Az eBay megnézni, mennyiért tudná eladni a Skype-ot

Már nem akarja mindenáron megtartani a nettelefonálás piacvezető szolgáltatását (a Skype-ot) az eBay. Ez derül ki a cég vezérigazgatójának napokban tett állításaiból. Az eBay új vezetője szerint ebben az évben meg fogják nézni, hogy lehetséges-e az eBay főbiznisze (e-kereskedelem) és a Skype között mélyebb szinergia. Ha a próbálkozás kudarcot vallana, akkor elképzelhetően túl fognak adni a Skype-on.

Bár a nyilatkozat elég határozott, mégis, valószínűleg itt inkább arról van szó, hogy az eBay táncba hívja azokat a nagy online cégeket, melyek már eddig is ácsingóztak a Skype-ra. Az eBay 2005-ben mindössze 2,5 milliárd dollárért vette meg a VoIP-szolgáltatást. A Skype azóta egyre és egyre jobban muzsikál. Mostmár éves szinten 500 millió dolláros bevételt generál, és nettó bevételt (profitot) is termel.

Ez a mostani ebayes hír tehát kicsit egybecseng a múltkori pletykával, miszerint a Google kacsintgatni kezdett a Skype-ra. Ha minden igaz, a mostani ebayes hírre a Google valamit lépni fog. Talán fel is dobnak egy összeget, amin az eBaynel meg jól elgondolkoznak majd, és ha tényleg nem akarják mindenáron megtartani a Skype-ot, esetleg a Google birodalom része lesz végre a VoIP zászlóshajója. Az eBay meg nekiindulhat végre még komolyabb erőkkel az e-kereskedelem piacának. Immár nettelefon nélkül.
Címkék: google ebay üzlet skype
2008.04.19. 15:10. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha a Google megveszi a Skypet akkor a fene megette a privát beszélgetéseket telefon és szoveges értelemben is.

Pláne, ha itt is annyira fogják tiszteletben tartani ezeket, mind a Gmailnál, aminek a felhasználási feltételében is benne van, hogy "A Google fent tartja magának a jogot, hogy bármikor nyilvánosságra hozhatja a felhasználó leveleit, vagy harmadik félnek való átadását."
(Tartalom szerinti idézet)

Úgyhogy...
Nem véletlenül: Már nem akarja mindenáron "megtartani"
illetve
500 millió dolláros bevételt generál, és nettó "nyereséget" termel.
Ahogy most van nekem értelmetlen.


Amúgy minden bizonnyal sokkal jobb helyen lenne a Skype, mint az eBaynél, ők nem sokmindent tudnak vele kezdeni.
@Imrityinko:
A Skype-nak önmagában is megvannak a gondjai, lásd:
en.wikipedia.org/wiki/Skype#Security_concerns
Nem értem ezt a cikket. Már a címét se. Fordítógép-e vagy?
evenorbi:

Pár hónapja volt igen nagy cucc az informatikai (és egyéb) hírportálokon, hogy a Bajorok valahogy le akarják halgatni a Skype-t mert a drogugyleteket azon folytatják a dillere. Csak nem nagyon sikerult nekik a titkosított beszélgetések miatt.
nekem a második bekezdés vége nem teljesen érthető. bevétel alatt a forgalmat érted, a nettó bevétel (profit) pedig a bevétel?