Fizetős lesz a Meetup?

Úgy tűnik, továbbra sem sikerül megnyugtatóan rendezni a Meetup anyagi helyzetét. A tech-összejövetel szervezői pár napja azt írták, hogy visszalépett egy komolynak ígérkező szponzor. Elképzelhető, hogy megérett a helyzet a változásra.

Már lehet szavazni arra, hogy maradjon-e a becsületkassza-rendszer, vagy pedig fix belépődíjat (kb. 500 forintot) kérjenek-e el a közönségtől. Egyelőre a fix belépődíj bevezetésének támogatói állnak nyerésre.

A becsületkassza amúgy kezdetben, a Meetup induló hónapjaiban még jó ötletnek tűnhetett. De lássuk be, nem lehet mindig a közönség nagylelkűségétől függővé tenni, hogy a szervezők ki tudják-e fizetni a terembérletet. A nemrég kiadott Meetup emlékeztetőben már az áll: "lehet, hogy az esemény fizetős lesz." Úgyhogy biztos, ami tuti, mindenki vigyen magával egy Rákóczit magával, belépőre.

A következő meetup szeptember 3-án lesz. A program még nem végleges, de az Időkép.hu, az NDA 2.0 és a videózás, valamint egy IPTV-s téma is felkerülhet az étlapra.

És nem hiszem el, hogy nincs egy darab olyan magyar IT-vel foglalkozó cég, aminek ne érné meg minimális pénzzel megtámogatni ezt a rendezvényt. Jó, lehet, hogy az irodaházak felső emeleteiből nézve nem tűnik olyan fontosnak ez a havi rendszerességű szakmai összejövetel.

Ha így van, kedves galléros vállalatvezető urak, legyenek szívesek tornacipőt húzni, pólót és laptoptáskát ölteni, és belenézni egyszer ennek a műhelynek az életébe. Ha másért nem, hát az egyetemi évek emlékére...

Címkék: beharangozó meetup
2008.08.21. 15:48. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem probléma ez az ötszázas, szerintem a becsületkasszába is átlag ennyit dob be egy résztvevő.
Lehet tudni mekkora összegtől esik el a Meetup a "komolynak ígérkező" szponzor távolmaradása miatt? Lehet könnyebben lehetne új támogatókat csábítani, ha valahol megjelennének konkrét összegek is a költségeket illetően.
majd a blogtér támogat :D
Zerking: a becsületkasszába jóval kevesebbet dobtak az emberek, bár talán csak az volt a gond, hogy nem súlykoltuk eléggé a fontosságát.

Az elmaradt szponzorációról nem illik beszélnünk, de egy esemény nagyságrendileg 50-60e ft. Szinte csak a terembérletet kell fizetni, mert az előadók és a szervezők is ingyen dolgoznak. Szóval nem egy nagy összeg. Közben alakul egy másik szponzori lehetőség is....
Tamás
még jó hogy nem járok meetupra, így marad egy ötszázas a zsememben. amúgy csodálkoznék, ha ezen elbukna egy amúgy értelmes kezdeményezés.

a becsületkassza nyilván hülyeség, a szponzorhoz meg gondolom normális felvételt kellene készíteni.

átszkrolloztam a posztokat mióta nem jártam itt. ez a webisztán hogy leült?
most 500 forinton rágódtok ?

LOL ?
elv ja. aminek nincs ára, azt nem lehet drágítani...
a baj csak az, hogy a piacon mindennek, vagy majdnem mindennek van értéke, ennek következtében van ára is. a szarásnak is. a terembérletnek meg főleg.

1) hülyeség az ingyenesdi. jobb helyeken (a szocik, a nácik, a libsik, a konzik egyaránt) felismerték, hogy a közösségi szolgáltatások esetén is szükség van minimális önrészre. pusztán a vállalatok befizetéseiből nem lehet ingyenes közösségi szolgáltatásokat nyújtani, vagy csak nagyon szűk körben és viszonylag alacsony szinten lehet.

jobb helyeken a civilek a totális ingyenességgel akkor is szembemennek, ha van szponzor. a felállás ilyenkor az, hogy a szponzor fizeti a termet, és mindent, ami dologi, a nézők fizetik az embereket. a szervezőket és az elődadókat, így megmarad a viszonylagos függetlenségük.

2) hülyeség az egyenlősdi. az nyilván nincs rendben, hogy a szervezők annyit költenek az előadóra, mint a nézőkre. nyilvánvaló a teljesítménybeli különbség.

persze lehet az is, hogy az emberek nem kérnek pénzt, vagy alig kérnek, mert nem azért csinálják. ez rendben van. de akkor meg ugye lehet esetenként előadót hívni vidékről, vagy oké, ne vidékről, de akkor meg esetleg külföldről. mondjuk egy pozsonyból, vagy ljubjanából. ilyesmire is lehet törekedni. mert ugye regionális szolgáltatásokat akarunk, és akkor együtt kell működni a szomszédokkal. de ehhez megint csak pénz kell.

3) jobb helyeken a civilek nem csak fizetnek, hanem előre is fizetniek. a szervezőknek ez jó, mert hosszabb távon termet bérelni olcsóbb, és a lehet például pólót nyomni. de úgy, hogy a pólót többért kell ám adni, mint amennyiért megvesszük. nem az a rossz, hogy van profit, hanem az a jó. és akkor a különbözetet nem szétosztjuk, hanem fel lehet ajánlani mondjuk a vakok intézetének. hogy na akkor legyen nekik is számítógépük, braille nyomtatójuk, vagy valami, amiből hiány van.

lehet az államért, és a piacért is kiáltani, a baj az, hogy a telekomnak nem nagyon éri meg vakokkal mutatkozni, ők inkább cseh lacival adnák el a dominó csomagot.

többek között ezért is kellenek a civilek. hogy oké, akkor veszek egy pólót, vagy odaadom a régi laptopot, vagy laptoptáskát, mert az újnak szebb a színe, nagyobb felbontása, vagy gyorsabb processzora, de nem ez a fontos, hanem az, hogy mindenkinek legyen. és akkor ez így pont jó. és majd vakítok a csajomnak, hogy azért kell új laptop, hogy odaadjam a régit, és a csajom is mondja, hogy azért kell neki az új top, hogy odaadja a régit. és akkor mindenki jól jár, mindenki jó fej.

szeritem nagyjából ez a civil, vagy ha így jobban tetszik a polgári gondolkodás. ettől szerintem messze vagyunk.

az alapvetés az osztogatósdi, az egyenlősdi, és az ingyenesdi. ez így egy gyenge kisz. vagy egy vakok intézete. mondom ezt úgy, hogy nincs hozzá közöm.
szerintem az 500 HUF korrekt. Marha kevés igazából, egy doboz cigi (nem dohányzom - bár néha jól esne..), egy kávé egy jobb helyen, három gombóc fagyi...Ne hagyjuk, hogy kicsiny magyar valóságunk 500 forinton álljon vagy bukjon. Ha valakit kicsit is érdekel ez a meetup dolog, akkor 500 HUF igazán piti összeg érte. Must be paid.
és kösz, hogy újra vagy. Hogy kiengesztej engem és lelkes közönséged, egy-egy fagyi meghívást lesz szükséges eszközölni. Vagy meetup meghívást:)) Remélem sokáig fog még működni a site hasonló jó színvonalon --> suck-up, but honest.
ez a meetupos sztori elvben arról szólna, mint a vállalatoknál a meeting. kikarikírozva van két csapat. az egyik tud seggelni, a másik meg agyalni. és a kérdés, hogy ezek tudnak-e, együttműködni, vagy nem tudnak.

nekem úgy tűnik, hogy a válasz egyre inkább nemleges. rendszerint az van, hogy a seggelők kihasználják az agyalókat, eleve jobb pozícióban vannak. az agyalók legjobb esetben is a saját vállalkozásuk felépítésével vannak elfoglalva, a szabad idejükben meg a farkukkal és/vagy a csajukkal. havonta van meeting, vagy meetup, hívjuk így, ha ti így hívjátok.

nekem úgy tűnik, hogy ott parciális problémák parciális megoldásainak ismeretése zajlik. parciális érdekek vannak jelen, és nincsenek nyílt viták, komoly kijelntések, vagy állásfoglalások. sok szempontból olyan, mint a kisz. minden szereplő arra akarja használni, hogy helyzetbe kerüljön, de azok győznek, akik pozícióik megtartására törekednek. a seggelők.

magam részéről maradok a mozinál, sörnél, bornál. ilyenekre költöm el azt az ezrest.
A 'becsuletkassza' azert hulyeseg, mert nem eleg explicit. Nem hiszem, hogy a becsulettel lett volna a baj. A lenyeg nem az, hogy ne lehessen belogni vagy egyeb modon megkerulni a fizetest, hanem hogy egyertelmu legyen, hogy ez ennyibe kerul pro kopf. Nekem pl. baromira nem jott le, hogy mindenkinek mindenkepp minden alkalommal be kene dobnia egy otszazast. Szerintem tul visszafogottan, szegyenlosen kertetek.

Egy dolog, hogy becsulet alapon megy-e a kassza (vagyis, hogy van-e jegyszedo neni) es egy masik, hogy belepot (kotelezo) vagy hozzajarulast, tamogatast (aki ugy erzi, ha gondoljatok, stb.) kertek. A legtisztabb a belepo, es persze baj nem lehet belole, ha van akinek lehet fizetni.