Itt az AllPeers, végre! [update1]

Jó fél évvel ezelőtt írtunk már az AllPeersről, mely egy p2p fájlmegosztó. Érdekessége, hogy Firefoxon belül lehet fájlokat küldözgetni barátoknak, ismerősöknek. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy egy házi fájlmegosztó hálózat.

Tavasszal már majdnem letettünk arról, hogy ez a nagyon innovatívnak tűnő, igazán érdekes alkalmazást egyszer majd mi is kipróbálhassuk. Aztán most néhány perce kaptunk egy levelet, hogy elindult. A Firefox-felhasználók itt tölthetik le az AllPeers-kiterjesztést.



Az első próbálkozásba szépen bele is fagyott. Viszonylag egyszerűen lehet egyébként kontaktokat felvenni, akikkel ezt követően gyerekjáték bármilyen méretű és tartalmú fájlt megosztani. Az igazi finomságok csak ezután következnek...

A kezelőfelület nem túl logikus, de kis gyakorlás után már játszva osztunk meg fájlokat, mappákat, nagy méretű fájlokat, nagy mappákat. Az átvitel nagyon gyors, s egyből a gépünkön is hagyja az átrántott fájlokat.

Kiváló fícsör, hogy a screenshotokat nagyon gyorsan és könnyedén lehet megosztani: lenyomjuk a PrintScreen gombot a billentyűzeten, majd az AllPeersben a "Paste from Clipboard"-ra klikkelünk, és annyi.

Persze az embernek az az első gondolata, hogy fájlokat cserélni eddig is tudott ftp-n keresztül, akkor meg minek egy ilyen kiterjesztés a Firefoxba. Hát példul azért, mert különösebb erőfeszítés nélkül oszthatunk meg fájlokat, és nem csak azokkal az ismerőseinkkel akik mondjuk láttak már közelről ftp-klienst.

Az AllPeers ahhoz képest stabilnak tűnik, hogy erős béta állapotban van. Mivel a cseh fejlesztők azt ígérik, hogy a két gép között létrejövő ad hoc hálók biztonságosak, biztosak lehetünk benne, hogy hamar el fog terjedni a Firefox-társadalomban. Sőt, nyilván lesznek, akik az AllPeers miatt váltanak majd Firefoxra. És akkor majd megbeszélhetjük, hogy milyen hatással van a sharing/torrent generációra az új eszköz.
Címkék: firefox p2p allpeers
2006.08.30. 21:42. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kommentek szerint (href.hu/x/1pah) még van mit javítani rajta.

Illetve ha jól tudom, torrentes (vagy DCs?) fájcserélő kiterjesztés már van a firefoxhoz.
az új operában meg ezerrel működik a BT alapú megosztás...
A postban szereplő első link alatt megjegyeztük, hogy az operásoknak már rég kánaán van. A torrentezésnél azért az allpeers egy kicsit szélesebb rétegnek szól. ez lehet a siker titka. ha.
Felraktam ezt az all-peers-et es ettol nem mukodik a htmltidy. Masnak is igy van, vagy csak nekem van ilyen szerencsem?
Ez miért jobb mint a www.kepfeltoltes.hu vagy a www.send2u.hu ? Ezeknél a legegyszerűbb a kép/fájlmegosztás, ráadásul semmi külön program nem kell hozzá....

Kevin
Nincs forgalom/tárhelykorlát, BÁRMIT meg lehet osztani, kézhez áll, nem kell bűvészkedni linkekkel. Nem látja senki. Egy klikkre van.
Szerintem erre a celra ott az MSN megosztasi mappaja, a tobbire meg az emlitett kepfeltoltes és tarsai... De azert egy probat meger, megyek es +nezem :)
Ha ez torrenten alapszik, akkor a másik fél használhat más torrent klienst is? Vagy mindkét oldal Firefox kell legyen?
Kevin:
Annyi a gond az MSN megosztással, hogy a nem platformfüggetlen.
Igazából nem értem, hogy mi itt a nagy "wow". Netezésre ott van az Opera már régóta, ha valaki ismerőseivel filet akar cserélni, azt a Gtalk-os/ (legtöbbeknek)Messenger-es beszélgetése közben megteheti ("...mert különösebb erőfeszítés nélkül oszthatunk meg fájlokat"). A filecserélés "nagybani" esetére ott a (bc)dc, ahol kis ügyességgel mindent meg lehet találni. Én nem szeretem annyira a ff-ot, meg lehet, hogy régivágású is vagyok, de nekem nem kell, hogy integrálva legyenek különféle dolgok a ff-ban, amik már amúgy is léteznek és stabilan működnek.
Érdekes, hogy sok kommentelő abból indul ki, hogy mindenki más is ugyanazt a környezetet használja. A lényeg, hogy a brózerben maradva tudunk egy gombnyomással megosztani bármilyen nagyságú bármit, ráadásul relatíve gyors az átvitel. Ez pedig jó dolog.
Kent:
Annyi a gond az Firefox megosztással, hogy a nem böngészőfüggetlen.

Bocs, nem tudtam kihagyni :)
Jajj, nem Kent, hanem Kelt. Sorry.
Nem inkább az a baj vele, kedves karaj, hogy nem norvégiában készült?
Kérlek ne kezdjünk böngészővitát, mindenki azt használ, amit akar. A fenti mondatom csak ironikus megjegyzés volt Kelt MSN-es hozzászólására, egyébként semmi baj nincs a kiterjesztéssel.

A még fentebbi kérdésemre viszont nem kaptam választ: képes a kiterjesztés más torrent klienssel együttműködni?
box.net
1Gb tárhely ingyen, max 10mb-os file-ok feltöltése egyszerre. Alapvető igényeket kiszolgál. Én is ráindultam annó az AllPeers-re mikor hírbehozták, de később rájöttem hogy felesleges fícsör. Ugyanis csak akkor megy ha mindkét oldalon ff van, installált addonnal, érvényes regisztrációval. Ez a halandó hétköznapi júzereknek semmivel sem egyszerűbb mint az ftp, vagy az msn, vagy akármi. Sőt. Még egy elfelejthető regisztráció.
Ha már kénytelen vagyok valahova regisztrálni, akkor legyen pl a box.net.
Megosztom a szintén box.net-en regelt barátommal a kívánt file-t, és ő bármikor tölögetheti. Nem csak akkor ha az én gépem megy, brózerem fut. És ez óriási különbség. Egynél több letöltéskor pedig egyértelműen nem örülnék ha mindenki tőlem szipkázna, ezért nem tudok rendesen WoWozni :D
Szóval ez inkább érdekes mint hasznos addon. Szvsz
üdv nektek.
Két kérdés, amit nem sikerült a siteról kiderítenem:
- átmegy a céges tűzfalon? (sima http/https elég-e?)
- mennyivel egyszerűbb azon erőlködni, hogy akinek meg szeretnék
osztani annak FF legyen AllPeerssel, mint valami más már meglévő
filesharinget használni? (dropload, stb)
Itt a legfontosabb különbség a többihez képest mégicsak az, hogy a böngésző kiváló marketingeszköz. Vagyis várhatóan gyorsabban fog terjedni, mint egy akármilyen, limitált tárhelyet biztosító akármi. A Box.net pedig éppen 10 kattintással van messzebb, mint fájlt küldeni AllPeersben. Ettől függetlenül persze az is jó megoldás, minthogy az ftp vagy az egyéb, linkelhető felötltött fájlokkal operáló szájt.
Sőt, maga az, hogy a túloldalon is ff-nek kell lenni, még a firefox marketingjén is lendíthet. Nyilván egy fél év múlva kiderül, mi igaz mindebből. Lehet, hogy semmi.
Box.net, dropload, yousendit és társaikkal nekem leginkább az a bajom, hogy a fájlt először is fel kell tölteni a központi szerverre, majd a címzettnek onnan le kell töltenie - ez kétszer annyi időt vesz igénybe, mint simán p2p.

Ezzel persze akkor nem lenne baj, ha az egész folyamat egy tűrhető sebességet el tudna érni, azonban ezek éppen hogy kifejezetten lassuak, sőt pl. yousendit az esetek többségében jól befagy.
OFF

"akik mondjuk láttak már közelről ftp-klienst."

Én spec nem láttam, de ha akarnék hol kezdjem?

OFF
Nocibambi:
Pl.:
Total commander
Bulletproof ftp
etc.
Meg különben is Google a mi barátunk...
freeware ftp client
Esetleg tucows.euroweb.hu

Gyula
Ja!

Mondjuk bármelyik böngésző, ha nem www-vel kezded a címet, hanem ftp.-vel
Gyula
"A Box.net pedig éppen 10 kattintással van messzebb, mint fájlt küldeni AllPeersben."

Bocs, de az AllPeerses fájlküldés az úgy kezdődik, hogy küldesz egy levelet az ismerősödnek és megkérdezed hogy FF-et használ-e AllPeerssel, ha nem akkor legyen szíves telepíteni. X kattintás.
"Box.net, dropload, yousendit és társaikkal nekem leginkább az a bajom, hogy a fájlt először is fel kell tölteni a központi szerverre, majd a címzettnek onnan le kell töltenie - ez kétszer annyi időt vesz igénybe, mint simán p2p."

Mint mondtam abban az esetben járok jobban, ha egynél többször töltik le az általam feltett anyagot. Ha mindannyiszor seedelem a letöltőknek ahányan vannak, máris rosszabb a helyzet. És nem hiszem hogy ez úgy működne mint egy jól bevált torrent tracker közösség.
Még egy meglátás. Ha központi szervernek töltöd fel lassabb a feltöltésed mint ha p2p valakinek? Szerintem pont ugyan annyi :) Maximum annyival lassabb a folyamat, hogy a letöltőnek meg kell várnia amíg te befejezted a feltöltést. Na bumm:)
Karaj:
Megkésett válasz, de szívesebben tartok plusz egy böngészőt a fájlcsere kedvéért, mint plusz egy oprendszert (mondjuk VPC-ben) az MSN miatt. ;)
"Maximum annyival lassabb a folyamat, hogy a letöltőnek meg kell várnia amíg te befejezted a feltöltést."

Ha ki tudnám használni a maximális sávszélességemet, akkor igen, 'csak' kétszer annyi ideig tartana egy fájl átküldése.

Ellenben az ilyen központi szerverekkel épp az szokott lenni a baj, hogy ha elindulnak egyáltalán, 20KBt/s sebesség fölé nem igazán mennek (legalább is saját tapasztalat alapján).
Igen! És Igen! Elkezdtük!!!


Kedves Barátaim!
(Tudom sokan most nyilván back-et nyomnak, de nem baj...)

Tisztelettel jelentem be nektek, hogy az AllPeers.HU megkezdte működését...

Elsődleges célunk az AllPeers Firefox Add-On népszerűsítése.

Másodlagos célunk, hogy egy olyan portált hozzunk létre, amely segítségével idegen emberek megismerkedjenek 1 közös cél érdekében...:)

Nyilván rájöttetek, hogy a közös cél az adatmegosztás az AllPeers segítségével...

Igen tudom, most megint vannak akik back-et nyomnak, hogy arra ott van DC, meg ilyenek.

Akkor felhívnám a figyelmet arra, hogy az AllPeers-ben az a csoda, hogy TE mindíg kontrollálhatod, hogy kinek és mit osztasz meg, vagyis akik jó "ismerőseid" azokkal nyilván sokmindent megosztasz, de akiket alig ismersz azokkal nem. Ez elvezet oda, hogy a kölcsönös megosztási bizalom egyfajta (mostani kedvelt kifejezéssel élve) socail network létrehozásához vezet....

Szóval itt az alkalom és a lehetőség. Ha van kedved és időd, akkor csatlakozz a csapathoz.


Isten hozott és az Allpeers.HU legyen veled!!!
hehe, elsore alperest olvastam