Megint elbaszta a Yahoo

A Yahoo legnagyobb buktája eddig az volt, hogy nem vette meg a Google-t anno, amikor még volt lehetősége meg pénze rá. Azóta a fejére nőtt a kistestvér, sőt, megjelentek új versenytársak is, a Google pedig okosan vásárolt. Ott volt mindjárt a YouTube-deal.

Szóval azt lehetett sejteni, hogy a Yahoo-nak is akvizícióval kell túltennie magát saját ötlettelenségén, így érthető volt, hogy elkezdtek tárgyalni a második legnépszerűbb közösségépítő szájt, a Facebook megvételéről. A korai hírek szerint egymilliárd dollár volt a kezdőlicit, csakhogy amíg a tárgyalások folytak, a Facebook a vártnál is gyorsabban növekedett: ma már 21 millió regisztrált felhasználó napi másfél milliárd (!) oldalletöltést generál a szolgáltatásban.

A Yahoo állítólag hajlandó lett volna elmenni a YouTube vételárának szintjéig, vagyis kábé 1,6 milliárd dollárig, de a rapid növekedési ütem miatt ma már sokkal többet ér a Facebook. A Yahoo addig hezitált, amíg elment a gyorsuló hajó.
Címkék: yahoo filozomatika facebook
2007.04.05. 10:43. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem tudom megállni, hogy ezt ne kommentáljam:

bridgewealthmanagement.blogspot.com/2007/04/soha-ne-higyjnk-el-mindent-egy.html

Szerintem felületes dolog volt ezúttal így nekirontani a Yahoo-nak.
Kedves Balázs, ez nem egy elemzés, hanem egy blogpost, amiben az én véleményem jelenik meg (nem meglepő módon). Annyit tudunk, hogy a Yahoo nem vette meg a Facebookot, amikor 1 milliárd volt az ára. Most jócskán 1,6 fölött van, és a Yahoo elállni láccik az akvizíciótól. Lehet, hogy ez szerinted fifikás üzleti logikára vall, de szerintem egyszerűen elkúrták ezt is. Mint ahogy a MySpace-, a Google- és a YouTube-felvásárlásról is lemaradtak.
Ha csak a belinkelt elemzésre hivatkozunk, akkor a Yahoo megadta volna az 1 mrd dollárt, de a Facebook ebbe nem ment bele. Később állítólag hajlandóak lettek volna többért is megvenni (akár 1,6 mrd), de a tárgyalások megszakadtak.

Nincs arra bizonyíték, hogy a Facebook többet ér ennél is, ezért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy elment a hajó. Valószínűleg 1,5-2 mrd között fog elkelni, vagy akár tőzsdére menni - de ez is csak egy vélemény. A problémám viszont az volt, hogy csak egy forrásra hivatkoztál és meg sem kérdőjelezted. Azért döntöttem úgy, hogy hozzászólok, mert ráadásul ez a forrás egy részvényelemzés volt, ami különösen bizonytalannak számít. Ez nem kötözködés, de arra érzékeny vagyok ha egy részvényelemzést minden kétség nélkül elfogad valaki - mert ezen a területen dolgozom :)

Ha már a Youtube-ot említetted: egyelőre ott sem tudjuk, hogy jó döntés volt-e a Google részéről megvenni, és a Yahoo részéről nem megvenni.
Végképp nem értem, mi nem tetszik. Te is írod, h valszeg sokkal magasabb áron fog elkelni, mint amennyiért megvehette volna a Yahoo. Meg akarta venni, ahogy a MySpace-t is. De nem számoltak azzal, h ennyi növekedési potenciál van a Facebookban. Tehát elkúrták. Többször már nem szeretném leírni ugyanazt. Ez a véleményem. Ja, de hisz erről szól a post... Hoppá!
Nem önmagában a véleménnyel, hanem a hivatkozással van problémám. Úgy állítasz valamit a Facebook-ról, hogy egy részvényelemzésre hivatkozol, ami finoman szólva is bizonytalan. Hiába hasonló a véleményünk, a következtetés útjával ÉS annak megalapozottságával kapcsolatban nem értünk egyet.

Egyébként ne vedd személyes támadásnak, nagyon szeretem a Webisztánt, általában teljesen egyet is értek veletek, viszont ilyen kritikusa a természetem, és itt ez a részvényelemzés szálka nagyon szúr, ennyi.
A problémádra egyszerű a megoldás: ne vedd figyelembe a hivatkozást. Ennyi. Ha nem lenne ez az elemzés, akkor is ezt gondolnám erről. Miért? Ja, mert ez egy vélemény.
nemérdekel a hivatkozás, nem nézem meg egyik linket se, felületes az ismeretem és úgy érzem így is aszondhatom: ja, tényleg elbaszták. Ha nem baszták volna el az összes ilyen bulit, nem sokadikok lennének régi motorosként.
lehet a valóságon iszapbírkozni, csak minek. Ez tényleg egy blog itten kérem alásan :)