Ancien Régime: az oldalletöltés-alapú világkép

Nem maradt visszhangtalan Steve Rubel pár hete írt postja, melyben az oldalletöltés (PI) halálát jósolja. Most Peter Daboll, a Yahoo Insights vezetője írt le egy tiszta és érthető gondolatmenetet arról, hogy miért nincs többé értelme a PI-alapú világrendnek.

Az oldalletöltés a kilencvenes években még viszonylag jó mérőszámnak számított. Az internet azonban mára megváltozott. De legalábbis változóban van. Mégha ez nem is jutott el az összes online marketing ügyosztályig, ma már elég világosan látható, hogy az oldalletöltés nem releváns teljesítménymérő. Mondjuk úgy: a régi rendet képviseli, mely se jó, se igazságos, se őszinte nem volt. Vagyis: itt az ideje a változásnak.

Daboll megemlíti, hogy az oldalletöltéssel többek közt az a probléma, hogy különböző auditáló cégek és webszájtok különbözőképpen definiálják. Nincs egységes, mindenki által elfogadott elv. Vajon miért? Igen, pont azért, mert egyes cégek úgy érzik, hogy ha saját szájuk íze szerint kozmetikázzák statisztikájukat (például úgy, hogy sajátosan határozzák meg az oldalletöltés fogalmát), illetve minél fifikásabb ötletekkel próbálják növelni ezt az értéket, azzal átverhetik a hirdetőket és az olvasókat, valamint a konkurenseket.
Do you count PVs from outside the country? From spiders and bots? Do you count when the page is requested, or when the page is fully loaded?
Ismerős problémák.

Daboll - aki egyébként korábban a comScore Media Metrix elnök-vezérigazgatója volt - legalább három komoly gyengeségét sorolja fel az oldalletöltés-alapú auditálásnak:

  • Az internetre egyre többen szélessávon kapcsolódnak. Az ehhez mért szolgáltatások, mint például a VoIP, a videótartalmak vagy az instant üzenetküldés, vagy épp az AJAX és egyéb JS- és Flash-alapú oldalelemek, iFrame-tobzódás nem mérhetők jól oldalletöltés-alapon. (Jó, persze, már erre is vannak gányolós ötletek: 1x1 pixeles mérőkódok hemzsegnek az oldalakon. Ember legyen a talpán, aki ezalapján meg tudja mondani egy weboldal valós teljesítményét, értékét...)
  • Az oldalletöltés nem objektív fogalom. Mindenki a saját szája íze szerint határozza meg és méri.
  • Az oldaletöltés és az adview NEM ugyanaz és a két adat rendszerint nem is korrelál egymással. Az oldalletöltés nem az az mérőszám, ami alapján egy hirdetés teljesítményét jól lehet mérni.
Bár Daboll sem tudja, pontosan mi lesz a közeljövőben az a konszenzusos eredmény, mely kimondja, az új weben milyen mérési technikák a mérvadók. Az bizonyos, hogy az oldalletöltés-alapú világkép menthetetlenül lelepleződött: nem írja jól le a szájtok valós látogatottságát, nem teszi lehetővé, hogy különböző szájtok teljesítményeit egzakt módon össze tudjuk mérni, és ami talán legalább ilyen fontos: a hirdetések teljesítményének mérésére sem megfelelő. Volt egy történelmi szerepe, persze. De a megszokásnak sosem szabad odáig terjednie, hogy ne merjük belátni: váltani kell.

Az online marketing ha nem akar belefulladni a kaszinók fülledt, összekacsintgatós levegőjébe, az őszinte és tiszta szembenézésre kell törekednie. Hogy a jövőben a webszájtok teljesítménye, s ezzel együtt az online hirdetések teljesítményének mérése közelebb álljon a valósághoz. Valamint a szolgáltatás- és szájttervezésnél ne legyen többé szempont, hogy minél több és több oldalletöltés generálódjon rajta. Az auditálás oltárán nem ildomos feláldozni a szolgáltatást és a netezőt.

Egyet kell értenünk Dabollal:
The bottom line is that the page view has outgrown its usefulness. The industry needs to embrace change and develop new metrics that measure this new world more accurately.
Címkék: stat
2006.12.21. 11:03. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erről most hirtelen Churchill híres mondása jutott eszembe: "Democracy is the worst form of government except all those other forms that have been tried from time to time." Azaz: az oldalletöltés tényleg elég gázos, de hát nincs jobb. És amíg nincs jobb, addig maradni is fog...
Egy csomó jobb van. Például az egyedi látogatószám. Hogy a súlyozott, többkomponenses módszerekről ne is beszéljünk.
Juj, az oldalletöltéses árazás minden világok legrosszabbika - évek óta tudjuk.

Egyedi látogatószám már egy fokkal jobb, de e médiatípus (web) kárákterét-arcát a tranzakciónkénti árazást adja majd talán meg.

Ez természetesen az onlineban mérhető dolgokra vonatkoztatható csupán teljes egyértelműséggel - az 'imázsjellegű', bullshittel könnyebben 'alátámászatható' kampányoknál pedig bevált módszerektől (reach/GRP, ami tulajdonképpen már kb. az egyedi látogatószámmal azonos) nincs értelme eltérni.
Én azért kíváncsi lennék online hirdetők tapasztalataira is.
Nekik vajon mit mondanak, úgy általában a mérési technikákról, és hogyan győzik meg őket arról, hogy a pénz amit kérnek tőlük megfeleltethető egy ezért elvárt "netezőszámmal".
Nem találkoztam még olyannal, aki PI-t vásárolt volna egy oldalon. A médiatervekben várható AV-t és egyedi látogatószámot szokás jelölni, főként korábbi adserver statisztika alapján. Az AV már csak azért is fontos, mert sok esetben az után fizetünk adserver költséget, így ezzel előre kell kalkulálni. Ez a post - a fent linkelthez hasonlóan - nyitott kapukat dönget, bocs.
Az a vicces a PI alapú számlázásban - azaz abban, hogy az árak és a fizetés reklámmegjelenés alapon és nem látogatószám alapon mennek pl. -, hogy az ügynökségeknek ez jó.
Ugyanis nekik a minél nagyobb forgalom a fontos. Ezért én attól félek, még pár évig itt lesz nekünk a PI és az AV a hazai piacon.
De szerencsére a PPC alapú dolgok már elég jól elterjedtek, és pár helyen lehet elérés (tehát felhasználószám) alapon is vásárolni.
Persze, lehet unique usert is venni, csak éppen a doubleclick-ken kívül semmi sem méri rendesen. A dc meg av alapon számláz. A ppc a site-nak gáz, hiszen ha kap egy vacak kreatívot, akkor a kutya nem fog kattintani rá és futtathat 0,03%-os ctr mellett millió av-kat. Arra már nem is gondolok, ha én akarnám ezt av alapon fizetni (mármint az adservert)... És ez megint elágazik a ki készíti a kreatívot, meg a mennyit keres az ügynökség stb. téma felé. Nem olyan szimpla ez, mint amilyennek előszörre látszik.

devizakozep 2006.12.23. 20:57:09

persze rabbit, mivel javareszt a horgasz osztja a vizet. potnosabban a pecahelyeket.
de valoban, ez iszonyat messze vezet. lenyeg, hogy ahol a nagy zse van, ott az iranyit, nem az esz, racionalitas.
hiaba vannak rohej arak, rohej modszerek, rohej rendszerek. ahol par ceg tartja a kezeben az egesz piacot azt csinalnak ami nekik jo. szoval lesz PI, spamm, flashlayerbannerek stb. de legalabb a popuprol mar leszokoban van a kozosseg. ez is valami.
:] en is ezt mondtam korabban a 12-03-ai cikkre. web2gurunak erzem magam.