A karácsonyi látogatottság, showdown

Így az ünnepek környékén elég sokat hallani, hogy "az emberek ilyenkor úgysem neteznek", "mindenki a családjával szeretne végre lenni", "eleve a többség a munkahelyéről netezik" meg egyebek.

Nos, ha a Webaudit összes auditált szájtját vesszük alapnak, és megnézzük a karácsonyi napok látogatottságát, azt kell látnunk, hogy a látogatók száma arányosan az ünnep előtti utolsó napon, vagyis 23-án nem esett nagyot. (Ez ugye most egy szombat volt.)



A készülődés és az ajándékozás napján, vagyis 24-én az egy héttel korábbi értékhez képest 13 százalékot esett az összlátogatószám. És ez, valljuk be, egyáltalán nem olyan egetrengető. Durván 150 ezer látogató hiányzott erről a napról az átlag vasárnapokhoz képest. Vagyis ennyi vasárnapi netező választotta a fatalpfaragást, last minute ajándékvadászatot, miegyebet a net helyett.

Az első hivatalos karácsonyi nap, vagyis 25-e ugye hétfőre esett. És ezt jóval nehezebb összemérni a korábbi hetek azonos időszakaival, lévén hagyományosan ez, vagyis a hétfő a web leglátogatottabb napja. Konkrétan 36 százalékkal kevesebb látogató volt 25-én, mint egy héttel korábban, hétfőn. Ha az átlagos hétfői látogatószámot nézem, az 2,4 millió körül van, most meg ugye valamivel több mint 1,7 millió volt. Ez elvileg 700 ezerrel kevesebb.

Viszont ha ezt az ünnepnapot, a szokásos heti pirosbetűssel, vagyis az átlagos vasárnappal vetjük össze, akkor csak durván 200 ezres a látogatószámcsökkenés.

Ha a számokkal való bűvészkedéstől eltekintünk, és csupáncsak a görbéket nézzük, látható, hogy a magyar web látogatottságát a karácsony sem tudja drasztikusan lenyomni. És ebből meg ugye az is következik, hogy az emberek otthonról is elérik a világhálót. Legalábbis a döntő többség.
Címkék: stat karácsony
2006.12.26. 09:09. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mivel nálunk a karácsonyfaizzó is IP alapú vezérléssel villog (www.xmastree.controller.com), ezért nem esett annyira a látogatottság. :S :D
Nálunk nagyon látszik a karácsony. Több oldalt is nézve körülbelül a 46. héttől kezdve érezhető egy fokozatos visszaesés. Az még oké, hogy az előző héthez képest csak 10 százalékkal csökken a látogatók száma, de ha ez már a ötödik hete így van, akkor mégsem elhanyagolható a karácsonyi visszaesés...
én is azt hittem, hogy ilyenkor mindenki a balesetin éjszakázik, míg kibányásszák a torkából a szálkát, vagy a mennyből az angyalt énekli a nagyival, ehelyett 24-én több látogatóm volt, mint egy átlagos hétköznapon (na, jó, az sem sok). fura.