Mérgező alma: az Apple kinyírt egy fontos blogot

Az almacég nem bírta megemészteni, hogy a Think Secret nevű blognak az Apple-ből vannak rendszeresen belsős információi. Perrel fenyegették a techblogot. Ám a Think Secret nem volt hajlandó kiadni titkos forrását. Inkább bezárnak.

A két fél peren kívül állapodott meg, és a pletykák szerint Nick Ciarelliék nem jelentéktelen pénzt is kaptak az Apple-től, ha felhagynak tevékenységükkel. Az amerikai Techia Blogoszférát mégis felbosszantotta, sőt, dühíti az Apple eljárása. Ami nem is teljesen érthető, hiszen az Apple jelentékeny marketingköltséget spórol meg az ilyen blogok létezése miatt.

Hiszen termékei, bejelentései éppen a korai kiszivárgások miatt extrém érdeklődést generálnak a weben. Jó, tudom, minden nagyvállalat szereti a saját pr-ját maga irányítani, és nem holmi blogok pletykapostjai miatt idegeskedni. Majd a macian olvasók elmagyarázzák itt nekem, hogy pontosan miért is érdeke az Apple-nek bezáratni a Think Secret-et.

Az biztos, hogy ez ismét egy olyan fejlemény, ami miatt kénytelen vagyok még egy nagy, kövér fekete pontot odarajzolni az Apple almájára. Azt hiszem, az Apple így év végére elkövette legnagyobb baklövését. Három év kemény munkája volt mögötte. Gratulálunk.
Címkék: blogok apple bulvár bloggerek
2007.12.20. 18:57. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valami ilyesmi az is, amit a t-izé szokott csinálni a blogter és az iwiw frontján, nem?
Nem minden arany ami fénylik. Erre tényleg csak ezt lehet mondani. Elég ha az iPhone-ra gondolunk.
Nekem csak iPod-om volt és biztos jók a Macintoshok de ha megnézek egy fórumot nem csak arról van szó, hogy a 28" Cinema Display-en milyen szépek a filmek. Ott is vannak komoly problémák. Elég ha a biztonsági rések és a frissítések sokasága jut eszembe.

A lényeg az, hogy nem is olyan rossz ez a PC! Ha meg nem tetszik a Win és nincs pénzed Mac-re akkor használj Ubuntut v Kubuntut!
Az apple imidzse elég jól fel van építve és a pr-osaik sem buták - mérlegeltek, és úgy gondolják, így lesz jobb a részvényeseknek.
kövét? Nem kövér?

Egyébként ja, használj Ubuntut:
Kezdetnek itt egy cikk, OSX Leopard vs Ubuntu: osline.blog.hu/2007/12/02/osx_vs_ubuntu

Én is leszoktam az xp-ről :)
Na fogadjunk, hogy a Think Secret azért kapott egy jó vaskos borítékot is ezért. Béke poraira.
ez így ide kívánkozik, ha már mekintos:
index.hu/tech/szoftver/macpc201207/
Az az indexes cikk egy zdnet-est idez => Sose hidd el amit ott olvasol...
Ha nem lenne Apple, linuxon nem lenne honnan nyúlni az interface fejlesztéseket...
Ha nem lenne apple, akkor a linux az sgi irix-tol vehetne kolcson gui otleteket, mint ahogy a vista is ezt tette. Az apple annak idejen kolcsonvette a xerox alto feluletet, majd az osx megkapta a nextstep gui-jat es a beos objektumorientalt szemleletet. A windows meg ujabban az sgi rendszereit es mernokeit veszi at, neha meg az alrendszerek neveit is megtartva. A vista pont ugy nez ki mint a 80-as/90-es evek sgi irix felulete, beleertve a grafikus rendszer mukodeset es 3d gyorsitast. Jelenleg egyik piacon levo ismertebb operacios rendszer (win,osx,linux,bsd) sem hoz semmi ujat. Gyakorlatilag 20 evvel vagyunk lemaradva a jelenlegi legfejlettebb technologiaktol, a nyilt forraskodu vilag pedig inkabb 30 evvel.
kvp: láttál te már irix-ot? Sima CDE felület, bármelyik mai desktop szebb nála...

sgistuff.g-lenerz.de/pictures/screenshots.php
A thinksecret pletykakat terjesztett, amikor mondjuk bedobtak, hogy ket het mulva pl. Macbookfrissites jön, akkor egy csomo ember neki allt varni a vasarlassal, majd amikor ket honap utan se volt uj mac megvettek, erre 20 napra ra persze kijon az uj. Szal sokszor elbizonytalanitottak az embereket a spakulacioikkal + a reszvenyek arfolyama. Szoval reszben erthetö, hogy az Apple kicsit beszabalyoz it. Ez is egy ceg, nem pedig a maltai szeretetszolgalat. Amugy persze en is sajnalom, mert jo volt olvasgatni, de azt hiszem meg lesz eleg Apple spekulacio a neten ezen tul is. Egyebkent, hogy tematol függetlenül minden Maces, vagy Windowsos posztban elötör az UBUNTU nevü varazsszo, az es sztem olyan magyaros...
kvp, minden offense nélkül, csak őszinte kíváncsiságból: mik azok a legfejlettebb technológiák, amiktől 20 évvel vagyunk lemaradva? Ill. 30 éve mi volt olyan, mint most a nyílt forrású világ?
arról volt szó, hogy az említett blognak bennfentes infói voltak, és az alapján pletykáltak. kérdezem: nem e esetleg e a kiszivárogtató(ka)t kellene e megtalálni e és befogni a szájukat. e.
Az a baj ebben az egesz apple dologban, hogy rohadtul belterjes, igazabol vilaguralomra akarnak torni. Nem csak a zeneboltok, zenemasolas, termekeik, szoftvereik atalakitasa feletti monopoliumot szeretnek magukenak tudni, hanem meg az informacio monopoliumat is. Amugy meg megmaradtam olyan felhasznalo, akik kepes a dolgait konyvtarakban rendszerezni, ezert kepes kulonfele szetindexelo filerendszerek nelkul is megtalalni az, amit szeretne.