Konferencia vs. konferencia

A hajnali reptéri váró kiváló hely arra, hogy túlessünk az elmúlt napok két konferenciájának rövid értékelésére. Előbb volt ugye a Web 2.0 Symposium, aztán egy nappal később a StartUP konferencia. A szerda ráadásul még egy meetuppal is súlyosbodott.

Az első, amit akartam írni, hogy borzasztóan elfáradtam. Tudom, minek jár konferenciára az, akin nem segít a kávétúladagolás, aki képtelen két napon keresztül előadásokat, kerekasztalokat hallgatni. Igaz. Jövőre nem is lesz így.

Kezdjük a Web 2.0 Symposiummal. Sok kritika érte a rendezvényt amiatt, hogy az "átlag" érdeklődő számára megfizethetetlen a belépőjegy, így a konferencia inkább a céges embereknek szól. Akik ugye nem feltétlenül mindig érdeklődőek, viszont nagyon profin tolják az IRL kapcsolatépítést.

Bár az jó volt, hogy a konferencia mindössze egy napos volt, ám az előadások és beszélgetések özöne így is túl sok volt. A meghívottak többsége továbbra is csak a jól begyakorolt bullshitekkel untatták önmagukat. Talán csak az IBM előadása volt kivétel. Szabó János láthatóan komolyan vette szerepét: érthető és érdekes előadást tartott arról, hogy 2008-ban egy valamit magára adó IT-cég hogyan használja az intranetet, hogyan kamatoztatja az elmúlt évek webes megoldásait saját cége építésére. Lendületes, kerek előadás volt. (Ha Szabó János véletlenül olvasná ezt a postot, küldje már el a prezentációt. Szívesen kitenném ide, mindenki okulására.)

A másik, számomra érdekes előadás és beszélgetés a kockázati tőkebefektetésekről szólt. Jaksity György kiváló előadó. Szerintem sokkal több ilyen felvilágosító előadást kellene tartania IT-ban érdekelt emberek számára is.

A konferencia idén ha lehet még belterjesebb volt. Tényleg csak egy szűk, szakmai réteg volt jelen. Egymásnak ismerős emberek beszélték meg azt, amit amúgy minden héten vagy hónapban megbeszélnek. Az újszerű gondolatokat, forradalmi elképzeléseket nem ettől a rendezvénytől kell várni.

Ha a Symposium az üzleti IRL kapcsolatépítésről szól, akkor a StartUP sokkal inkább egy egyetemi légkört idéző közösségi megmozduláshoz hasonlatos. A rendezvénynek sikerült megnyernie a Meetup közönségét, ami egyben garancia arra is, hogy a hallgatóság érdeklődő, vannak kérdései, fel is meri tenni a kérdéseit.

Mindkét rendezvényben az volt a pozitívum, hogy immár nem csak a webes szolgáltatásokra, új technológiákra, netes jelenségekre, startupokra koncentráltak, hanem sok szó esett az üzletről is. Merthogy az IT mégicsak üzlet. És, ha jól érzékelem, egyre többen szeretnék látni, hogy mi miért sikeres, ne adj isten nyereséges a weben.

Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, azt mondanám: a hazai webkettő elérkezett a konszolidáció időszakába. A másik, ami talán általánosságban megfogalmazható, hogy igenis van remény a startupok és a befektetők egymásra találására. Nem csak a nagy médiavállalatok képesek sikereket elérni. A kicsinek is áll a zászló. Mégha nem is feltétlenül idehaza, hazai pénzből. Ez is tanulság. Aki a weben sikereket akar elérni, annak finoman szólva is ajánlott külföldre kacsintgatnia.

Harmadik dolog pedig, amit már régen szerettem volna leírni ide, hogy a Meetup valódi sikertörténetté vált az elmúlt egy évben. A Meetup törzsközönsége valódi szakmai (és baráti) közösséggé formálódott az elmúlt hónapokban. Látszik ez abból is, hogy ha odaállnak egy rendezvény mögé (StartUP), akkor garantált a siker.

Mert bár érdekes néha meghallgatni, hogy mit gondol Simó György, de ennél sokkal érdekesebb, hogy a frontvonalban dolgozó programozók, dizájnerek, fejlesztők, startupok mit gondolnak a világról, mennyire fogékonyak az újra, mennyiben képesek kinőni magukat, sikereket elérni.

Na, most ennyi. Hamarosan ismét jelentkezünk... a vadiúj zürichi Google-központból.
Címkék: konferencia
2008.03.06. 07:00. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A webkettőben minden fölfele van. Fölfele startolnak a projektek, és fölfele találkoznak az emberek, akik nem győznek dobálózni ezekkel a szavakkal. Kiváló marketing.
a szereplők egy része hierchiát akar építeni, nem hálózatot. a helyzet az, h a felül levők inkompetensek a technológiában, az alul levők pedig a pénzügyekben.
ezt használja, vagy használja ki a média. mindkét réteg kénytelen kelletlen a média kegyeit keresni. a technológia és a pénz egymás nélkül mit sem ér.

hatalom
pénz
média
technológia

így rétegződik ma a web.
akinek pénze van, az ritkán tanulja a technológiát. mi lenne, ha a technológusok egy kicsit megtanulnák az üzletet :-)