Csalódást okozott az Apple

Ja, nem, nem a macianok körében. A tőzsde még Steve Jobs keynote-ja előtt elkezdte temetni az Apple-bejelentést. Nyilván a MacWorld előtti napokban "kiszivárgott" pletykákból már világossá vált: a kaliforniai cég nem készül semmi, az iPhone-hoz mérhető dobásra.

(Az Apple részvényeinek ára több mint 6 százalékkal esett a beszédet követően. Nem fogja őket megrázni ez a pici lejtmenet, de azért a tőzsde mégiscsak véleményt mondott.)

Maga az Apple sem hájpolta annyira ezt a keynote-ot, mint a múltkorit, és hát ezt a bejelentések is visszaigazolták: az Apple inkább a meglévő termékei befuttatásának szenteli az előtte álló negyedéveket. Érthető is, hiszen az iPhone-ból eddig 4 millió kelt el. (És hamarosan kiadják az iPhone SDK-ját, úgyhogy lehet majd fejleszteni iPhone-ra.) Ami előrevetíti, hogy a következő hónapokban is ide koncentrálja erőit az Apple.

Oké, tudom, van ez a szexi vékony notebook. Ez elsősorban a friss Macbook Pro tulajdonosoknak érdekes/fájdalmas. Meg azoknak, akik eddig azért nem vettek notebookot, mert nem találták elég vékonynak. (Haha.) A többiek még mindig inkább 3g-s iPhone-ra, olcsóbb európai iPodokra és ár/értékben még erősebb MacBookokra vágynak. Gondolom én.

Az Apple bejelentéséről bővebben a Bigyóblogon.
Címkék: apple üzlet macworld
2008.01.15. 20:30. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

és miért lenne ez érdekes/fájdalmas az új MBP tulajoknak?
csekkolva a hazai véleményeket az összes blog közül ez fogta meg leginkább a lényeget. mondjuk azt nemtom, h mi ebben a szexi (mindenki ezzel jön), inkább nőies, vagyis egy nő kezében jobban állna, mint az enyémben pl.
hehe, pedig a fehér macbookra jobban buknak a csajok, mint a próra (ezek alapján mégsem olyan trendi a pro)
...meg összeurópai iTunes-boltra.
szerintem meg egy tularazott jatekszer, pedig en nagy apple-os hireben allok...
le is irtam hirtelen felindulasbol:
neuromancer.freeblog.hu/archives/2008/01/15/Ajer/
Az Apple mai tőzsdei teljesítményében azért sajnos nem ennyire markáns a MAcWorld-ön elhangzottak miatti csalódás... Például a Baidu is esett ennyit, pedig róluk SJ nem beszélt...
ja. totalis lejtmenet van a tozsdeken egyebkent is. en ma ket havi fizetesemet buktam :-(
miután láttam a mac gépek konfigurációja után az árakat, én kiröhögtem őket...
Ez az új könnyű gép egy új piaci szegmenst céloz meg és nem a már most Macbookot vagy Prot használókat. UMPC-kkel meg szerintem a Touch nagyobbított változatát fogják szembe állítani, csak előbb kiadják az SDK-t, hogy legyen rá program.
Milyen új piaci szegmenst?
Kobaljov: könnyű (kevesebb mint 1.5kg)

Illetve elegáns, nem a minden kamasz ezzel futkos szappantartó.
Elég egyértelmű, hogy az Air a 4 font alatti teljes funkcionalitasu es nem erintokepernyos laptopok, ultraportable-ek kozott fog indulni, ahol már évek óta a Thinkpad X sorozata a nyerő. Ebben a piaci szegmensben nem volt az Apple-nek gépe.
Én azt reméltem, hogy idén a tablet convertible szegmensbe törnek be, ahol szintén a Thinkpadek nyomulnak erősen. Ott szerintem nagyobb esélyük lenne akár a piacvezető szerepre is, mert azért a "grafikára Macet" asszociáció mindenkiben ott van (habár egyre kevésbé igaz :| ), és mégiscsak rajzolni vesz az ember egy ilyet (vagy mert menő, de akkor megint az Apple van előnyben ;] ). Terjengtek is ilyen tippek, de nem jöttek be.

Más: azt figyeltétek, hogy nem lehet kivenni az aksit, nincsen még egy nyamvadt ethernet csatlakozó sem, és USB-ből is csak egy van? De már árulnak hozzá USB ethernet konvertert szép fehér Apple designnal, lol. És még azt hittem, hogy az én X60T-mből van minden kispórolva :D

Viszont szépnek szép. Habár nekem elsőre ösztönösen az jutott eszembe, hogy mennyi időbe telhet vajon, amíg egyszerűen kettétörik az ember térdén, esetleg a hátitáskájában. Ilyenkor nagyon öregnek érzem magam :O
Jaj, és mi lesz a trendi Mac-es HD videoszerkesztéssel? Még FireWire csatija sincs neki...
Nem értem ezt az Apple gépet, miért nem érintőképernyős vagy legalább tablet.
Azért az ultraportable kategóriában elég jók az adatai és az ára is.
Többen leírták már, hogy hordozható gépnek csak ez a méret alkalmas, és erős kompromisszumokkal jár, pl. nincs benne optikai meghajtó. Azért nincs, mert dög nehéz, nagy és szívja az akkut. A ThinkPad X60-ban sincs, de a Dell-ekben sem láttam. Ráadásul a Dell ultraportable gépeknek arcpirítóak a műszaki adatai.
Az Ethernet csatit nem sajnálom, nem sűrűn használom a féltégla ThinkPad R52-n sem. Az egyetlen USB csati már gázosabb, de lehet vele élni. Elvégre az USB HUB-ot már feltalálták végszükség esetére.
Minden esetre nem értem ezt a sok finnyát, ami este óta ömlik a gépre...
macilaci: ez csak a szokásos "az applet csak a sznobok vesznek, meg akiknek mindenük a trendi design" duma, ami nagyjából helytálló is volt a G4-es széria körül, mára azonban idejét múlt feltételezés.
Ma elsősorban azok vesznek Mac-et, akik nem akarnak szopni a gépükkel, hanem használni akarják.
Érdekes módon ez a piac két eltérő pólusa:
1. bölcsész-közgazdász egyetemista kiscsajok, aki nem akarnak érteni a számítástechnikához
2. illetve professzionális IT szakemberek, akik az egész napos számítógépes szopódás után otthon max. neteznek, leveleznek, vagy filmet néznek, és semmi kedvük sincs a szabadidejükben PC-t berhelni, vagy a Windows fságaival bajlódni.
Akiknek nem való a mac, az a középiskolás-műszakiegyetemista gamer-hacker, aki hetente cseréli a videokártyáját és fórumokon késhegyig menő vitát folytat, hogy melyik 400 wattos táp a jobb. Mivel ezek a leghangosabb fikkerek bármilyen IT témában, nem meglepő, hogy a mac-es fórumokon is túlreprezentált a véleményük.
nagyjából igaz is ben2 okfejtése. Pont.

Az új gép jó lesz, persze nem világrengetés, ahogy vártuk. Majd jövőre.
Nem lehet minden évben világot rengetni.
Akkor megszoknánk és már nem is lenne világrengetés.
Mellesleg ez a gép az én világomat jobban megrengette, mint az ájfón.
Amúgymeg egyre több a zindex-közeli oldalakon a blikk-stílusú főcím, ami mögött khm... szóval gyenge a tartalom.
Oké így már érthetőbb, tehát az Apple-nek lesz új ez piaci szegmens.
miért? nekem xp van és nem szopok vele egyáltalán. Új gépre feltelepítettem, meg a drivereket is, és azóta megy gond nélkül. És nem kell bügykölnöm, sőt, most még cska nem is tweakeltem, semmi regisztri buhera vagy segédprogramos finomhangolás.
human insect - hány napja használod? 3 vagy 4? mert kb. addig stabil az xp. van nekem is, tudom. a mac-em viszont évek óta hibamentes, és soha nem bosszantott fel. mondjuk ez a vékony bigyó ne nekem készült, de nem ez az egyetelen ilyen a világon.

mondjuk a lepoard sikerét nem értem - szerintem hígfos
human_insect:
téged átvertek, az nem is ikszpé :D

egyébként csak az az oprendszer nem borul meg előbb-utóbb, amelyiket nem is használják. én az ikszpémet kb másfél éve raktam fel, és úgy néz ki, majd csak akkor kell újrarakni, ha hardvert cserélek.

plusz telepítés és beállítgatás után készítek egy image-et a c:\-ről, így az "újratelepítés" ugyanarra a gépre kábé fél óra, szóval ez a "gyakran kell újratelepíteni" nem érv...
xp egyetlen gyenge pontja a satás vincseszterre való telepítés, azzal tényleg lehet színi. de utána már csak annyira, mint mással.
Végül is tényleg, kinek van manapság SATA vinyója. Meg a nagyobb mint 120GB vinyók is elég ritkák, amit az SP1 telepítő nem is lát...
sp1, hahaha

a sata sem feltétlenül szívás, inkább csak régi alaplapoknál.
gravy_t

nekem is xp+sata+regi alaplap+szivas problemam van. mit lehet vele csinalni?

xstranger

megpróbálkozhatsz az xp telepítőcédé buherálásával (az alaplapodhoz illő telepítőfájlokat beleintegrálni) - én nem próbáltam, mert macerás, meg végül máshogy oldottam meg. leírás angolul:
news.softpedia.com/news/Install-Windows-XP-On-SATA-Without-a-Floppy-F6-47807.shtml

elvileg az alaplaphoz adtak flopit, telepítés legelején asszem f6 gomb és akkor beolvastathatod a cuccot a flopiról. jobb esetben ezután felismeri. (dolgoztam már olyan gépen, amin nem.)

ezután jöhet az, hogy az alaplap driver cd-jéről a sata drivert kiírod flopira és azzal próbálkozol.

ezután lehet a gyártó honlapjáról letölteni drivert, azt rá flopira és megpróbálni.

na egy gépen nekem mindezek után sem jött össze a dolog. ilyenkor nincs más hátra, szervátültetés kell:

szerzel valahonnan egy ide-csatlakozós vinyót, és arra föltelepíted a zikkszpét. miután már a vinyóról indul, az alaplap cd-jéről telepíted a mindenféle drivereket, köztük a satáét is.

és a műtét: egy dos-alapú ghost-programmal csinálsz egy másolatot a c:\-ről, majd ezután ezt az imidzset fölrakod a satás vinyóra. mivel dosos progit használtál, látni fogja a satát, és mivel a vindózra már telepítetted a sata-drivereket, elvileg műkönni fog.

... bazz, ez aztán csak olaj volt a tűzre az ikszpéfikázóknak :)
jól eldiskurálgattok az xp-ről, hogy mit kell vele hekkelni. a g4-es notebookba azért szerettem bele, mert soha nem kell vele esmmit csinálni. bekapcsolom, dolgozok, majd kikapcsolom. azért vettem, mert meguntam, hogy IT fejnek kell lennem hogy működjön a kurva PC-n a világátka windows. egy biztos, ha bármi elszaródik rajta (pl hálózati cstlakozó mert mondjuk leejtettem él elhajlott), akkor az sok pénzemben van....
nas, ez nem is hekkelés, a telepítés elkezdéséhez kell :) normál esetben kb 40 perc alatt van ám működő xp-d, szal nem olyan gáz. és ha nem telepítgetsz minden szemetet, működik is. na persze ha nem akarsz játszani, akkor nem muszáj xp-zni.