Kezdődik a netbookok és a szájtok harca

Egykor még mosolyogtunk a száz dolláros laptopokon. Közben kiderült, hogy a nyugati világnak van a legnagyobb szüksége az olcsó kisgépekre.

Régi-új probléma köszönt a szájjtervezőkre és dizájnerekre azzal, hogy egyre jobban fogynak a netbookok. Egyetlen év leforgása alatt közel 7 százalékos részesedést értek el a hordozható pécék piacán.

Míg az elmúlt években az volt a szájttervezési mantra, hogy mivel egyre olcsóbbak és egyre népszerűbbek a WXGA (értsd: 1280x768) kijelzők, érdemes legalább 1024-re emelni a szájtok szélességét. Szóval úgy tűnt, van itt egyfajta evolúció, egészen az elmúlt év második feléig.

Mint már mondtam, berobbant a nagyok közé a netbook, és ezzel nyílt egy új, majdnem 10 százalékos piac a 8-10 colos, WSVGA (1024x600) kijelzőknek. Ha a tendenciát nézzük, jövőre már meghatározó lesz a netbookok piaci részesedése. Elsősorban ugye ezen gépek olcsósága és a gazdasági válság mélyülése fogja felrepíteni az egekbe az Asus Eee PC700-at, az MSI Windet, az Acer Aspire One-t vagy a Lenovo Idepad S10-et. 

Volt már egy szájttervezési mayhem, ami másfél évvel ezelőtt következett be azzal, hogy az Apple bemutatta az iPhone-t. Szájtok tömegei kezdtek el iPhone-kompatibilis verziókat készíteni, újragondolni saját szolgáltatásuk interfészét az iPhone képességeihez mérten.

Szerintem valami hasonlóra számíthatunk most is. Hiszen a WSVGA korszakban megálljt kell parancsolni az egyre szélesebb és szellősebb szájtok tervezésének. Vegyünk egy példát. Ráadásul nem is a legdurvábbat.

Tesztkörnyezet: WSVGA kijelző, három különböző böngésző, mindegyikben egy bookmark toolbarnyi extra sor. Nézzük, hogy az Index nyitóoldalán mekkora a hasznos terület egy netbookon.

Firefox 3.0.5. A böngésző hasznos felülete a teljes kijelzőmérethez viszonyítva körülbelül 70 százalék. Az Index nyitóoldalának hasznos felülete pedig a teljes kijelzőméretnek nem sokkal több, mint 18 százaléka:


IE7
Pontosan ugyanez a helyzet, mint a Firefox esetében. Az Index hasznos felülete a teljes kijelző kb. 18 százaléka. A böngésző hasznos felülete pedig a kijelzőméret kb. 70 százaléka:


Chrome 2.0
A böngésző hasznos felülete a teljes kijelzőmérethez viszonyítva körülbelül 79 százalék. Az Index nyitóoldalának hasznos felülete pedig a teljes kijelzőméretnek kábé 25 százaléka:

Ebből pedig az következik, hogy netbookon leginkább Chrome-ot érdemes használni böngészésre. A Chrome egyik nagy helyspórolása a többiekkel szemben, hogy nincs állandó status bar, vagyis a böngészőablak alsó területén nem veszít hasznos helyet. Valamint, hogy a tabkezelést okosabban oldották meg, mint a két konkurens.

Ugyanakkor a különbségek nem jelentősek. És sokkal rosszabb a helyzet, ha mondjuk képgalériákat vagy videókat akarunk nézegetni a weben. A képmegosztó szolgáltatások, miként a videómegosztó szájtok sem készültek fel a netbook eljövetelére, ezért ezeken a szájtokon a netező kénytelen folyamatosan le-fel görgetni az oldalt.

Még egy problémára szeretnék rávilágítani, amit a netbookok hoztak elő látványosan. Nagyon sok szájt a fent bemutatott hasznos böngészőfelületnél nagyobb (értsd: 200 pixelnél magasabb) popup ablakokat tervez. És ez azt eredményezi, hogy egy netbook-felhasználó az esetek jelentős részében képtelen teljes valójában megjeleníteni a felugró ablakokat. Az egyetlen megoldás, ha teljes képernyős nézetre vált, és reménykedik abban, hogy így végre elővillan a cancel/close/save/accept stb link.

Csak néhány problémát vetettem föl. A többit most nem taglalom, így is épp elég hosszúra sikeredett a post. A konklúzióm csak annyi, hogy a böngészőre optimalizálás, a mobilfelületre optimalizálás és az iPhone-interfészre optimalizálás után újabb nagy feladat vár a szájttervezőkre és dizájnerekre.

Jó szórakozást és mérgelődést hozzá.

Címkék: teszt dizájn usability netbook
2009.01.19. 14:02. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerintem már az is sokat segítene ha egyre többen elhagynák a leaderboardokat, vagy ha a felbontás befolyásolná, hogy hol jelenjenek meg a vertikálisan nagy helyet foglaló elemek.
@Zerking: vagy ha pl. a bongeszok fejlesztoi ujragondolnak a toolbarok megjeleniteset.
Számomra meglepő, hogy nem is a szélesség, hanem a magasság a szűk. Használok mostanában egy Asus Eee 700-ast (800x640 - ha nem tévedek, mindig belezavarodok ezekbe), és még azon is. A site-ok 80%-a jó, a többinél segít egy kis zoom out (Firefox). F11 valamelyest enyhíti.

Az iPhone 320x480-ja meg lassan ipari szabvánnyá érik (pontosabban a Palm-é, ők kezdték tolni ezt a méretet a HiRes+ felbontással: 160x160 -> 320x320 -> 320x480), a Palm Pre is 320x480.
A Firefox védelmében: 3 kattintással és egy kiegészítővel a hasznos felület kb. 95%-ra növelhető (tabok nélkül). A státusbar-t ki lehet kapcsolni, felül pedig elég egyetlen sor, oda minden elfér. Tabok, könyvjelzők ízlés szerint mehetnek az oldalsávba.
@hírbehozó: ez az, amiért a legutóbbi MS Office UI-tól behányok, jó magyban kint van minden funkció.
amíg a designerek-fejlesztők nem lépnek user oldalon is lehet cselekedni ld. ff-ban sokat lehet nyerni a personal menu kiegészítővel. vagy böngészéskor teljes képernyős üzemmódra váltással...
@ern0: Duplakatt a menü füleire, minimalizál. Utána pedig billentyűkombináció. Gyorsabb és hatékonyabb, mint az egeret használni.
Én úgy gondolom, hogy itt nagymértékben kell a felhasználónak kompromisszumokat kötniük. Szerintem a Firefox jó választás státusz sor, fülek és könyvjelző eszközsáv nélkül. Státusz sor nem kell annyira, esetleg ki lehet váltani Chrome-hoz hasonló megoldással, könyvjelzők jöhetnek a menüből, a fülek helyett meg ott a Windows tálcája (vissza a gyökerekhez).

A kiszolgálóknál ami biztos, hogy az 1024-es szélesség még jó sokáig maximum méret lesz, ennél szélesebb designt készíteni szerintem öngyilkosság. Én már a vízszintes görgetősáv látványától is viszolygok, nem beszélve arról, hogy az is helyet foglal.
FF-ban az element hider is csodákra képes.
Ha firefox-ban több hasznos felületet akarsz, akkor használd a Tiny menu extensiont, és pakolj fel minden vezérlő elemet az egygombos menü mellé. Ezen kívül állítsd a tálcát automatikus eltűnésre. A könyvjelző eszköztárat pedig alapból kikapcsolom, mert nem használom semmire. Máris a hasznos felület a kijelző kb 94%-a.
Így már jobb?
Eee Pc 1000H-val nekem tökéletes.
Azt csodálom, hogy az Opera kimaradt az összehasonlításból. Sikeresen felsoroltatok 1000 plugint FF-hez, amiket Opera default szállít. Miért maradt ki az Opera a tesztelésből?

Így picit hiteltelen az ajánlás, mintha "sponsored by Google" cikk lenne.
Mert Operát nagyon kevesen használnak.

marketshare.hitslink.com/browser-market-share.aspx?qprid=0

Igaz krómot is, de azt meg a kontraszt miatt rakták be. Sztem.
Na, itt az alkalom, hogy az Opera részesedése picit megugorjon. De, így nem fog, ha nem is beszélnek róla.

De mondom, leginkább a konklúzióval van gondom.
Oké, csináljunk mostantól akkor széles, lapos oldalakat, hogy azok, akik nem tudják a böngészőjük extráit elrejteni/becsukni ne kényszerüljenek a görgetősáv használatára...

Vagy esetleg lehet, hogy inkább a legfelső sorban kellene egy kis GYIK, amely leírja a hétköznapi felhasználónak, miként lehet leszedni a böngészők fölös, ámde szép nagy és színes extra-bizgeréit?
van arrol valami kimutatas hogy az egsegelem user mennyit olvas pl cikkeket/blogbejegyzeseket/commenteket?

Szerintem maga a browseolas az kisebb resze a weben toltott idonek (persze relative ekkor tobb akcio van).

Ha belefutok sok olvasasba akkor Ctrl++ meg F11. (Aspire One-on). Hosszu tavon a netbook kepernyojet eleg nehez olvasni de browseolashoz jo, harom sor nem farasztja el a szemet minden mas meg ugyis point&click.
@d(-_-)b: Opera pedig elég ideális kisképernyőkre a Fit to width funckió miatt. Bakker emiatt lett piacvezető mobil meg TV fronton! A kisképernyős netbook meg elég hasonló ehhez.

Az Opera alapfilozófiája egyébként éppen az, hogy "One web", ugyanaz a web minden eszközre. Legyen az PC, TV, mobil, konzol, stb. Ebből alakult ki az Opera Mini, az Opera Mobile, az Opera Wii (Internet Channel), és még egy rakás verzió például repülőgépek beépített konzolaihoz.

Szóval kár, hogy kimaradt.
Hozzáteszem még, hogy az említett Fit to width semmilyen más böngészőben nem található meg.
@Karbonade: jó, nem én írtam a cikket :)

plusz 19-es monitorom van, szal nekemasztá mindeggggy
1. Én egyszerűen nem értem, hogy 2000 után mért nem lehet különböző felbontásokhoz különböző layoutokat csinálni. Az tuti, hogy a szerver tudja, hogy a böngésző milyen felbontású gépen fut.
Tényleg, na, nem értem, nem értem, nem értem. A 24-es széles monitoron az egyébként minden szájton egyébként dobozokba pakolt tartalom dobozaiból több oszlop lenne, így a teljes tartalom "szélesebb, de laposabb" lenne.

Értem, hogy a Wikipédia az más, meg egyszerűbb felépítés, de ott ez az egész sallangmentesen működik 640px és 1600 px szélességben is. Persze, az más. Az működik. (Na jó, most lett mobilra optimalizált is)

2. Én egy Eee 900-assal nyomom az ipart, soha nem volt szélesség-problémám (asszem, 1280px széles). Mondhatjuk úgy is, hogy a mai (magyar) webszájtok olyan kezdetlegesek, hogy azt a netbookok sem tudják alulmúlni.

3. Másrészről valszeg a netbookok felbontása sem lesz már kisebb (a billentyűzet miatt a kijelző mérete nem lesz kisebb), az okostelcsik felbontása meg már 640px, és nőni fog (nem a méret), R-Go ennél rosszabb már nem lesz, csak jobb.

4. Én notebookon és Ín is az Ff+ az Autohide-ot használom, teljes felbontással. Érdekes, a nagy gépre is feltettem, de onnan "lekopott", a magas monitorokon nem hiányzik. Minden kényelmesen látszik az ín is.

@ShagBeckur:
Az a helyzet, hogy az Operának vége van. Kb. tíz év alatt nem sikerült egy működőképes böngészőt összehegeszteniük, a Chrome a bétában átugrotta részesedésüket. Én a magam részéről kétszer próbáltam rá átállni, de egyszerűen Firefox után nem lehet megszokni az éppen aktuális Add-onok hiányát (nem, próbáltam ezerszer, az Opera nem tud semmit alapból). Kár érte :(
Túl van ez reagálva. Az F11 használatát kell gyakorolni! :-D
@Karbonade:
Firefox alatt ugyan nincsen, de Default Full Zoom Level a neve, és elég kool.
@Sancho.hu:
F11 elég kényelmetlen az alap Firefoxon, címsor, fülek nem jönnek elő kényelmesen. AutoHide sokat dob az élményen, egyszer nyomod be az F11-et, oszt úgy marad, amíg világ a világ.
@KGyST: Most ez komoly? Vége az Operának? Nem működőképes a böngésző? Eddig nem vettem észre.

Mi az ami hiányzik neked belőle? Csak mert Opera után lehetetlen megszokni a Firefox puritánságát.

Mit nem tud alapból? Mouse Gesture, Content Block, van DragonFly, van oldalankénti plugin engedélyezés, van oldalakon hang tiltás, anim gif tiltás. Alap telepítésről beszélünk.

Most megszámoltam, 96 tab van nyitva 2 Opera ablakban. Firefox elbírja ezt?


De itt van kicsit bővebben:
shag-beckur.faszkorbacs.hu/blog/?p=93
@ShagBeckur:
Üdv, amiért én nem tudom használni, az elsősorban a Clippings nevű addon, amellyel jobbklikkből előre megírt szövegeket tudok beszúrni. Wikipédiázásnál megbolondulok nélküle. De ha erre találsz valamit (kíváncsi vagyok, nem hinném), még van pár ketyere, ami kellene. (Pl. az Adblockhoz képest opera jobbklikkes tartalom-eltüntetése a kanyarban nincs)

A vége úgyis az, hogy a Firefox a hülye addonjaival átalakult egy kis oprendszerré, amire az addonok a proggik. Annyira elterjedtek, hogy aki rájuk szokik, nem tudja ezt a kényelmet otthagyni. Én alig várom, hogy a Firefoxot otthagyjam, de úgy tűnik, hogy a váltás a Chrome irányában fog megtörténni, ott már megigérték, hogy lesznek addonok. Na ja, ott figyelnek a felhasználói igényekre. De arra is csak abban az egy esetben fogok átállni, ha teljesen kompatibilis lesz a proggi a Ff addonjaival, Adblock, Clippings, Ubiquity meg a többiek pöccre felmennek.
@KGyST: "Clippings nevű addon, amellyel jobbklikkből előre megírt szövegeket tudok beszúrni."

Nem ismerem a plugint, de nekem ctrl+c ctrl+v bevállt. Persze gondolom ennél többet tud, hiszen ez túl triviális megoldás lenne.

"Pl. az Adblockhoz képest opera jobbklikkes tartalom-eltüntetése a kanyarban nincs"

Vedd hozzá az oldalankénti kapcsolható Java, Javascript, flash, hang, animgif tiltást is.

"A vége úgyis az, hogy a Firefox a hülye addonjaival átalakult egy kis oprendszerré, amire az addonok a proggik."

Én erről azt hallottam, hogy nem kis mértékben megugrik tőle a memória fogyasztás, meg a CPU használat.

De amúgy jogos, amit meg szok az ember, arról nehezen áll át. Ezért használok én Operát, mert megszoktam, hogy kézre áll és elkényeztet minden földi jóval alaptelepítésben :)
pfffff........
es az opera? compizzal leszedtem meg a window decorationt is siman, a ubuntu menu meg eltunos.
@KGyST: notes (opera). nem kell hozza jobb klikk sem.
@ShagBeckur: Notes panelen felveszed őket jegyzetként, majd egyből panelről bevitel, vagy pedig jobb klikk > Insert note és voila. Folderekbe is lehet rendezni őket.
@Karbonade: Na, mennyi minden újdonságot rejt még magában az Opera :)

Köszi!
@KGyST: Semmiképp se meggyőzni akartalak, hogy válts Operára :) Ha jó a FF, akkor azt kell használni. Ez inkább olyan kedvcsináló volt, ha már a cikkből kimaradt :)

Mindenesetre örülök, ha adsz neki egy esélyt. És érdemes elmerülni a Help-ben, nagyon sok hasznos információ van benne.
@KGyST: Érdemes. 3 éve Operázok, és IMHO jobb bárminél. Egyébként pont nálunk az Opera kb. 2x akkora piaci részesedéssel bír, mint a Chrome...
Wikipedia 1920x1080-on? (plane felette) Ol-vas-ha-tat-lan.
Az meg, hogy nincs 10 layoutja minden szajtnak, hat valahogy megertem. Mint webfejleszto. De dizajner, meg szerkeszto helyeben se lennek.
Szerintem a megoldás a nem fix szélességu lapok tervezése.

A Google sablonom, amit a blogomon használok pl.: bármelyik ablakmérettel kompatibilis (ésszeru határokon belul), és ki is tolti az ablakot.

Így nincs gond a felbontásra való optimalizálással.
Aki netbookot vasarol, ugy indit, hogy maris kompromisszumot kell kotnie. "Nekem az boven eleg", de igazabol nem az, csak azt akarjak hinni egyesek. Szoval ha mar kompromisszum, akkor a weboldalak megtekintese is az lesz. Ez van, meg kell szokni.
@KGyST

Hát nem tudom, nekem különösebb bajom nincsen a FF2 és FF3 alatt sem az F11-gyel. Eee PC 701, majd Eee PC 901 alatt mondom ezt természetesen. :)
@Sancho.hu: multitaskingnel lehetetlen hasznalni az f11-et.
www.google.com/gwt/n?u=http%3A%2F%2Findex.hu
Így látszik igazán mennyire semmi érdemleges nincs egy oldalon :)

Mondjuk nem értem minek használ valaki firefoxot, ha nem használ adblockot, úgy máris jobb lenne az arány. Persze netbookban nincs annyi memória ami elég lenne neki :)
@deejayy: ez is igaz.

Szerintem kicsit túl van lihegve amúgy ez a téma, nagyon sarkosítva vannak a példák.
Egy _átlag_ usert mennyire zavarja/riasztja el, hogy scrolloznia kell? Főleg lefele? Szerintem semennyire, mivel egy átlag user nem tudja hatékonyan használni a touchpadot sem, alapból vesz egy egeret, amivel egyszerűen tud scrollozni.
És az szerintem nagy igazság, hogy a netbook eleve egy kompromisszum. Valószínű az vesz ilyet, aki (főleg) csak netezésre használja, sokat cipeli magával, van másik asztali gépe/laptopja munkára/játékra/akármire. Szerintem.
@Sancho.hu:
Próbáld ki ezt az AutoHide-t, és látni fogod, mennyivel jobb, ég és föld.

@hírbehozó:
Nem tudom, nálad mi a multitasking, és mily oprendszer alatt, de nálam Linux alatt problémamentes, a Firefoxon belül meg a Ctrl-Tab egyszerűen azt kell mondjam, hogy fantasztikus, a 3.1 valamely bétájába is betették, asszem a b1-be, oszt a következőből meg user feedback-re kivették (a gonoszok).

Persze, kinél, mi a multitasking.
@KGyST: multitasking, h tobb programot hasznalsz egyszerre. ebbol csak az egyik a brozer.
@hírbehozó: Én általában az 1. asztalra teszem a böngészőt és a többire elosztom a megfelelő alkalmazásokat, mindegyikre néhányat, majd ALT-Fx gombnyomásra váltok (vagy valaki kockát forgat)! :-D 5 van most felkapcsolva, de a tapasztalat szerint 3-nál kevesebbel már rosszul érzem magam. Hát igen, ez (vagy egy ehhez hasonló mechanizmus) már pár évtizede alapnak számít a legtöbb X-es ablakkezelőben! en.wikipedia.org/wiki/Virtual_desktop
Most néztem utána, és az EEE alapból a CTRL+ALT+jobbra/balra gombbal vált asztalt, továbbá ezekkel együtt a shift nyomva tartásával pedig ablakot is áthelyez közben állítólag. arstechnica.com/reviews/hardware/eee-pc-review.ars/5
@hogykelltörölni:
Ahogy elnézem, ez Linux (legalábbis GNOME) alap, nálam is megy, normál gépen, kösz a tippet :)

Ezért kell Linuxot használni.
Operához lehet egyéni CSS-t használni, amibe belehet állítani, hogy tüntesse el a 468*80 és egyéb népszerű formátumú szemeteket :) Ezen kívűl a div id és class tagokat is lehet tiltani, pl div id=reklam, ad, stb

Másrészről az Operában simán eltüntethető a fájl, szerkesztés stb menü, az url sáv helyettesíthető az F2-val, vagy 40%-ra tehető és akkor már alig fogalal el valamit, de van fullscreen+Fülsáv, vagy fullscreen+url sáv, amivel a Cromot is jól elveri.

Szóval ez a cikk is jó hiányos volt. Nem baj, már megszoktuk
Ja és Mo-on egyébként nem igaz a Marketshare adatok. Indexen is volt még régebben, hogy az Opera használók aránya 3-4%, vagy tán még több.

F11-es gombot nem ismeri senki?
nálam 1400x900, win7, ff3, tálca bal oldalt vízszintesen... tart 1-2 napig megszokni, de semmivel sem rosszabb mint alul ha sokat böngészik az ember.
Egy nagyon jó dolog jutott eszembe. Nagyon sok lehetőséget látok a böngészők nagyítási funkciójában. Ugye most már minden fontos böngésző tudja a full page zoom-ot (chrome 2 is, ugye)

Ehhez ha hozzáveszem
- az iphone-szerű érintőképernyős nagyítást,
- és azt, hogy minden kis kijelzős kütyünél általánoss lesz az érintő képernyő,
könnyen belátható, hogy nem kell annyira izgulni az oldalak átszabása miatt.

Vízionálok :)

A Zoom funció mint szokás el fog terjedni; a Chrome és Android, mint szoftverek, ha ügyesek ezt minden módon támogatni fogják. Olyanra gondolok, hogy böngészőben default zoom érték megadás, stb.

Egyébként inkább csak kütyüspecifikus oldalaknál lesz majd érdemes új dizájnt tervezni (emiatt).

Az Acer Aspire One oldalán feltüntetik, hogy 1024x600-ra van optimalizálva. Zseniális. :)

www.acer.at/aspireone/
Operaminit a netbookokra! Legalábbis valami hasonló böngészőt kéne fejleszteni rájuk, mint az Operamini, vagy a Skyfire. Ha a telefonon dinamikusan lehet velük böngészni, akkor sztem netbookon már kéjmámor :o)
Egy másik probléma, hogy olyik szájt (magyarul a Netvibes) erősen megdolgoztatja a processzort. Nagy gépnél ez nem feltétlenül baj, de netbooknál ez tud fárasztó lenni, főleg, hogy valószínűleg a javascriptes dolgok nagy része tök fölösen fut.
vagy az is lehet, h egyszeruen ki kell varni azt az egy, masfel evet mig a mediahiszti elul errol az idiota , haszontalan termekrol, amit most netbooknak hivnak. vagy esetleg siman nem foglalkozni par% kisebbseggel.
@Dexter68: Opera Minit lehet használni Windows alatt és Ubuntu alatt is (legalábbis eddig ezekre láttam leírást), persze full screenben, nem valami emulátorra gondolok. Lassú nettel és/vagy lassú géppel hasít rendesen. Gyors netnél már a nehezebb irányítás miatt nem éri meg.