Kultblog buli a Trafóban

Szeptember 20-án a Trafóban összecsapnak a művészettel, a zenével, a kultúrával és a divattal foglalkozó blogok, egybegyúrva egy ízléses indie/electro buli-csomagba. A téli buli sikerére építve, az eseményt élőben blogolhatja majd a közönség a www.2manybloggas.com -ra, mely bejegyzések láthatóak lesznek majd a helyszínen is, egy kivetítőn.
 
A megjelenők érkezéskor névcédulákat kapnak, amiken az üres mezőket egyrészt a saját nevükkel, másrészt annak a blognak a nevével kell kitölteniük, ami leginkább közel áll a szívükhöz. Az este során díjban részesül egy véletlenül kisorsolt jelenlévő, valamint az a blog(-tulajdonos) is, amelyiknek a legtöbb viselt névcédulát sikerül összegyűjtenie. Emellett minden blognak lesz egy asztala, hogy lerakhassa promóanyagait. 
 
Annak ellenére, hogy egyes blogok csak magyarul, mások csak angolul, esetleg mindkét nyelven is olvashatók, mindegyiket összehozza a közös rezidencia: Budapest. A 12 résztvevo blog a BPfashion, BpStyle, Ektiv, Gumipop, Hello Republic, the Hub, Juicy (Mashkulture), Kultplay, Kunk, Mindennapi, Ourstyle és a Pep Magazin
 
A szórakozásért a zeneblogok képviselői felelnek, nevezetesen: a házigazda, a bűnös örömöket/smart electro-t szállító Kunk; ketten az Ektiv raver csapatából, Tmx/Popbitch (Kollektiva) és WPAHP; az indie-orség Gumipop + különleges vendégként Tonyo vs Ádi (The Moog).

(Razónak meg innen is / előre is boldog szülinapot. Ja, és akkor már a Netvibesnak is persze.)

Címkék: beharangozó
2008.09.15. 22:06. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.