Apple, Lion, iOSX, multitouch... mi lesz itt?

Nos, a tegnapi WWDC legfontosabb tanulsága számomra, hogy az Apple az elmúlt években vette a lapot, és a jó úton járt, amikor úgy döntött, hogy nem csak architekturálisan, de a felhasználói felületek szintjén is közelíti egymáshoz az OS X-t és az iOS-t.

Jól érzik, hogy az árukapcsolásban van itt a nagy piaci megfejtés. És a Lion bejelentésével egyértelművé is vált, hogy egyre érdemesebb az Apple más termékeit használnia annak, aki egyszer már vett magának egy Apple-terméket.

A Lion nagyszerűen fog együttműködni az iPhone-nal és az iPaddel - miért venne a Macbook-felhasználó más készüléket? Az egyre szövevényesebb és többrétű integráció segíti az Apple-t abban, hogy több piacon is megerősödjön. Illetve több területen is kamatoztassa az egyik területen már elért sikereit.

Azzal, hogy az Apple az asztali számítógépeibe és laptopjaiba is ugyanazt az élményvilágot hozza be, amit az iPhone-nál vagy iPadnél már megszokhattunk, nem tesz mást, mint kimondja: a multitouchra, marketplace-en keresztüli appvásárlásra és kezelésre épülő világ a számítógépes világ új filozófiája.

Aki mást használ, az lemarad.

Persze a Microsoftnak is valami hasonló a törekvése a Windows 8-cal. Csakhát a Microsoft sokkal nehezebb helyzetben van, hiszen operációs rendszerével az elmúlt 10 évben nem sikerült igazán új szemléletet hoznia. Nem sikerült szemléletet váltania.

A WinPhone 7 felhasználói felülete pedig bármennyire is megkapó elsőre, az átlag desktop windowsos felhasználó alap felhasználási élményétől nagyon távol áll. A Microsoftnak nincs ideje végigmenni azon az evolúción, amin az OS X-nek vagy az iOS-nek volt ideje. Az Apple annak biztos tudatában indul el a Lion által kikövezett úton, hogy operációs rendszerei már bizonyítottak.

A Microsoft viszont 19-re fog lapot húzni, ha valami forradalmian újjal akarja megismertetni régi jó XP-s és win7-es felhasználóit.

Mindezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az Apple nagy előnye a Microsofttal szemben, hogy lendületben van. Valamint, hogy az elmúlt 10 évet láthatóan nagyon komoly és minőségi munkával töltötték. Ugyanez a Microsoftról kevésbé mondható el. Mégha részben rájuk is igaz. Főként a WinPhone7 megjelenése óta.

Na nem mintha az Apple-nek nem lennének meg a maga manírjai. Tegnap például sikerült feltalálniuk a teljes képernyős ablakokat és alkalmazásokat, ami ellen korábban olyan hevesen lázadtak, mint ahogy az iPhone esetében a multitask vagy a wireless hotspot ellen.

Szintén sikerült feltalálni az Androidban már elég rég óta létező notification bart. Még ha kicsit bénán is kommunikálja ezeket az Apple, azért látszik, hogy ők is belátják ezen korábbi arcoskodó tévedéseiket.

Arról nem beszélve, hogy azért az Apple is tud méreteseket tévedni. Itt van például ez a felemásra sikeredett iCloud dolog, ami legalább annyira végiggondolatlannak tűnik, mint a Pint. De persze mindent nem lehet jól csinálni.

A lényeg persze, hogy az Apple nem csak megálmodott, hanem következetesen sikerre is vitt egy olyan új világlátást, melyhez csak igazodni fog tudni a Microsoft, a laptopgyártókról nem beszélve. Különben hamar ki fog derülni, hogy a Lion az igazi, felhasználóknak való platform. A Windows pedig egy ilyen kényelmetlen vállalati szoftver lesz, amit mindenki csak kényszerűségből használ...

Hozzáteszem, nincs is azzal semmi baj, ha a Microsoft a vállalati felhasználásra áll rá. Plusz esetleg az olcsó laptopok operációs rendszerévé akarja tenni a Windowst. Sajnos azonban utóbbi pályán a Google is elkezdett focizni. És a Windows 8 demójából is az derül ki, hogy a Microsoft még mindig hisz abban, hogy tud jobb, okosabb, hozzáértőbb lenni szoftverileg az Apple-nél.

Egyre kevesebben hisznek ebben.

Címkék: apple os x ios os x lion
2011.06.07. 10:41. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az iCloud dolog végiggondolatlansága alatt mit értesz? Ezt kicsit kifejthetnéd. Nekem is vannak kérdéseim és kételyeim a dologgal kapcsolatban, de alapvetően egyetértek a koncepcióval.

Az iTunes Match pedig zseniális.
amikor ezt írom, az előző kommentem még nem jelent meg, de még csak most jutottam el az engadtetre, ahol szerkesztői kommentárokban emlékeznek meg a tegnapiakról, és a microsoftot még csak nem is említik, és fő vetélytársnak ők is egyértelműen a google-t tartják.
www.engadget.com/2011/06/06/editorial-engadget-on-icloud-and-itunes-match/
nekem kicsit fura, hogy a google-t csak kvázi lábjegyzetben említed, amikor érzésem szerint a most bejelentett fícsörökben igazából az apple nem is a microsofttal, hanem inkább a google-lal próbál versenyezni, sőt több területen inkább úgy tűnik, hogy utolérni próbálja őket.

bizonyos szempontból a google már most megvalósította az icloud koncepciót, csak azzal az extrával megspékelve, hogy az még csak operációs rendszerhez sem kötődik (bár erre is van ugyebár törekvésük). azonnali vezetéknélküli adatszinkronizáció a platformok között? irodai szolgáltatások a felhőben? zene-, film- és könyvvásárlás? előbbiek évek, utóbbiak hónapok óta működnek, ráadásul nem kell hozzájuk se hardvert, se szoftvert vásárolni, elég egy böngésző.

amit az apple-től nem lehet elvitatni, az az, hogy ezeket a megoldásokat nagyon tudja áramvonalasítani, és persze hardverszinten hozzáadja az életérzést, amire elég sokan buknak is szépen, úgyhogy hajlandóak kicsengetni érte a drága pénzt. ezért tart ott a cég tőzsdei értékben ésatöbbiben, ahol.
"Hozzáteszem, nincs is azzal semmi baj, ha a Microsoft a vállalati felhasználásra áll rá. Plusz esetleg az olcsó laptopok operációs rendszerévé akarja tenni a Windowst."

Pláne azért sem, mert a piac többségét továbbra is ez fogja jelenteni, persze sokkal kisebb árréssel.
Az emberek igen nagy többségének egy 1000 dolláros számítógép túl drága, ott kezdődik a legegyszerűbb mac.
Én csodálkoznék, ha a számítógép kategóriában (desktop + notebook) 15 százalék fölé tudna kerülni globálisan a mac.
"A Lion nagyszerűen fog együttműködni az iPhone-nal és az iPaddel - miért venne a Macbook-felhasználó más készüléket?"

2011-ben ez extra fícsör? Az Android is remekül együttműködik a Windows 7-tel, szerintem alapvető elvárás, hogy ez így legyen...

"a Microsoft sokkal nehezebb helyzetben van, hiszen operációs rendszerével az elmúlt 10 évben nem sikerült igazán új szemléletet hoznia. Nem sikerült szemléletet váltania."

Akinek a számítógép munkaeszköz, és nem valamiféle vallási kegytárgy, az nem is akar radikális szemléletmód-váltást. A Windiws minden második verziója jobb, gyorsabb, stabilabb és szebb elődjénél, a jól bevált alapkoncepción viszont kár változtatni.

Egy autó sem rossz attól, hogy nem hoz szemléletváltást például a kerekek formája és száma, vagy épp a kormánykerék elhelyezkedése terén...

"a Lion az igazi, felhasználóknak való platform. A Windows pedig egy ilyen kényelmetlen vállalati szoftver lesz, amit mindenki csak kényszerűségből használ..."

Ezek nagyon jól hangzó marketing(bullshit)-mondatok, de igazából nem tudom, mit jelenthetnek. Én általában nem a Windowst használom, hanem a rá írt szoftvereket, azok pedig az oprendszertől függetlenek (valaki egyszer beszámolhatna róla, hogy az OSX alatt futó Photoshopot miért nagyobb élmény használni, mint Windows-os, egyébként vele bitre pontosan megegyező társát)
Mindenesetre az Android-féle notification rendszer lekoppintása üdvözölendő dolog. Az egyik legbénább dolog az iPhone-okon, hogy az értékes felső sáv területét a világ leghaszontalanabb információjának közlésére (a szolgáltató neve) pazarolja el. Ennyi erővel Apple logó, vagy üres fekete csík is lehetett volna ott eddig :)
Én annak örülnék, ha végre mondjuk Linux-on is tudnél App-ot fejleszteni. De legalább az iTunes-t fel tudnám hákolni. Első nekifutásra ez nem sikerült debián+winw alá. :(