Ismét eldugták a Readert

Korai volt az öröm, mikor február végén megírtuk, hogy a Google volt olyan kegyes, és végre főmenübe tette a Readert. Olvasó jegyezte most meg - és igaza is van -, hogy az öröm nem tartott sokáig. Megnéztem, és tényleg visszaállt minden a régi kerékvágásba. Gmailből nézve a  "Gmail - Calendar - Documents - Photos - Groups - Web" került vissza a főmenübe.

Ebből pedig kiderül, hogy a Groups vette vissza a helyet a Readertől. Amúgy a Groupsot használjuk sok belső, munkahelyi listára is, és rémlik, hogy az elmúlt időszakban sok rendelkezésreállási és funkcionalitásbeli hiba volt a szolgáltatásban. Lehet, hogy csak a javításig kerülhetett be a Reader a "nagyok" közé? Akárhogy is, a Reader szerintem sokkal fontosabb és impozánsabb szolgáltatása a Google-nak, mint a Groups.

Amúgy egy másik olvasó - by accident - éppen egy Groups bugot küldött tegnap. Eszerint a Gmail spamnek nézte az egyik groupsos meghívót. Íme:



(Mondjuk hozzátenném, hogy velem még nem történt ilyen. És elvileg a Google spamszűrője főleg globális. De ha egy nappal korábban kapom meg ezt a levelet, rákérdezhettem volna a legilletékesebbnél: a Gmail spamszűrőjéért felelős mérnöknél, a zürichi bázison. Na, majd legközelebb.)

Ha már itt tartunk felvetném a következő dilemmát: mi értelme egyáltalán ilyen főmenüket csinálni, mikor úgyis ott figyelnek a böngészőmben a bookmarkok? Amíg a Reader el volt dugva a főmenüből, rendszerint a böngészőben tárolt bookmark segítségével nyitottam meg. Viszont amikor bekerült a Google főmenüjébe, átszoktam erre a navigációra. Most megint szokhatok vissza. A dilemma így szól: a böngészőbookmarkok korában mi értelme van webszolgáltatás-oldalon külön menüsort létrehozni?
Címkék: google google reader
2008.03.07. 16:10. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

en szeretem a fomenut, mivel sok geprol kulonbozo bongeszokkel erem el a google oldalamat, szoval orultem mikor kitettek a readert, es en is ma vettem eszre hogy eltunt ujra.

amugy a reader olyan mint egy fertozes, kb ket honapja hasznalom, es szep lassan eljutottam oda hogy a dolgaim 75%-at mar onnan erem el, nem hasznalok konyjelzot, sot fel se megyek az oldalakra hanem amit lehet a readerben olvasok el.
"mi értelme egyáltalán ilyen főmenüket csinálni"
Ha idegen gépet használsz, nem biztos hogy ott vannak a bookmarkok.

Nekem viszont nem került ki a Reader a Főmenübe, ráadásul a more menü is átalakult, ahol egy "even more" menüpont kiválasztásával egy teljes html oldal ___aljáról___ kellett kiválasztani a Reader-t. Szóval teljes szívás volt. Örülök hogy visszaálltak.
most akkor te voltál woodens?
Nekem Operában vannak konyvjelzok, meg a fontossab oldalakat kihúztam a címsor mellé (amúgy odahúzhattam volna, ahova akarom), és így máris konnyeb a lépeketés.

Vagy az Operában van a gyorshívó (már van FireFoxben is, mert lekoppintották Operáról) a gyorshívó.

Azzal meg pláne konnyeb a lapok koválasztása.
Találtam meg már én is Google-tól jött levelet a spamek között.
Pl. az az ertelme, hogy kontextus erzekeny. Ha odamesz az adott webszolgaltatas oldalara, akkor ott a menu, ha egy masikra mesz oda, akkor egy masik menuje van ott :). Ettol neked meg lehet, hogy az adott link ahlamzbol nemelyikre gyakrabban van szukseged, ezert nalad annak lenne ertelme, hogy mindig ott legyen. Ezen kivul a birka juzerek, akik ugymond 'nem erteni csak hasznalni' akarjak a szaitogepet talan nem mind kepesek kirakni egy bookmarkot az eszkozsorra, es oket pl. ezzek kifejezetten tobb latogatasra lehet csabitani.
Jo volt ez a kiteves, mert eddig azt se tudtam, hogy letezik, most meg mar en is teljesen raszoktam.
testreszabható menüsor kéne oszt jónapot.
ahh, leírtatok mindent.
1) eltűnt
2) ami kár, mert plusz egy klikk
3) mivel több helyen is böngészik az ember
4) amiért jó lenne a testreszabás.
5) EZT miért nem kérdezted meg?

6) néha kapok én is spamet, ami úgy van beállítva, mint ha saját gmailes címről küldeném. mi a teendő? jelentsem be magamat, mint spammer, holott nem vagyok az? tűrjem a szemetet?
Nekem pl. böngészőfüggő, hogy megjelenik-e a reader vagy nem, explorerben nem jelent meg ua.-zon akkount alól. xD


"Ha már itt tartunk felvetném a következő dilemmát: mi értelme egyáltalán ilyen főmenüket csinálni, mikor úgyis ott figyelnek a böngészőmben a bookmarkok?"

Ezt a kérdést ugye csak azért teszed, fel, hogy meglegyen a napi interaktivitás alapja.
ma visszakerült. már nem az "even more" alatt van, hanem a "more" alá rakták át. :)
Szép hozzászólások jönnek össze abból, hogy most épp hol a Reader menüje. ;]
Én maradok a bookmarknál, az idő 99%-ban ugyan azt a böngészőt használom, tehát nem gond.
A menüsornak azét lenne értelme, ha:
- favikonként is/csak tudna megjelenni
- személyre szabható lenne
- külső alkalmazások linkjeit is bevenné
Ha ehhez jönne még egy OpenID pl., elég lenne egyszer belépni, és minden cucchoz hozzáférhetek.
Sose lesz ilyen. ;]
hmm, nem unatkoznak. most pl.:
Gmail Calendar Documents Photos Reader Web more ▼ YouTube Images Maps News Shopping Video Groups Books Scholar Finance Blogs
even more »
nem lenne egyszerűbb a testreszabható?