A New York-i repülőbaleset és a közösségi web

Mindössze öt perccel azt követően, hogy Manhattan mellett, a Hudson folyón hajott végre kényszerleszállást egy amerikai belföldi járat repülője, a Twitteren már megjelentek az első híradások.

Az első fotó sem a hírügynökségektől érkezett. Egy férfi éppen a Hudson folyón utazott egy kompon, mikor meglátta az ablakon keresztül a folyó vizén úszó repülőt, és a komp ablakán keresztül mobiljával készített egy képet, amit aztán azonnal feltöltött a Twitpicre.

A nagyobb amerikai hírcsatornák is ezt a felvételt vették át először (a TwitPic szerverei össze is omlottak a terhelés alatt), majd pedig a Flickr képmegosztón és a CNN iReporton megjelent képeket.

A szerencsétlenséget követő negyed órában már a YouTube-on is követhetőek voltak az események.

Címkék: média
2009.01.16. 00:33. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Reutersen nagyon durva képek vannak. Lehet látni, hogy mindenki a két szárnyon áll, de akkor még nem volt a közelben hajó.
Már csak az hiányzott volna a bejegyzés végére, hogy "ez egy gyönyörű világ" :)
most az gondoljuk, hogy a közösségi web, meg úgy átlalában a közösség át fogja venni a hírműsorok szerepét?

perpillanat nem ez az egyetlen lehetséges kifutása a dolognak, nem mernék erre fogadni ...
az addig oké, h közvetlenül kapják/juk a képeket, videókat, híreket, de kb. egy fillért se látnak ebből a készítők.
Igen, nekem is ez fordult meg a fejemben. Amikor a Concord lezuhant pár éve. Egy magyar srác lőtt egy fotót a zuhanásról, amit megvett tőle a CNN vagy a BBC, már nem is tudom, ami ezután bejárta a világsajtót. Ez a szegény szerencsétlen, bocsánat ez a kedves közösségi média iránt elkötelezett emberke egy fityinget nem látott a saját "termékéből".
Most itt szerintem nem azon van a hangsúly, hogy lát-e valaki ebből pénzt vagy nem. Ami fontosabb, hogy maga a jelenség láthatóan működik: szemtanúk osztják meg az információkat első kézből. Ez bizony kicsit aláás a hagyományos médiumoknak és a közösségi hírszerkesztés és információáramlás előretörését vetíti előre.

Viszont az oké, hogy ez működik a világ digitálisan felzárkózottabb emberei között. De ez csak egy réteg. És hiba ez alapján azt kiáltani, hogy tessék, meghal az online média, éljen a Twitter meg a közösségi hálók, és majd azokon informálódunk. Hát nem. Itthon például mindezekből mi valósult meg, és mi fog a közeljövőben. Véleményem szerint még rengeteg időnek el kell telnie ahhoz, hogy ez a dolog teljesen mainstream és természetes legyen. Szóval óvatosan a víziókkal.
@Sofokles:

"És hiba ez alapján azt kiáltani, hogy tessék, meghal az online média..."

Márminthogy az offline média hal meg...
nagyon nagy tragédia lett volna ha csak egy óra után tudjátok meg
Mondjuk az emben éloben kis hatótávolságon is hatékonyabbak, mint a TV.

Most volt késelés falunkban nemrég. Az eset délután kettokor tortént, de mikor este 7-kor kezdottek a hírek, úgy nadjából egész Csilizköz tudta.

Neten hasonló a helyzet, csak nem kis hanem elég nagy hatótávolságon. :D