Kezdődik a nagy becenév befoglalás a Facebookon

Magyar idő szerint szombaton hajnali 6 órától lehet nicknevet választani a Facebookon. Első körben ez arra lesz jó, hogy a profil url-je nem egy random számot, hanem egy nicknevet fog tartalmazni. Vagyis ha valakit Larry Page-nek hívnak, akkor könnyebb lesz megtalálni. Hisz valószínűleg facebook.com/larrypage lesz a profiljának az új url-je.

Érdemes lesz szombaton tehát korán kelni, mert a nicknevek egyediek lesznek, vagyis ha valaki befoglalja előtted a kedvenc nickedet, akkor kénytelen leszel egy másikat választani. Sőt, nicket csak egyszer lehet választani, úgyhogy ha elütöd vagy később meggondolod magad, akkor is örökre az a nickneved marad a Facebookban, amit elsőre beírtál. (Ebből még nyilván lesz kavarodás meg anyázás.)

Az egyedi nickeket jellemzően azok a szolgáltatások használják, ahol a felhasználók nem annyira valós énjükkel, mint inkább egy kreált, virtuális identitással szeretnek jelen lenni. Ilyen lehet például egy blogszolgáltatás, ahol a blogírók és kommentezők inkább szeretnek álneveket választani valós nevük helyett.

Ugyanakkor létezik olyan szolgáltatás is, mely a valós neveket és a nickneveket is egyszerre kéri el a felhasználótól. Gondoljunk például a Twitterre. Sőt, olyan is van, ahol a valós neveket utólag nicknevekkel lehet párosítani (Google-szolgáltatások, Inda-szolgáltatások, stb).

A Facebook mostani döntésének háttere egyelőre nem ismert. És kicsit fura helyzet is, hogy egyelőre nem tudni, mihez is kell nicknevet választani szombaton hajnalban. Nyilván a felhasználók többsége saját valós nevét fogja megadni, egybe írva, kisbetűkkel. És csak kevesen lesznek, akik máshol használt álnevüket fogják a Facebookban valós identitásukhoz kötni.

Címkék: privacy facebook nicknév
2009.06.09. 23:44. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tök jó... kb akkor érek haza úgyis.
A myspace-en is ugyanez a megoldás van, nem lehet változtatni az url-eden, de nem emlékszem ezzel kapcsolatos anyázásra.
akarom a ferdinand-ot... :D
Majd aztán jól bedől az egész, mert mindenki egyszerre akar belépni! :-)Egyébként stop a kerekesjani!
Könyörgöm. 21. század van. És nem lehet megváltoztatni a nikket? Úgy, hogy eleve később derül ki, mihez is kell majd?

Gagyi, béna, lúzer, szánalmas.
Lehet, hogy csak azért találták ki, hogy teszteljék a fészbúk teherbíró képességét :D
a bigyibogyoval raerek barmikor regelni ;)
és muszáj választani? olyan nincs, hogy nekem nem kell?
valaszd az IRL neved es megoldva
"Nyilván a felhasználók többsége saját valós nevét fogja megadni, egybe írva, kisbetűkkel. És csak kevesen lesznek, akik máshol használt álnevüket fogják a Facebookban valós identitásukhoz kötni."

Nekem eszembe se jutott, hogy ne a JonC-ot regeljem, bár ez adódhat abból is, hogy túl nagy kocka vagyok már ahhoz, hogy saját névvel jelenjek meg a neten :)
miez, roham vizsgajelentkezéskor, összeomló szerverek?! ilyenkor örülök hogy a fészbúk abszolút nem izgat. úgy tűnik még nem eveztem ki a nemzetköziség vizeire, már ami a gagyi közösségi hálózatokat illeti.
bevizeltem az izgalomtól. már most.
amúgy aki izgul, hogy csak egy neve lehet, miért akar többet?

meghát regisztrálja magát 17szer a fészbukra, aztán válogathat a remek niknevek közül ujjé.
stipi-stopi ferdinand és JonC az én nickeim lesznek,és mad jó kiárulom.
reklámérték szempontjából (is) jelentős ez a dolog, szóval szerintem kb az lesz, mint amikor a .eu domain regisztráció indult.
... nagy szutyok ez a bloghu, de nem ez lett volna a mondat vége, csak eltűnt az egyik virtuális feketelyukban :)
Az Indanetben a valós név, a nick és a profil oldalad címe külön-külön adható meg és a valós teljes nevet nem kötelező kitölteni. Sőt még azt is eldöntheti ember, hogy a szolgáltatás a nickjét vagy a valós nevét írja-e ki inkább emailekben, aktivitásokban.
@O'Seamus: pedig anyagot találnál ott is bőven.
nagyo jó hogy minimum 5 karakter lehet :C
óhhh, ma reggelvalamiért felkeltme má 5kor, azóta fel vagyok, és most jutott eszembe. persze az akyyy már foglalt. bassza meg a sok arab zokni:@
Ma reggel pedig beléptem és jelezte a facebook, hogy ma_van_a_nap és így én könnyed mozdulattal regisztráltam a saját nevem (ami előfordulását tekintve kábé mr. Smith).
imho joval tobben lesznek akik nicknevet adnak .. de bizti lesz errol statisztika
a mokas az, hogy eddig tiltva volt h nicknevet adj feszbukon.. most vixont csalafintan rakenyszeritenek
..btw ha vki picit is rakeres barkire egybol megtud eztazt.. szal 8:F
hehh... valóban minimum 5 karakter, úgyhogy JonC kilőve... de igazából miért is jó ez nekünk? :)