A New York Post még augusztus elején írt cikket arról, hogy várhatóan ebben az évben elindul az Amazon új online zeneboltja. Egy hónappal ezelőtt ugyanis az Amazon komoly összeggel szállt be az Amie Street-be, mely egy olyan zenei közösségi szájt, ahol a netezők aktivitása alapján határozzák meg az adott dalok aktuális árát.
Az Amie Street egyre sikeresebb és népszerűbb. Úgy tűnik, a felhasználók szeretik azt a modellt, amiben megvan az az illúziójuk, hogy az ő igényeik alapján alakulnak kedvenc zeneszámaik árai. Amúgy az Amie Street jelentős mértékben csurgatja vissza a bevételeket a művészeknek, vagyis egy klasszikus win-win-win szituációnak tűnik a modell.
Na, a New York Post ma újabb információkat csepegtetett az Amazonról. Eszerint az Amazon már szeptember közepén, vagyis néhány hét múlva elindítja új online zeneboltját. Az új szájt várhatóan éppen úgy fog működni, mint az iTunes zeneboltja. Tehát mp3-akat vásárolhatunk és tölthetünk le. És a kínálat is elég nagy: több mint egymillió track közül lehet majd válogatni.
Oké, kapott az Apple egy új versenytársat. Miért érdekes ez? Egyrészt azért, mert Magyarországon nem elérhető az iTunes online zeneáruháza, és csak reménykedhetünk benne - fingers crossed -, hogy az Amazon hasonló szájtja viszont Európa minden országából - így nálunk is - használható lesz.
Ha abból indulunk ki, hogy például a brit Amazon oldaláról eddig is rendelhettünk dvd-ket és cédéket Magyarországra, akkor tényleg van remény. Ez a fejlemény pedig alapvetően meghatározhatja a hazai zeneipar jelenét és jövőjét.
A másik jó hír lenne, ha az Amazon valamiképpen alkalmazná az Amie Street üzletpolitikáját, és a felhasználói aktivitást figyelembe véve szabná meg a dalok árait.
A harmadik jó hír pedig az lehetne, hogy az olyan közösségi szájtokon, mint amilyen a Last.fm is, végre közvetlenül le lehetne tölteni mp3-ban azokat a zenéket, amiket szeretnénk meghallgatni/birtokolni.
Ha csak a szórakoztató-elektronikai cégek nyári bejelentéseit nézem, egyértelmű, hogy az online zene - a videójátékok mellett - egyre gigantikusabb biznisz.
Szóval tune in... for Amazon.
Aadaam 2007.08.31. 16:47:28
maradok a deezernel :)
deezer.com (ja, meg safari, ami kepes leszedni az mp3-at az ilyen site-okrol :)
Bit Rot 2007.08.31. 17:21:35
De miért is indulnánk ebből ki?
Itt teljesen másról van szó. A CD fizikai áru, azt lehet árulni, viszonteladni, utaztatni, a zene pedig "letöltés, sugárzás", amihez teljesen más jogi rendszer tartozik, külön szerződéseket kell hozzá kötni.
Twodotzero · http://webkettopontnulla.blog.hu/ 2007.08.31. 18:44:23
Nem is kell Amazon, vagy iTunes, sőt az árak is megdöbbentően jobbak lesznek.
Már csak pár hónap :)
PalotasB. · http://boldizsar.palotas.eu/blog/ 2007.08.31. 22:19:13
2007.09.01. 01:01:23
Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2007.09.01. 09:11:20
Az iTunesból nem is MP3-at lehet letölteni, hanem egy erősen korlátozott, csak egy bizonyos, középszintű playeren lejátszható formátumú hanganyagokat.
Sütemény1975 2007.09.01. 10:17:23
Akkor lesz majd ingyen, ha te sem kérsz mnajd pénzt a munkádért. De ez egy másik rendszer. Amig te is pénzért dolgozol, akkor nekik is fizetni kell.