A burmai jelentés

Mi történik, ha a világ egy olyan pontján történnek rendkívüli események, ahova a hivatalos média egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen juthat el? A burmai helyzet most éppen ilyen. A szerzetesek elleni erőszakos cselekményekről első kézből nem a CNN-ről, hanem egy burmai fiatalember blogjából értesül a világ.

Ko Htike bár Londonból blogol, ám burmai ismerősei rendszeresen küldik neki a beszámolókat, fényképeket a helyszínről. A helyzet olyan, hogy a hirtelen újságírókká előlépett civilek életüket kockáztatják ezekkel a jelentésekkel. A CNN-nek pedig nem maradt más dolga, mint cikkben megzenésíteni saját tehetetlenségét.

Távol álljon tőlem, hogy az egekbe magasztaljam akár a civil, akár a hivatásos újságírást, mindenesetre pontosan az ilyen események mutatják jól, hogy a hírközlés nem médiacégek privilégiuma, és nem is volt jó az a világ, melyben ezt hitették el velünk. Így volt ez a blog igazi születése, vagyis 2001. szeptember 11-e után is, vagy épp a délkelet-ázsiai cunami és a Katrina-katasztrófa, a madridi és a londoni merényletek idején. A nyugati média megtanult együtt élni ezzel a jelenséggel, a magyar még (?) nem annyira.
Címkék: média blogok civil újságírás cnn
2007.09.28. 14:51. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(OFF: miért kell egy poston a kommentelést 48 órán belül lezárni? miért nem lehet az Apple-hez hozzászólni? aki nem 2 napon belül van, az már nem számít?
jobb híján ideírom: az én meglátásom, hogy az iPhone novemberi európai indulása előtt a Google megpróbál lejáratózni. az egész post egy Google-phone (link adva) miatt született, mert úgy tűnik, hogy a Google-phone elkésett. azt már előbb írtam, hogy az utóbbi időben 75% fölé ment a Coogle-postok száma. nyilván Peresztegi Zoltán ellátja hírbehozót, eddig azt hittem csak sajtóanyaggal, de egy ilyen post után azt gondolom, hogy szerződés is lehet a háttérben.
történelemkönyv: soha az életben semmilyen Apple cuccom nem volt)
Azért kelett lezárni, mert flame volt. Pont
Burmában állítólag kikapcsolták az Internetet. Én visszakapcsolnám szívesen, de a Juntával én sem bírok el.
A ma esti híradóban szerepelt, hogy egy japán video újságírót (bloggert?) le is lőttek még tegnap.
Azt mondtak, hogy fotoriportert, es mintha mar egy nappal korabban lehetett volna olvasni. Ott volt a tomegben, amikor kozejuk lottek. Azert latszik egyebkent, hogy a hagyomanyos diktaturan nehez kifogni. Lehet ugralni, hogy internet, meg infokat nyomni a kulfoldi bloggereknek, de amig a nagyteso iroasztalan van a kapcsolo... A kovetkezo hasonlo cirkusz az mar ugy fog kinezni, hogy onnan tudjuk meg, hogy tortent valami, hogy az adott orszag halozata egyszer csak elerhetetlen lesz.
Én nem biztos, hogy összehasonlítanám az említett blogot a [profi] sajtóval
OFF: youtubeon lehet értékelni a commenteket is. Hails.
A híradóban az volt, hogy a konzulátusoknak és nagyobb cégeknek műholdas kapcsolata van és azon keresztűl is jön az infó.
(OFF - most tudtam elolvasni az elmúlt napok termését a Webisztánon -a vonaon (MObilnet for Prezident) - így sajna nem tudtam az apple témához hozzászólni. csak két mondat hozzáfűzésként

MP3- Itunes, hangminőség,bluetooth. Ez mind sz@r az almánál. Van egy Samsungom, fele annyi mint a Pod, és 2x többet tud.Mellesleg bárhol tudok rá zenét tölteni, havernál, munkahelyen, otthon, laptopokon, bluetoothon. Jah a hangminőség pedig5x jobbmint a pOd-nál.Engem ez győz meg. És még tudnék a témáról beszélni. (doc, pdf, olvasó, videó ljátszás stb...)

iPhone- Eu-ban öngyilkosság kiadni 3g nélkül egy telefont.Ez nem usa, hogy minden sarkon van wifi. De hogy mennyire Hype-ról van szó csak annyit fűznék hozzá, hogy a hagyományos telefon gyártók (Nokia, Samsung, SonyEriccson) készlékei között számos olyan van ami minden félében még az oly nagyon dícsért érintő képernyőben is veri azt. PL-Samsung f700- qwerty, érintőképernyő. VAGY 650€ért egy dizájner Armani telefont kapsz, hitelkártya méretben. Valljuk be egy csúcskategóriás készülékért ez nem is sok... De a másik kéd portfólióban is vannak hasonlók.

lehet, hogy törlik a postomat, de le kellett írnom a véleményemet. Sorry HH
ja és hh! Nem tudnád nekem elküldeni a Blog bannerét jpg-ben vagy valamiben. Nagyon tetszik, és már rég rl akartam kérni :)
Nyilván nem ekvivalens a profi sajtó meg a képeket, videókat a saját blogjára kipakoló blogger. Viszont a ménsztrím média nem értesül mindenről, és van amiről nem is akar.

Ilyenkor játszik be az egyszerű blogger.. és ha valami megmozdul, akkor majd a nagy és hihetetlenül túlértékelt sajtó is felkapja a szenzációhajhász fejét.
Azért szeretem a netet, mert nem ül ott eg ygatekeeper -értsd főszerkesztő, aki megmondja, jhoyg miről kell hallanom a nap folyamán.Az rtl kulb/tv 2 etc híradók, csak a szart hozzák le, meg, hogy kitört egy vulkán hawaii szigetén... kia f@szt érdekel?????? Őszintén. Arról miért nincs hír ami itthon van. Na ezért döntöttem úgy 3 éve, hogy a netről szedem a híreket, és már nem nézek híradót. Főleg nem magyart, ami khm...enyhén szólva is elfogult és sekélyes...Szóltam UFF :)
netrunner: > Nem tudnád nekem elküldeni a Blog bannerét jpg-ben

Ez valami vicc? :) View source, es kikeresed belole. De ha nem menne: webisztan.blog.hu/media/skins/webisztanbunda/img/webisztan_top.png :)
@atleta.hu - nem vicc, csak nagyobb méretben szerettem volna, ja és nem programozó vagyok, csak egy interneten élő valaki.Ezért vannak olyan dolgok, akiknek ez többnyire evidens, de nekem nem :) - gyorsan tanulok, de a pascal, meg visual basivben kimerül a tudásom. :) Amikor először elkezdtem olvasni, úgy 2 éve a webisztánt, majdnem minden 2. szó kínai volt. De azóta...:) Sokmindent tanultam, hála atwitteres, webisztános, crunch, wired és ehez hasonló lapoknak...szóval gyűröm, de még nem vagyok benne teljesen a tutiban ;)
Jah és köszönöm a linket! _O_
netrunner: akkor bocs :) (egyebkent elsore azt hittem, hogy egy jobbklikk 'save image as...'-szel le lehet majd menteni ;) )
@atleta.hu - annyira azért már értek hozzá...sőt PRT SCRN is menne...dehát nem lenne túl szép ;)

Szóval én vagyok itt a kívűlálló, hobbi web 2.0 olvasgató, érdeklődő, kontárkodó, orrát beleütő :)

De valahogy mindig programozó társaságba keveredek mindeütt, és a vicc az, hogy tök jól elvagyok velük.... .D