényúlni. Tehát gyakorlatilag irdatlan lámának kell lenni ahhoz, hogy valaki fake cuccot töltsön le.

De még ekkor sem futna le, ha történetesen egy átnevezett exe lenne, mindössze annyi történne, hogy a médialejátszó kiírja, a file hibás, nem játszható le. Ha ez egy ténylegesen vírusos állomány lenne, át kellene nevezni ahhoz exe-re, és úgy elindítani, hogy tényleges kárt tudjon okozni. Ebben azonban egy intelligensebb vírusvédelem megakadályozná.

Hogy tényleg léteznek-e hardvervírusok, ebben sem vagyok biztos. Régen hallottam olyanról, ami az olvasófejet másodpercenként több százszor odaveri parkolóállásban, de ez is kb 10 éve volt, és nem tudom, hogy nem városi legenda-e. Persze azért létezhet ilyen, nem vagyok vírusvédelmi szakember, de hogy a kálomista még ezerszer hülyébb a vírusokhoz, abban teljesen biztos vagyok.

NE DŐLJETEK BE ENNEK AZ ÉPÜLETES BAROMSÁGNAK!!!
Sziasztok

Ezzel csak azt érte el a kedves pruducer hogy fokozottan fognak figyelni az oldalakon és a kalóz változatokat készítők is....

Ez ellen annyit kell mindössze tenni hogy egy ismeretlen egyén által készített úgynevezett "release"-t nem szabad letölteni és kész.....

A vírussal kapcsolatban meg a linux meg egyébb unix rendszerek a megoldás mert ha mondjuk *.mpg bekéri a root jelszómat tuti nem fogom neki megadni :D:D így a próbálkozás halálra ítélt linux alatt mondjuk.... Win alatt meg részemről a netre sem mennék fel....
egyébként a korlátolt producer sztem a magyarok mentalitását figyelmen kívül hagyta.

így már csak azért is a neten fogja letölteni a nép, hogy bebizonyítsa....
Nem olvastam végig az összes kommentet, valahol a felénél eszembe jutott valami. Pontosan nem vagyok képben a torrenttel, ha logikai hiba lenne, az ennek köszönhető. Ha én letöltöm torrentről és megnézem, aktiválom a vírust és letörli/tönkreteszi/stb. a gépem, tehát már nem tudom megosztani. Feltételezem, hogy aki meg akarná osztani az előbb letöltötte és meg is nézte, azaz már akkor hazavágta a gépét mielőtt megosztotta volna, hogy letöltsem. :)