Már majdnem ott voltam, hogy nem írok az egészről, mert azért ami sok az sok. A produktív hét végén (vagyis pénteken) már így is eszement blogközi thread indult arról, hogy meghaltak a mashupok, sőt az egész webkettő, meg az innováció, és a Google a gyilkos.
A szentimentális hangulat ráragadt a hét passzív végére is (szo-vas). Kezdődött minden azzal, hogy egy kockázati tőkebefektető - nyilván vitaindítónak szánt - blogbejegyzésében nem kevesebbet állít, mint hogy a Microsoft meghalt.
Ja, megszoktuk már a hasonlóan mély és magvas gondolatokat az Apple-fórumokon, macian szakkörökben, OSX-fanboy bulikon, linuxer irc-ken és ellenkultúra-fórumtopikokban. A Microsoft halálhírét kelteni azonban már legalább annyira trendi (ha nem trendibb), mint pusztán utálni a Microsoftot.
Mert persze azt senki nem gondolja, hogy egy üzletileg sikeres, megújulni képes (Xbox360, Server 2007, Vista, Office 2007), horribilis nyereséget termelő, a piacot alapvetően meghatározó szoftvercég úgy haljon meg, hogy az csak egy befektető-bloggernek (Paul Grahamnek) tűnjön föl.
Nem, itt természetesen koncepciózus írásról van szó, melyben a szerző azt állítja, hogy a weben az elmúlt években tapasztalható innovációk, webalapú alkalmazások mind padlóra küldték a Microsoftot, és nincs tovább. Pusztulnia kell a behemótnak.
Azzal együtt, hogy lelkes hívei vagyunk az említett fejleményeknek, nem vagyunk képesek nem észre venni, hogy a Microsoft bedöntéséhez a mai riválisoknál tízszer erősebb és sikeresebb cégek sem lennének elégségesek.
Na, de ki a gyilkos? Hát persze, hogy a Google. (Ami úgy tűnik, néhány nap leforgása alatt maga alá temetett mindent. Legalábbis ha a techblogokat nézegeti az ember, biztos ez a kép rajzolódik ki benne...) Paul Graham szerint a webalapú szolgáltatásoknak hatalmas lökést adott a kiválóan és egyre elterjedtebben használt AJAX, mely a webes alkalmazásokba életet lehelt. (És nem mellesleg, a flasht visszaküldte oda, ahova való.)
Az egyre összetettebb webes szoftverek pedig nagyon népszerűek, hiszen a szélessávú internet terjed mint a vírus. Mindeközben pedig a Microsoft áll Seattle külterületén, mered a köldökére, és becézgeti aranytojást tojó tyúkjait.
Vajon miért gondol bárki is egy olyan cégre mint a Microsoft úgy, hogy ott egy csapat debil dolgozik, akik életükben nem lennének képesek valami igazán innovatív, versenyképes technológiát kidolgozni. Ja, hisz folyton ezt teszik, különben nem élték volna túl sem a kilencvenes, sem a kétezres éveket. Főként nem folyamatos nyereségben maradással. Ami a Microsoft esetében dollármilliárdokat jelent. És egy piacgazdaságban erre azt mondják, hogy "wow", és nem azt hogy "halott vagy".
Graham érvei akkor kezdenek teljesen súlytalanná válni, mikor az Apple OSX oprendszerére tér rá. Ha bárki megnézni az oprendszerek piacát, láthatja, hogy az Apple világszinten törpe minoritás, amerikai szinten pedig inkább egy érdekes piaci színfolt, mintsem komoly konkurense a továbbra is extrém népszerűségnek örvendő Windowsnak.
Az antitrendi azonban lassan trendivé válik, és én részemről egyre jobban szimpatizálok az anti-anti-trendikkel, akik szerint a Microsoft bár nem gyárt "I love Vista" pólókat, és nem hájpolja magát a tizenévesek körében hófehér szappantartókba pakolt Intel procikkal, mégis fontos és alapvető jelentőségű fejlesztésekkel támogatja a világ pécéinek százmillióit. Hogy most az olyan nem mellékes fejleményekre, mint a Windows Presentation Foundation, már ki se térjek.
Béke mindenkivel. És szegény Google-t meg hagyjátok békén erre a hétre. Tiszta vér minden a Googleplexben: szétroncsolt Vista-maradványok és darabokra szaggatott startupok hevernek mindenütt.

All the computer people use Macs or Linux now. Windows is for grandmas, like Macs used to be in the 90s. So not only does the desktop no longer matter, no one who cares about computers uses Microsoft's anyway.A bejegyzés ezerszámra termelte a válaszpostokat (jaj, én is épp azt írok), és persze ennek kapcsán máris állíthatjuk, hogy halálhírét kelteni egy nagy és ismert cégnek, az maga a globális párbeszéd-kényszer. Ugyanakkor azért mégis fontosak az ilyen sarkos postok, hogy kimondjanak sokan olyan alapállításokat (tényeket), melyeket a mindennapokban evidenciaként kezelünk, nem beszélünk róla, és csak a lelkes vallási fanatikusok írásaitól hangos a blogoszféra. Vegyük például a minden techblogban időről-időre eluralkodó komment threadeket arról, hogy az Ubuntu hogyan fogja lemosni a Vistát, vagy hogy az Apple mennyivel kúlabb cég mint a Microsoft.
Apr 4, 2007 - Shares of Microsoft Corp. rose Tuesday after a Citigroup analyst said he is more confident in the company's ability to post an upside for its fiscal third quarter ended in March, thanks to the successful launches of the Vista operating system, Office 2007 and SharePoint server software. In a Tuesday note to investors, Brent Thill raised his third-quarter estimates to 47 cents in earnings per share on $14.1 billion in revenue. He previously forecast income of 45 cents per share on revenue of $13.8 billion. (Forbes via AP)Mert bár igaz, hogy a fejlesztők nem preferálják a Windowst. És egy valamit magára adó programozó/kóder a Linux vagy Mac környezetben dolgozik, ám az is igaz, hogy a fejlesztés, amit csinál, az bizony Windowsra készül, arra kell optimalizálni. Akinek Safariban működik egy webes alkalmazása, az még semmit nem csinált. Majd ha fut az IE utolsó verzióin, esetleg Firefoxon, akkor pöcsölhet a többi nagyszerű böngészővel.
Az antitrendi azonban lassan trendivé válik, és én részemről egyre jobban szimpatizálok az anti-anti-trendikkel, akik szerint a Microsoft bár nem gyárt "I love Vista" pólókat, és nem hájpolja magát a tizenévesek körében hófehér szappantartókba pakolt Intel procikkal, mégis fontos és alapvető jelentőségű fejlesztésekkel támogatja a világ pécéinek százmillióit. Hogy most az olyan nem mellékes fejleményekre, mint a Windows Presentation Foundation, már ki se térjek.
Béke mindenkivel. És szegény Google-t meg hagyjátok békén erre a hétre. Tiszta vér minden a Googleplexben: szétroncsolt Vista-maradványok és darabokra szaggatott startupok hevernek mindenütt.
Címkék: microsoft google filozomatika
34 komment
2007.04.08. 09:40. írta:
hírbehozó
olvasó 2007.04.08. 10:45:52
Kuszi · http://blog.kuszinet.hu 2007.04.08. 11:14:29
Engem meg istenigaziból nem is érdekel, hogy a Vista egy nagy copy+c a macról...
zsolti 2007.04.08. 11:25:32
TLoF · http://tlof.hu 2007.04.08. 11:26:53
Ráaduásul az MS nem az oprendszerekkel szakit nagyon nagyot, hanem az irodai csomaggal, és képzeld az elmúlt pár évben szert tettek egy igen jól menő Hardware divizóra is. Igaz az első pár évben csak pénztemető volt, viszont közgazdaságból azt tanultam, hogy ha valamibe 5 évig évi több milliárd dollárt kell pumpálni, hogy beinduljon utánna 3-4 év alatt vissza termeli az árát és még profitott is hoz, az jó üzlet. Szal az MS -t lehet szidni, de hogy halott lenne azt nem hiszem.
JoeP 2007.04.08. 12:02:57
Szerintem gyárt.
Rodney 2007.04.08. 12:20:03
nézzétek meg pl csak a box360 statisztikákat. messze van a ms vége...
(azért mindörökké kugli :D)
Monsz 2007.04.08. 12:27:33
gábor 2007.04.08. 12:35:37
Persze nem ez számít, csak felesleges eltúlozni a dolgokat.
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.04.08. 12:43:26
www.apple.com/pr/library/2007/01/17results.html
gábor 2007.04.08. 12:48:59
olvasó 2007.04.08. 12:49:41
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.04.08. 12:53:38
Vista's exact share was 0.93%. Windows XP continued to lead, with 84.3%, followed by Windows 2000, with 4.8%. Mac OS X on PowerPC machines had 4.3%, while newer Intel-based PCs running OS X had 2.1%.
tinyurl.com/2uborm
gábor 2007.04.08. 13:21:04
Amit még hozzátennék, az egy elgondolkodtató idézet Fake Steve-től: "There are only two kinds of companies: ones that are growing and ones that are dying. Alcatel-Lucent used to be dying companies. Then they died and now they are a zombie company. Already dead but still somehow walking the earth, and trying to feed on the blood of the living. Unable to create products of their own, they instead try to suck the life out of companies that do make products."
Szerintem egy halott cég akár száz évig is működhet még. Nézd meg a Fordot. A harmincas években be kellett volna csukniuk.
elefánt · http://republican.blog.hirszerzo.hu 2007.04.08. 14:10:46
tüsmester · http://tusmester.freeblog.hu 2007.04.08. 15:27:05
Mármint a weben, hiszen erről beszélünk. Itt elég, ha tudja azt, amit a többiek - igaz, éveket késve, de nagyjából tudja. A fejlesztőeszközei szintén támogatják a trendi technológiákat (xml, css, ajax, mittomén). Vagyis egyelőre nincs gáz. De gondolom azért Redmondban is felkötötték a gatyát.
Krisztian 2007.04.08. 16:29:20
Miert irrevelans Redmond? Mert tenyleg nem ujitanak, valamint amit kiadnak, az sokszor igen hibas...
- Ha 5 evbe telik nekik egy uj verziot kiadni az OPrendszerukbol, ami raadasul a PC-k 90%-an kene hogy fusson, na ott gond van... Miert? Pl a mara kozonseges SATA vinyokra hogy installal az ember XP-t? Floppin hoz hozza drivert! Ez kokorszak, barataim!
- zabalja a rendszer eroforrasait. 3D desktop siman fut 1999-es 4xAGP 32Mb grafikus kartyan (Gentoo, Ubuntu), a legujabb komplett Ubuntu
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.04.08. 20:10:19
Windows Vista more than doubled its market share in March from the prior month, while the share of computers running Mac OS X fell for the first time in nine months, according to statistics released Thursday by market research firm Net Applications.
www.pcworld.com/article/id,130463-c,techindustrytrends/article.html
Doom3d · http://doom3d.uw.hu 2007.04.08. 22:25:26
Ha bárki 95%-os részesedést szerez egy piacon, akkor a helyzetet ki fogja használni.
Ezért van linux-om. AMD-n.
zsolti 2007.04.08. 23:58:01
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.04.09. 00:45:07
blogs.zdnet.com/Stewart/?p=335
kacsandiz 2007.04.09. 00:45:31
Egyébként a monopóliumokat én se szeretem több szempontból sem. Mostanában már a Google is kezd unszimpatikus lenni. Kövezzetek meg! :D
A Microsoft haláláról meg az a véleményem, hogy nem valószínű, hogy a közeljövőben bekövetkezne, de erősen gyengülni látszik: szerintem a Live projekt eléggé gyenge próbálkozás a Google ellen, a Vista sem hozta meg a várt sikereket, meg elég sok driver probléma, hardverigény... stb., lehet lassan az Office-nak is lesz méltó vetélytársa, Firefox-ot is egyre több ember használja, ráadásul közeleg a Firefox 3, amiben állítólag offline lesznek használhatóak a webes alkalmazások. Így a Google alkalmazásai leköltöznek szépen a gépünkre... stb.
dezso.ma.iszik · http://dezsomaiszik.blog.hu/ 2007.04.09. 07:53:58
a kuglit nemsokára ugyanúgy sikk lesz utálni, mint most a picipuhát. a mekesek mekegnek tovább, és szívnak és kussolnak a nyomorukról, mint linuxos tesókáik.
nem szeretem a vindózt, simán el tudok képzelni jobbat, de nincs (kényelmi szempontjaim alapján). és nincs energiám örökké linuxot berhelni. nem mondok példát, akit érint az tudja, hogy mire gondolok.
vírusok? ha jelentősen változna az oprendszerek piaci részesedése, a vírusok is produkálnának meglepőnek tűnő dolgokat...
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2007.04.09. 17:37:40
gothmog 2007.04.09. 21:39:07
Másrészt viszont a verseny is nagyobb, két év alatt a konkurencia képes, és felfejlődik.
van ez a kis video:
www.youtube.com/watch?v=xC5uEe5OzNQ
Mit bizonyít ez? Az ubuntu jobb rendszer mint a vista? Igen. A vista agyonhypeolt levegőüveg felülete nulla ahhoz képest, amit a mai hardverek tudnának? Igen.
Nade. Ki akar fogadni, ubuntuból lesz több két év múlva vagy vistából?
Cseszheted az innovációt, ha nem fut rajt' a kvéknyóc.
gattodire · http://infoeco.blog.hu 2007.04.10. 11:47:45
Szeretne azért az MS abból a tortából is egy vastag szeletet(van olyan torta amiből nem?), csak nem jön neki össze.
Ami az MS felségterületét, szoftverpiacot illeti, lehet hogy ott is közeledik egy fordulópont(ideje lenne).
Az MS elhantolása viszont marahaság. Akkora gödröt ásni képtelenség, amibe beleférne.
human · http://yummie.hu 2007.04.10. 12:08:19
ebben a videóban is, felégő ablak összevisszacsillog, meg az ablakrángatáskor a gumis effekt, meg a vízeffekt. Olyan játék érzet az egész, még ha ki is kapcsolható nyilván, minden videóban ezt mutogatják, hogy milyen fasza...
A mutatja hova megy le az ablak, meg a kocka elfordul az jó.
És közel sem azt mondom, hogy a Vista Aero olyan fasza, hiszen a flip3d egy kalap szar pl.
htmlinfo 2007.04.10. 13:23:59
alex 2007.04.10. 15:44:08
passatgt 2007.04.10. 18:44:18
A mashup az api-k alapján készített, extra szolgáltatásokkal bíró rendszerek rövid neve
joco 2007.04.10. 20:27:33
gothmog 2007.04.10. 21:25:26
úgy értem:
egyik oldalon a vista, amiről el kellene hinnünk hogy k.jó (miközben _jelenleg_ nem az, ez fontos, emlékezzünk vissza, a kezdeti xp sem volt az), az átlagfelhasználónak pl. a forradalmi, hűdeszuper felülete miatt, kevés sírással, hogy hát ennek ára van, gépcsere minimum, kéccázezeré'.
a másik oldalon egy tetves egycédés linux egy öt évvel ezelötti gépen, és bemutatja hogy milyen csilivili kezelőfelületet lehet összehozni, ha akarnánk. Akarja persze a halál, csakhát a vista meg arra veri magát.
Azt akartam mondani, az aero glass parasztvakítás. Bizonyítékként lehet megtekinteni a beryles videókat a yutubon. Tudod, ugyan ne dőljünk már be.
Valaki pl. megpróbálhatná elmagyarázni, hogy mitől lett a vista az xp tízszerse. De tényleg
airween 2007.04.11. 22:04:24
bár nem szorosan a hírhez kapcsolódik, de a hozzászólások is elmentek más irányba...
Van az a Windows Vista reklám, hogy "az igazi szabadság most kezdődik".
Árulja már el valaki: ez mit véres tüdőt jelent?
a.
moshi (törölt) 2007.04.12. 15:57:49
az Xbox360 szintén követés, miután mások nagy bizniszt csináltak a játékgépekből, a MS is észbekapott.
Server 2007 - mi ez? exchange server? office sharepoint server? van ezekben bármi lényeges újdonság? kétlem.
Vista - nagy nyögésekkel megpróbálnak olyat dobni, amivel az apple osx nyomába érhetnek, mérsékelt siker.
Office 2007 - hát ez meg már az office 97 óta kizárólag ultrafelesleges szeméttel van tele.
a MS-nak hatalmas üzleti potenciálja van, ami abból ered, hogy kvázi-monopólium, de megújulási képesség, az aztán végképp nincsen benne, mindig és mindenben a trendek után kullog, jó esetben eléri a kurrens színvonalat.
Trent · http://trent.extra.hu 2007.04.13. 21:11:32