Sorsfordító év elé néz a Wikipedia

A közösségi web korszakának egyik, ha nem a legjobb fejleménye a Wikipedia megszületése és sikertörténetté emelkedése. A sikerhez egy kisebb csodára volt szükség, amiben korábban - a 90-es évek végén, 2000-es évek elején - majdhogynem senki nem hitt.

A csoda az volt, hogy lehetséges csupán közösségi alapon összeszervezni egy olyan élő, online enciklopédiát, mely releváns, megfelelően nagy információbázissal rendelkezik, ergo érdemes beszállni a szerkesztgetésébe.

A Wikipedia tehát a legjobb példája annak, hogy az internetezőket igenis össze lehet szervezni tízezerszámra, és lehet velük csinálni valami értelmes és előremutató dolgot. Akik korábban ebben nem hittek, elegendő volt csak annyit mondani nekik, hogy "Wikipedia", és egyből magukba fojtották ötlettelen pesszimizmusukat.

A 2001 óta működő online közösségi enciklopédia azonban az elmúlt egy évben komoly változásokon ment keresztül. A legfrissebb mérések szerint tízszer annyi önkéntes szerkesztő hagyta el a szájt angol nyelvű verzióját az év első három hónapjában, mint az előző év azonos időszakában.

50 ezer szerkesztőről beszélünk, ami nem kevés. És persze az okok egyelőre feltáratlanok. Az optimistább forgatókönyv szerint a lemorzsolódás egyszerűen azért következett be, mert a legjobban megírt nyelvi verzió (vagyis az angol) alapszócikk-készlete viszonylag teljes, és igazából csak az új, aktuális topikokra kell koncentrálni. Azt meg jóval kevesebb önkéntes szerkesztő is el tudja vinni.

Az adatok szerint a legtöbb szerkesztő 2006 környékén, vagyis a Web 2.0 igazán trenddé válásának idején dolgozott a Wikipedián.

A kevésbé optimista magyarázat szerint az angol Wikipedián éppen 2006 környékén alakult ki az az alap szerzőgárda, mely azóta is rendszeresen és jó minőségben szerkeszti a szócikkeket. A szerkesztési szabályokban történt változások pedig éppen őket, vagyis a megbízható szerkesztőket hozta egyre jobb helyzetbe. Vagyis egyre nehezebbé vált az elmúlt években csak úgy, mezitlábasként beleszerkesztgetni egy-egy szócikkbe.

Ezzel párhuzamosan a felső kasztban, vagyis a megbízható szerkesztők között is megindult némi autoritási verseny, melynek eredményeként sok szerkesztő inkább távozott. A Wikipedia alanpítója, Jimmy Wales is problémának látja, ha ez az igazi ok.

A 2007 study by researchers from Dartmouth College found that "anonymous and infrequent contributors to Wikipedia ... are as reliable a source of knowledge as those contributors who register with the site." (forrás: SciAm)

Bármelyik verzió is az igaz, azt látni kell, hogy a Wikipedia csak akkor lesz képes tartósan sikeres maradni, ha a sokmillió alapszócikket rendszeresen és hozzáértően ápolják az önkéntes szerkesztők.

Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a jelenlegi aktív szerkesztőgárda belterjességét sikerül kordában tartania a Wikimedia Foundationnek. Egyelőre nem látszik pontosan, hogy hogyan fogják megoldani ezt az alapvető szociológiai dilemmát.

Azonban ha visszatekintünk a Wikipedia elmúlt nyolc évére, van okunk abban bízni, hogy sikerülni fog úgy megtartani az aktív szerkesztők nagy részét, hogy közben az új, jó szerkesztők is helyet kaphatnak a közösségben.

A Wikipedia túlságosan is fontos. És hiú ábránd lenne azt képzelni, hogy megismétlődhet a mi életünkben a Wikipedia sikertörténete.

Címkék: wikipedia kommuniti filozomatika
2009.11.30. 10:57. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

És mi a helyzet / mi lesz a helyzet a magyar Wikipédiával?
sztem túl bonyolult a szerkesztés, ha azon változtatnának, nyomatnám én is rendszeresen.
én pedig sosem értettem, hogy kik azok akik szerkesztik a wikipédiát és miért?! lehet hogy még közösségibbé kéne tenni a szájtot és csinálni egy all in one típusú dolgot ami arra alapulhatna, hogy aki szerkeszti az adott szócikket és van valamilyen vállalkozása, weblapja amit népszerűsíteni szeretne (akár egy saját blogot indíthatna a wikin) akkor cserébe hirdetési felületet kap vagy vmi. ilyesmi.
@butthead: ezt lehet pozitívum is, hogy csak a kellően motivált szerkesztőket részesítik előnyben, akik rászánják az időt, hogy megtanulják a szerkesztést, és együtt élnek a nehézségekkel

A szerkesztőcsökkenést én sem találom aggasztónak. Mivel minden lényeges dologról van már szócikk, ezért kevesebb a kihívás, és inkább csak a "karbantartók" maradnak, a "fejlesztők" meg keresnek más kihívást.

Hasonlóan, ahogy pl. egy kiforrott szoftvernél is általában ez a helyzet.
Szerintem a magyar Wikipédia még nem lehet ebben az életciklusban, messze van a telítődéstől.

A szabályok nem túl bonyolultak, de megértésükhöz és aztán hasznos tartalom előállításához kell némi erőfeszítés. Ennyi gát kell is.

@Loop: Cserébe? Reklám?? Bocs, asszem nem érted a koncepció lényegét.
2006 óta vagyok admin az angol Wikipédián és ahogy nap, mint nap látom, ez a változás elkerülhetetlen volt. Cikket létrehozni új témákról, vagy beleírni egy-két dolgot csonka szócikkekbe nem nagy kunszt, de a jól megírt cikkeken javítani kész művészet. Ma márpedig erre van nagyobb szükség.

Ezért sokan fognak távozni, de vélhetően (az eddigi trendeknek megfelelően) a cikkeket egyre többen fogják olvasni, így a WP megőrizheti top 10-es pozícióját.

Az nagyobb gond egyébként, hogy az adományok mértéke csökken. Most pont pénzgyűjtési mozgalom folyik és szerintem annyi elvárható lenne a Wikipédiát információtárként használó olvasóktól, hogy néhány Euróval hozzájáruljanak nemhogy a projekt sikeréhez, de a fennmaradásához.
abszolút egyetértek azzal, hogy a magyar wiki még nem tart ebben a periódusban. jelenleg közeledünk a 150 000 szócikk felé, rengeteg a tennivaló, közel sem tartunk ott, ahol az angol. Ott már szinte tényleg mindenről van szócikk a lábtyűtől az atomfizikáig és a legjelentéktelenebb hálivúdi csoda hatodrangú kisfilmjének rendezőjéig. Az újdonságokat lehet megírni, naprakészen tartani a meglévő cikkeket és javítani a hibákat. Ez lényegesen kevesebb szerkesztőt vonzó feladat, mint új szócikket létrehozni, mert szinte mindneki azzal kezdi a wikis pályafutását, hogy szeretne olvasni egy őt érdeklő témáról, de nem talál semmit, ezért fogja magát és megírja. Az angol wikin manapság egyre kevesebb az ilyen terület. Lehet hogy az enwiki fogyatkozik szerkesztőszámban, de összeségében tekintve a wikipédia továbbra is növekszik, hiszen számos projektje van 200+ nyelven.
@HH: hát ezt te is beszoptad, kínos. A hír amúgy "kacsa". (New Yorkban, Mercedeseket.) A háttér története hosszú, most nem kezdenék el mesélni, saját blogra meg nem reklámlinkelek ;-) így legyen annyi, hogy volt egy tanulmány, amiből kiragadott valaki, akit azért fizettek hogy a WP-ről butákat mondjon pár sort, körítette a saját véleményével, mintha az okos emberek véleménye lenne, és lehozta. A sok buta meg nem nézett utána, és átvette, de általában már úgy, mintha a butaságokat az okosok mondták volna, nem a buta újsáíró. Amíg ilyen zuglapok nyomták, addig csak mosolyogtam, de amikor az MTI küldte körbe az egész baromságot anélkül, hogy a hírt ellenőrizték volna, az már hajmeresztő volt.
1. Én a magyar wikipédiával vagyok szorosabb kapcsolatban, és nem tudom napra készen, hogy hogyan alakul a szerkesztések száma (nem túl jól egyébként, hiszen egy folyamatosan növekvő felhasználóbázisú szájttól exponenciális növekedést várnánk, a magyar wp szócikkszáma meg nagyon jó esetben is csak lineárisan nő). de azok a _nagyon_ kedvezőtlen tendenciák, amelyeket az angol mögött véltek felfedezni, abszolúte jelen vannak.
Néhány admin és FV-járőr ("friss változások járőre") "minőségorientált" hozzáállása oda vezetett, hogy a kezdő szerkesztők cikkeit illetve a rövid cikkeket rendszeresen irtják "szubcsonk" a hívószó, (néhány esetben az enyémeket is) így viszont pont azok a szócikk-kezdemények nem tudnak létrejönni, amelyeket azután már bárki tovább tudna fejleszteni, kis tudással és kis munkával (mivel egy "a lécet megugró" csonk megírása a wp viszonylag alapos ismeretét feltételezi).

Így, ezzel a nem túl konstruktív hozzáállással persze pont a magyar wp fejlődése elé emelnek jó magas gátat.
Mutatok is egy példát:

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=2012_a_l%C3%A9gi_k%C3%B6zleked%C3%A9sben&action=edit&redlink=1

Létrehoztam vázlatszinten az "Évek a légiközlekedésben"-t kb, 2020-ig, üresen, így, ha egy tervezett repülőgépet pl. 2016-ban akarnak szolgálatba állítani, akkor a rá vezető linkből ezt a 2016-os év szerkesztéséből meg lehetett volna látni, és oda beírni (az "üresen maradó évek" is bírtak volna ebben a kontextusban értelemmel). Valaki, nem is tudom, kicsoda, az értesítésem nélkül fogta magát, és törölte ezeket a lapokat, és most, ha egy vadidegen a lapot létre akarja hozni, akkor egy figyelmeztető felirat fogadja, ami nem a legjobb ómen egy kezdőnél, nekem diplomás, értelmes barátaim ennél sokkal kevésbé "ráutaló" figyelmeztetést értelmeztek úgy, szintén wp-zésnél, hogy menjenek a picsába.

2. Ennek ellenére az angol cikk általam olvasott verziói nagyon vitathatóak, és ez a tendencia az angol wp-n nem biztos, hogy megvan. Ott lényegesen kezdőbb vagyok, ennek ellenére mindig konstruktív hozzáállás volt a jellemző.

Összességében az a véleményem a magyar wp-ről, hogy ezt is jól elmagyarkodtuk. A világban bizonyítottan zseniálisan jól működő szolgáltatás magyar verziója elműködget, nem is rosszul (szócikkszám alapján a 17-ikek vagyunk, lenne a magyar GDP vagy a fociválogatott a 17. nagyvilágban), de attól messze vagyunk, hogy egy fényesen működő rendszerünk legyen, amivel maradék nélkül elégedettek lehetnénk. Kb., mint a demokráciánk.
@KGyST: Á. szerintem a probléma nem ez, hanem az, hogy nem lehet rendes ablakmosót kapni az autóba. Ezt is jól elmagyarkodtuk, emiatt van válság, meg munkanélküliség. Persze nem azért mondom, mert velem történt, ezért azt hiszem, hogy ez egy világrengető probléma, hanem tényleg, ettől függetlenül, ez a Legfőbb Probléma. Hiszen velem esett meg. Akkor biztos ennek kell lennie a legfőbbnek. Mondjuk bármiről is van szó, mindig ablakmosókról szól a válaszom. De hát ez a legfőbb gond, így érthető. Bezzeg az amerikai ablakmosók, na azok még úgy ahogy, de a magyart azt a klikkesedő ablakmosóipar, akik magukhoz ragadták a hatalmat, és nem vettek engem be, na azok aztán tönkretették, jó magyar szokás szerint. Mondjuk mások állíják, hogy ők találtak jót, de szerintem csak fizetett bérencek, hiszen én nem kapok olyat ami nekem tetszik. Ilyen a demokráciánk.

(Megyek és kinyitok egy kukackonzervet.)
De konstruktívabban:

Az eredeti anyag: libresoft.es/Members/jfelipe/thesis-wkp-quantanalysis

Összefoglaló lustáknak, butáknak és újságíróknak (repeating myself): www.linux-magazine.es/Readers/white_papers/wikipedia_en.pdf

Interjú Felipe-pel: strategy.wikimedia.org/wiki/File:External_expert_Ortega_Soto.pdf
hahó hahó grafikonok elemzése:

"Az adatok szerint a legtöbb szerkesztő 2006 környékén, vagyis a Web 2.0 igazán trenddé válásának idején dolgozott a Wikipedián." NEM! 2006 közepén volt a legnagyobb növekedés, 2007 közepétől kezdett csökkenni a szám, vagyis akkor voltak a legtöbben.

na de hogy érdemben is hozzászóljak:

engem nagyon bosszant, hogy millió dologban inkonzisztens a wiki, sokkal egyszerűbb a googlen megtalálnom, hogy hogy kell jó forrásmegjelölést, képaláírást stbstb gyártani, ugyanis most egyetemi projektként a en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Hungary oldalt kell "good page"-dzsé emelnünk, amihez pedig ezeket tudni kéne, és nem könnyű megtalálni. így nyilván elmegyek a kedv, ha szívás a szerkesztés. (lásd pl a commonsos képfeltöltés, ahol van, hogy normális űrlapod ad, máskor meg nekem kéne béna wikitageket beszúrnom hogy gnu licensz meg ilyenek.

egy sokkal jobb szerkesztő és sokkal egyszerűbb guidelineok kellenének. nincs kedvem többtíz oldalt elolvasni. legyen egy helyen normálisan leírva, nem pedig szétszórva, szétlinkelve stb. remélem értitek, mire gondolok.

még az is érdekelne, hogy mi az, hogy editors, hogy számolják.
Szerintem sok és bonyolult az útmutató. Ha csak odamész és elkezdesz wikizni, hamar bele lehet jönni, mindenki segít, ha az elejétől kezdve látják, hogy értelmes ember vagy, nem az a fajta, aki bedob egy félmondatot, eltűnik, aztán visszajön két hét múlva morogni, hogy miért törölték.

más. akik ennyire kritikátlanul átveszik, hogy "az angolban már nincs miről írni", azok nem tudnak az angolon kívül más nyelven, ezért nem tűnik fel, hogy más kultúrkörök mennyire kidolgozatlanok, vagy csak nem terjed túl az érdeklődésük az aktuális kedvenc anime legújabb epizódján? Most, csak így pár perc alatt:

Jáki templom: saját cikk nuku, falu cikkében pár sor (ami azt eredményezi, hogy magáról a faluról semmi nincs a cikkben)
Toldi: nyolcssoros cikk, az egész trilógiáról egyben
Móricz Zsigmond: szintén kb. 8 sor, plusz pár műve, egyébként a legtöbb nagy írónk cikkében a művei még csak be sincsenek linkelve

Ha csak magyar témában öt-hat perc alatt ennyit találni, akkor gondolhatod, mennyire van "minden megírva". Az ókori egyiptomos cikkeik nagy része is vállalhatatlan.
@morph:
Modjuk ez kicsit olyan, mintha az autóvezetést kellene guideline-okból megtanulnod. Vért fogsz izzadni. A wp szerkesztését is "röptében" kell megtanulni, kvázi tapasztalati alapon, erre egy bizonyos szócikk szerkesztése nem biztos, hogy megfelel. Én bevallom őszintén, hogy három év szerkesztés alatt egy irányelvet sem olvastam el.

@Alensha:
Az ókori egyiptomos cikkek elég trék tényleg, bár én igazán gyengének egynémely korszerű vadászgépről szóló cikket érzek, a MiG-23 pl. kiment úgy a kezdőlapra, hogy majdnem az utolsó pillanatig alapvető hibák voltak a repülőgép kormányfelületeinek leírásában.

Komolyra fordítva, ezt a szerkesztést pl. nem érzem igazán konstruktívnak:
hu.wikipedia.org/w/index.php?title=%C5%B0rkutat%C3%A1s&action=historysubmit&diff=5094591&oldid=5092903

nem azért, mert törölte onnan, aki törölte, hanem azért, mert egy regisztrált, kezdő szerző, aki nyilvánvalóan jó szándékkal szerkeszt, azért valamennyi kommunikációt megérdemelne, és ezt nem láttam. Így sikerült egy potenciális wikipédistából egy csalódott embert csinálni.
És lehet, hogy ti csak olyan emberekkel találkoztok, akik szerkesztik a hunwikit és elégedettek vele, én az ismeretségi körömben több olyan, phd-t végző vagy legalábbis diplomás embert embert ismerek, aki meggyőződéssel állítja, hogy jó szándékú szerkesztését úgy törölték, hogy azt se tudta, mi van.

De lehet, hogy én mozgok rossz körökben, ez benne van a dologban.
"legjobban megírt nyelvi verzió (vagyis az angol) alapszócikk-készlete viszonylag teljes"

Ez azért nem túlzás? :)
@Alensha: "más. akik ennyire kritikátlanul átveszik, hogy "az angolban már nincs miről írni", azok nem tudnak az angolon kívül más nyelven, ezért nem tűnik fel, hogy más kultúrkörök mennyire kidolgozatlanok,"

Ezért kellene a magyar Wikinél elsősorban a magyar vonatkozású cikkekkel foglalkozni, mert ezekben sokkal jobb lehetne, mint az angol.

Paris Hilton-ról és hasonlókról is van a magyaron cikk, de minek? Inkább valami magyar témát dolgozott volna ki valaki helyette.

A magyar wikipédiának elsősorban lokális tartalommal kellene versenyeznie, és csak másodsorban globálissal, mert abban összességében úgysem lehet jobb.
@agyvihar: Amíg az idegen nyelvet beszélők aránya a 20%-ot sem éri el (és szerintem az a 18-19% is erős túlzás, amit a hivatalos statisztika mond), addig a magyar wikipédia nem lehet csak az angol wiki magyar témákkal foglalkozó függeléke. (Egyébként én pont az angol wikiben látnék szívesebben több magyar vonatkozású cikket, itthon a WP nélkül is tudja mindenki, ki volt Ady.)

Paris Hilton cikkének születése engem is meglepett annak a szerkesztőnek a tollából, de saját bevallása szerint azért hozta létre, mert Hilton az egyik legkeresettebb ember volt a neten akkoriban, és hátha ezzel új felhasználókat csábítunk a wikipédiába. (Magam részéről én szívesen lemondanék arról, aki Paris Hiltonra rákeresve kerül a wikibe, de ez már az én sznobizmusom.) Sajnos áltatnánk magunkat, ha úgy tennénk, mintha az olvasóink nagy részét atomfizikusok életrajzai érdekelnék... :)

@KGyST: egy PhD-hallgatótól szerintem már elvárható, hogy mielőtt nekilát valaminek, kicsit tájékozódjon, hogy hogyan kell, aki kérdez, azt soha nem úgy fogadjuk, hogy "na, ezt sem tudod?" Megnéztem egyébként a belinkelt szerkesztést, témáját tekintve odaillő ugyan, de szerintem PhD-hallgatóknál jobb helyeken a helyesírás minimális szintű ismerete sem hátrány.
@agyvihar:
Itt fontos azt megértened, hogy a wp nem arról szól esősorban, ami az olvasóit érdekli, hanem arról, ami a szerkesztőit érdekli, és a kettőnek nem biztos, hogy köze van egymáshoz. Engem pl. baromira nem izgat, hogy hányan olvassák a cikkeimet, de pl. Alensha sem a keresési statisztikákból sütötte ki, hogy egyiptomos szócikkeket írjon.

@Alensha:
Értelemszerűen, ezt nem a PhD-s írta, hanem egy ismeretlen. Csak csípi a szemem az ilyen szerkesztés.

@laccc:
Ezt már én is olvastam több helyen, az legalábbis valószínű, hogy fogyóban van a művelt nagyközönség számára is érthető megíratlan cikkek száma.

Egyébként a belinkelt ábrában az tűnik mulatságosnak, hogy a görbe alatti és feletti területek mérete kb. megegyezik, azaz, a mostani szerkesztőszám kb. megegyezik a 2003-assal (~0) :)
A WSJ cikk által hivatkozott disszertáció ( libresoft.es/Members/jfelipe/thesis-wkp-quantanalysis ) demográfiai módszerekkel próbálja elemezni a szerkesztők cserélődését: születésnek nevezi az új szerkesztő regisztrécióját, és halálnak, amikor egy addig aktív szerkesztő egy adott ideig nem szerkeszt. Ez ugyan érdekes, de pont arra nem jó, amire a WSJ próbálja használni: a születés és a halálozás különbsége nem adja ki az aktív szerkesztők számának változását, mert vannak "feltámadó" szerkesztők is, akik hosszabb-rövidebb szünetről térnek vissza.

Valójában a szerkesztők száma nagyjából változatlan mintegy két éve, és ez a legtöbb nagy Wikipédián így van (beleértve a magyart is). Ami azt illeti, a szerkesztőszám növekedésének a lelassulása annyira jól egybeesik a különböző Wikipédiákban, hogy nem túl meggyőző helyi jellegzetességekkel magyarázni, mint amilyen az angol jól megírtsága, vagy az új szerkesztőkkel szembeni ellenségesség.

Szerintem a leghihetőbb magyarázat a szerkesztőfelület elbonyolódása, és valószínűleg a Wikimédia Alapítvány is így gondolja, mert sok pénzt költöttek usability fejlesztésekre az elmúlt egy évben.
@Tgr:
Őőő mi bonyolódott el a szerkesztőfelületen? Én nem emlékszem, hogy az utóbbi három évben (komolyan) változott volna.

Ennél már hihetőbb érv a hh által is felvetett összezáródó szabályrendszer, hogy azt a ritmust, amit akár 2-3 éve még könnyű volt felvenni, ma kifejezetten nehéz: aki nem ismeri, mi a dörgés, az nehezen tud beleszólni a dolgokba.
Inkább a különféle procedúrák vannak megbonyolítva. Az angol wikibe majdnem hat éve regisztráltam, de már nehéznek találom, ha mondjuk indítanom kell egy törlési szavazást. Kezdőnek a mi ezerszer könnyebb törlési eljárásunk is bonyolultnak tűnhet.
Én több mint 3 éve kezdtem el szerkeszteni az angol wikipediát. Akkor még nem voltok zászlósok, meg főhadnagyok, hanem mindenki ugyanazon a szinten volt, segítették egymást, élvezet volt az egész.

Amikor megláttam, hogy mit csináltak a magyar wikipédiából, eldöntöttem, hogy ebben nem veszek részt. Miért van az, hogy nálunk mindenféle demokratikus kezdeményezés úgy alakul át, hogy önjelölt karszalagos emberkék lovaglópálcával járőröznek fel-alá, és magukénak mondanak tök mások által elindított kezdeményezéseket?
@b p: Például? (nem nevekre vagyok kíváncsi, csak melyik csoportra gondolsz? Adminok, járőrök, Júdea Népe front, egyéb?)
@Alensha:
Adminok, járőrök. Én első körben egyébként azt mondanám, hogy az olyan rendszerek biztosan nem demokratikusak, ahol a főnököt nem határozott időre választják. A magyar wp adminsága pl. pont ilyen.
@KGyST: pl. a <ref>-ek elterjedése, a különféle vandalizmusellenes óvintézkedések (abusefilter, flagrev), captcha/spam blacklist, illetve a használati útmutatók bonyolódása, ahogy egyre több extra funkcióról kell írniuk. A szerkesztőablak fölötti gombok számának növekedését is érdekes lenne megnézni.

A szabályok bonyolódása azért nem meggyőző magyarázat, mert akkor az angolnak jóval előbb kellett volna belassulnia. A magyar Wikipédia kb. ott tart szabályok terén, ahol ők 2005-ben.
@KGyST: na meg ugye a képfeltöltés. Egyébként abban teljesen igazad van, hogy nem szabadna szó nélkül törölni valakinek az építő szándékú beírását, de egyrészt szerintem nem is jellemző (csak egy-két emberre), másrészt a statisztikák nem támasztják alá, hogy ez lenne az ok. (Az angol Wikipédián egyébként mostanában kísérleteznek azzal, mennyire ellenségesek a járőrök a kezdőkkel szemben, és ott sem vészes a helyzet: en.wikipedia.org/wiki/WP:NEWT )
@Alensha: Nem feltétlenül az emberek, hanem az emberek által kialakított szabályok, és az, hoggy ezt más emberek még alkalmazzák is. Pl. ez a szubcsonk kardozás éppen arra jó, hogy teljesen ellehetetlenítse a bővülést és a növekedést.
@morph: "még az is érdekelne, hogy mi az, hogy editors, hogy számolják."

Felipe az utolsó egy hónapban legalább egyszer szerkesztő regisztrált felhasználókat számolt, ha jól tudom. A Wikipédia saját statisztikái ( stats.wikimedia.org/EN/TablesWikipediaEN.htm , stats.wikimedia.org/EN/TablesWikipediaHU.htm ) havi 5 ill. havi 100 szerkesztést néznek.

A szerkesztő/képfeltöltő felület tényleg gáz, ennek a javításán elég sokat dolgoznak mostanában: usability.wikimedia.org/
@Tgr:
Nem hiszem, hogy az _abszolút_ kezdőt, első szerkesztésénél a ref-ek tántorítanák el a szerkesztéstől, meg a kettővel (cite és az a gráfos kategória, amit azóta sem értek) több gomb. Mint itt fentebb olvasom, van, aki ezeket a manuálokat elolvassa, de én, pedig mérnök vagyok szegről-végről, még egyiket sem láttam, pedig nem hinném, hogy az ország trehányabbik/lazábbik felébe tartozom.

Pl. a jóváhagyott változat megjelenése sokkal nagyobb csapás volt a magyar wp-re, mint a gombok sokasodása, mert, bár én ilyen automatikusan jóváhagyott szerkesztő vagyok (sajnos), így nem tudom, milyen élmény nem jóváhagyottként/anonimként szerkeszteni, de ha nem látom viszont a szerkesztéseimet azonnal, az alapvető csapás a szerkesztési élményre és, mivel a hibáimat sem veszem észre, a minőségre is. (Ha a saját szerkesztések látszanak, akkor ez persze nem igaz ilyen súlyosan.)

@b p:
A szubcsonkok irtása szerintem is alapvető csapás a minőségre.
@Tgr:
A képfeltöltéssel mi a baj? Nekem azzal még sosem volt problémám, ki kell tölteni pár mezőt, de hát ez van. Ráadásul, mivel a képek minden nyelven értelmezhetőek, ott a magyar WP is az angollal van egy mennyiségi szinten, kevésbé érződnek a veszteségek.
@KGyST: A regisztrált szerkesztők a legfrissebb lapváltozatot látják (beleértve a saját szerkesztésüket is), így inkább az okoz frusztrációt nekik, hogy ki van írva, hogy várniuk kell a szerkesztés ellenőrzésére.

A nem regisztrált szerkesztők is látják a saját szerkesztésük eredményét egy megjegyzéssel, hogy "A szerkesztéseid akkor jelennek meg a stabil változatban, ha egy járőr ellenőrizte őket. ...".

@morph: A szerkesztők közé a legalább két szerkesztéssel rendelkező regisztrált szerkesztők kerültek, ha jól értelmeztem a helyzetet. (Elméletileg, akinek csak egy szerkesztése volt, az egyszerre "született" és "halt meg" szerkesztőként, így nem befolyásolja a grafikont.)
Amúgy ha valakinek a keretrendszerrel van problémája (pl.képfeltöltés sablonjai szerinte hiányosak, valami gyakran használt rész nem érthtően van fogalmazva, stb) akkor ha ezt egy kis energiabefektetéssel leírja pl. az adminoknak (pláne, ha leírja, hogy hogyan kellene szerinte javítani), akkor valaki ki tudja javítani. A Commons sablonjainak egy részét pl én fordítottam, és még többet 2-3 ember, de mivel véges darabszámúak vagyunk, így a fontosakkal kezdtük. Ha valaki szerint van még fontos, és jelzi, azzal segít a prioritizálásban. (Ami persze NEM azt jelenti, hogy ha kéri, akkor mindenki azonnal ugrik és megcsinálja... Van, aki ezt követeli a szerkesztőkön.)
@Meskó Berci: jó a tip, már donáltam is egy kicsi pénzt
Itt egy másik tipikus kényszeres szerkesztés:

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ballisztikus_rak%C3%A9ta&action=historysubmit&diff=6605799&oldid=6261063

Az ugye elég világos, hogy a Ballisztikus rakéta (BM) és az Interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) nem megegyező fogalmak, de a WP-n jelenleg erőforráskorlátok miatt csak az előbbi van meg, utóbbi #REDIRECT-el rá, mert van, ahol az ICBM-et linkeljük.

Namost, a BM-en is van link az ICBM-re, így, ha valaki megírja az ICBM-et (a #REDIRECTET átírva), akkor miden link azonnal jó lesz.

Kedves kényszeres kollégának ez nem tetszik, mert a link mért mutat magára. Az eredmény: ha valaki megírja a szócikket, akkor bogarászhatja át a BM-re (sőt, hasonló logika alapján a még korábban megírt Rakétára) vezető linkeket, hogy melyik lehet, ami a BM-re általában vezetett, és melyik az, ami az ICBM-re vezetett volna, de "ideiglenesen" a BM-re vagy a Rakétára volt linkelve, pl. így: [[Rakéta|ICBM]]. Na, az ilyen szerkesztések teszik tönkre a huwikit.

Tipikus
Elemezni kell a problémákat, de én azért optimista vagyok a Wikipédia jövőjével kapcsolatban.