Froyo: hogyan kezdjük?

Nos, vasárnap kora délután kijött a hivatalos Android 2.2 HTC Desire-re is. Tekintsük tehát át, hogy első körben mit érdemes kipróbálni az új verzióban. (Teljes demovideó itt.)

Wi-fi Hotspot. Kezdjük mindjárt az ismert dolgokkal. A hotspot a telefon menüjében található, a sor végén. Az alkalmazás arra jó, hogy a telefon mobilnetét tovább tudjuk osztani mondjuk a laptopunknak. Az SSID és a titkosítás, valamint a jelszó megadását követően automatikusan működik is. Megadhatjuk, hogy kik és hányan csatlakozhatnak a hotspottá alakított telefonunkon keresztül a nethez. Az egész nagyon egyszerűen és jól működik. Egyelőre azt nem teszteltem, hogy meddig bírja egy feltöltéssel. Gyaníthatóan nem túl sokáig, hiszen a hotspot funkció igénybe veszi a telefon több fontos erőforrását is. Azért Balatonon, amikor az egész család netezni akar, és nincs kéznél vezetékes net vagy router, akkor kiváló lesz egy kattintással megosztani velük a 3g-t.

Voice Search. (Szintén a főmenüben található app.) Egy kicsit úgy voltam ezzel az újítással, hogy magyarként úgysem fogom tudni használni. Gondolom valami kaliforniai meg New York-i kontrollcsoporton állították be a hangfelismerést, úgyhogy az én kelet-európaias, magyaros akcentusommal nem fog tudni mit kezdeni a Voice Search. Tévedtem. A sima angol beszédemet nagyon jó hatásfokkal fordította szöveggé az alkalmazás. "Hotels in Barcelona" - mondom a telefonnak, és máris nyílik a Google Maps a telefonon, a barcelonai hotelekkel. "Restaurants in London". Ez is működik. Próbáljunk egy nehezebbet: "attractions in Tokyo". Na ezt már nem sikerült úgy kiejteni, hogy felismerje a program. De azért alapdolgokat megért. Rendszerint első próbálkozásra. Nyilván ha majd lesz magyar nyelvi verziója is, megér egy újabb tesztet.

Böngésző + flash. Jó hét ezt látni kell. Elképesztően gyors lett a böngésző, és az új flash-verzióval sokkal zökkenőmentesebb a flashek futtatása is. Én az Index címlap alján található videókkal teszteltem. De érdemes megnézni egy gyorsabb animációt tartalmazó bannert is. A teljes Flash-élményhez érdemes telepíteni az Adobe Flash Showcase nevű appot.

720p video-recording. A videórögzítés funkciónál immár 720p-t is tudunk választani. Nem mondom, szép, hogy lehet ilyen jó minőségben videót rögzíteni a telefonnal, csakhát sajnos a telefon objektíve továbbra sem túl erős. Ráadásul minél jobb minőségű a felvétel, annál jobban látszik a kézremegés is. Azért csináltam pár tesztvideót. Itt lehet megnézni őket: 1, 2.

Magyar szótár a billentyűzethez. Vannak, akik szeretik a prediktív szövegbevitelt, mert segíti őket a gyors, ékezetes írásban. Nos nekik nagy segítség, hogy mostantól a magyar is bekerült a támogatott nyelvek közé. Amúgy a szótár maga elég jó. Úgyhogy aki szeretné bekapcsolni, az a Settings / Language & keyboard / Touch input / International keyboard menüpont alatt megtalálja a magyart is. A prediktív szövegbevitelt pedig a / Text input almenüben találja.

Chrome2Phone. És akkor elérkeztünk egy nagyon meggyőző és nagyon jól működő megoldáshoz. A böngésző pluginja segítségével bármikor tudunk küldeni webcímeket a telefon böngészőjének. A cucc egyelőre Firefox és Chrome alatt működik. Egyrészt telepítsük a Firefox addon-t / Chrome kiterjesztést. Utána pedig a telefonra installáljuk ezt a programot. Az autentikációs a Google accountunk lesz. Érdemes kipróbálni. Nagyon hasznos és nagyon faszán működő történet. Ínyencek próbálják még ki az Android2cloud-ot. A telefonra ezt a progit kell felhúzni hozzá. Hatalmas lájk.

App2SD. A másik nagyon fontos változás, hogy mostantól lehetőség van arra, hogy a telefonunkra installált appok bizonyos állományiat a microSD-n tároljuk. ezzel memóriát szabadítunk fel a telefonban, ergo még több alkalmazást tudunk telepíteni és használni. Akik nem szeretnének nagyon bíbelődni a beállításokkal (amúgy: Settings / Applications / Manage Applications menüpont) , azok töltsék le a Marketből az SDMove nevű appot, ami segít megkeresni, hogy telefonunkon mely alkalmazások mozgathatók az SD-re. Vegyünk egy példát. Az Aur Control nevű játék alapból 2.88 megabájtot foglal a telefon memóriájában. Az SD-re mozgatást követően viszont csak 488KB-ot. Az igazi kánaán persze az lesz, amikor a Google Maps-et lehet majd az SD-re mozgatni. ( Ez ugyanis az egyik legnagyobbra hízott app az androidos telefonokon.)

Gmail kopipészt. Hát lett itt nekünk kopipészt a Gmail appban, de hát ez még messze nem a tökéletes megoldás. Ha a Gmailben rákattintunk egy emailre, akkor menjünk el a következő helyre: Menu / More / Select text.  És most ki tudjuk jelölni a levél számunkra érdekes részét, ami automatikusan ki is kerül a vágólapra. Azért ennél eggyel szebb és jobb megoldást vártunk volna. Remélem, hogy a következő verzióban már az is meglesz. Amúgy a Gmail app felületileg sokat változott, mint a GTalk is. De erről majd máskor.

App Sharing (nem a Froyo része). A HTC Wildfire-ban már létezik ez a funkció. Én nem annyira látom értelmét. Mindenesetre azt tudja, hogy adott alkalmazások linkjét lehet vele küldözgetni mindenféle csatornán az ismerősöknek. Aki eddig ezt nem tudta megoldani, annak biztos ez is hasznos újítás lesz. Én egyszer próbáltam ki. Nem fogom használni a jövőben.

Flashlight (nem a Froyo része). Szintén a Wildfire-ben már megjelent app. Szintén nem látom nagy értelmét. De aki szereti a vakufénnyel lemeríteni a telefonját, annak biztos jól fog jönni ;)

News and Weather (nem a Froyo része). Szintén feledhető újítás a HTC-től. Időjárás és hírolvasó egyben. Szerintem ennél sokkal jobbat és szebbet is lehetne csinálni. Én ezt a részét a fejlesztésnek biztos, hogy inkább az Android-közösségre bíznám. Tuti lesz egyszer egy olyan hírolvasó app, amitől első ránézésre is hátast dobunk. Ez nem az.

Nos, én ezeket próbálgattam végig tegnap. Ennyire volt időm. Ha még eszembe jut valami, bővítem ezt a postot. Meg persze jönnek majd újabb írások is Froyo témában. Ne feledjük, a lényeg a Froyoban a performanciában van. Attól kell igazán elájulni. Az új alkalmazások csak áfonyák a jeges joghurt tetején... És persze lesz post a hiányosságokról, bénázásokról is.

Címkék: mobil htc android htc desire froyo
2010.08.02. 10:45. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Root, A2SD+ és a Maps mehet SD-re
A "news and weather" valóban nem nagy újítás, viszont szerintem az nem is HTC fejlesztése, hanem Google.

A HTC időjárásra a HTC weather van és van neki saját RSS-e is (HTC news).

Az újdonságok közül a letölthető widgetek közt van egy "today in history". Sajnos fullképernyős, de nagyon szórakoztató.
News and weather helyett fancy widget.
News&Weather valóban google fejlesztés, nálam is az elsők között volt, amit kikapcsoltam. (persze én még CM5, tehát Andro 2.1 alatt :))

Apps2SD pedig fasza lenne, csak sajnos a Cyanogen megoldásával nem kompatibilis sehogy se, egyelőre a CM-használóknak a Froyo majdhogynem nogo emiatt.
lipilee, nemrég használtam a CM6-ot és az A2SD+ tökéletesen ment rajta.
@hh: ha kipróbáltad az egy klikkes app update-et, jelezd már, mert én főleg ezt várom, mint a messiást.

Stock mjúzikpléjer app változott valamit?
Lefordítottam (még pár sor van) és kiegészítettem a változásokat:
mp3pintyo.blog.hu/2010/08/02/android_froyo_htc_desire
Az egy klikkes update eddig is szuperül működött, ha az AppBraines Fast Web Installerre célzol.

A Stock player sajnos semmit sem változott. Ami nekem fáj, hogy a gapless playback és egyéb finomságok csak a következő Android verzióban lesznek benne.
Csak képzelődöm vagy a fényképező is gyorsabb lett?
@f74: Nem képzelődsz :D Valóban gyorsult :)
Gyorsabb lett majdnem minden. Pl a listák is villámgyorsan töltődnek be (pl a Settings/Applications/Manage Applications részben. 2.1 alatt percekig is eltarthatott.
@onion: Valóban minden süvít, ahogy az ember elvárná...
Hivatalos HTC Froyo gyökérkezel, azaz újra kell root-olni. Az új megoldásra várni kell...
Vagy ha valaki tud root megoldást az jelezze plíz.
Irónia? Nem süvít, mindenesetre elégedett vagyok.
@EdBoyWW: az egyklikkes update-nél gondolom a Market App-ra gondolsz?

Egyébként működik szépen...be lehet jelölni egyenként, hogy utomatikusan frissítsen, és akkor egy klikk sem kell :) Sajnos valamiért vannak olyan appok, amik mindenképpen manual update-et igényelnek, de a lényeg megvan -> Update All gomb :)

Mellesleg tényleg érdemes az AppBrain Fast Web Install-ját használni, illetve a szinkronizációt
720P Videó: "minél jobb minőségű a felvétel, annál jobban látszik a kézremegés is"

NEM! A valóság még szörnyűbb, lecsökken a FPS akár 12-16 FPS is. Sokat teszteltem, minden appot kilőttem, nagy fénynél készítettem videót, de nincs változás. FinalCuttal kimértem... :( A te videóidon is látszik a jenség.

Sajnos a DESIRE NEM BÍRJA a 720P videókat. :(
Állítólag, visszavonták az update-et. Ma már nem volt elérhető senkinek aki frissíteni szeretett volna.
@hh: OFF, de a "rendhagyó" Wildfire tesztről van valami hír? a voda tegnap behozta, de előtte kíváncsi volnék a vélemyényedre.