Google Tablet: próbálkozások egy témára...

Az Apple után a Google is megpróbálja megvetni a lábát a táblagép piacon. Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója ugyanakkor józanabbnak tűnik, mint az Apple vezetője. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy az Apple jó úton jár a mostani, első generációs iPad koncepciójával, és abban sem biztos, hogy a Google első táblagépe siker lesz. Ugyanakkor Schmidt szerint a következő 2-3 évben kiérlelődhet a táblagépnek az a verziója, amit szeretni és használni is fognak az emberek.

A Google táblagépe a mostani pletykák szerint két dologban mindenképpen előremutatóbb lesz, mint az iPad. Az egyik, hogy Android OS fut majd alatta, a másik, hogy natív flash-támogatással jön az eszköz.

Szerintem ugyanakkor az egész táblagép téma azért necces egyelőre, mert a gyártók (és ide sorolom az Apple-t és a Google-t is) nem a felhasználókra, a felhasználói igényekre, hanem a nagy médiavállalatok sirámaira koncentrálnak.

A táblagépeket azért tolja egyre több cég, mert a mögéjük felsorakozó médiavállalatok ezt várják el tőlük. És az Apple-nek, valamint a Google-nek is fontos diplomáciai és üzleti győzelem lenne, ha elszívnák végre a békepipát azokkal a médiacégekkel, melyek eddig inkább háborút folytattak ellenük a weben.

Szóval a táblagépek egyelőre szerintem nem a felhasználói igényekről, hanem a médiapiac lobbierejéről szól. A táblagépek akkor tudnának elterjedni, ha maga az eszköz nagyon olcsó lenne. És az eszköz gyártója a fizetős alkalmazásokból, szolgáltatásokból próbálná meg visszaszedni a hardver és a szoftver árát.

Címkék: média google üzlet táblagép ipad
2010.04.13. 13:59. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehet, hogy én vagyok maradi, de egyelőre nem látom a táblagépek mindennapi(!) hasznát. Látványos, meg minden, de nem igazán tudnék olyan felhasználsát mondani, ahol kiválthatná a jelenlegi eszközöket - legyen akár mobil, akár kevésbé mobil eszköz.
hh, dude, ha mást nem, akkor azt fogadjátok el, hogy játékkonzolnak nagyon jó az eszköz.

de persze ettől ez sokkal több. csak azért írtam ezt, mert ez sztem vitán felüli.
Ez nyilvánvaló hülyeség.

A notebook/netbook-design (kihajtható kütyü, egyik oldalán billentyűzet, másikon képernyő) nyilvánvalóan az adatbevitelt egyenrangúként kezeli a nézéssel, mondhatni adatbevitelre optimalizált.

A táblán a bevitel hátrányba kerül, akármit is szeretnének róla elmondani, viszont a felépítés előnye a továbbegyszerűsíthetetlen egyszerűsége (nem véletlen, hogy konvergál a némely mobiltelcsikkel, végül is azok sem állnak másból, mint egy nagy képernyőből). Emberi számítás szerint az egyszerűsítés az áron is meg kell, hogy látsszon, ha csak elektronika van valamiben, akkor az minden határon túl fog jóárasulni, ez valószínűsíthető.

A piac oldaláról viszont igaz, hogy van a felhasználóknak egy olyan (csendes) többsége, ami a géppel elérhető információt csak fogyasztani akarja, nekik kvázi csak fölösleges bonyolítás a billentyűzet, meg különösen az, ami rajta keresztül bevihető (kezdve a varázsszótól a terminálablakig). Nekik tökéletes választás a végsőkig leegyszerűsített, az írógép helyett inkább az újságra hasonlító ketyere. A kiadóknak is tetszik a dolog, mert ezen senki nem fog (számukra konkurens) blogokat írni.

Úgyhogy elmondhatjuk, hogy a kiérlelt tábla-PC nem hh-t célozza meg, de vannak ezen túl is emberek.
Jellemző.
"Varázsszó"=

"HTTP : / / varázsszó",
így talán nem veszi ki automatikusan
"A Google táblagépe a mostani pletykák szerint két dologban mindenképpen előremutatóbb lesz, mint az iPad. Az egyik, hogy Android OS fut majd alatta, a másik, hogy natív flash-támogatással jön az eszköz."

Az első nyilván nem meglepetés. A második már inkább, de hogy előremutató-e? Inkább fenntartja a Flash létezését, gyakorlatilag az Apple-val való kicseszés véget. Ügyes.
@phaidros: az lesz a szép, amikor X. Android OS verzió felett kötelező hardware elem lesz a telefongyártók számra a flash gyorsító chip.
Miért nem ChromeOS? kézenfekvőbbnek tűnik.
@DuDe: a laptopot nekem kiválthatná, ha lehetne rá kötni külső billentyűzetet + monitort

Itthon azokkal használnám, ha meg vinni kellene, akkor lehúznám, és vinném. Ilyenre jó lesz, ha olyan árban lesz majd, mint egy hasonló képességű laptop.
@agyvihar: Ipadre elvileg lehet kapni, de fölösleges.
@John A. Dragon prof: természetesen a táblagépre, mint koncepcióra gondoltam, nem a mostani ipadra gondoltam, és pláne nem bármilyen apple termékre

Nem szeretnék egy ilyen aranyketrecben élni, ahol minden csillog-villog, de a rácsokon túli világot legfeljebb csak nézheted.
Ne magunkból induljunk ki, hanem nyugdíjas rokonainkból amikor a használati értékét keressük.
Olcsónak lesz majd olcsó, netbook ár mínusz billetyűzet mínusz 3G előfizetés vagy vásárlások jutaléka.
Én ennek nem sok értelmét látom. Már a netbookok igénye is jórészt mesterséges, ez is csak a geekeket érdekli igazán.
Én úgy látom, az átlagember 2 eszközzel is beérné: egy telefon a kommunikációhoz és egy tévé a multimédiás tartalmakhoz, otthoni szórakozáshoz. Mindkettőn legyen internet információszerzéshez és webkettőhöz.
De hát a hardvertúltermelést is támogatni kell valahogy... :)
@kapcy: Játékkonzolnak? :D Főleg a kezelőszerveit szabták játékra... Ugyan már!
@fotofabrik: Mondjuk azért, hogy offline is lehessen használni...
Amúgy a cikk egy jó hír és egy jó meglátás.
Littlemat-tal is egyetértek.
@littlemat: Igen, de, bár a netes tartalmak nézegetéséhez a telefont a legkönnyeb cipelni, a zsebbe beférő monitor nem valami nagy. Otthon, kanapéban történő olvasáshoz, és rövid szöveg írásához (esszét gépen kell írni, facebook kommentet meg tweetet meg simán írsz érintőképernyőn) való a tablet.
@agyvihar: Őszintén: mi a baj az applelel? Gondolkozzunk egy átlagjúzer szemével. Egy átlagjúzer max játékokat tölt le, mert ő az iphonet/ipadet a játékokon túl netezésre meg képnézegetésre használják. Egyébként pont ma olvastam egy cikket az iphone OS4-ről, amiből kiderült, hogy az appek készítői is kapnak pénzt az app storeból. Ingyen letölteni meg kicseszés velük szemben. És az iphone os4-ben már lesz multitask, és persze kiadják ipadre is. Egyébként meg, amikor bemutatták az ipadet, mindenki szodta az iphone os miatt, itt meg 1 darab kommentben jegyezték meg, hogy miért nem Chrome OS-al jön.
@John A. Dragon prof:
"Őszintén: mi a baj az applelel?"
Irreálisan drága, illetve az MS-t meghazudtoló méretekben próbálnak meg irányítás alatt tartani mindent. Egyáltalán nem látom felhasználóbarátnak amit csinálnak. Inkább a parasztvakításra hajtanak, viszont azt mesterien űzik!
Szerintem a táblagép koncepció jó, de mi gátolná meg a fejlesztőket abban, hogy kombinálják a laptoppal?

A laptopot most ki kell nyitni a használathoz. A táblagépnél fordítva lenne (mint a visszaforgatható tetejű tableteken amúgy is), alapből úgy működne, mint most az ipad, de ha kell, ott van egy gyorsan kihajtható/kihúzható/kivetíthető/kicsúsztatható stb. fizikai billentyűzet.

Én ezt csinálnám.

Érintőképernyő ÉS qwerty billentyűzet ÉS vékony ÉS könnyű kialakítás.

Az, hogy lesz rajta flash vagy nem lesz, az sztem másodrangú, egyedül az számít, hogy kielégíti-e a célcsoport igényeit.
Szerintem forradalom van. Az iPad-jellegű táblagép nem számítógép, ne is hasonlítsuk össze vele!
Ez egy Mobil Multi-Média könyvtár és lejátszó. (Az okostelefonok is ilyenek, persze, csak nem mindegy, hogy a mozit fotelből nézed, vagy a szomszéd szobából a kulcslyukon át leskelődve.)

Ezentúl állandóan magaddal hordozhatod a teljes világirodalmat és napi sajtót, meg egy komplett videotékát és a hanglemeztáradat. 10 éve ehhez akkora épületet kellett építeni, mint a Parlament.

Hogy ez mennyire változtathatja meg a világot, ahhoz meg kell nézni, hogy mit hozott a zenében az MP3, a kommunikációban meg a mindenkit 7x24 órában elérhetővé tevő mobiltelefon.

Az iPad az 1.0 verzió, majd jönnek finomítottabb, olcsóbb, fejlettebb tabletek, amiket már tömegek vehetnek meg. Aztán ugyanúgy állandóan magukkal fogják hurcolni, mint most a mobiljukat.

Az Apple és elvakult hívei egyébként szvsz nagyon fontos küldetést töltenek be: túllendítik a világot az "előbb legyen eszköz" - "előbb legyen tartalom" tyúk-tojás dilemmáján. A sokszázezer látatlanban eladott iPad már elég nagy vásárlói bázis ahhoz, hogy mindenki elkezdjem eszeveszett sebességgel tartalmat fejleszteni rá.
@ghal: jó meglátások. A választás másnapján vettem magamnak egy Népszabadságot és ledöbbentem azon, milyen kényelmetlen is ezt olvasni, milyen drága ahhoz képest, hogy milyen kevés információt tartalmaz és ebből mennyi az, ami nem is érdekel. Ha át akarnám tekinten a nyomtatott napi sajtót, minimum egy ezresbe kerülne és hat-nyolc lepedőnyi újságot cipelhetnék magammal.

Ehhez képest az ipad nem is olyan nagy (a mobiltelefon viszont túl pici).

Szerintem is forradalom van, az ipod és a hozzá hasonló eszközök hatására soha nem látott tömegek kapcsolódhatnak be az online tartalomfogyasztásba és generálásba.
Egy okos olvasó (ebook reader) talán kelhet az ágyba, de egy munkagép minek? Ágyba olvasunk, hogy elaludjunk szépen. A munka csak pörget. Kell ez a szívnek?
@renz: itthon irreálisan drága. Kiszámoltam, és amerikában az ipod egyik verziójából a 4 giga olcsóbb, mint itt a két giga.
@John A. Dragon prof: hogy pontos legyek: leszedtem az internetről az aznapi dollár-árfolyamot, és számológépben szoroztam.
Nos szerintem a tablet csak akkor lesz piacképes, ha mondjuk fele annyiba kerül mint egy normális netbook. Ha végig gondolom a tartalom fogyasztási szokásaimat, akkor nem meglepő módon egy ilyen táblagép a közlében sincsen az igényeimnek. Mert.
A mérete a zsebben cipeléshez nagy. Irodában többre mész egy real qwerty bill. netbook-al. (értekezleten gyorsabban gépelsz vele). Otthon tunám elképzelni az ágyban fekve. A netook ugyanis melegíti a hasadat, ellenben egy tábla gépet a felhúzott lábadhoz tudsz támasztani. Ham ár kényelmesen elhelyezkedtél, akkor jöhet a film, zene, netezés, email írás. És hopp. Az elvárások már egy netbook szintjén vannak rögtön. Az ipad tudásan em tezsi lehetővé, hogy kényelmesen az ágyabn videós módon skípe-al felhívd anyut, megnézd a youtube-ot, vagy flash alapú videókat. Külön kábel kell ha pendrive-ot akarsz rá tolni, stb...
Minimális előny, speciális élethelyzetben, ehhez képest horror ár, és eszement korlátozások.
Az olcsó tableteket orvosok, mérnökök kezében tudom elképzelni viziten, vagy gyártósor mellett. Hétköznapi feladatra van jobb. Az ipad egy IT öszvér megoldás.
Az pedig, hogy látatlanban sorban álltak érte az apple rajongók, az őket minősíti. Nem mellesleg az apple rajongó az egyetlen vásárló réteg, akinek tényleg minden kacatot el lehet adni, válogatás nélkül. Ha steve jobs bemutatná az itégla termékét, az apple rajongó akkor is új garázst építene itéglával, ha van neki már három.
@John A. Dragon prof:
A tudásához képest IS irreálisan drága. Nekem az apple hardver csak dizájntermék, mint a Bo cuccai. Szép, nem tud többet mint a (valakinek) kevésbé szép konkurencia, viszont g*ci drága!
@strogg: A hátécéfanok is megveszik az új készüléket látatlanban.
@renz: ...de abban egyetértünk, hogy nem kéne megvenniük tesztelés nélkül, vagy tesztolvasás nélkül. A Nwe Yorki appleboltot én a mondjuk csak azért is megnézném, mert állítólag rohadt jól néz ki.
@John A. Dragon prof: Dehogyis! Egy igazi apple fan minden tétovázás nélkül megvesz azonnal bármit, ami apple.

Én HTC fan vagyok, de nem cserélgetem a kütyüket. Volt egy HTC Wizardom, amit csak akkor cseréltem le, amikor tönkre ment több év után. Akkor vettem az akkori csúcsmodellt, egy HTC Touch Prot. Azóta már jött ki 1-2 szebb, jobb HTC, de amíg ez bírja, addig marad is feltehetően.
@strogg: az első napokban negyedmillió ipad-et adtak el, ebből a sorban max. ezren álltak, szerintem teljesen érthető magatartás, pláne mondjuk a mi handrásunk részéről, aki mellesleg kereskedni is óhajt az eszközzel. Soha jobb ingyenreklámot és élményt.

Egyébként a rajongás lényege pont az, hogy a korábbi jó tapasztalatok alapján látatlanban is megelőlegezzük a bizalmat valami iránt, ami új. Szerintem ebben nincs is semmi baj és az ipad vásárlók között is biztos van rengeteg megfontolt vásárló, nem érdemes általánosítani.

Visszatérve a tabletre. Az árát szerintem az fogja meghatározni, hogy mennyire terjed el róla, hogy sokkal könnyebb használni. Ha ez lesz az általános vélekedés, akkor meg lehet indokolni a magasabb árat a magasabb élményért és ezt a userek (nem agymosott fanok, hanem hétköznapi emberek akiknek a számítógép csak arra kell, amit egy tablettel is jól el lehet végezni) ki fogják fizetni az árát.

De azért az ócsónak én is örülnék :D
@renz: Én meg apple fan vagyok, és mégsincs ipadem, és valszeg gy ideig nem is lesz.
@John A. Dragon prof: Akkor nem is vagy igazi alma fan! ;)
A Chrome OS lesz a nagy kérdés - vajon offline mennyire lehet egy ilyen rendszer teljesértékű ? Valószínűleg kiegészített megoldásról lehet szó