Csütörtökön még azt írtam, hogy szerintem a helyzet elkeserítő. És az is biztos, hogy ez még messze nem a legrosszabb. Nézzük akkor, hogy mi is történt eddig.
Az irányadó technológiai index (Nasdaq) két hét alatt elveszített értéke negyedét. Kik hozták össze ezt a buktát? A Microsoft, a Google, az Amazon, a Yahoo!, az eBay, a Dell, az Intel, a Cisco, a Hewlett Packard és az Oracle. Ezek a cégek mind kétszámjegyű esésben voltak múlt héten.
A másik irányadó számunk a Morgan Stanley high-tech indexe, mely október elseje óta 25 százalékot esett. Míg júliusban a tech cégek harmadik negyedévre várható profitnövekedését átlag 12 százalékra saccolták, addig most már csak 7 százalékot prognosztizálnak.
És akkor most ennél rosszabb nem is lehet? Vannak elemzők, akik szerint ebben a helyzetben közel lehetetlen bármit is prognosztizálni a következő negyedévre. Hiszen a már most érezhető hatásokon túl még számolni kell a pánik faktorral. Mert - és erre is van esély - ha a következő napokban a vezető technológiai cégek máris rosszabb eredményeket jelentenek, mint a becsült, akkor ugyan mi jót várhatnánk az azt követő negyedévben?
A hardvercégek is szívni fognak, ha egyrészt a karácsonyi vásárlási láz nem a várakozások szerint alakul számukra, és a számítógép- és notebook-vásárlási kedv is érezhetően lanyhul a következő hónapokban. A tengerentúlon már most azért aggódnak, hogy az amerikaiak a leértékelések ellenére nem vásárolnak "eleget". Elképzelhető, hogy a harvertermékek nem fognak a várakozások szerint fogyni, pedig a gyártók valószínűleg próbálják majd a lehető legkedvezőbb áron beletuszkolni a karácsonyi kosarakba a kütyüket.
More than 40 percent of firms already reduced technology budgets, according to Cambridge, Massachusetts-based Forrester. The credit crunch prompted many clients to delay contract decisions, hampering the typically high volume of orders in the last quarter, Forrester analyst Pascal Matzke said. (Bloomberg)
A webes cégeket, így a Google-t is elsősorban az online marketingköltések visszaesése vetheti vissza. A keresőmarketing sem biztos, hogy érintetlen marad. Ha kevesebbet akarnak majd költeni online, akkor kevesebbet is fognak. Nem lesz annyira érdekes, hogy mi a "költséghatékonyabb".
A legrosszabb ma nem is az, hogy pesszimistábbak a várakozások, és lehet, hogy egy-két cég még ezt a leengedett lécet sem tudja hozni. Hanem az, hogy egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a pénzügyi válság meddig húzódhat el, és a tőzsdei hullámvasutazást meddig bírják idegekkel a technológiai vállalatok legfelső emeletein.
A következő napokban mindjárt lehet is tesztelni: ugye hétfőn nyit a Nasdaq, aztán Apple keynote kedden. A Google pedig csütörtökön mondja be a lottószámait a harmadik negyedévre. (Aztán jön az Apple Q3 október 21-én, és a Microsoft 23-án.)
Ráadásul még azt sem tudni, ki lesz az USA következő elnöke, akinek majd ezzel az egésszel gyorsan valami nagyon határozottat kellene kezdenie.
Szóval akkor elsöri a netet? Nyilvánvalóan és határozottan N.E.M. a válasz. Ugyanaz a megérzésünk, mint múlt hét közepén. Leépítések, kiadáscsökkentés, fontolva haladás, kevesebb kísérletező kedv fogja jellemezni a következő (hát... legyünk naívak) legalább fél évet a tech piacot.
(És valaki szóljon már a TechCrunchnak, hogy ne a nyaraló kaliforniai fiatalokon verje el a port. So lame.)


Olvasó szez