Elindult a Wikio, parlez-vous français?

Korábban már írtunk róla itt és itt, de most végre eljött a nagy nap: a Wikio első mutációja (a francia) kilépett a nyílt színre. (A Google Translate-tel fordíthatjuk pl. angolra.) A Wikio egy híraggregáló webkettes, mely olyan mintha a Google News helyi híreit és a Digget összeadnánk, belenyomnánk egy csomó blogot és másodlagos hírforrást is, majd az egészet még megfejelnénk azzal, hogy a júzerek wikizhetnek maguk is hírtartalmakat, és persze erős közösségi funkciók is vannak. Akik értenek franciául, itt részletesen is megismerkedhetnek a Wikióval.



Amikor Laurent-nel beszélgettem, azt is elmondta, hogy a következő verzió már az angol lesz, amivel még a nyáron kijönnek. A Wikio nem kevesebbre törekszik, minthogy a legalaposabb hírbánya legyen az adott nyelven. Magyar verzió várhatóan nem lesz, úgyhogy marad a francia/német/angol/spanyol választási lehetőség.
Gondolod, hogy a social media vagy a social networking jelentős népszerűségre tehet szert az európai netezők körében?
Igen, a social networking népszerű lesz Európa-szerte. Ez volt az eset tavaly a blogoszférával is. Azóta az emberek publikálják gondolataikat, ebben az évben viszont már a demokratikus és közösségi webes hálózatok adoptálását fogjuk látni.
A jövőben a social networkinget fogják fejleszteni, míg a tartalmat tekintve apróhirdetések jönnek, munkakeresővel, pályázatfigyelővel vagy épp aukciós oldalakkal. Már most működik a Wikio Live, ami a Digg Spyhoz hasonló valós idejű hírfigyelő aloldal. A Wikio már a második francia webkettes, ami várhatóan kiemelkedő sikert fog elérni. Az első nagy dobásuk a Netvibes volt.
Címkék: wikio hírmegosztók
2006.06.20. 09:54. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.