Torrentrazzia: a rendőrség reagál [update4]

Bár ma reggel azt közölték a BRFK-n, hogy a korábbi bejelentéssel megegyezően a rendőrség ma, 14 órakor fog sajtótájékoztatót tartani a szerverlefoglalások ügyében, az imént azt az infót kaptuk, hogy sajtótájékoztató mégsem lesz, viszont hamarosan kiadnak egy közleményt és "képeket is". Arra is kaptunk ígéretet, hogy válaszolni fognak kérdéseinkre.

Azt nem sikerült megtudni, hogy miért gondolták meg magukat. Próbálunk minél többet kideríteni. És persze amint megkapjuk a közleményt (és egyéb infókat), közölni fogjuk. A körülbelül kéttucat kérdésünket megkíséreljük feltenni a rendőrség illetékesének, hátha érdemi válaszokat is kapunk.

A csütörtöki (és pénteki?) razziák után amúgy a hét végén újraindult a hazai torrent tracker szájtok többsége. (Sokan közülük csütörtökön átmenetileg felfüggesztették működésüket, hogy a razziák során ne kerüljenek ők is a célkeresztbe.) A legnépszerűbb hazai szájt, a BitHUmen továbbra sem működik. (Az ő szerverüket elvitték csütörtökön a rendőrök.) A szájt fenntartói azt ígérik, hogy újraindulnak, de ennél többet egyelőre nem lehet megtudni. A Google Trendsből kiderül (via asva.info), hogy a rendőrségi razziának egy jól követhető hatása biztosan volt: a BitHUmen népszerűbb keresőkifejezés a magyar weben, mint valaha. A Google-tól azt az infót kaptam, hogy a "bithumen" keresőszóra a botrány másnapján nagyjából tízszer annyian kerestek rá, mint az azt megelőző napokban bármikor.

[update1 11:04] Na, itt a közlemény:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdaságvédelmi Osztály I. szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy nagy mennyiségű illegális tartalom érhető el az interneten hozzáférhető szervereken, melynek terjesztése engedélyköteles tevékenység. A szerverek üzemeltetőjének erre a tevékenységre a jogtulajdonosok nem adtak engedélyt, így az ismeretlen személyek magatartásukkal megsértették az alkotók jogát, és ezzel a jogosultaknak jelentős vagyoni hátrányt okoztak.

A szerverek tartalmához oly módon lehetett hozzáférni, hogy egy meghatározott bankszámlára a letöltési időszaknak és sebességnek a függvényében több ezer forintot kellett megfizetni, melyért hozzáférési jogosultságot kapott a fizető, ezáltal az illegális tartalom elérhetővé vált számára.

2007. november 8-án a nyomozók több budapesti és Pest megyei helyszínen tartottak házkutatásokat, melyek eredményeképpen közel 30 darab számítógép és számos merevlemez került lefoglalásra.

A pontos tartalom és az okozott vagyoni hátrány összegének megállapítása jelenleg folyamatban van, azonban az elsődleges adatok alapján a vagyoni hátrány mértéke meghaladja a 200 millió forint összeget.

Az ügyben eddig három személy esetében megalapozott a gyanú a bűncselekmény elkövetésére, ellenük az eljárás megindult.

A meglehetősen szűkszavú közleményből nem derül ki túl sok minden. Nincsenek megnevezve az érintett szolgáltatások, így csak feltételezni tudjuk, hogy a BitHUmen nem az egyetlen fő áldozata a múlt heti torrentrazziának (smsweb? ftp?). A "200 millió forintot meghaladó" károkozást fogalmam sincs, hogy hogyan számolták ki a rendőrök. Mindenesetre abban biztosak lehetünk, hogy a hírműsorok és hírszájtok ezt fogják kihangsúlyozni a közleményből.

[update2 11:10] A rendőrség képei:



Aki esetleg tudja, hogy a fenti felvételek hol készülhettek (közben megtudtuk, hogy a BRFK-n), és milyen gépeket látni rajtuk, írja meg. Köszi.

[update3 12:14] Közben egy forrásunk megerősítette, amit máshonnan is hallunk, és magunk is így gondolunk: a mostani razzia sem elsősorban a torrentszájtok ellen irányult, hanem sokkal inkább az ftp-szerverek ellen. Ám - legalábbis ezt hallottuk - a rendőrség most sem járt sikerrel, csupán egy ftp-szolgáltatáshoz kerültek közelebb. Megint felröppent a pletyka, hogy egy "rosszakaró" játszhatott a rendőrök kezére, de persze erre senkinek nincs konkrét bizonyítéka. Annyit hallani még, hogy a nyomozás egy ember szervereinek felderítésére, és főként egy szerverszobára irányult. Forrásunk szerint a rendőrök továbbra sem képesek felderíteni az ftp- és torrentszolgáltatásokat, maximum a proxykig tudnak eljutni. Úgyhogy komolyabban senki nem izgul a mostani razzia után. Megintcsak: állítólag.

[update4 13:41] Nos, a szúkszavú rendőrségi közlemény után sikerült végre elérni a nyomozókat. Exkluzív infók következnek, csak nektek.

Hruska Csaba a BRFK alezredesével beszéltem telefonon. Azt mondja, csütörtökön összesen hat helyszínre szálltak ki. Az összehangolt rendőrségi akció során magánlakásokat is felkerestek. Megkérdeztem, hogy igaz-e a hír, hogy legális tartalmakat tároló szervereket is lefoglaltak-e. Azt válaszolta, hogy volt olyan szerver, melyen a legális tartalom "mögé rejtették" az illegális tartalmakat, így nem volt más lehetőségük, mint a legális tartalmakkal együtt elvinni ezeket a szervereket. Ezzel együtt nyilván azok a szolgáltatók, melyek tartalma ártatlanul keveredett ebbe az ügybe, nyilván kártérítést fognak igényelni. Az alezredes erre annyit mondott, hogy "alighanem így van".

Megkérdeztem, hogy milyen feljelentés alapján indult a nyomozás. Hruska azt válaszolta, hogy még nyáron, a szerzőjog-védő szervezetek feljelentése nyomán indult meg a nyomozás, és végül most csütörtökön jutott el odáig az ügyek felderítése, hogy konkrét akcióra is sor kerülhetett. A nyár folyamán elsősorban felderítő és szakértői munkát végeztek a nyomozók.

A cél olyan szolgáltatások felderítése volt, melyek pénzért (smsben vagy banki átutalással) kínáltak szerzőjog-védett tartalmakat letöltésre. Tíz ismertebb, nagyobb forgalmú szervert sikerült elfogniuk. Bár konkrét oldalak és személyek nevét nem árulta el az alezredes, annyit sikerült megtudnunk, hogy a három meggyanúsított személy ugyanahhoz a körhöz tartozik. Vagyis ismerik egymást, és valószínűleg ugyanazon szolgáltatás üzemeltetésében lehettek érdekeltek.

Hruska állítása szerint a "fogás" jelentős, és a gyanusítottak szerzői jogok megsértése miatt alapesetben két évig terjedő börtönt is kaphatnak, de mivel az üzletszerűség is eléggé nyilvánvaló, a büntetési tétel akár 5 év is lehet. Tegyük hozzá, eddig a gyakorlat a pénzbüntetés kiszabása volt. És azért most is ez a legvalószínűbb.

Megkérdeztem, hogy tervezik-e hogy a mezei felhasználói ellen is lépnek-e. Azt a választ kaptam, hogy egyelőre nem terveznek ilyet. Eleve több hónapig fog tartani a bevizsgálás, és várhatóan csak a top seederek kelthetik fel a rendőrség érdeklődését.

Ők azok, akik gyakorlatilag "viszonteladóként" vannak jelen az ilyen fájlcserélő szolgáltatásokban.

Azt is megkérdeztem, hogy általában mennyire sikeres a lefoglalt gépek bevizsgálása. Az alezredes azt mondta, van, hogy nehézség adódik ebből. Volt rá példa, hogy a gép nem volt újraindítható, vagy nem volt meg a naplófájl.

Éppen az ilyen "cselek" miatt tartották fontosnak a mostani nyomozás során a "megelőző adatgyűjtési fázist". Hogy pontosan mit jelent ez, nem tudtuk meg. Csak annyit, hogy az "internet adta lehetőségeket" használják a nyomozók. Amúgy azt is megtudtam, hogy a rendőrségnek van olyan egysége, mely rendszeresen "szondázza a netet" és ebbe a torrentszájtok vagy ftp-szájtok is beletartoznak.

Amúgy a rendőrség saját mérése szerint az akció hatására 20-30 százalékkal csökkent a hazai fájlcserélők forgalma. Ám ez a "hiány" lassan el is olvad így, hétfőre. Ennyit sikerült megtudnunk.

Ha jön új infó, frissítjük a postot.
Címkék: p2p torrent bulvár
2007.11.12. 10:47. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pl crack-es játékot nehéz letagadni
nekem azért úgy tűnik a nyilatkozatból, hogy valóban ftp-s, és fizetős site-ok szervereire mentek rá, ennek ellenére akkor nem tudom, hogy a bitHUmen mit keresett a sorban...
Zolij:

Ne is törödj velük:) Aki eddig is tudta mi van, az ezután is tudni és értékelni fogja a dolgokat és a fáradozásokat!

hacking
Sajtosroló 2007.11.12. 12:48:38 : Bocs, de én nem értek veled egyet. Ha a BH valóban közösségi szájt lenne, akkor miért nem kap rá bármilyen földi halandó hozzáférést?
De ha a szép szó nem használ, akkor ide nekem BH meghívó, de azonnal, mert ha nem, akkor....!!! De ne csak mindjárt nekem, hanem küldj meghívót a BSA-nak, az ASVA-nak, Proartnak, és küldj egy pár meghívót a teve utcába is -:)
Sajtosroló 2007.11.12. 12:48:38 : Bocs, de én nem értek veled egyet. Ha a BH valóban közösségi szájt lenne, akkor miért nem kap rá bármilyen földi halandó hozzáférést?
De ha a szép szó nem használ, akkor ide nekem BH meghívó, de azonnal, mert ha nem, akkor....!!! De ne csak mindjárt nekem, hanem küldj meghívót a BSA-nak, az ASVA-nak, Proartnak, és küldj egy pár meghívót a teve utcába is -:)
Bástya elvtárs:
Miért ne kapna? Mi is bejutottunk valahogy:)
Nem veszitek eszre hogy nem a bithumen volt a cel? Kerestek vmi ftp-t, kerestek embereket es csekkoltak hogy milyen ip-rol szedik az anyagokat, mi hova kapcsolodik, majd utana megkerestek a gepeket. Elvittek, ennyi...

Ha bH kellett volna nekik akkor miert az volt kb az utolso gep amit vittek? Fingjuk nincs h mit vittek el. Persze most mar tudjak, mivel mindenki ugy tunteti fel ezt az egeszet mintha az lett volna a nagy fogas, pedig csak ip alapjan vittek es nem a budapest.hu volt az, ennyi.
kutacs_: Anon profit, magáncélú másolás Magyarország területén NEM tilos, hanem ezért a jogért az üresmédia jogdíjak megfizetésével fizetünk. Minden memóriakártyán, minden üres CDn, DVDn, stb. ott van a jogdíj, sőt az MP3 lejátszókon is. Azért, hogy másolhassunk, és egymással csareberélhessünk.

A vita a jogvédők és a filecserélők között azon volt, hogy a feltöltés az másolás-e vagy nyilvánosságra hozatala a műnek. Jelenleg a bírósági gyakorlat is az engedélyezett másolás mellett szól.

A fizetős FTPk ügye más téma ugye, mert az profitról szól.

Miért nem nyilvános a bithumen? Kapásból van rá 5 jó magyarázat.

1. mert se támogatást nem kérnek, se bannerekkel nincs tele, ergo nincs bevétel, a server amire pénz van adott számú usert tud ellátni, valahogy szűrni kell.

2. mert nem nyilvánosságra hozatalról, hanem másolásról van szó, nem árt nyomatékosítani: Egy közösség tagjai egymás között cserélgetnek, mint régen magnókazettákról másolgattak pár művházban, klubokban. Klubtagok, meghatározott személyek egymás között. Nem bárki számára teszed hozzáférhetővé. (Ezért nem lehet közzététel)

3. Csak így lehet fenntartani a közösséget, reális méret, megismerhető emberek, akik egymásnak segítenek és nem csak megosztanak. Ez egy nyilvános (és emiatt rögtön nemzetközi) site kapcsán nem működne.

4. A meghívó azt is jelenti, valaki ismer, és úgy gondolja, nem teszed tönkre a közös mókát azzal, hogy vírusos (potenciálisan közveszélyt okozó) tartalmat teszel közzé, hogy védj egy drogdealert, ha csatlakozol. Ergo ez a biztonságot is szolgálja.

5. Egy nyilvános oldalon (lásd origo, index, stb) nagyon ritkán lehet visszatrartani az embereket a szabályok megsértésétől, a bunkó viselkedéstől. Ha kivágod őket visszajönnek új néven, nem vesztenek semmit. Ha van kockázat viselkedsz, és ezért van az, hogy mondjuk egy zárt torrent site fórumán több segítséget kaphatsz (kevesebb anyázás mellett) mint más fórumokon.

Igen, a meghívók száma is jelentős ebből a szempontból, ha választanod kell, kit hívsz meg, akkor általában már szelektálod ki kerül be a társaságba, nekik is jobban megéri vigyázni az accountra, stb.
A bH termeszetesen nem publikus site, a kozosseg meg tenyleg jo. De ahogy a blog.hu is regisztraciot ker ha hozza akarsz szolni, oda is kell regisztralni.
Mivel vhogy be kell korlatozni h ki lehet ott, ezert nem lehet mindenki. Es nem azert mert nem birna el x server, vagy mert szemetek az uzemeltetok. Hanem mert ez igy mukodik es ha vmit sokan ismernek az mar zavaros. Mert ugye barki barmit mond, ez illegalis, letoltessz es mellette toltessz is fel, megosztod, nem a tied... Rossz ember vagy.
Ha minden hulye regisztralna, akkor szerinted mekkora forgalma lenne bixnek? Ha a mostani "blogok" miatt rakereso emberek 90%-a PLUSZBA regisztralhatna? Na, az lenne csak igazan gaz...
Bastya elvtars!
Az iwiw -re is csak meghivoval jutsz be nem igaz? Raadasul allando a siras az iwiw meghivokert, sot hallottam hogy vannak akik penzert arulgatjak.Ez meg nem bizonyit semmit.
Én az internet legteljesebb szabadsága híve vagyok. Az érintett és üldözött helyek kövessék a kuruc... példáját. Külföldi szerverrel izmozzanak ha tudnak...
oké. nekem az a véleményem, h a jogvédett tartalommal teli szerverek helyett torrentezni kellene p2p alapon.

az ftp-szerverek üzemeltetése során be kellene vezetni az objektív felelősséget. és utána működhetne a torrent. otthoni gépek között.
Es ahogy Elf is irta, akkor semmi nem tartana vissza az embert attol h leleecheljen 40 gigat, majd regeljen meg1x es ujbol, es az aki "becsuletes" meg ejjel nappal nyomasssa a gepet, vegye a hw-t es fizesse a villanyszamlat.

Ami megint csak egy jo megkozelites volt valakitol, hogyha ezek a dolgok nem lennenek akkor KataPistaMatyas nem koltene uj videokartyara, nem venne szgepes ujsagot, nem fizetne elo a netre es az aramszolgalatato is csak egy p3as utan szabhatna ki a villanyszamlat ami nem napi 8 orat hanem csak 1et ment....

Persze a zeneipar es a filmipar meg gondban van, de az allamot csak az erdekli hogy meg onnan is jojjon egy kisebb-nagyobb bevetel es a tobbi is ugyanugy termeljen.

Ma vhol olvastam h akik letoltenek tobb esetben meg is veszik a dolgokat. Aki nem warez nem is tud arrol h kijott az uj Bob Sinclar, vagy az uj Beatsteaks Live album...
Tökkéletesen jogos az elmaradt hasznot úgy kalkulálni, hogy az illegálisan letöltött tartalmakat összesítve vesszük azoknak normál piaci értékét: hiszen tudvalevő, hogy a felhasználók pusztán polgárpukkasztásból töltenek le filmeket/zenéket, nem azért, mert nem lenne pénzük rá, hogy kifizessék a teljesen árat.
Tehát valóban szörnyűséges, ha egy nap 10 ezren letöltenek egy 5000 Ft-os albumot: hisz ezek a rosszcsont felhasználók ezen a napon 10 ezer-szer 5000, azaz 50 milliós forgalmat generáltak volna, ha ez egy legális online bolt, de ők ki tudja, miféle anarchista, felforgató okoktól vezérelve, inkább letöltik ingyen. Én nem is értem ezt...
off

Ez meg mi a bánat?
www.magyarorszag.hu/
Egy órán át döglött volt az "ország portálja", utána meg hmm... csökkentett módban :-) jött föl: www.netdiag.hu/daily/071112/ndHttp_071112_id059.htm

Nekik is elvitték egy-két szerverüket? :-))
Azóta pl. nem lehet okmányirodába regisztrálni: www.magyarorszag.hu/okmanyiroda/idopontfoglalas
www.netdiag.hu/daily/071112/ndHttp_071112_id061.htm

Hétfőn délben kezdték el hegeszteni a jómunkásemberek? Vagy úgy járt, mint a CNN New York ostromakor?

df,
valószínűleg igazad van. a szerverek üzemeltetése esetén bevezetett objektív felelősség oldaná meg az ügyet, azaz ha az üzemeltető nem tudja honnan származik az szerverén levő cucc, és a nyomozás sem tudja kideríteni, akkor viseli a felelősséget.

a bíró előtt még ki lehet magyarázni, h valaki betört szerverre, vagy néhány napja töltöttek fel valamit, és nem volt idő átnézni, de az első kérésre azonnal leszedték. ha minden jogvédett, akkor nehéz ezt kimagyarázni.

a torrentezés ettől függetlenül folyhatna szerintem, az otthoni gépeket nem kellene bántani, engedni kellene a p2p forgalmat.

egyébként az isp-k is nyilván pártolnák a szabályozás ilyen típusú rendbetételét, mert így tudnák eladni a 10-20 Mbps csomagokat.

az internet áfája meg mehetne valami kulturális alapba, aztán abból is támogassák a honi művészeket.
kutacs_ Érdekes módon CSAK torrent siteok, adatbázis serverek tűntek el, az SMSwebet megint nem sikerült megfogni, ez a gond.

Meg az olyan apróságok, hogy a számítógépes rendszer átvizsgállása önmagában is házkutatás, lásd büntetőeljárásról szóló törvény, amit nem lefoglalás után csinál a szakértő amikor már mindent módosíthatak és ő is mindent módosíthat. Ergo a mostani lefoglalás értelmetlen volt.

Az értelmetlensége, valamint a tény, hogy indokoltnál többet lefogalni szintén nem megengedett, és sok esetben a adatot kell lefoglalni csak, máskor az adathordozót, és a tulajdonost fel kell szólítani, hogy adja át, szintén jogszerűtlenségre utal.

Hogy a dolog kapcsán a tulajnak haelérhető jelen kellett volna lennie.

Hogy törvényesen működő szolgáltatást megfelelő "spanok" anyagi érdekét szolgálva ellehetetleníteni és ezzel másokat nmegfélemlíteni tilos lenne...

Hogy az ilyen feledékenység és liberális jogértelmezés a BTK szerint büntethető-e azt a vonatkozó jogszabály elolvasása után mindenki döntse el maga. Aki sok helyen bólogat majd olvasás az érti miért gáz a történet.

Segítek: mert a rendőrség nem azért van, hogy a rendőrrel együttműködő szervezetek enyagi érdekét előremozdítsa a törvényt liberálisan értelmezve, hanem azért, hogy betartsa és betartassa a törvényeket.

Ha a P2P az másolás és engedélyezett, akkor P2P akadályozása ürügyén nem kell mondjuk adatbázisservert lefoglalni a törvény által megengedett módon való házkutatás szabályait is elfeledve.

Arról pedig, hogy erkölcsileg ki a tolvaj: Aki elveszi a pénzt, hogy ezért majd másolhatsz, utána a képedberöhög, hogy mégsem mert az általam megtámogatott rendőr majd megtámogat.

Aki milliókat (milliárdokat) vesz ki az emberek és cégek zsebéből és utána erőszakkal és rendőröktől szerzett támogatással próbálja meg a beígért ellenszolgáltatást visszatartani, az embereket fenyegetni.
DeadBodies-nál a pont. Ez egy szintiszta gazdasági alapon működő ügy. A jelenlegi gyakorlat a zene és filmiparnak fáj. Képzeljétek el, hogy mi lenne ha a másik véglet lenne: senki se töltene le. Belátható következmények:
-Internet előfizetések száma csökken, a sávszélességük pedig egyenesen drámaian csökken (lássuk be, a 10 MBIT nem az irodai alkalmazásokhoz kell)
-Az internet-penetráció csökkenése miatt az információk eljuttatása az egyénekhez lelassul
-Ez egy gazdasági versenyhátrány az egész országnak, a XXI. századra vizionált tudás és információ alapú társadalom alapjait sértené
-Hardware eladások a béka segge alatt (nem az ITunes meg T-online zeneáruház miatt fogy annyi MP3 lejátszó)
-Csökkene az egész kultúrális/műveltségi mutató (most nem a Transformers jellegű filmekre gondolok)

És ezek csak a közvetlen hatások, a közvetettekre nincs itt elég hely. Be kell látni, hogy ez egy szükséges dolog, ez viszi előre a világot: az információ. És nem pedig az, hogy több nagy iparág erős érdekérvényesítő és lobbi tevékenységével az állami hatalmát használja arra, hogy egy letünt, rég nem működő üzleti modellt finanszírozzon.

Ahogy a BIX is mutatja: minden csoda 3 napig tart. Ez egy olyan dolog amit nem lehet megállítani, se szerver lefoglalással, se fenyegetéssel, se kamu kommunikációval. Szülessen végre egy olyan határozat amely szerint a fel és letöltés, amennyiben nem üzleti alapon történik LEGÁLIS. Jelenleg ez a gyakorlat de ideje lenne már elismerni is valamilyen hivatalos formában. Ugyanis addig amíg ez nem történik meg, minden egyes mezei torrent usernek lapítania kell egy-egy ilyen esetkor és örülnie ha a ki van írva, hogy "Az oldal NEM tarolt IP-ket. Nyugi!".

Köszi, hogy elolvastad.

Érdékes dolog ez kishazánkban.
0k... szerzőijogvédett tartalmakat megosztani rossz dolog, de ettől függetlenül miért az egész servert viszik el?

Az adatokat a merevlemezek tárolják, semmi értelme elvinni az egész szervert. Ráadásul a merevlemezről készíthetnének hiteles másolatot. Miután ez megoldható. Így a HDDk is maradhatnak a szerverben.

Csak azt bizonyították be ismét, hogy ez egy szar ország, és semmihez sem értünk.

Nem mellesleg, a torrent oldalakon lehet reklámozni... az nem bevételi forrás? :)
"az internet áfája meg mehetne valami kulturális alapba, aztán abból is támogassák a honi művészeket."

Hat ez jo 5let, de senkit nem a muveszek erdekelnek, ok kapjak szokas szerint a legkevesebbet abbol megha egy cd-t legalisan is adnak el.


Azt meg megneznem ha chellorol mennenek a feltoltesek...
Mo-on meg nincs 50/50 otthon mint a svedeknel hogy ez jo legyen...

Persze hdbitsen mukodik hogy lassu a feltolto es szepeb pofazas/beugatas nelkul 300 ember kivarja mig lejon neki.

Na, ez nalunk nem menne.
Hat ha tenyleg a warez site-okat vadasszak, az eleg jo hir. Nagyobb jogsertest is kovetnek el, meg atikailag is egyertelmuen gazosak. Ezen kivul meg spammelnek is. A proxyserveres magyarazatot nem igazan ertem. Miert ne lehetne elkapni oket? SMSben vagy banki atutalassal lehet fizetni - mutassa mar meg nekem valaki azt a (magyar) mobilszolgaltatot vagy (magyar) bankot, akinel anonim modon lehet szamlat nyitni. Ezek a mocsadekok raadasul rendszeresen spammelnek is. Ranezesre annyira nagy a bukta lehetosege, hogy en a magam reszerol sosem ertettem, hogy ki van annyira ostoba, hogy ezt kockaztatja.

Ugyanakkor tenyleg gyanus, hogy miert kerultek torrent trackerek a szorasba. A torrent trackerek eseteben meg azt nem ertem, hogy ennyi vegzalas utan miert nem rakjak at szepen a sracok oket kulfoldon mukodo virtualis szerverekre. Ott aztan lehetne probalkozni lefoglalassal :).

kutacs_: > szerény ismereteim szerint a szerzői
> jogvédelem alatt álló anyagok másolása vagy
> bármilyen formában történő felhasználása a
> jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása

Hat ezt rosszul tudod, valoszinuleg bekajaltad a Viva-n nyomott ArtisJus-os/ProArtos reklamokat. Sosem volt igy. A magancelu felhasznalast (masolast is) kifejezetten engedelyezi a torveny. Sot, a magyar torveny az uzleti celu felhasznalast tiltja csak, ha jol emlekszem.

> nélkül tiltva van, nincs kivédve semmi az átkódolással.

Ez egy erdekes kerdes, en is gondolkoztam mar rajta. Persze a keppel torteno XOR-olas nem jo (mar csak azert sem, mert nem random adat a kimenete), de eros titkositast hasznalva _matematikailag_ igazad lenne. (Kerdes, hogy a jogaszok megertenek-e :) ) Fogsz egy 128 bites AES (vagy Twofish, stb.) kulcsot, azzal elkodolod az adatokat. Az eredmeny valoban veletlenszeru zaj lesz (jo algoritmus eseten). Ilyenkor persze a kulcs es a titkositott adat egyuttese egyenerteku a jogvedett anyaggal, tehat a torvenyt igy kijatszani nem lehet, de mas erdekes felhasznalasai vannak a dolognak.
Született ilyen határozat ha jól tudom, csak egyes szervezetek úgy gondolják, hogy a független magyar bíróság csak dísznek van és majd eldönti aki fizet :)
TommY: hat ez az. Nyilvan nem veletlen. Nyilvan tudjak pontosan, hogy nem sokat tehetnek jogilag egy torrent tracker ellen. Ilyenkor jon a 'kellemetlenkedes'. Kicsit visszaelnek az erejukkel. Tudod, mint amikor a filmeken a felugyelo befenyiti a prostit, hogy vagy elmondja, hogy mit latott, vagy beviszik 72 orara vizsgalati fogsagba.
atleta.hu, próbáltál már több tízezres torrenttrackert üzemeltetni? Nincs az a külföldi szolgáltató, akinek a virtuális gépe elbírná a terhelést
Mit szólnátok ahhoz, hogy a gépet úgy konfigolod, hogy bármilyen hardware vagy ip váltást, vagy éppen egy adott szerver pinegelésének hiányát a szerver csak akkor tolerálja bootkor, ha egy usb-s kulcs benne van. Ha nincs, az ilyen változások egy alaposabb törléssel járnak bootoláskor.

1, te tudod a gépedet tovább is updatelni, meg bármit csinálhatsz, ha bedugod a master kulcsot (neadj isten, azon van valami a titkosításhoz is).

2, ha master nélkül indul a gép, akkor bizonyos dolgokat töröl, másokat meg képtelen kikódolni.

3, rossz kulcsra meg csinál egy tiszta rendszert.

Amúgy a p2p tiltása már önmagában megkérdőjelezi a szabad információáramlást, főleg ha nem csak lassitják, de blokkolják is. Mert P2P != warez/albumletöltés.

Hm... most gondolkodtam egy kicsit még...

1) a legnagyobb warez dolgok nem itthon történnek, hanem .ru -ban:)

2) a legnagyobb kárt a pornóipar tapasztalja... mikor vettetek utoljára szexfilmet?

Ugye, hogy inkább letöltené az, akit ez érdekel?

Zenéért még bebattyog a többség egy CD üzletbe, mert minőség, borító stb... de a pornó?
én különben már régen legalizáltam volna a p2p-t, mert ez így csak szélmalomharc úgyis, akkor meg legalább legyünk kiszolgáló ország. Gondolom jó lenne, ha Piratebay idetelepülne. 3 csávó miatt egyébként elvették 30 ezer ember szórakozását. Ráadásul reggel Heroes meg Prison Break és most nem is lehet belőlük seedelni egy 10-es arányt:(
zolij: Termeszetesen nem. Sot, ha igem akkor se vallanam be :), de nem. Azt hittem, hogy viszonylag szereny igenyei vannak. De egyebkent olyan szolgaltato is van, ahol nem csak VPS-t, de egybol (tobbmagos) szervert is berelhetsz eleg baratsagos aron. Mindegy, ennek ugyis az lesz a vege, hogy ujra eltunik a centralizaltsag a file cserebol. (Es akkor a rendorseg ujra az egyeni felhasznalokat fogja vadaszni :) )
ja a pornóipar szopóágra került:)
:DDD szopóág, ez jó...

Arra kellene már végre rájönni, hogy a szerzői jogok amúgy is SZERZŐT illetik, nem a kiadót, vagy a zenekart... a zeneszerzőket meg nem hallom panaszkodni.

Pedig...

(igen, a kiadó és az együttes / előadó is részesülhet, de az picit más)

Tiltsuk be a promóciós játszást is a rádióknál szerintem, és foglaltassunk le minden szokolt, mert kliensei a rádióknak, ahol 0-24 játszák a zenét. Fizetnek átalánydíjas jogdíjat?:) ugyaaan.... 4 CD ára havi szinten.
Indapasssucks: (szerintem is sucks big time :) )

Az USB kulcs nem biztos, hogy mukodik, mert ha beesik egy spontan ujraindulas, akkor megszivattad magad. A tobbi otlet jo lenne (esetleg probalhatna kulcsot huzni a titkositott particihoz valahonnan a netrol, stb.), de azert csak nem teljesen hulyek a rendorsegi szagertok, hogy megprobaljak beinditani a rendszert ahelyett, hogy sajat rendszer alol vizsgaljak a vinyok tartalmat. (A kulcs kiadasara meg kenyszerithetnek, ha tudjak, hogy tied a szerver.)
"Így persze már sokkal kevésbé szimpatikus az egész P2P. Éppen ezért mostanában már nem is nagyon érdemes belekezdeni. Ha egy-egy régi film kell, akkor megtalálható az áruházak 350-2000 forintos turkálható DVD-i között. Új film esetén vagy a jegyre, vagy a letöltésre mindenképpen áldozni kell. Kb. egy jegy áráért nézheti meg az egész család az általában azért nem gyári DVD-minőségű anyagot a premierrel egy időben. A szoftverekkel kicsit más a helyzet, mert az anyagi juttatásért biztosított hozzáférés illegális kereskedelmi tevékenység, amelyet rendőrileg lehet üldözni. Az már más kérdés, hogy miért olyan nehéz az emelt díjas SMS-szogáltatás megrendelőjét elkapni."
nol.hu/cikk/466140/

-ezen még mindig szarrá röhögöm magam...
atleta.hu: barati aron? c2d gep? kulfoldon? ja, 500giga forgalmi limittel, mert 3TB+ -nal mar jo melyre kell nyulni...
"Ez egy erdekes kerdes, en is gondolkoztam mar rajta. Persze a keppel torteno XOR-olas nem jo (mar csak azert sem, mert nem random adat a kimenete)..."

Csak az érthetőség kedvéért írtam, természetesen lehet XOR-nál erősebb kódolás is, de már a XOR is elég ahhoz, hogy a letöltött fájl önmagában semmire se legyen bizonyíték (ne tudja odaírni a szakértő a jelentésébe, hogy "belehallgattam, és tényleg az X együttes Y száma volt hallható"). Ugyanabból a "digitális szemétből" XOR-olással gyárthatsz egy jogvédett mp3-at, egy Linux-telepítőt vagy egy BSA-plakátot is :-)

"Ilyenkor persze a kulcs es a titkositott adat egyuttese egyenerteku a jogvedett anyaggal, tehat a torvenyt igy kijatszani nem lehet, de mas erdekes felhasznalasai vannak a dolognak."

Igen, de a kulcs és a titkosított adat soha nem egy helyen tárolódna. Emellett sehol nem lenne leírva az (a szerveren), hogy miként dekódolható az anyag. Ha meg valaki véletlenül jön rá... :-)

Létezik egyébként olyan utility is, ami képbe tesz be tetszőleges file-t. Ha megnyitod a 100 megás jpg-t, akkor látsz egy szép képet :-).

Egyébként nem az lenne a lényeg, hogy jogilag tökéletes legyen a megoldás, hanem az, hogy a jelenlegi jogszabályok mellett ne lehessen bizonyítani a jogsértést. Természetesen az ilyen magatartást személy szerint mélyen elítélem, csak gondolatkísérlet szintjén érdekel a dolog.

;-) Ez meg nem kacsintás, hanem pontosvessző, kötőjel és zárójel. Jogilag :-).

az az egyetlen gond hogy a legtöbb tv (kereskedelmi valamint állami) azt közvetíti amit megszabnak nekik. Magyarán a hozzá nem értő rendőrségi szóvivő jelentéseit sugározzák (szerintem a szóvivő idáig azt sem tudta hogy mi az a p2p és a torrent elnevezés...) ahelyett hogy valami hozzáértő embert kérdeznének meg a dologról...A mai hírekben meg biztos vagyok hogy az a bizonyos "200 millió forint" fog kihangsúlyozódni és nem az hogy mennyi jogtiszta szervert vittek el, és hogy mennyire mellé fogtak a torrent tracker szerverek lefoglalásával.
A Mari nenit a sarki kozertbol az sem fogja erdekelni h 200 millio, az egyik fulen ki a masikon be, ahogy az sem sok embert erdekel h a politikusok mennyit lopnak ossze 4 ev alatt.

Az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb mint h ezzel foglalkozzanak.
Már a TorrentFreak-en is vezető hír lett (Hungary Shuts Down BitTorrent Sites, Pre-Empts US Action). :)

torrentfreak.com/
Azert az eloadok is szeretnek ugralni, pl. egyutt a zeneert, vagy esetleg metallica vs. napster. A penzes warezt telleg jo lenne kicsit megnyirbalni, egyreszt a spameles miatt, masreszt meg abszolut nem etikus, a warrez addig varez, amigy ingyen kering. Fizetosen mar nem az. Ha jol tom magyar joggyakorlatban a masolas belefer, a seedeles viszont mar kozzetetel. Amugy meg ilyen erovel, hogy a torrenteseket baszkodjak, inkabb raugorhatnanak netes filemegosztora, ilyen rapidshare meg egyeb csodakra, azert ott is van cucc dogivel. Smswebbel kapcsolatban be lehetne vezetni azt, hogy a szolgaltato is bunos valamien szinten, esetleg szurok telepitesere kotelezni. Valszeg nem sok ember fizet ki egy ezrest 3 napra, hogy megnezze a sajat nyaralasi kepeit az illetonek. A p2p azert is rakfeneje a jelenlegi elitnek, mivel meg valamennyire a szolasszabadsagot testesiti meg, mint a ahogy a blogoszfera is. Bwah, lehet kene irnom errol egy postot : )
Az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb mint h ezzel foglalkozzanak.

pedig kene nekik. mondjuk nem artana ha lenne ebben az orszagban par olyan magasabb beosztasu ember, aki erti is azt, amit csinal.
Re: Ballagator 2007.11.12. 14:45:30

"...hiszen tudvalevő, hogy a felhasználók pusztán polgárpukkasztásból töltenek le filmeket/zenéket, nem azért, mert nem lenne pénzük rá, hogy kifizessék a teljesen árat."

Szerinted akárki eldöntheti, hogy a másik embernek mire van pénze?
Ezt nem gondolhattad komolyan!
nekem van egy gyilkos jó ötletem, hogy hogyan lehet ezt az egészet kijátszani, olyan banális, hogy már fáj...
Mátyáskirály: Nahát, oszd meg velünk :-)

Komolyra fordítva a szót, sokszor olyanok is kellemetlen helyzetbe kerülnek ilyen razziák során, akik vétlenek a dologban.

aranyhaj.blogspot.com
Mondok valamit.

Izomkodik itt mindenki Nyugaton (jo, most beleertem .hu-t is, az egyszeruseg kedveert) a szerzoi jogokkal. Valaki elenekel egy dalt, levedi, aztan senki mas ne enekelhesse, vagy ha igen, fizessen.

Kinaban ezt a logikat nem ertik, ott az a modi jarja, hogy amit lehet masolni, azt szabad is, uccu neki. Azaz kornyikalasbol nem lehet megelni. Ez eddig rendben is van, mert ismerjuk el, azert vicc, hogy egy enekes tobbet visz haza, mint egy orvos. Forditsuk meg: az enekes nem tudna vakbelmutetet vegezni, de egy orvos ha kicsit hamisan is, de elszorakoztat masokat dalokkal.

A gond az, hogy .hu-n meg esetleg el lehet szorakozni azzal, hogy lefoglalunk gepeket, meg ellehetetlenitunk embereket, akik egymast kozt cserelgetnek fajlokat, amiert amugy fizetniuk kellett volna, de van itt egy koncepcionalis hiba, amivel a Nyugat NAGYON tokonszurja magat.

Espedig az, hogy ezt az egesz tomenddzserri (tom&jerry, macska-eger) jatekot csak Kinan KIVUL lehet jatszani (vegyuk kinahoz meg hozza a nagy Oroszorszagot is, meg az egesz muszlim vilagot, meg fel Afrikat es Del-Amerikat). Tehat, egymast fogdossak a copyright-ra nagyon erzekeny ostoba feher varazslok, a kis kinaiak, oroszok meg brazilok nem idegeskednek, vesznek 1 darab kopit, oszt masoljak ezerrel. Ugyan ki tudja ezeket a nagy orszagokat terdre kenyszeriteni? (Sugok: SENKI.)

Tehat elegge tessek-lassek megoldasok ezek, es a sajat magunk eletenek ellehetetlenitesen kivul sok ertelme nincs, mert aki eddig mondjuk Mucsarocsogerol toltotte le, es a rendorbacsik a szegeny magyar mucsarocsogei adofizetotol elvettek a kedvenc szamitogepet, az majd ezutan a kinai vagy orosz szerverekrol fogja letolteni, es nesze nektek, menjetek oda utana, mert ott aztan lobogtathat barmilyen papirt a BSA vagy barki, ott aztan ez a kutyat nem erdekel.

Only my two-pence thoughts about the reasonability and efficiency of these razzias... L'art pour l'art, if you ask me...
Kedvenc SMSWeb helyen zavartalanul működik. Nosza! Lekapok egy-két cuccot onnan akkor. Ha már fizetni kell, persze. Árérzékeny vagyok. Olcsó János. A munkahelyemen nyugati szinvonalat nyújtok keleti bérért. Így lettem bűnöző. Valami nincs rendben! Igazságosságot! Szabadságot! Egyenlőséget!
Addjátok vissza BitHUmant!
Tafinaf, egyetértek.
Mit gondoltok, semmit nem vállaltunk be az esetleges USA-vízummentességért cserébe? :)
Én az ingyenes filecsere mellett teszem le a voksomat, mert az nem tilthatja meg senki sem, ha a rádióból, televizíóból, amikért fizetek, rögzítek műsort és azt a szolgáltatótol bérelt vonalon kölcsönadom neked, Te pedig adsz helyette mást érte cserébe, mert az épp Te vetted fel a merevlemezedre.
Ma amikor a számítógépes technika lehetővé teszi képi és hangi műsorok közvetlen rögzítését, vágását, szerkesztését, az általam elkészített műsort (reklám stb kivágva összeillesztve) miért ne tehetném közkincsé, anyagi ellenszolgáltatás nélkül???
A jogvédelem szép szó, de kérdezd meg az oroszokat,vagy a sárgákat, mennyire érdekli őket? Az arabokról ne is beszéljünk.
Ez az akció megint csak egy nagy pofon volt a szarnak, a rendőrök nem is értenek hozzá csak részt vesznek benne és megint csak lejáratják magukat!!
Szerintem meg nem a torrent oldalakat kéne piszkálni hanem az smswebes warezes szájtokat akik pénzt is keresnek a dologból. Hiszen már nagyon sok helyen elhangzott: "A feltöltés nem illegális amíg a feltöltő nem keres pénzt a szabálytalanul feltöltött művel!"
Mtz miért követeled ha még a nevét sem tudod leírni? :))
Azért nincs ez a híradóban mert a Maunika só nézői mit értenének ebből? Max a 200 millió alapján tudnák hogy itt valami nagy baj van, de a technológiához hülyék, akkor meg minek összezavarni őket?
m1 híradóban már 1milliárd a kár, és jelentősen(!) visszaesett az illegális letöltés :DDD LOL
"m1 híradóban már 1milliárd a kár, és jelentősen(!) visszaesett az illegális letöltés :DDD LOL"

Nemá... Bár igaz, hogy nem nagy informatikai zsenik ülnek ott, mondtak már máskor is baromságot.
porhintés...semmi egyéb...fújjuk fel minél nagyobbra a lufit, mert mari néni csak ezt látja...az hogy mi a p2p, vagy torrent, azt nem
A fizetős ftp-ket használni olyan, mintha nőért fizetne az ember, pedig ingyen is hozzá lehet jutni, csak egy kicsit tenni kell érte!
Éljen soká a torrentezés!
Nekem inkább az fura, hogy ennyire összemossák a torrentet az smsweb-bel/fizetős ftp-vel.
Pedig igen távol áll egymástól a kettő.

"A cél olyan szolgáltatások felderítése volt, melyek pénzért (smsben vagy banki átutalással) kínáltak szerzőjog-védett tartalmakat letöltésre."

"top seederek kelthetik fel a rendőrség érdeklődését."

Seeder egy fizetős fpt-n???
Most már 100% hogy nem történik semmi
Ilyen méretű lopásnál/sikkasztásnál már mindenki megúsz mindent!
Ez az elsőszámú magyar törtvény
"Nekem inkább az fura, hogy ennyire összemossák a torrentet az smsweb-bel/fizetős ftp-vel."

Igen, elhitették elég jól a közvéleménnyel hogy a torrent illegális, a letöltés is az, stb.. Azért akarják összemosni az ingyenes fájlcserét a fizetőssel, mert nekik majdnem mindegy hogy ha valamit tőlük elvesznek, akkor azt ingyen adják tovább az emberek vagy pénzért, szerintük mindekettő kárt okoz. Bővebben: www.computerworld.hu/fajlcsere-vita-a-computerworld-tv-ben.html
Én csak annyit tennék hozzá, hogy hiányoznak a 0day-mp3 pakkok, és a lossless jazz-CD-k. :((((
Üdv! Én azt mondom, hogy ha én megveszem legálisan a XYZ filmet DVD-n és én kölcsönadom a haveromnak akkor ez teljesen legális, ugyanis én nem kértem érte pénzt. Nem tehetek róla, hogy ennyi haverom van!:)))))))
dark future · www.andocsek.hu 2007.11.12. 20:38:37
"m1 híradóban már 1milliárd a kár, és jelentősen(!) visszaesett az illegális letöltés :DDD LOL"

Nemá... Bár igaz, hogy nem nagy informatikai zsenik ülnek ott, mondtak már máskor is baromságot.

Na, akkor tegyük helyre!

Egy: Az m1 híradóban nem azt mondták, hogy 1 milliárd a kár, hanem hogy akár annyi is lehet. Mondjuk, ha tényleg több mint 200 ezer jogdíjas ellenben jogtalanul használt cucc volt a gépeken, akkor egy millirád is lehet.

Kettő: Ha figyeltél volna senki nem mondott olyat, hogy most aztán ezerrel lecsökkent az letöltés. A rendőr mondta, hogy a lefoglalás pillanatában 17 letöltés állt le.

Mondjuk nem ártana figyelned néha, és nem csak töltögetni lefele. :D
Csak azt nem értem mi volt az értelme ennek az akciónak...?
Meg ha pl én majdnem 15ezret fizetek a csúcs internetkapcsolatért és még vagyok olyan szerencsentétlen, hogy egy EMELTDÍJAS!! sms-el egy warez oldalra belépek, há hogy az úristenbe nem futja ennyiből 1-2 zenére vagy filmre???
Gratula a rendőrségnek! Most megint azt érték el, hogy felszámoltak ugye 30 gépet, és hát ahogy látom nem történt nagy megfélemlítés, ami alapján joggal gondolom, hogy nemcsakhogy visszaállnak majd ezek az oldalak, de meg is sokszorozódnak.... Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor elkap a rendőrség valami nagy drogdílert, 10 8kis)díler lép a hlyébe, amkiből persze majd lesz nagyobb is... Szóval nem értem. Erre jó a pénzünk??? Ha lefoglaltak volna mondjuk 1500 gépet, talán megérte volna...talán.
Valaki lenne oly szíves és leírná, hogy pontosan milyen adatokkal kell feljelenteni a torrent oldalakat, hogy ilyen razzia legyen? Hihetetlen, de február óta végre normálisabb sebességgel tudtam tölteni a torrentkorlátolt chelloval miután lekapcsolták a magyar gyerekek játszóterét, Még több ilyen akció kéne.
Le a magyar torrent oldalakkal!
az egész egy dologra vezethető vissza:
nincs arányos fizetés itthon, mint amennyibe az áruk kerülnek.
nyugati fizetésen és adók mellett bármikor vennék 15K-ért akár PS3 gamét, vagy 4Kért audio cd. Itt nem bírok.
Kereshetek itthon akár 800K/hó egy jó szakmában, az akkor is csak 380K nettó. Ugyanez a példa nyugatabbra 1.5x ennyit ér, és több marad, vásárlandó eszközök ára kisebb.

Ugyanaz a nyamvadt gyári műsoros DVD vagy CD miért kerül pl. Kanadába 1,800 forintba? itt meg 5-6ezer?
kint voltam, hoztam 20 cd-t örömmel haza. Mert 2K-t nem sajnáltam gyári,legális audi cd-kre. 6K-t nem fogok fizetni. SOHA! /Remélem olvassa valamelyik szűklátókörű asva-s/

legyen más termék fajta:
miért kapni Európában 6millióért 2 éves max francia limuzint 150lóval,minimál extrákkal, míg USA-ban 33K USD-ért fullos Audi RS4-et vihetsz haza 420lóval? miért?
csak mert? értemes,logikus magyarázat nincs. Csak rablás, rablógazdaság és bábunak tekintett vásárlók, akik barmok és kényszer alatt veszik ami van.
Hát nem így van.

az egész feszkó tehát ezen a nyamvad, gazdaságilag direkt megosztott világpiac szitun alapszik.
USA-ban kihozzák Xért, időben később eladják keletebbre 1.5Xért (lásd iPhone legalásan nincs itthon), miközben az adott termék már 1X-et se ér, mert megjelenéséig eltelt 6-12hónap.
Nem kell messze menni, itt van a Deutsche Telekom. Szerintetek miért jött csak később be a 4mega feletti ADSL? mert akkor hozták át a németektől a régi központokat, amikor ott már 18megabiteztek. eladta a T csoport ottani részlege jó áron a több éves kütyüket, adsl modemeket keletebbre. ugyanaz a cég, több országban leszedi a nyereséget, technológiai gap-et betéve, eltolva időben/térben a termékek életciklusát.

+gondolkodjon már el a sok jogvédő, meg a rabló kiadók, hogy a mohóságuk öli meg a hazai zenei, film,stb. piacot. egy zenei cd 5-6K-jól alig marad a zenészeknek 1K. ha több tagú, már szívás.
most bemész a boltba, és fizetsz 600 forintot egy liter tejért,ha tudod hogy 60-at se kap a tehenész? tuti nem fogod megvenni. hát pedig audio/film,stb. területen minden alkalommal ugyanígy megveszed 600ért az audio-milket.

Nem véletlenül nyerik a piaci csatákat a kínaiak, minden szektorban. Olcsóbban, többet adnak el, röhögve. Nem keveset rohadt drágán, sírva....
Nem fog örökké működni ez a nagyot szakítunk másokon. még megy, és asva, bsa,stb. tartatja ezt be.

bónusz adalék:
a mai "felnőtt generáció" még abban az időszakban nőtt fel, amikor nem is volt évekig itthon lehetőség filmet, vagy épp játékot vásárolni. Csak és kizárólag másolva voltak elérhetőek. ÉVEKIG! (1986-199x)
Ezt megfejelték a drága árakkal, nyereségekkel. gratula!

És akkor még csodálkoznak miért eladható a warez ftp, a "tesco" warez.
Basszus mire ezt végigolvastam. Már megy is a Monday Night Football. Itt tényleg
csak az ússza meg aki nagyban lop. Na, de ha már itt vagyunk küldhetnétek meghívót vmi jó ftp-szerverre v a 'so called' Bithumen-re. :) Én akkor száálok be amikor megrendült a bithumen-sereg.
C4s3 Teljesen egyetértek az árakkal kapcsolatban! Én mindig az osztrák cd árakon vagyok meglepődve, hogy a p...ba kerül ott 10 Eu-ba az a CD, ami Mo-n 5000 Ft. Ki a F...sz nyúlja le az embereket, melyik pénzéhes szemétláda? Miért kerül 2500 Ft-tal többe itthon? Ja és hogy lehet, hogy senkiházi antizenész szarosok (magyarok), igénytelen lemezei is ilyen árakon pörögnek. Arról már nem is beszélek, hogy a minőségük a High-End-től nagyon távol áll, közelebb állnak egy 192-es mp3 hoz. Mindezt ma amikor egy PC-n csodákra képes az ember!
Nekem csak egy rövidke gondolatébresző szösszenetem lenne ehhez a cikkhez.

A világot két részre oszthatjuk. Magyarország és a TöbbiOrszág. Hasonlítsátok össze a két részt. Többiországban van szopás meg nehézségek, mert ez alapvető. De ott mégis működnek a dolgok. Magyarországon mi van? Minden 3x annyiba kerül és 5x lassabban készül el. (lásd autopálya, munkahely teremtő beruházások, technológiai újdonságok és még sok más) Nekem személy szerint valahogy úgy tűnik, mintha mindig a szopott fasz rosszabbik felén lennénk. Lásd történelem.

Vajon ez a mi (magyarság) vagy más hibája?
Amúgy már én is várom, hogy visszatérejen a BitHUmen. Remélem zolij nem lesz semmi problémátok a dologból és mihamarább újraindultok.
zolij: azt közkincsé teheted, hogy a rendőrség, vagy az asva vagy akárki mivel környékezte meg a bithument?
mi lesz a következő lépés veletek kapcsolatban?
mi a lesz a lefoglalt szerverres...stb.
gyanítom tűzvonalban vagy/voltál.
érdekelne, ha megoszthatod az infot.
hát én egy meglepő dolgot fogok mondani:
1. olyan nincs, hogy a Datanet ne tudná 3 mp alatt kideríteni, ogy nála warez fut. tehát a Datanet igenis rámutathatna 1 vagy 2 gépre: EZ AZ, ezt vigyék. és akkor nem kell a maradék 30-at is elvinni. miért nem segíti a Datanet az illegális tartalmak felszámolását?
2. mi az, hogy 'de jó, csak a proxykig jutottak, minden mehet tovább?' jól értem, hogy itt a többi mellett az illegális tartalommal való összekacsintás, 'betyárbecsület' van? nem az lenne az internetes civil társadalomnak a lényege, hogy rendőr nélkül, mi magunk nem hagyjuk, hogy illegális szervereket állítsanak a mienk mellé? miért nem lépünk fel mi az illegális warezek ellen? ha nem oldjuk meg mi magunk, akkor persze, hogy jön a rendőrség, aki _nem_tud_ mást csinálni, ha a kedves datacenter-tulajdonos direkt akadályozza (ide-oda küldözgeti, közben meg riaszt, hogy most töröljetek).

nem az lenne a helyes, ha a datacenternek dobok egy telefont egy domain névvel, és ő pontosan 15 perc alatt utánanéz, és maga szól a rendőröknek, hogy melyik gépet vihetik 2 órán belül? 3 nap alatt megszűnne a warez, és nem lenne ilyen helyzet.

én a Datanetet perelném, mert megtévesztett, amikor illegális szerverek mellé tette az enyémet, és erről nekem nem szólt, pedig tud róla.
A datanetnek nincs rálátása a szerver tartalomra, ad egy sávszélességet szünetmentes tápot meg légkondit azt szevasz. Azért mert valaki kihasználja a 100 Mbit sávszélességet amit kifizet az ember hiszen ezért vitte be a gépet, még nem jelenti azt hogy ott warez szerver működik vagy hogy illegális adat megy a 100 mbiten. Nem hiszem hogy a warez ellen nekünk kellene fellépni, ez nem a mi dolgunk, nem minket ér sérelem.
A szolgáltató nem nézheti meg a szervereid tartalmát. Ergo nem mondhatja azt, hogy Te warezolsz. Jah, hogy nagy a forgalom? Ilyen alapon a Májkrém szervereit is vihetnék. Gondolj bele mekkora forgalom van weben, msn szervereken, update szervereken. Szóval ez nem megoldás...
Heh, ujabb atolvasas, ujabb gondoloatok:

1. az eloado nagyjabol 220-360ftot tesz zsebre a sajat termeke utan, ami kicsit irrealis. Ezert is van az, hogy normalisabb eloado tamogatja a filecseret az egy ideje kijott albuma utan. Cikk ilyesmirol: href.hu/x/3xle

2. Mtz, ha jol emlexem te mondtad a nyugat eui szinvonalu munkat vegzunk balkani berert. Egyet tudok erteni, szopunk.

3. Valszeg azert is olcsobban a cuccok kulfoldorszagban, mert veszik is oket, es nincs olyan, hogy egy egy honapja kijott jatek 15k ba kerul. Jah, amugy nezzuk mar meg mi kerul 15kba...erdemes megnezni mondjuk gears of wart, ami alapbol nem volt hajlando a gepek felen elindulni. Jah ezert telleg szivesen fizetek.

Kinaban ha jol tom eleg durvan raszalltak a kaloz cuccokra (hamisitott cdk)

Kanadai hozzaallas jo, otthoni masolas nem buntetendo, payftp, smswarez meg cd hamisitas viszont legyen durvan az.

Smswarez szerverek ellen meg fel lehetne lepni kotelezo szurokkel, mint ahogy anno megoltek a webes warezt is.

Azert az is egy eleg nagy problema, hogy igazabol nincsenek olyan jellegu szakemberek olyan magas helyeken, ahol meg lehet oldani egy ilyen ugyet. Kene par tajekozott biro, kenenek jogszabalyok a szerverek atvizsgalasara, illetve a szerverfogvatartasra. Hihetetlen, hogy akar honapokig is ulnek egy nagyjabol 40 perces dolgon. Annyi ido alatt gepenkent ra lehet jonni sztem, hogy van -e valami illegalis a 20 teran, ha van akkor meg lehetne vinni. Ha nincs akkor meg otthagyni. NEm hinnem, hogy a NASA hoz kene vinni ellenorzesre a cuccot...

Maradtam tisztelettel. Ülve : )
C4s3: Ott bukik a logikad, hogy nyugaton is toltogetnek az emberek, tovabba ott, hogy itthon is a jobban keresok toltenek le tobbet, nem a szegenyek. A dolgoknak annyi az ara amennyi. Mindig lehet arra hivatkozni, hogy ha tobbet keresnel... mindenki szeretne tobbet keresni :).

tomiko: megnezem en, hogy milyen CDket veszel te 10 euroert. Nekem is van egy par, amit ilyen aron vettem nyugaton (igazabol eszakon, de ez mindegy :) ), de jellemzoen az uj vagy a 'minosegi' zenek altalaban 17-22 euro korul vannak ott is. Neha ki lehet fogni egy-egy learazott darabot, es lehet, hogy ez hianyzik itthon, de jellemzoen az ar ugyanannyi. (Amugy en sem veszek 10E-nal dragabban CD-t.)
A tegnap esti híradó 1 milliárd Ft-os károkozás után kurvára berágtam, s levelet küldtem Mucsi Csabábak, a híradó online főszerkesztőjének. Elolvasta, s azt mondta, hogy továbbította az illetékeseknek. Hát akkor én most leközlöm a teljes levelet itt a webisztánon. Lássuk!

Kedves Mucsi Csaba!

Levelem először is azzal kezdeném, hogy kérem ne vegye magára az alább írottakat, mert valószínű nem ön a híradó főszerkesztője. De ha mégis, akkor tekintse ezt a 2 sort semmisnek.

Szóval tegnap ismét ez a "híradó" akkora hülyeséget állított, mint annak a rendje! Már nem tudom, hogy ezen a műsoron sírjak vagy nevessek. Az önök által megszólított Hruska Csaba alezredes úr még délelőtt 200 millió forintról szóló kárról jelentett - bár halvány lila gőzöm sincs ezt hogyan számolták ki, erről szóló írásom lásd lentebb - de az esti "híradóban" - nevezzük inkább hírszemétnek - már 1 milliárd Ft a kár. Gratulálok! Pontosan ezért nem nézek - s pár százezer, talán pár millió sorstársammal együtt - sem tévét, sem híradásról szóló műsort.

Akkor először is tisztázzunk valamit. A fizetős FTP letöltéseket az összes warezoló mélységesen elítéli, mivel az már nem warez, de a torrentet senki sem. A rendőrségi közlönyben arról szólt Hruska úr, hogy elsősorban a fizetős FTP szerverek ellen indítottak támadást - még egyszer megjegyzem, nagyon helyesen! - de érdekes mód a kb 30 lefoglalt szerverből csak 1! azaz egy szerver volt FTP szerver, a többi mind torrent tracker szerver. A tracker szerverek semmilyen illegális tartalmat nem tartalmaznak!!! Ezeken a szervereken egy darab film, zene, program, stb nincs, csak egy olyan információ, hogy az adott programot mely gépekről lehet leacherelni. Ennyi, s nem más! Tehát a torrent nem más, mint fájlmegosztás. Az összes torrent oldal nem pénzkeresés céljából jött létre, hanem azért, hogy kis hazánkban például ne kelljen egy kurva játékért kiadni kb 20.000 Ft-ot akkor, amikor az átlagfizetés 100.000 Ft körüli. Ez a warez lényege is. A torrent oldalak fájlmegosztó közösségi oldalak, a publikusakat kivéve, mert azok csak fájlmegosztók. És ebben nincs semmi rossz. Hogy miért is?! Most gondoljon bele kérem, hogy a mi 30 év körüli generációnk nem úgy tanult meg programozni, hogy anyuci és apuci megvette méregdrága pénzen a PC-t, majd megvette a DOS-t/winfost, majd a szintén méregdrága fejlesztő eszközöket. Ebből maximum a méregdrága PC-re futotta. S ezek az infós szakik majdnem mind megbecsült tagja a társadalmunknak.

Most pedig kérem tegye a szívére a kezét, s állítsa azt, hogy az ön gépén egy darab warez program sincs. Ha ön családos ember, s van otthon számítógépe, akkor szinte biztosra veszem, hogy az ön gépén sem legális a winfos, stb...

Hogy kinek is jó ez a jogvédősdi?! A zenészeknek?! Biztosan van pár olyan csapat, aki a lemezbevétel utáni pénzekért úgy sóvárok, mint az etióp kisgyerek 1 szelet kenyérért - lásd homokozsó féle gyökereket - de általában nem ez a jellemző. Kis hazánkban ebből nem nagyon lehet megélni - kivéve Ákos -, sokkal inkább a koncertezésből. Tehát a zenészeknek akkor mi az érdeke? Az hogy minél több lemez fogyjon, vagy az, hogy a zenéjük minél nagyobb célközönséghez jusson el?! Utóbbi! Ha kiad egy zenekar 1 lemezt, s mondjuk köt egy szerződést valamely multi kiadóval, akkor az eladott lemezekből általában a multi jól jár, a zenekar nem. Ezért is egyre több a szerzői kiadás. Tehát akkor kinek is az érdeke ez a jogvédősdi? A zenészeknek? Nem! A kiadóknak? Igen! És akkor kinek az érdekeit védik ezek a jogvédők, a zenészekét vagy a sajátjukat? A sajátjukat! Sajnáljuk őket érte? Nem! Bár ön lehet, hogy sajnálja őket, de nem hiszem... David Bovie mondta kb 3-4 évvel ezelőtt, hogy nagyon örül az mp3 formátumnak és az internetnek. Szerinte is át kell alakulnia a kiadóknak leginkább menedzsmenté, mert a technika könyörtelenül fejlődik, s aki lemarad, kimarad.

Szóval visszatérve az eredeti témakörre, a rendőrségnek ez az akció nem sikeres akció volt, hanem inkább hatalmas pofáraesés. Ismétlem, mert a tracker szervereken 1 db illegális tartalom sincs! Bár a rendőrségi közlöny arról szólt, hogy leginkább a fizetős FTP szerverekért mentek, de akkor kérdem öntől, hogy az egyik legnagyobb illegális tartalommal rendelkező fizetős FTP szerver, az SMSweb miért áll??????? Nem azért, mert szegény rendőrök csak ki lettek vezényelve, s azt sem tudták, hogy mit visznek, csak felpakoltak pár szervert, s vitték?! Valószínúleg igen...

Nézze, az a helyzet, hogy a warezt semmilyen eszközzel nem tudják megállítani! Vagy talán egy megoldás lehet. Ez pedig az, hogyha például a legújabb Borland Delphi nem fog 861.360 Ft-ba kerülni magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt... Ezt mindenkinel tudomásul kell vennie - legfőképp az asva-nak és a proart-nak. Különösen hatalmi eszközökkel nem tudják ezt a folyamatot megállítani. Senki se gondolja azt, hogy most például a bithumen kiesett, 1: nem lesz helyette még védettebb tracker szerver; 2: a bithumen nem fog ismét visszaállni; 3: ez a folyamat le fog állni. Mi kis ország vagyunk, s bár büszkélkedhetünk jópár remek crackerrel, de az igazi nagyipari warez előállítók az oroszok. Tudja még az is érdekes, hogy Kínában sincs jogvédősdi. Ott ami másolható, azt szabadon másolják is. De ez ugyanúgy igaz az oroszokra, Afrika különböző országaira és Dél Amerikára. Azért különös, hogy mostmár mi is Amerika gyarmatává váltunk - csak úgy nyüzsög az amerikanizálódási folyamat a mcdonald's "kultúraval", mónika sóval, stb-vel úgy, hogy közben a saját kultúránkról elfeledkezünk, mert igenis nekünk magyaroknak komoly múltunk és hagyományaink vannak -, s mostmár minket is lehet amerikai nyomásra basztatni. Még egy költői kérdés. Az asva, mint alapítvány közcélúként van bejegyezve. Hát kérdem én öntől, hogy ez miért közcélú??? Tényleg a köz érdekét szolgálja vagy az amerikai multigecikét?! Utóbbi, bár ezt ön is tudja...

Kérem tanulmányozza - s nyomatékosan kérem öntől, hogy ezt közölje a "híradó" főszerk.-vel is - a webisztan.blog.hu/2007/11/12/torrentrazzia_a_rendorseg_reagal című weboldalt! Itt a legfrissebb infók fenn vannak az eseményről + fenn van a teljesen valid rendőrségi közlöny is. S jó lenne, ha a következő esti híradójukban legalább helyreigazítanák ezt az 1 milliárdot. Mert azt tudnia kell mindenkinek, hogy ez a pénz nem esett ki a gazdaságból. Magyarul ez nem azt jelenti, hogyha nem volnának warez szerverek, akkor mindenki megvette volna a letöltött programokat, stb, s a magyar gazdaság 1 milliárddal beljebb lenne... Nem!
De nekem az is jó lenne, ha legalább interneten lenne erről egy cikk, mármint arról, amit írtam. De ha csak ezt a levelet ön olvassa, megérti, s ezáltal elfogadja, akkor nekem már ez is nagy boldogság, higyje el!

Forever warez & torrent & open source!!!

Üdvözlettel:
Torrent Károly
Gondolhatjátok, hogy a híradó online a levél tartalmából 0 azaz egy kibaszott sort sem közölt le.. Ennyit róluk. De az is majdnem biztos, hogy a ma esti híradóban sem lesz benne a helyreigazítás.
Csak azért írtam levelet a főszerk.-nek, hogy teljes szívvel megvédjem a mi "kis" torrent közösségünket, s az asva + proart leszophat, s elmehet a büdös picsába!
Hát barátom, azért én az open source-ot nem sorolnám/keverném ebbe a témakörbe. Másrészt, ha már írsz egy ilyen embernek, akkor végiggondolhatnád, hogy mit és milyen stílusban írod. Nem bántani akarlak, de szvsz ezzel csak kiröhögteted magad. Nagy szép és jó dolog, hogy teljes szívvel és mellszélességel kiállsz a torrent-ért. Dícsérendő és köszönöm/jük. De ne egy ilyen levéllel tedd. :)
DarkRaven! Akinek ezt a levelet írtam, az semmivel sem különb ember, mint te vagy én vagy bárki. Figyelj! Én láttam, hogy nekem mit válaszolt az arc, s nyugodtan bízz benne, hogy nem röhögött ki. :) Max 1-2 poénon. Még egy főszerk előtt sem fogok hajbókolni, amikor tudom, h igazam/igazunk van. A stílus?! Szerintem teljesen konkrét, korrekt, lényegretörő. Nem hiszem, hogy megsértődött, mivel nem őt sértegettem, hanem a hazúg híradó stábot, de leginkább a híradó stáb főszerkesztőjét. Bár az első bekezdés után semmilyen sértő hangnem nem hagyta el a "tollamat". Nekem személy szerint nagyon elegem volt abból, hogy minden hírműsor ferdít. Több évig tv-ztem, s olyan szinten undorodtam meg a médiától, hogy azt el sem bírom mondani. Ezért hidd el, pontosan tudom, hogy mit és miért csinálok. De ha nem hiszed, az sem izgat egy percig sem. Az pedig, hogy egy ilyen hosszú és terjedelmes levélben max 2 vagy 3 vulgáris szót használtam, az pedig csak a mondanivaló fokozása céljából történt. Ajánlok figyelmedbe pár modern regényírót.. Olvasgass!
Ha már felröppent ez a téma, akkor én is Darkravennek adak igazat a leveled stílusát illetően. Nem tartanám megengedhetőnek, hogy közszolgálati média ilyen hangnemű írást közreadjon. És itt nem a vulgáris szóhasználattal van csak a baj, hanem az írás egészének mondanivalójáról. Támadó hangnemben írsz, mások cselekedeteit folyamtosan minősíted, illetve a szóhasználat sérti azon ember méltóságát, akinek hivatalából kellett nyilatkoznia az ügyben. A témavezetés pedig egy teljes összevisszaság, láthatólag azt írtad, ami jött ki belőled.
Téged nem tanítottak meg fogalmazni az iskolában? Mert ha így van, akkor ideje lenne nekikezdeni. Akár most is, házi feladatként megírhatnád ennek a levélnek a szalonképes változatát. A témavezetés előszőr is legyen fordított piramis szerkezetű. Előszőr írd meg 1-2 mondatban a mondanivalódat. Aztán azt indokold. Utána az indoklásaidat fejtsd ki bővebben, támaszd alá további ismeretekkel, tényekkel amiket tovább indokolhatsz, illetve itt már jobban kifejtheted a saját véleményedet. A végére pedig foglald össze a gondolataidat úgy, hogy annak legyen egy végkifejlete, hogy az olvasónak első olvasásra világos legyen, hogy miért is ragadtál tollat. És természetesen a megfogalmazás során ne minősítsd a másik embert, ne kritizálsz, akkor ne úgy ronts neki a másiknak, mint egy tank, amit sérelmezel, arra tárgyilagosan világíts rá, és ne sértődésből add elő.
Röviden ennyi, remélem a következő levél jobban megy majd :)
DeadBodiesEverywhere 2007.11.12. 15:52:41 :

Jelen pillanatban ezt kulfoldi "szolgaltatast" hasznalom:

- AMD Opteron 1214
- 2 GB DDR2
- 500 GB RAID Storage
- Korlátlan forgalom
- 50 Mbit
- Valaszthato oprendszer (sokfele Linux vagy Winfos)

Egy eves husegnyilatkozat mellett 64€/ho
Nem virtualis, nem picsadraga... (azt mondjuk nem tudom, hogy eleg-e megszolaltatni egy trackert)
Kérdés a torrent oldal üzemeltetőknek: A konkurens torrent gépek ugyanazt a megosztandó tartalmat miért külön-külön torrentként kezelik?

Azt nem lehetne megoldani, hogy a torrent ugyanaz, csak a trackerek különbözőek?

en.wikipedia.org/wiki/BitTorrent_tracker#Multi-tracker_torrents

Szóval az lenne a jó, ha valai egy bizonyos cuccot tölt le, akkor ugyanazon torrenthez csatlakozik, függetlenül attól, hogy melyik torrent tracker gépre regisztrálta magát...


Így ha lefoglalnak egy-egy gépet, akkor sem szakad meg a letöltés...
Károly. Ahogy BástyaElvtárs elmondta. Nem azzal van gond, amit elmondtál, hanem ahogy elmondtad. De Bástya kifejtette, nem ismétlek. És nem bántásból mondjuk, hanem azért, hogy komolyan vegyenek. :)
Bástya, ugyan nem olvastam végig, viszont pl isohunt.com-ról rengeteg olyan torrentet lehet leszedni, ami mondjuk két-három trackeren fent van. Természetesen csont ugyanazok (hash-re is). Így több tracker-forrásból kapod a peer-eket. Erre gondolsz?
Ilyen elven a bitHUmen is csinálhatna 3-4 trackert. Egyet lehetne elérni weben keresztül (bithumen.1.vg), a többire meg egy automatizmus töltené fel a torrenteket. Ha meg bukna a webes felületes, akkor csak egy backup webfelületet kellene felrakni az egyikre. Mer ugye adatbázis mindegyiknek saját (és mégis ugyanaz).

Most jó vagy rossz ez a vonalvezetés? :)
Ha jol emlexem minden torrent oldal uzemeltetoje tiltja, hogy a torrentjei masik oldalra felkeruljenek. Gondolom, meg van a jo oka ennek is.
Bástya elvtárs! Itt valamit te nagyon összekeversz!
1: se Hruska urat, se Mucsi urat nem bántottam, s nem minősítettem. Az való igaz, hogy levelem 1. bekezdésében a híradó főszerk ellen támadó hangnemben léptem fel, mert nagyon elegem van a félretájékoztatásból
2: nem azt akartam, hogy ezt a levelet közöljék le a médiában, hanem helyreigazítást várok a kamugépektől - erre a levelemben Mucsi urat is kérem
3: az, hogy mi is amerika gyarmata vagyunk, sajnos tény. Ha elismered, ha nem, akkor is. Az amerikanizálódási folyamat a mai napig is tart..
4: nem én vagyok az ellenfeled, hanem jó esetben az asva és a proart - szándékosan írtam kisbetűvel most és a levelemben is. Ha ezt nem vágod, akkor nem teljesen értem, hogy minek is vagy itt... Bár jogod van hozzá.
5: szerintem vegyél vissza, s olvasd át mégegyszer a levelet figyelmesen! Felháborodásom jogos - ezt Darkraven kolléga sem vonta kétségbe -, s azt, hogy ezt milyen stílusban és hangnemben teszem, ahhoz neked az égegyadta világon semmi közöd!
6: legközelebb 100%, hogy az ilyen levelet inkább megtartom magamnak, s jópár bh-s barátom figyelmébe fogom csak ajánlani. Ők érdekesmód elsőre megértették, hogy mi volt eme levél szándéka, ami neked úgy látszik, hogy nem sikerült
7: ne oktass ki a fogalmazásomat illetően! Abszolut nem vagyok a te ajánlásaidra rászorulva, ahogy valószínűleg te sem vagy az enyémre...
8: az asva miért is közhasznú??? Nem a köz javát - azaz a miénket - szolgálják, hanem egy szűk, nagyon gazdag, s külföldi befektetőjét...

Remélem mostmár megértetted a levelem valós szándékát, s mostmár fölös energiáid inkább az asva és a proart ellen fordítod, s nem felém! Mert a valódi ellenség - mégegyszer - nem én vagyok! Köszönöm!
DarkRaven! Nem vagyok naív. Pontosan tudtam azt, hogy ez a levél semmilyen körülmények közt nem fog megjelenni a sajtóban. Ez nem megfogalmazás kérdése! Ha szépen udvariasan, s picit sem támadóan fogalmaztam volna, akkor sem lett volna semmilyen eredménye! A valós cél az volt, h a híradó online főszerk-je értse meg a problémát, s juttassa el ezt az illetkéseknek - a híradó főszerk-hez -, amit meg is tett! :) Így örülünk! :)
MZH, max azért, mert úgy nehéz mérni egy adott júzer teljesítményét. De szerintem ezt is meg lehetne oldani valahogy.

Más okot nem nagyon látok.
DarkRaven 2007.11.13. 15:46:45

igen, pontosan erre. Másképpen fogalmazva, hogy a hazai oldalaknak is azt az elvet kellene folytatniuk, mint a külföldieknek.

mzh szerint a hazai oldalaknak jo oka van arra, hogy megtiltsák, hogy egy torrent felkerüljön a konkurencia oldalára....ehhez sajnos nem tudok mit szólni.
hát ha nem vagy az én ajánlásaimra rászorulva, akkor nem értem, hogy miért ilyen stílusban szólítasz meg egy másik embert. azt pedig végkép nem értem, hogy miért támadsz nekem?
a leveled valós szándékát pedig úgy értem, ahogy az íródott. olyan agresszív kismalacszerá, de ha ezt most is zokon veszed, akkor hiába gépelek...
Multi trackernél elég nehéz lenne figyelni a felhasználó visszasoztási arányát, és most sajnos általánosítanom kell, a Magyarok a legjobb esetben 512kbps es feltöltéssel nem szeretnek seedelni, még úgy sem hogy rájuk van szólva ha rossz az arány, nem hogy arány figyelés nélkül. Az isohuntot meg egyébb nyílt trackereket a külföldi sáv tartja életben nem a Magyar. So.. ha Magyarországon is 10 Mbit lenne a felhasználók feltöltése valószínűleg ez itthon is működhetne, de amíg az 1 Mbitet sem éri el elég nehéz lenne életben tartani egy nyílt trackert. Voltak már próbálkozások, mondanom sem kell hogy megszüntek. Senki sem szeret 10K val tölteni 6-7 GB os cuccokat hónapokig.
Bástya elvtárs! A támadást te kezded, már ne is haragúdj. Olvasd vissza magad pls. DarkRaven kolléga megpróbálta kedvesen, s normál hangnemben megfogalmazni az észrevételeit a levelemmel kapcsolatban, amire te pedig abszolut nem törekedtél. Sokkal inkább kioktatósdit játszottál, amire pedig nincs szükségem!
Részemről a téma lezárva!
Stage 2007.11.13. 17:00:22

ja, most már értem.
Torrent Károly, leveledben alapvető tárgyi tévedések vannak, hogy csak egy példát mondjak: összemosod a borland delphit és az asva/proart jogvédő szervezeteket (elöbbi egy alkalmazás, utóbbiak pedig film/zene jogvédelemmel foglalkoznak)
Zolij! Ezzel a levelemben csak arra akartam célozni (Borland Delphi), hogy miért is van warez... Kérlek, legalább te olvasd azt, ami oda vagyon írva! :)
A Borland Delphi 2007 tudtommal ár: 210 500,- Ft +ÁFA (Professional változat) És ezért a pénzért egy nagyon jól használható terméket kapsz, szintén nagyon jó dokumentációval stb. És ezt a pénzt egy szoftverfejlesztő 3 nap alatt kitermeli. Ha veszel egy pillantást a Lazureusra, akkor láthatod, hogy jócskán lenne vele még munka... És az se nagyon panaszkodhat, aki nem tud ennyi pénzt kifizetni, mert egyrészt ott van a Lazureus, de ha jobban megnézed a Visual Studiót, van annak ingyenes változata is.

Egyébként a warezolás elsődleges célja nem az szoftverek végfelhasználói ára miatti tiltakozás. Hanem a szoftvergyártók azon hozzáállása, hogy megpróbálnak különféle védelmi megoldásokat beleépíteni a szoftverekbe.
"...kaptunk ígéretet, hogy válaszolni fognak kérdéseinkre." Esetemből(részletek: e-vita.blog.hu/2007/10/29/tomor_gyonyor) adódóan (sajnos) alapos ismeretre tettem szert a Be(büntetőeljárásról szóló törvény) házkutatási, lefoglalási paragrafusairól (bő 1 éve a lakótársam miatt rámolták ki a lakásomat /szám.gépem, adathordozóim/, ami jogszerű/?/ kifosztásomhoz vezetett, és azóta küzdök a cuccaimért. Ez alapján mindeképp azt is kéne firtatni, hogy a lefoglalási jegyzőkönyvek, leltárok vajh mennyire felelnek meg az előírásoknak?
Esetem alapján állítom: rendkivül slendrián módon megy a bűn- és ügykezelés, különösen szám.tech. bűnjelek esetén. A legfontosabbak: a "gépek" esetében a jegyzőkönyv tartalmazza-e azok konfigurációját(programmal HW és SW tartalomjegyzék készíthető), kb. értékét, a belső ill. a külső adathordozók kaptak-e egyedi azonosítót? Vagy pl. csak "x darab számítógépház", "x db CD/DVD" módon vannak összemosva, ömlesztve a bűnjelek? Adathordozók esetén a lefoglaláskor készült-e az adattartalmakról tartalomjegyzék? Hiszen különben mivel bizonyítja a jogszenvedő ill. a hatóság, hogy mi volt az adathordozón? Ha (khm. "véletlenül") leradíroznak jogtiszta hordozókat, mi alapján kérhet a sértett kártérítést? Ha hozzányúlnak a tartalomhoz, akkor mi a garancia az ellen, hogy nem csak törölhetik, hanem rárakhatnak akármit? Jó lenne, ha ezeket a kérdéseket igencsak feszegetnék azok, akik mégsem magányos farkasként tudják ezt megtenni, mint én.
Különös tekintettel az ártatlan jogszenvedőkre.
A torrent oldalakat sose tudnák megállítani, amíg az ezeket kitaláló Bram Cohen féle zsenik a köz mellé állnának. De sajnos ő is kénytelen volt becsicskulni, hogy magától, vagy nem, azt nem tudom, de szerintem/remélem, hogy utóbbi.
A legnagyobb baj az, hogy sokan a profi programozók közül elkábulnak a pénz végett, ahelyett, hogy inkább segítsenek.
Tudom, hogy közhely, vagy ilyesmi, csak jó lenne, ha forradalmasítanák a p2p módszerét. Nekem speciel vannak még elmés ötleteim, de azt itt nem fogom megírni, gyanúm van, hogy besúgó is van a hozzászólók között.....