Nexus 5: megéri-e az árát

nexus5_1.png

Rászántam magam végre én is, pár napja bevásároltam egy fekete 16GB Nexus 5-öt. Néhány észrevétel pár nap használat után. 

Amikor telefont vásárolunk, az egyik első, amire odafigyelünk - még bekapcsolás előtt - a telefon borítása. Milyen érzés kézben tartani. A Nexus 5 ebben a témában szerintem ma a legjobb telefon a piacon. Ez a nagyon szilárd, ugyanakkor picit gumihatású műanyag egyrészt fogásra nem hideg, nem csúszik, másrészt nagyon kellemes, magabiztos anyag. Olyan telefon, amit nehéz elejteni.

A Gorilla Glass 3-mal kiegészülve tényleg az a benyomásom, hogy ez a telefon nagyon nehezen fog eltörni a kezemben. Remélem, hogy a GG3 beváltja a karcmentességével kapcsolatos várakozásokat is. 

A telefon fizikai tulajdonságai közül két pici negatívum jut csak eszembe. Az egyik a telefon hátából kitüremkedő ormótlan optika, a másik pedig, hogy fejnehéz.  Vagyis a telefon felső harmada érezhetően nehezebb, mint az alsó egyharmada. Így amikor a zsebembe nyúlok, hogy kivegyem, rendszerint fordítva fogom meg, mint kéne. Amúgy a Galaxy Nexusnál ez a súlypont dolog még épp fordítva volt. Talán ezért is szokom meg nehezen. 

Mindezekkel együtt is azt mondom, hogy a Nexus 5 a piacon fellelhető telefonok közül az egyik legigényesebben megmunkált borítással rendelkezik. (A fehér Nexus 5-ről nem tudok nyilatkozni. Azt hallottam, hogy annak nem ilyen a kerete. Valamivel "kerámiásabb" hatású. Passz.)

Bekapcsolás után... Az Android 4.4 számomra nem túlságosan érdekes újításokat tartalmaz. Egyáltalán nem vagyok elájulva a felületi átalakításoktól sem. Viszont az Android 4+ szerintem továbbra is a legjobb mobil oprendszer, amit tényleg csak elrontani lehet ezen a ponton. Úgyhogy jól is tették, hogy nem próbáltak okosabbak lenni tavalyi önmaguknál a 4.4 tervezői.

Sebesség. Developer módban át tudunk váltani Dalvikról ART-re, ami elvileg gyorsítja a telefont. Én váltottam, de nem nagyon észrevehető a gyorsulás. Elsősorban azért, mert az alap Dalvikkal együtt is a Snapdragon 800, 2.26GHz processzor kiválóan hasít. Olyan érzés, mintha az Android és a hardveres háttér tökéletes harmóniában dolgozna. Piszok gyors telefon. Az indítás miliszekundumában berobbannak a képernyőre az appok. 

Ha ehhez hozzáveszem a 21 Mbps-es 4G hálózatot, akkor tényleg igazi korszakváltás hangulata van a Nexus 5-nek a Galaxy Nexushoz képest. Egy nagyon gyors telefon egy nagyon gyors mobilhálózattal egyszerűen életminőségbeli javulás a használója számára. 

Fotó. A teszteken elég sokan megemlítik, hogy gyenge a Nexus 5 kamerája. Nem tudom, hogy ők milyen telefont használtak korábban, mindenesetre nekem pozitív csalódás volt. Az optikai stabilizátor és a képfeldolgozás is nagyon szépen korrigálja a 8 MP-es mobilkamera sutaságait. Be kell kapcsolni a HDR+-t. Félhomályban, esőben is lehet értékelhető képeket készíteni vele. Nem olyan jó kamerailag, mint az iPhone 5S, de mindenképpen a jobbak közül való. 

5''-os kijelző. Akik azon rinyálnak, hogy ez már tényleg tepsi méretű készülék, nos, nekik üzenném, hogy én bizony még egy 5,5, netán 6-os telefont is simán vásárolnék. 1080x1920 (445 ppi). Ennyi pixelt simán rá lehetne tenni egy 6-os kijelzőre is. Csodálatos képe van amúgy a kijelzőnek. Egyetlen negatívum, hogy a 9:16-os arányt erőlteti a Google is. Szerintem portrait módban egyszerűen sok ez a 9:16 arány. A 3:4-es nettó viewport lenne az ideális. 

Érdemes próbálgatni hozzá a Light Flow appot. Árnyalatok szintjén tudjuk vezérelni a LED égők színösszhatását. Klassz irány értesítéskezeléshez (lemerül a telefon, nem fogadott hívás, prior naptárbejegyzés értesítés)

Mindezekkel együtt azt gondolom, hogy éves rendszerességgel egyre kevésbé érdemes telefont cserélni. A Nexus 5 azoknak nagy előrelépés, akik több, mint 2 éve vettek utoljára telefont. Nexus 4-ről én tuti nem váltanék. Régebbi telefonról viszont feltétlenül. És ideális telefon iPhone-ról váltóknak is.

Szürkeimportból már 100k huf körül meg lehet venni. Sőt, mostmár árulja a Telenor és asszem a MediaMarkt is.  Vessük ezt össze egy független iPhone 5S árával (~220k). Ennyi.

Címkék: nexus 5 nexus 5 teszt google nexus telefon androidos telefonok
2014.02.11. 17:19. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Egyetlen negatívum, hogy a 9:16-os arányt erőlteti a Google is. Szerintem portrait módban egyszerűen sok ez a 9:16 arány. A 3:4-es nettó viewport lenne az ideális. "

Ezt nem teljesen értem, miért jobb, ha kevesebb cucc fér el a képernyőn?
A kamera gyengeségei leginkább az első KiktKat verzióval jelentkeztek. Szoftveresen javított a Google, és én is azt gondolom, hogy egyáltalán nem olyan rossz az a kamera.
A jó telefon alapborítás alternatívájaként ha a némileg nagyobb méret és súly még belefér akkor ott vannak a jobb strapatokok is, védik a készüléket és sokkal jobb fogást adhatnak, pl nekem nagyon bejött a GNexnél is a Case-Mate Though tokja.

A nagy optika az új képstabilizátor miatt van, az első tesztek idején pedig a kamera szoftvere még gyengébb volt, csak később javították frissítésel. Az ART elvileg majd akkor hoz majd változást ha a használt alkalmazások is mind átállnak a használatára, ez egyelőre még nincs meg. A jó kijelzőméret pedig szubjektív, más lehet jó egy kis kezű 150 centis embernek meg más egy kétméteres lapáttenyerűnek.
Én egy 32GB-os fekete boldog tulajdonosa vagyok december óta. Samsung Galaxy S3-ról váltottam és annak ellenére, hogy azt a telefont is szerettem, a Nexus 5 megváltás volt pl. sebességben.

Viszont ha már a kamerát említed, pl. az S3 fényképezője sokkal jobb volt. Hogy miben? Gyorsabb és sokkal pontosabb volt az autofókusza és gyengébb fényviszonyok között sokkal jobb képet csinált.

Nekem a 4.4 azért volt megváltás a 4.1-hez képest (szégyellje magát a Samsung, hogy talán mostanára sikerült eljutniuk a 4.3-ig), mert végre megoldották benne a notification kezelést (azt hiszem 4.2-től felfele), és végre használható normálisan pl. a LockerPro app.

Az akkuidő nagyjából a szokásos: 1 nap átlagos használat mellett...

Azt fontos tudni, hogy a telefonban nincs microSD foglalat és az akkumulátor sem cserélhető. Éppen ezért választottam a 32 GB-os verziót.
@EdBoyWW: standbyban VALOBAN alig fogyaszt.

En is galaxy nexusrol valtottam, az repulogep modban, kikapcsolt kijelzovel is eszegette az 1750mAh-t, szamomra szokasos hasznalattal siman toltottem napi ketszer.

A Nexus 5 eseteben inkabb a kepernyo zabal nagyon, de ha wifit, hsdpa-t kikapcsolom estere, csak a GSM marad, akkor par szazalekot megy csak le az ejszaka soran a toltottseg. Naponta toltom, de napi tobb, mint 2 orat utazok, s kozben folyamatosan nyomkodom, netezgetek, olvasok, jatszom.

Egy otthonulos hetvegen siman kihuzza a pentek esti toltessel vasarnap estig, tan tovabb is.

A fejnehezseget nem vettem eszre, tudom egyensulyozni a telefont a kozepenel az ujjamon, mindnefele borulasveszely nelkul.

A GG3 viszont csalodas, ugyan nem vedem tokkal meg ilyesmi, csak siman probalom ugy zsebrerakni, hogy patent/zipzar ne erjen hozza, meg alapvetoen kimelem, de igy is lett rajta egy halvany karc (ami persze csak akkor latszik, ha igy vagy ugy csillan rajta a feny, de igy egy honap hasznalat utan ez azert nem palya). Nem mely a karc, tehat korommel bazirgalva nem erezni, csak meg-megcsillan rajta a feny.

Ezen kivul az LCD-t ereztem visszalepesnek a Galaxy Nexus Amoledje utan. Ha egymas melle rakom a ket telot, akkor a Nexus 5-on a fekete az szurke, a piros az rozsaszin, a kontraszt gyengebb. Ha nem rakom egymas melle, akkor nem zavaro persze :)

Es csunya raadas: Pixelhibas volt az elso rendelt keszulekem (play store-bol jott). Kertem cseret, az is hibas volt. Aztan a kovetkezo is, annak mar a vibracioja is kiadott valami furcsa hangot. A negyedik telefon lett vegre tokeletes... Szoval ezt elegge megszivhatja valaki, ha epp nem olyan helyrol veszi, akik korrekten kezelik a garanciat. (Itt a kolbaszbolkerites-nyugaton telefonos bemondasra megjott masnap a cserekeszulek, meg a dijmentes valaszcsomag, amibe bele kellett raknom a hibas telot, szoval igy nem volt annyira gaz, de valamiert ugy erzem, ez egy Bikanyak-GSM-ben vagy akar E-Digitalnal nem ment volna ilyen flottul.)
@Azt mondja az outlook, én vagyok a tóth béla:
Az hogy nem cserélhető nem azt jelenti hogy nem cserélhető.
Te nem tudod otthon kicserélni (mint a régi telódét), de egy szerviz bármikor ki tudja cserélni. Szerintem.
"a telefon borítása. Milyen érzés kézben tartani. A Nexus 5 ebben a témában szerintem ma a legjobb telefon a piacon."
Ez speciel ízlés dolga. Számomra egy műanyag telefon soha nem lehet a legjobb.
Fejnehéz - ami telefonok megfordultak eddig a kezem közt (elég sok volt) kb kiegyensúlyozottak voltak. De lehet hogy meg lehetne szokni...
"az Android 4+ szerintem továbbra is a legjobb mobil oprendszer"
Látszik, soha nem használtál komolyan iOS-t. Én párhuzamosan használom az iOS-t és az adroidot évek óta. Stabilitásban még mindig ég és föld a különbség. De energiafogyasztásban is: hasonló hardver, hasonló igénybevétel esetén az iOS fele akkora akkuval hozza ugyanazt az üzemidőt.
"''-os kijelző. Akik azon rinyálnak, hogy ez már tényleg tepsi méretű készülék"
Igenis túl nagy az 5". Nem mindenkinek van lapát keze. Nekem kényelmetlenül nagy ez a méret. Még a 4.7" is. Az ideális 4.3" vékony kávával. És most nem azt mondom, hogy az iPhone 3.5"-4" kijelzője az ideális, mert az speciel lehetne picit nagyobb...
"Egyetlen negatívum, hogy a 9:16-os arányt erőlteti a Google is."
Nekem speciel a 16:9 képarány szimpatikusabb, mint a 4:3. Különösen, mert a 4:3 kijelző esetén szélesebb lesz a telefon ami ront a használhatóságon.
Ez tkp egy LG Optimus G feltuningolva. Remélhetőleg a Google referenciastátusz miatt jobb frissítéseket kap, mint amit az LG szokott készíteni (vagyis későn és rossz alverzió-ugrás azután hagyni az egész frissítést a pXába.).

LG alapok miatt rossz a kamera, nyilván ez egy relatív dolog az élmezőnyhöz képest, de pl ijesztő hogy a 8Mpes 4X HD milyen rossz kamerával bír (mondjuk egy közvetlen konkurens Galaxy S3 ellen).

Én spec inkább megvárnám amíg a nagyon lépnek és egy leárazott G2est vennék (SD kártya hiányában is).

Nem rossz a Nexus 5 de még nem láttam olyat hogy bármelyik Android csúcskészülék (Z1, G2, S4, One) ellen nyert volna.
Hat nekem a (4.7-es) HTC One-om hatarertek meretugyileg - bizonyos helyzetekben neccesen erek el a tetejeig es a "nyujtozkodas" kozben neha majdnem kiesik a kezembol.

Valamint a gorilla glass egy szar. Az enyemen mar par naposan megjelentek a karcok, fel ev alatt mar elegge tele van a kijelzo. Az esesek miatti sarok szetverodesek mar csak hab a tortan :D

Droid 4.3 -> 4.4 valtas szerintem is elhanyagolhato valtozas. CyanogenMod annal tobbet adott.
Ja es a kamera: a megapixelhaboru eleve marketingfogas az egysegsugaru user megfogasara (hello Nokia). HTC One felbontasa relativ kicsi, megis kepminosegben tok jo.
Telefontol amugy is mit var az ember? Zsebbol elokapva megorokiteni valamit az utcan vagy instara felrakni a tejfolos langost - ha epp nincs fenykepezo a kozelben. Hangyapiszok meretu szenzor erre pont jo, sokkal jobb nem is lesz soha.
@zolika78: jajajajajaj az Apple uzemido mellett kiallni azert erosen fanboi-jellegunek tunik! Az osszes ismerosom, akinek ajponja van, vagy lemerult telefonnal maszkal, vagy brutalis kulso akkukkal a zsebben. Es ugye a kulonleges toltokabelt se szabad elfelejteni, mert ha a tarsasagbol epp csak neked van 5-os szeriad, cseszheted, ha otthonhagytad a kabelt... :) Amugy persze, hogy valamivel jobb a kapacitas/uzemido arany egy 3.5-os kijelzovel egy 5 incseshez kepest.

Az android stabilitassal sem volt soha semmilyen problemam (most nyilvan nem a 40 rugos low-end telokrol beszelek), persze osszevetni nem tudom az ajponnal, hisz azt nem hasznaltam honapokig-evekig.
Számomra az egyetlen kizáró tényező az, hogy nem lhet bele microSD kártyát tenni. Mekkora egy baromság már ez... Ha az lenne benne, azonnal vennék egyet. Még a 32 GB-os változat sem elég ahhoz, hogy a több mint 60 GB-nyi MP3 zenéimet magammal hordozzam, amit a jelenlegi három éves telefonom viszont lazán teljesít.
Na persze a cserélhető akku sem lenne rossz.
Összesen ezt a két kivetnivalót látom benne.

A nejemnek ilyen van, és remek telefon. Gyors, szép képe van, remekül működik.
Ha hiányzik a plusz tárhely lehetősége akkor egyre több gyártó jön ki kisméretű micro USB-s pendrive-okkal (vagy micro SD adapterrel), némileg orvosolható vele bár persze kénylemben nem ugyanaz mint a beépített.

Kiemelném még, hogy ez is tudja már a gyorsabb ac-s WiFi-t (meg a Miracast-ot) illetve a viselhető kütyüknél használt 4.0-ás (Low Energy) Bluetooth-t (USB-ből még 2.0-s), későbbi frissítéssel pedig elvileg meg fogja kapni a Moto X-ből ismert "always listening" lehetőséget az érintés nélküli hangvezérléshez.
Szóval,

Vagy harminc éve jelent meg a Tranai c scifi novella, a főhős ellátogat a tökéletes bolygóra, ahol az a munkája, hogy tökéletlen tárgyakat tervezzen. A tökéletes tárgy kisebbrendűségi komplexusokat ébreszt. Ami annyira felbosszant a bénázásával, hogy képes vagy földhöz vágni: az az igazi.

Persze a Tranai nem (csak) erről szól, de most jöttem rá, hogy miért jó találmány az Android. Kezemben van egy eszköz, amiben akkora számítási teljesítmény van, hogy lepipálja a hatvanas-hetvenes években atombomba-szimulációra használt szuperszámítógépeket. És ez az eszköz használat közben LASSUL. Az én kütyüm kb egy éves, és ha érkezik egy SMS, néha 5-6 másodperc, mire meg tudom nézni. Megtörtént már, hogy mire kirakta a képernyőre a bejövő hívás képernyőjét, hogy fel tudjam venni a csúsztató mozdulattal, addigra a hívó megunta.

Jön a földhöz vágás, és az új telefon fél évig megint villámgyors lesz.
@Whave:

Az android stabilitása, hát...

Nem gagyi telefonom van (újkorában menő volt, Sony Xperia Arc S), de többször is dobott már olyant, hogy "A(z) System alkalmazás leállt" - és annyira leállt, hogy SEMMILYEN (hardware) gombra nem reagált, a "reset" kombinációra sem. Szerencsére ebből még ki lehet venni az akkut: egy modernebb készülék gazdája ilyenkor esetleg kénytelen megvárni, amíg lemerül...
Keressetek ra a hissing noise es a bad mikrofonra nexus 5 szavakkal. Egyik miatt csendes kornyezetben sisterges van masik miatt meg nem hall telefonalas kozben a masik fel (csak ha letakarod a masodik mikrofont). Google forumon vannak akiknek az otodik rma telefonnal is ugyanaz a hiba. A google tud a hibarol elso naptol de nem javitja csak kuldi az rma telefonokat. Soha tobbbet nexus 5.
@Mészáros Laci: Hányas Android van rajta? A 4.2/4.3 táján (főzött ROM-oknál már korábban) behozták azt a szolgáltatást ami hasonló az SSD-knél használt TRIM-hez, az sokat javít a belassult sebességen (meg persze az alkalmazásoknál sem árt néha némi takarítás és racionalizálás)
@Oscee: Azt azért hozzátenném, hogy a Nokiánál nem csak a pixel számít, hanem a minőségi fényképezéshez a minőségi alkatrészek, és messze a legerősebb szoftveres támogatás. a Lumia 920-as 8 Mpixeles fényképezőteljesítményét bármelyik Androidos csoda teljesítményével összevetni, olyan, mintha 1 kg kaviárt összevetnék 1 kg kutyaszarral, mondván mindkettő 1 kg. De az egyterű Androidos júzer csak annyit lát, hogy nekem is nyáóc megápixél, akkor mit vág fel a hülye Nokia.