Olvasó szez

hirdetés

Itt az Amazon online zeneboltja

2007.09.25. 18:21. írta: hírbehozó
Múltkor már lamentáltunk azon, hogy mi lesz, ha az Amazon belecsap a lecsóba, és ráront az iTunesra. Nos, ma kiderült, az Amazon tényleg nem viccel. Gyorsan belátták, hogy a cédéértékesítés már a neten sem nagy biznisz, és váltani kell.

A most indult AmazonMP3 több mint 2 millió zeneszámot tartalmaz. A dalok általában 1 dollár alatt vannak, vagyis árban mindenképpen felveszi a versenyt az iTunes-szal. Az Amazon sem tesz másolásvédelmet az mp3-akba, úgyhogy ebben sem rosszabbak, mint az Apple online boltja.

Arra voltam csak kíváncsi, hogy Magyarországról is tudom-e használni a szolgáltatást. Letöltöttem az asztali klienst, megrendeltem egy mp3-at, majd számlázási címet kért tőlem. Ahol nem volt USA-n kívüli opció. Szóval elsőre nem sikerült vásárolni mp3-at. Azért még próbálkozom.

Merthogy a nagy előny számunkra ez lenne: ha végre lenne egy széles választékkal rendelkező online zenebolt, és a magyar netezőknek nem kéne feltétlenül minden egyes mp3-at lehazudni a fájlcserélőkről, cédékről.

Szóval azért még reménykedem. Talán majd a brit vagy a német Amazon-mutáció. Vagy valami.
Címkék: amazon zene

A bejegyzés trackback címe:

http://webisztan.blog.hu/api/trackback/id/tr46176775

Kommentek:

wyctim · http://www.wyctim.com/ 2007.09.25. 18:59:20

én csak azt nem értem, hogy az összes elektronikus online shopban (beatport, xpressbeat stb) meg van oldva a magyarországról való elérés. akkor a 2 legnagyobbnál miért nem? szerzői jogok. bah...

meroving 2007.09.25. 19:55:57

a probléma inkább abban keresendő, hogy miért vagyunk a 3-ik világ számos országával feketelistán az on-lins shopok 80%-ban...

msárészről meg az amazonoldalon kicsit "vicces", hogy egy jó nagy darab iPod fogad minket alapból elsőként :D

hajrá apple :)

[Tom] 2007.09.25. 20:37:47

Én megpróbáltam számot rendelni úgy, hogy nem töltöm le a klienst, hanem böngészős verziót választom, ezek után kérte tőlem az Amazonos logint, majd jött az oldal, ahol bankkártya infot kellett megadni fizetéshez. Innen nem mentem tovább, de feltételezem, hogy a rendszerben az accomhoz rendelt címeket ajánlja fel, ott eg már Mo. van. Erről majd meggyőződöm, ha komolyan is nekiállok jó számokat keresni megvételre, most nem volt időm alapos tesztelésre...

Blogmester 2007.09.26. 00:42:08

Hát, én egyelőre nem reménykednék itthoni rendelésben. Ez olvasható az oldalukon konkrétan:

Amazon MP3 uses 1-Click ordering to make buying music quick and easy. Click `Buy´ and after a simple one-time set-up, your downloads will start automatically. Please note: Amazon MP3 is currently limited to US customers.

Arogáns Antika 2007.09.26. 13:28:22

szintén sikertelen kísérlet :(

Bereczki Zoltán · http://bebop.hu 2007.09.26. 14:03:04

Nekem megy :-)
A billing addressnél mindenféle hülyeséget adtam meg, csak arra figyeltem, hogy az állam/város/zip stimmeljen egymáshoz (AK, ANCHORAGE, 99501), és már töltöm is 1600 Ft-ért a Medeski Martin and Wood-tól a Notes from the underground-ot :-)
(Magyar bankkártyával!)

Pairg · http://pairg.hu 2007.09.26. 19:05:26

Az Amazon annyival van előrébb a többi "iTunes döntögető" próbálkozással, hogy van egy hatalmas felhasználói bázisa, amelyet könnyen a saját oldalára terelhet. Mellesleg csodálkozom, hogy ennyi ideig várt ezzel a lépéssel. Drukkolok neki...kell a verseny!

Bereczki Zoltán · http://bebop.hu 2007.09.26. 19:43:19

Arvai, warezért miért is fizetnék, amikor ingyen is megkapom?

Zoarden 2007.09.28. 21:29:28

Nekem ment Bereczki Zoltán féle módszerel -de csak egyenként. Album egyben nem...

luxorgy 2008.10.30. 14:35:44

idézet : 'Arra voltam csak kíváncsi, hogy Magyarországról is tudom-e használni a szolgáltatást. Letöltöttem az asztali klienst, megrendeltem egy mp3-at, majd számlázási címet kért tőlem. Ahol nem volt USA-n kívüli opció. Szóval elsőre nem sikerült vásárolni mp3-at. Azért még próbálkozom.'

Szó szerint eltelt több mint egy év az írásod, és most tessék,tök ugyan az a szitu még mindig.Szánalom,kitöltöm a profilomat,a féltett számlaszámot,visszaigazolom az emilemet,és a kívánt track kiválasztása után megintcsak forwardol a kizárólag USA államokkal kitölthető lapra. :S

kino 2009.07.12. 21:08:55

@luxorgy: most is ezt csinálja. és akkor így legyen az ember törvénytisztelő, meg ne torrentezzen. hát engem meg nem érdekel innentől kezdve.


Webisztán

Blog, azoknak, akik a weben élnek, és már elfelejtették, hogy merre van Offlájnia.

Full disclosure: HH a Virgo tanácsadója. Néha újságíró, néha blogot ír.

Email: webisztan at gmail

  • In English
  • Facebook group
  • GReader shared
  • Címkék

    amazon (11) android (10) api (23) apple (34) beharangozó (37) biztonság (18) bloggerek (122) blogmotor (20) blogok (115) blogszolg (31) böngészők (33) bulvár (155) chat (10) copyright (30) dev (46) digg (25) dizájn (35) email (12) facebook (117) fail (11) feed (30) filozomatika (106) firefox (33) flickr (21) fon (11) fordítóprogram (10) gawker (16) gmail (70) google (412) google calendar (11) google earth (24) google maps (42) google reader (26) hirdetés (26) how to (40) inda (13) ingyen (17) innováció (10) iphone (29) iwiw (77) játék (13) kávéhoz (77) képmegosztók (26) képszerkesztés (10) keresők (41) kommentek (15) kommuniti (115) konferenciák (34) last.fm (11) lol (68) magyar (263) marketing (50) mashup (43) média (83) meetup (29) microsoft (82) mmo (10) mobil (33) myspace (40) neonomád (11) netvibes (18) open social (13) open thread (18) p2p (15) politika (31) privacy (17) reader takeower week (13) rss (10) second life (12) skype (20) social bookmarking (22) social network (138) spam (14) startup (96) start page (17) stat (74) stream (13) street view (11) térképalkalmazások (50) toplista (20) torrent (21) tv (12) twitter (120) twitterszemle (15) usability (16) ustream (15) üzlet (91) válság (17) verseny (13) videó (117) videómegosztók (92) voip (11) web2.2 (11) web2symposium (19) web office (21) widget (10) wifi (13) wikipedia (32) windows (10) yahoo (57) youtube (76) zene (50) Címkefelhő

    Izék

    Lafraise.com, éditeur de bien jolis T-shirts. site statistics