Magyar közösségi techszájt: itt a Buzz

Épp a napokban volt hír, hogy a cnet, vagyis az egykor nagyon népszerű amerikai tech hírszájt erősen veszít népszerűségéből. Nyilván nem mellékesen, a Digg és a hasonló linkmegosztó szájtok viszont egyre népszerűbbek, főként a technológiai hírekre éhező közönség körében.

A cnet egyik magyarországi megfelelője, a HWSW is elérkezettnek látta az időt, hogy közösségi szolgáltatást indítson (Buzz néven). Ugyan nálunk messze nem érkezett még el a leszálló ág, láthatóan kissé viszolyognak a webkettő kifejezéstől:
A HWSW sem vonhatta ki magát az új webes őrületből, amely alapvetően a közösségre építkezik. Szándékosan nem web 2.0-t írok.
Sőt, a kortárs művészetektől is:
Olyan ez mint amikor a zacskóba szaró hülyegyereknek elmagyarázzák mi is az a performance, aztán rájön, hogy ő már ezer éve performancer, csak nem tudta a nevét.
(A jó példa persze az lett volna, hogy a romantika korszaka előtt is írtak romantikus regényeket, ám korszakossá mégiscsak később vált ez a stílus. Mindegy.) Jó, mondjuk értjük. A fanyalgókra alapoznak ezzel a finom populizmussal. (És most nem fogjuk elmagyarázni száztizedszerre, hogy mi változott az "évekkel ezelőtt" óta, ami miatt ma már értelme van az ilyen jellegű közösségi szolgáltatások indításának. A.k.a. web 2.0)



A lényeg azonban, hogy egy ízig-vérig webkettes szolgáltatást, egy Newsvine-jellegű közösségi hírszájtot indítottak, ahol az olvasók írják a híreket. A nagy különbség csak annyi, hogy a felhasználóktól nem csak cikkeket, hanem kifejezetten blogot kérnek.

Ennek lehet jó és rossz oldala. Ha csak egy "cikket" akarok írni a Buzzra, nem biztos, hogy ezt nem a sjaát blogomban fogom megtenni, ám ha úgy gondolom hogy saját blogot indítani snassz, de a techie-k közt szívesen írogatnék én is erről-arról, és nem beszélnék angolul, akkor a Buzzt választanám.

A Buzznak egyértelműen van Magyarországon egy bázisa. Akik már régen használnak webkettes szolgáltatásokat. Nem idegen számukra a del.icio.us vagy a digg, a Ruby On Rails, az AJaX vagy a SOA kifejezés, rajta tartják a szemüket a technológiai pörgésen, ami elsősorban a Szilícium-völgyből szűrődik át, de azért idehaza is vannak vetületei, amivel érdemes rendszeresen fogllakozni.

Hogy mást ne mondjunk, ezért létezik a Webisztán is. A Buzz légüres térbe érkezik, és fontos szerepet tölthet be a magyar webkettő, a tartalommegosztásra alapozó közösségi webes szolgáltatások egén. Mert bár potenciális olvasó- és írótábora viszonylag kicsi, de hatása és jelentősége meghatározó. Úgyhogy hajrá. Mégha kicsit kétlelkű is a kezdés.
Címkék: blogok bloggerek social network blogmotor social bookmarking blogszolg buzz
2006.10.17. 09:19. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cikk-központú blogszolgáltatás?!, legalábbis ami a főoldalát illeti. Csak gartulálni tudok nekik: kíváló ötlet, jó megvalósítás (az oldal sarkában ott a Big Fish embléma), továbbá már most sok blog elérhető rajta. Nem is hittem, hogy ennyien vagyunk. :-)