Itt az Android 2.3, vagyis a Gingerbread + Nexus S

Részletek itt.

(Amúgy a HTC Desire-re is érkezett frissítés. Nagyon nagy változásokat nem hoz. A frissítés állítólag nagyobb részt bugfixeket tartalmaz, de pár júzer szerint gyorsabb lett az appkezelés vagy pl a böngészés is a telefonon. Ebben egyébként lehet valami. A képek grides megjelenítése a Gallery menüben például sokkal gyorsabb, mint korábban. Amúgy 25 mega szabad hely kell neki, úgyhogy előtte szaporán kell uninstallálgatni jónéhány appot.)

A Google másik mai bejelentése maga a Nexus S. A telefon, amit a Samsunggal álmodtak meg. A spec szerint a kijelző bénább lesz, mint a Desire-en, hiszen a 800x480 felbontást egy nagyobb, 4 colos kijelző társul. Viszont a belső memória (16GB!) meghökkentő előny. Ám én továbbra is azt mondom, hogy a Desire jóval megelőzte a korát, és az április óta megjelent készülékek egyike sem tudta meggyőzően beelőzni a HTC superphone-ját. Még a saját maga által gyártott Desire HD sem.

Nagyszerű a 16 gigás telefonmemória, ugyanakkor nincs sd-kártya slot, nem lesz élményben minőségibb a kijelző -  a telefonváltáshoz ennél többet kell nyújtani a Desire-tulajdonosoknak.

Ha most vennék telefont, biztosan elgondolkodnék a Nexus S-en. De az iPhone 4-, Omnia 7- vagy HTC Desire tulajdonosoknak szeirntem ez a telefon nem éri el az ingerküszöbét.

Valószínűleg a meggyőzőbb csúcskategóriás készülékekre még várnunk kell pár hónapot. Talán majd a HTC következő telefonjai, esetleg a Samsung vagy az SE, és persze az iPhone 5... De ez még távoli. Koncentráljunk inkább a Gingerbreadre.

Számomra a Gingerbread sem hozza azt a szintugrást, amint az Android 2.1 és 2.2 váltáskor tapasztalhattunk. Az új felhasználói interfész csak a Nexus One és Nexus S tulajoknak jelent majd valamit.

Az új és jobb szövegbeviteli mód engem speciel nem érdekel. Az eddigi is nagyszerű volt. A jobb teljesítmény, optimálisabb áramfogyasztás persze vonzó a 2.3-ban is. A másik, érdekesebb újítás a SIP-alapú voip. Nem tudom, én eddig is megvoltam enélkül. Jó lesz, ha lesz. De most úgy tűnik, hogy aki kihagyja a Gingerbreadet az nem veszít túl sokat.

Címkék: google mobil samsung android gingerbread nexus s android 2.3
2010.12.06. 17:14. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eh, xperiara meg most jött meg még csak a 2.1...

Gondolom álmodni se lehet majd 2.3-ról...
@charlie: főleg, hogy több helyen olvastam, hogy 1GHz proc 512MB RAM kell neki.
Erről egyébként lehet tudni valami hivatalosat? A linkelt changelogban nem találtam
A videó elején elmondott újítások nagyon fontosak a fejlesztők szempontjából.

Az új garbage collector nagyon nagyon kellet már, kínszenvedés volt játékokat úgy megírni hogy az animáció közben ne akassza be a régi gc.

Valószínűleg ezek a javítások főként az apple-s "nem olyan simák a mozgások" érvre reagálva készültek el (végre).
@butcher__: ezt a reszet meg nem neztem az sdk-nak. na majd este beleasom magam.
Én kb úgy érzek, hogy: aki megteheti, minimum ilyet vegyen, ha Androidra szánja magát. (Nekem csak Galaxy 3ra futotta, de belépő szinten bőven ok :))

Techcrunch nagyon körbeudvarolja meg minden, de sztem a reference phone marad a legjobb kfiejezés rá. Legyen ez a standard.

Meggyőzőbb csúcskategóriát meg az SE-től nem várok, kritika alapján nem volt bejövős az új xperia se. Akkor már inkább az LG-re számítok, a Tegra2 dual core vonalon.
@bbandi: még ha meglenne a technikai feltételek, akkor se hinném, hogy kiadnák rá.

a hw igényről nincs esetleg valami link?
Ez tényleg nem annyira vonzó, mint a Froyo volt. Nekem csak Spicám van, de a telepített launcherekkel olyan interfészt varázsolok, amilyet akarok. SIP alapú voip meg van a Nimbuzzban is.
"A spec szerint a kijelző bénább lesz, mint a Desire-en"

Nem lesz bénább, hiszen a Desire AMLOED (pláne SLCD) kijelzője mindenképp rosszabb minőségű képet ad, mint a Gala... izé, Nexus S Super AMOLED-je. A Gingerbread tényleg nem hozott nagy változásokat, de aki most Nexus S-t vesz, az biztos lehet benne, hogy pár hónapon belül megkapja a Honeycomb-ot is, ami már jóval jelentősebb változásokat fog hozni.

Már a Google I/O-n is demózták a webről böngészhető új marketet, zeneboltot, OTA zene szinkronizálást, új zenelejátszót, és nemsokára jönnie kéne valami komolyabb tablet támogatásnak is.. szóval a Gingerbread csak egy szájbetömő így karácsony előtt, miközben már párhuzamosan bőszen dolgoznak a Honeycomb-on, aminek egyes részein már a Froyo megjelenése előtt is dolgoztak (hiszen az IO-n már demózták)!
Galaxy S-re mikor jön végre?

leragadtam 2.1-update1- nél, nem tudok frissíteni FROYO-ra sem.
@Álmos: a samoled-amoled különbséget lehet hogy pont ellensúlyozza a nagyobb pixelméret. nem tudom, látni kéne élőben, de valőszínű tényleg nem lehet sokkal szebb a desire kijelzőjénél

"Amúgy 25 mega szabad hely kell neki, úgyhogy előtte szaporán kell uninstallálgatni jónéhány appot."
na ez viszont elég nagy szégyen, hogy ilyen kevés belső memóriát kapott a desire. én ezzel nem vagyok kibékülve azóta sem...
van kb 100-120Mb az appoknak. amikor 1Gb flash memória nagy tételben lehet vagy 2 dollár...
Ugyan már kérem.

iPhone.
4.
Slussz.
Én is nagy örömmel toltam a frissítést, de ez még csak 2.2-esnek egy újabb változata.
@szcsongor: az AMOLED nagyjából a félkész prototípusa a SAMOLED-nek. Kb. 30%-al világosabb, harmadannyira veri vissza a fényt (=> látod napfényben) és sokkal pontosabb a szín, kontraszt és intenzitás helyessége. Ehhez képest a 252 ppi vs. 233 ppi apróság, mindössze 8% különbség.. szabad szemmel észre sem veszed. Az intenzitás-szintek darabossága viszont nagyon jól látható szabad szemmel is:

Nexus One AMOLED: www.displaymate.com/Nexus_One_ShootOut_files/image004.jpg

Galaxy S SAMOLED:
www.displaymate.com/Galaxy_S_ShootOut_files/image006.jpg

Forrás: www.displaymate.com/Smartphone_ShootOut_1.htm
Valóban nem éri el azt az ingerküszöböt, hogy akár csak eltűnődjem azon, hogy lecseréljem az iPhone4-est erre, pedig én még viszonylag komolyan érdeklődöm is amúgy az android platform iránt.
Ez a telefon egy Samsung Galaxy S, semmi olyan plusz extrát sem palotak bele, amiért érdemes lenne váltani rá. Számomra nagy csalódás, mert valami igazán nagy durranásra vártam, ehhez képest egy SGS-et csomagoltak új köntösbe.
Nos a rendszer frissítés után (Desire) (ami még nem a 2.3 ugyebár) a képnézegetés valóban gyorsabb lett határozottan. Van egy könyvtáram 320 képpel (melo) de mindig agyvérzés kerülgetett a betöltődésénél, most már villám. Nem tudom update e az oka, de a GPS is gyorsabban befogja a holdalak határozottan és appok töltődése is gyorsult valamivel.

Ah meg volt a kezemben tegnap egy Desire HD, valahogy nem sajnálom, hogy nem az van a tulajdonomban valahogy az már egy fél tégla...
Input: nézd meg a Desire milyen szinten kezeli a multitouchot, utána pedig próbálj ki egy SGS-t vagy NS-t, sírni fogsz: www.careace.net/2010/05/24/samsung-galaxy-s-vs-htc-desire-multitouch/

Beépített storage: SGS/NS rommá veri a Desire-t. Nem is értem a HTC-t, a G1 óta ilyen pitiánerséggel szopatják a vásárlókat. SGS-be lehet rakni micro SD kártyát is, gondolom NS-be is (ha le is maradt a speckóról).

CPU: köv generációs Hummingbird az SGS-ben, energiatakarékosabb, ez kombinálva nagyobb akksival. Lerajzoljam ez mit jelent? :)

Kijelző: ezt már írták feljebb, de a displaymate szerint is a samoled jelenleg a legjobb kijelző androidos telóknál.

GPU: itt is rommá veri az SGS/NS a Desire-t, www.youtube.com/watch?v=dpP5QljEqow de van egy rakás más 3D teszt is youtube-on.

Mindezek ellenére sem érdemes lecseréni N1-et/Desire-t SGS-re, NS-re (legalábbis költséghatékonyság szempontból, pláne hogy legtöbben 2 év hűséggel vesznek telefont), én inkább megvárnám a dual-core és a tegrás cuccokat. Mondjuk "az április óta megjelent készülékek egyike sem tudta meggyőzően beelőzni a HTC superphone-ját" kijelentés a fentiek fényében azért minimum korrekcióra szorul.
@dr Sör Kálmán: megdöbbentő, de nem lehet SD kártyát rakni az NS-be. Minden más igaz amit írtál.

A Desire-ben az egyik legcikibb dolog, hogy nem támogat multitouch-t, csak azt az izzadtságszagú dualtouch-t, amivel gyakorlatilag kizárólag "pinch-to-zoom"-olni lehet.
@charlie: Én a 2.2-vel megelégednék.
Hát szerintem a concurrent GC egy igen fontos újítás, mert - az olyan csúcskészülékeken, mint a Desire - is néha előforduló szaggatást hivatott inimalizálni.

Low latency audio, NFC, fejlettebb JIT, azért nem annyira kicsi újítások. Szerintem mindenképpen megéri frissíteni, amint kijön a 2.3 alapú CM.