Tízből 8-szor a Google keresőjét használják az európaiak

Összesen 24,5 milliárd keresést hajtottak végre az európai netezők márciusban. Ez derül ki a comScore friss felméréséből. A Google piaci részesedése Európában közel 80 százalékos (19 milliárd európai keresés egy hónap alatt), ami egyben azt is jelenti, hogy az amerikai piac mellett nálunk is mindent visz az amerikai cég.

Igaz, a comScore elemzője azt is megjegyzi, hogy azokban a kelet-európai országokban, ahol nem beszélnek túl sokan angolul, van esélye a helyi webkeresőknek is. Mégha ez az esély igazából a torta nagyon pici szeletére vonatkozik is.

Az orosz Yandex.ru például kifejezetten sikeresnek mondható, ám piaci részesedésük a Google árnyékában nekik is mindössze 2,2 százalék. Gondoljuk meg, hogy a Yahoo-nak vagy a Microsoftnak ennél is kisebb a részesedése a keresőpiacon.

Amúgy az európai netezők márciusban átlagosan 111-szer használtak webkeresőt. Ami azt mutatja, hogy igen általános és megszokott dolog, hogy információgyűjtésre használjuk a webet.

A Google statisztikái szerint márciusban a magyarok elsősorban a húsvéttal kapcsolatos infókat, locsolóverseket keresgéltek. (Ugye a statban nincsenek benne a felnőtt tartalmak és a márkanevek...)
Címkék: google keresők stat
2008.05.09. 12:04. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azt meg lehet tudni valójában! mikre keresnek?
és a népek arra keresnek rá legtöbbet h iwiw.
hat nem hiszem h ne tudna minden magyar h hol eri el az iwiwet vagy az indexet. nem hiszem h nagyon sokan keresnek erre gugliban. sokkal inkabb alapinfok, alapkifejezesek a gyakoriak szerintem. felnottartalmakbol is.
www.etarget.hu/customer/info/stats.php?&t100=1&SID=b6b5a25bb82773b4722454d28abf6c90

hát hogy ez mennyire hihető, de itt keresnek domainre. gondolom a powerebb fajta
valamilyen különös oknál fogva az iwiw felhasználók jelentős része beírja a keresőbe, h iwiw, és rákattintanak az első találatra.

amúgy nem ez az érdekes szerintem. hanem az, h az összes médiafelületből mi mennyit szakít ki. és ez már egy összetettebb sztori, nem való ide.
Hát oszinte leszek, én is csak a Google-t használom. :D

Yahoo! szimpatikus, csak azon nem minden esetben találom meg amit akarok.

Ha egy konkrét lapra keresek, azért meg megtalálja, de gyakran az évekkel ezelotti állapota van eltárolva, és rovid megjegyzésnek is abból van kiírva... :S
kutacs_: nemcsak az iWiW felhasználóira jellemző ez, hanem általánosságban.
User beállítja kezdőlapnak a Google-t, aztán ha bármit akar, azt hasnálja. Ha tudja a domaint, akkor is oda írja.

Egy megjegyzés: a zeitgeist nem azt mutatja be, hogy hányszor kerestek a témában, hanem azt, hogy mi nőtt a legjobban. Azaz jelen esetben csak annyi történt, hogy húsvét környékén az ezzel kapcsolatos szavakat sokkal többször keresték, mint az előző hónapban. Miközben lehet, valójában csak a középmezőnyben futnak ezek a keresések.
A Konrád által említett használati mód valóban nagyon jellemző. A külföldi hasonló listákon is előkelő helyen vannak különböző webes szolgáltatások nevei, amelyek maguk is egyszerűen webcímek.
Longhand,
igazad van. az iwiw esetén különösen igaz ez a típusú böngészőhasználat. elég egyszerű begépelni azt, h "iwiw", aztán utána a népek már nem akarják megkeresni a "pontot". a 101 gombos billentyűzet amúgy is "bonyi".

Konrad,
no ezt nem tudtam. akkor ez néhány dolgot megmagyaráz. elég érdekes lett volna, ha márciusban a magyarul beszélő népek negyedik legtöbbször azt írták volna be a keresőbe: "nyuszi".