A Google Buzz halálára?

Azért ha most innen, 2010 augusztusából szemléljük a dolgokat, abban sem lehetünk biztosak, hogy a Google Buzz túléli ezt az útkeresést. Bár sokkal erősebben és agresszívebben tolja a Google ezt a szolgáltatást (Gmailben, mobilon), mint a Wave-et, de az is látszik, hogy valahogy nem tudnak ráérezni erre a közösségi web témára

- írtam tavaly nyáron a Google Wave nekrológjában.

Azóta a Google leköszönő első embere többször igyekezett megvédeni a Buzz-t. Legutóbb a BBC-nek adott interjújában próbálta meg elbagatelizálni azt a tényt, hogy a Google nem tudott mit kezdeni az elmúlt másfél évben a Facebook-jelenséggel...

 

Annyiban persze egyetérthetünk Schmidttel, hogy a Google-nak (mint ahogy bármely más cégnek) sem lehet feladata, hogy minden területen kiemelkedően jól teljesítsen. De mint a fenti interjúból is kiderül, a Facebook már nem csak olyan szempontból jelent veszélyt a Google számára, hogy utóbbi a közösségi média területén nem tud értelmes rivális szolgáltatást indítani, hanem olyan szempontból is veszélyes a Facebook, hogy a webes információk jelentős része mostmár a Facebook belépéshez kötött oldalain keletkezik, amire meg a Google legfontosabb termékének, a keresőnek nincs teljes rálátása.

Vagyis minél nagyobbra nő a Facebook, annál kevésbé mutatja relevánsan a Google keresője, hogy adott témákban mi is történik a weben. Universal Search, Google Instant ide vagy oda...

Ilyen szempontból a Buzz igenis stratégiai fontosságú volt a Google számára. Későn ébredtek fel (az Orkut felemás sikere után nem is csoda), ám ami a rosszabb, ebből a kései ébredésből sem sikerült egy innovatív, a közösségi média logikáját jól megértő szolgáltatást összetenniük. 

A minap, amikor az Android Market webes verzióját bejelentették, több tech bloggernek feltűnt, hogy az Android Market oldalain nem a Google Buzz, hanem a Twitter az a szolgáltatás, melyen keresztül meg lehet osztani adott alkalmazásokat. 

A Buzzban lehet, hogy már tényleg nem látnak stratégiai fontosságot a Google-nél. És a Facebook like gombok kihagyásából arra is következtethetünk, hogy a helyzet korántsem olyan nyugis mint ami Schmidt BBC-interjújából esetleg elsőre kiérezhető.

Jó kérdés, hogy ha a Gmailbe, és minden fontos Google-szolgáltatásba integrált Buzz nem képes komoly szereplővé felnőni a Facebook mellett, akkor vajon milyen esélye lehet a Google-nek a Facebookkkal szemben 2011-ben.

Az ütőkártyára valószínűleg az van írva, hogy "Android". Csak a hogyan nincs még kitalálva az újabb ütközethez. Tetszettek volna anno egy kicsit jobban kinyitni azt a zsebet, és nem leckéztetni a Twittert hanem egyszerűen letenni az asztalra annyi pénzt, amennyit kérnek érte. Akkor lett volna elég ammo kontent a Facebook háborúhoz. Most újra kell gondolni ezt az egész social media útkeresést. Nem lesz egyszerű feladat.

Címkék: google facebook twitter social media rivális google buzz
2011.02.04. 18:44. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Path megvételére éppen most tettek sikertelen kísérletet, ez is ide vág.
el kellene fogadni a google-nak, hogy a levelezőrendszerbe a jó (és sok másban még), de közösség site épitést azt hagyja a facebookra...
Jó poszt, és szerintem a lehető lagjobb napon posztoltad (az FB 7. szülinapján).
Az Android kiváló ütőkártya lehetne, de arra vagy elérhető lesz valahogy az FB (gyártó felteszi, Market stb.), vagy az Almát és a Picipihát megszégyenítő cenzúrát gyakorolnak ebben az ügyben.
Szerintem a Googlenek nem feladata az összes létező startup felvásárlása, nyilván izgalmasabb házon belül fejleszteni, és hagyni a dolgokat szelektálódni, győzzön a jobbik.

Amit én nem értek, az az Orkut ridegtartása. Az egy dolog, h ez volt az első közösségi webszájt (volt is róla anno egy jó cikk az indexen, szerintem még a wiw-et is ez alapján az ötlet alapján fejlesztették, mikor is, igen, 2002-ben), de jelentős felhasználótábora is van (hiszen tulképp mindannyian regisztráltunk rá, az más kérdés, hogy nem használjuk).

kipróbált, (bár rosszul) működő rendszer. Erre kellett volna a korszerű dolgokat ráaggatni.

A másik, amit nem értek a Gugliban, hogy ha valaki, akkor ők aztán tudhatnák, hogy egy szájtot időbe, adott esetben sok időbe, évekbe tart felfuttatni (hiába fejlesztik le gyorsan, a százmilliós felhasználótábornak akkor is nagy a tehetetlensége). Innen nézve a Google kapkod össze-vissza. Mindenki csak az egyik oldalát nézi a hokiütő-görbének, a meredek emelkedést, pedig van egy lassan induló, lapos szakasz is a másik oldalon.

Sajna a webkettőhöz kell egy kis türelem is, ez az, ami a kétségbe esett cégekben (M$) nincs meg.
A cikkből az jött le nekem, ha a Google akkor járna a legjobban ha felvásárolná pl a twittert. Kész szolgáltatást csak nem ront el! :)
" hanem olyan szempontból is veszélyes a Facebook, hogy a webes információk jelentős része mostmár a Facebook belépéshez kötött oldalain keletkezik"

Mondj már egy példát ezekre az "információkra". Mi volt az a webes információ amihez a Facebook révén jutottál hozzá és nem a Google searchel? Főleg kereskedelmi jellegű?
@lyesmith: Kereskedelmi tartalom is szaporodik az FB-n. Egyébként meg "Cool starts at home." (Steve Ballmer). És ugye evidens, hogy az emberek csomó infót kiposztolnak a FB-ra, ami egyébként máshova nem kerül ki.
@Johny Dragon: Ja csináltam is párat. csakhogy nem generáltak semmi forgalmat amíg nem integrátuk Google site search-el és a Google Commerce Search-el. A legtöbb ember akit ismerek automatikusan hide-olja az appok által küldött posztokat.
@lyesmith: Nem appokra gondolok, hanem oldalakra. Érdekelnek mondjuk a Vodafone hírei, lájkolod az oldaluk, automatikusan kiküldi a főoldalra.