Sikerült-e levadásznia a Wirednek a Digget?

Az egyik legnépszerűbb közösségi szájt a Digg, úgyhogy érthető, hogy a Wired magazin - nem először - próbálkozik meg fogást találni rajta. Legutóbb például a magazinnak író egyik külsős szerző kísérelte meg demonstrálni, hogy milyen egyszerű is manipulálni a Digg értékelőrendszerét.

Bár maga a téma (a Digg manipulálhatósága) már önmagában is érdekes, és nyilván sokan kattintottak is a Wired cikkére, abból azonban mégsem az derül ki, amit az ember várna. Merthogy a demonstrálásból csak az lesz világos, hogy lehetséges fizetni bizonyos embereknek azért, hogy ők majd helyettünk megpróbálják jól felnyomni a linkajánlatunkat minél magasabbra a Diggben, hogy arra minél többen kattintsanak.

A Digg részéről azt nyilatkozták, hogy a rendszer ilyen módon nem igazán manipulálható. Sőt, csapdát szoktak állítani a manipuláló diggelőknek: ha észreveszik, hogy valamelyik nem túl érdekes anyagra aránytalanul sokk digg érkezik, egyszerűen leveszik az oda diggelő felhasználók diggelési értékét. Vagyis látszólag folytathatják ármánykodásukat, de a gyakorlatban minden egyes diggjük kevesebbet ér, mint a "rendes" felhasználóké.

A Wired botrányosnak szánt cikke tehát picit besült. Márcsak azért is, mert a bloggerek - főként persze a Digg-fanboyok - egyből rákérdeztek arra, hogy a Wired miért nem a Redditről ír hasonló cikket.

A Reddit ugyanis a Digg egyik legfőbb riválisa, és ugyanaz a cég tulajdonolja, mint a Wiredot.

A Wired szerzője erre blogján volt kénytelen magyarázkodni. Pontosabban megkerülni a kínos kérdést:
Again, I love Reddit and I think it’s very cool — but writing about it in this context would have been like comparing apples and oranges.
A kínosság kínossága, hogy a Digg manipulálásáról szóló Wired-cikk is bekerült a Diggre, és jelentősen több (4081) diggelést kapott mint a manipulálást bizonyítani hivatott kamu linkajánlat. Ügyes.
Címkék: digg bulvár social bookmarking wired reddit
2007.03.05. 14:47. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt a részt nem nagyon értem:
"A Digg részéről azt nyilatkozták, hogy a rendszer ilyen módon nem igazán manipulálható. Sőt, csapdát szoktak állítani a manipuláló diggelőknek: ha észreveszik, hogy valamelyik nem túl érdekes anyagra aránytalanul sokk digg érkezik, egyszerűen leveszik az oda diggelő felhasználók diggelési értékét."

Ki az aki eldönti mi számít érdekesnek. Szerintem a juser nem pedig a digg szerkesztői. Amúgy véleményem szerint mindent lehet manipulálni, és ha kellő anyagi háttérrel rendelkező cég akarja akkor manipuláltatja is.
Megnéztem a diggelt kamublogot, ami embertömegeket ábrázoló képekről szól. A harmadik post a TV székház ostroma :)))

A kommentelők szerintem jól helyrerakták a dolgot, az írót meg visszaküldik a balettbe, izé, a nyomtatott médiába leleplező cikkeket gyártani...