A hónap magyar startupja: KreditVadász.hu

A közösségi szolgáltatások sikerének egyik alapja, hogy olyan célközönséget választanak maguknak, mely már egy létező, meglévő IRL közösség. Az egyetemisták pedig ilyenek. A KreditVadász.hu valójában azonban nem is arra a slampos feladatra vállalkozik, hogy virtuális közösségi teret adjon az egyetemistáknak. Pontosabban erre vállalkozik, de szerintem az a felismerés áll az egész startup mögött, hogy az egyetemi/főiskolai információs rendszerek egyszerűen szarok.

Merthogy egy valamit magára adó egyetem fenntart egy olyan webszolgáltatást, melynek segítségével a hallgatók kapcsolatban maradhatnak egymással, az egyetemhez kapcsolódó információkat könnyedén meg tudják osztani ismerőseikkel.

A Kreditvadász.hu az összes magyarországi felsőoktatási intézményt tartalmazza, így a regisztrációkor viszonylag könnyen meg tudjuk találni azt a virtuális közösséget, melyhez tartozunk.

A felhasználók így automatikusan saját szakuk hallgatóinak küldhetnek üzeneteket, de akár az egész évfolyamra is kiterjeszthetik a kommunikációt. Lehetőség van tantárgyak szerint is kérdéseket, beszélgetéseket kezdeményezni a hallgatótársakkal. Évfolyamonként tudnak közös naptárat szerkeszteni. (Ha akkor lett volna ilyen, amikor én jártam egyetemre, biztosan nem aludtam volna el annyi zh-t.) Persze ide nem csak egyetemi eseményeket, hanem például bulikat is fel lehet vinni. Merthogy ugye az is az egyetemi lét része. Sőt.



A rendszerbe felvihetők a tantárgyainkhoz kapcsolódó információk (tanár neve, elérhetősége, ajánlott irodalom, hallgatói tapasztalatok), és az infókat kategorizálni is lehet.

Megoszthatjuk jegyzeteinket, feladatasorokat, és bármit, ami a tanuláshoz, felkészüléshez szükséges lehet. Van online vizivig szerkesztő, és az aktivitásokról kérhető feed vagy emailértesítő is.
Nagyjából "radical trust" filozófia szerint alkottuk meg a jogrendszerert, de a destruktív használatot illetve a helytelen tartalmakat egy Feljelentés funkcióval próbáljuk a felhasználók segítségével kiszűrni.
- mondja a szájt egyik fejlesztője, Tóth Gergő, aki a szájt tipikus használatát a következőképpen magyarázza:
Kedd éjjel van, másnap vizsga - a parciális integrálást pedig még mindig nem értem. A Naptár másnapi vizsgaidőpontjához kapcsolódó userlistáján látszik hogy az egyik jelentkező épp online. Ráköszönök az integrált AJAX-os chat-en. Pár mondatban elmagyarázza amit nem értettem, én pedig nyugodt lélekkel fekszem le aludni :)
Ez a szájt olyannyira közszolgálatot láthat el, hogy valójában a magyar államnak kellett volna kiírnia pályázatot a megvalósítására. Persze alapvetően minden jobb, amihez nincs köze az államnak. Főleg ha webes szolgáltatás-fejlesztésről beszélünk. Egy szimpatikus, szép, okos szájt ez. És még az sem ront annyira sokat az összképen, hogy rendre mysql hibaüzenetekbe futok, és bizonyos funkciók, akciók (pl. üzenetküldés, vizsgajelentkezés) nem túlságosan magától értetődőek az interfészen. Beta riszpekt.
Címkék: magyar startup
2007.11.27. 11:55. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirály. majdcsak fejlesztik. ma legalább nem kellett facebook seggcsókolgatást olvasni :)
Maga a rendszer elgondolás jónak tűnik, csak még nincs benne semmi tartalom,(BME) de remélhetőleg elöbb utóbb az is lesz :)
igaz nem webkettő meg nem ajax, de elég régóta működik ilyen a bme villanykaron (és szerintem más hasonló intézményben is, csak nem tudok róla értelemszerűen).

a nemkocka rétegnek biztos jól jön...
Miért szarok az egyetemi rendszerek? Mert nincs buli oldal? Itt meg nincs rendesen feltöltve a képzési kínálat.

Az SZTE GTK-n is régen működik hasonló: kurzusonként, képzésenként lehet chatelni, fórumozni, anyagot kicserélni, ppt-t, irodlamojegyzéket letölteni, előadást megnézni, üzenni, vizsgázni...

Egy startuptól nem várható el a tökéletesség, de valaki legalább a fejébe vette, hogy csinál egy jó alternatívát az egyetemi rendszerek mellé. Ha sikerül neki, nyer a célcsoport, ha meg nem, nem veszítik el azt, ami eddig sem volt.
aszittem már olyan szolgáltatás, ahol integráláshoz értő és ráérő bme-st küldhetsz be a közgázos anal vizsgádra magad helyett. de így megintcsak neked kell megtanulni, hol a profit? :)
Szerintem sokkal jobb az oldal,mint a legtöbb béta, valszeg a mögötte álló fejlesztő-bagázs is jobban kézben fogja tartani a használhatóságot, mint a cirka 1 misis iwiw esetében, pláne ha már most ennyire jól használható..
A tartalmat bizonyára diákoknak kellene megosztania egymással.. a wiki-t sem az üzemeltető tölti fel,hanem egy lelkes hozzáértő.. pl. egy prof.. jól néznénk ki, ha egy weblapfejlesztő osztaná meg velünk a biokémia részleteit:) egy pár napos működés után én már annak örülnék, ha kint lennének az egyetemek:)
Szerintem azért is lesz nagyszerű ez a lap, mert a saját szakom egyetlen esetlegesen létező közösségi webje helyett Magyarország X egyetemének Y szakán meglévő jegyzetek alapján meg tudom nézni az analízis-tételek definícióit, és nem kell messzire se mennem..
Az ötlet nagyon jó, A példa erősen sántít. Ha valaki chaten keresztül elmagyarázza neked a parciális integrálást, úgy, hogy meg is érted, azt ott helyben le.
bme-n neptun van, eltén etr, mindkettő rakás szar, a bme villanykari oldalainak pedig amióta egyetemista vagyok, szarok a tanusítványai, így nem lehet simán megnézni, csak explorer anyázás kíséretében.

amúgy bme-vik-en ez a fajta rendszer másképp, de meg van oldva, van wiki, ott nagyon sok minden fent van, az évfolyamon belüli, és évfolyamközi kommunikáció pedig levelezőlistákon történik.

mindennek ellenére ígéretes kezdeményezés, meglássuk mi sül ki belőle, remélem lenyomja a neptunt, mert minősíthetetlenül szar (cipész jár lukas cipőben...)
Tanárok...Lehet őket kommentelni is? Lesz megint angolos felháborodás nálunk is? Érdekes lenne...
Maestro: A neptun és egyéb oktatási cuccok azért egy nagy rakás kaki mert szinte az összeset a köcsög SDA Stúdió kft csinálja ( www.sdakft.hu/ /ügyfeleink) azoknak meg már a honlapjuk is neptun minőségű(magyarul szar)