A Pokémontól a YouTube uralmáig

Vaskos sajtóanyag esett be a mailboxomba a Google-tól. Három dokumentumfájl és egy táblázat, 705K terjedelemben. A cég tíz éves szülinapjára állította össze a sajtópakkot. Nagy része érdektelen, vagy inkább közismert tényeket ismertető blabla. De azért a Zeitgeist-összefoglaló érdekes.

Főleg így 2008-ból visszaidézni a kilenc évvel ezelőtti, weben mindent uraló Pokémon-lázat, a Y2K-parát vagy a szintén az ezredfordulón tetőző Napster/Gnutella-őrületet. És az sem volt meg, hogy 2001-ben Nostradamus beelőzte a World Trade Centert. Vagy hogy 2003-ban Britney Spears még lazán lenyomta Irakot. (Bár a South Parkból tudjuk, hogy igen nagy árat fizetett érte.)

Akit érdekel még, itt van a Google története is, táblázatba feszítve. Ami miatt érdekes, hogy szerepelnek benne a magyar vonatkozású fejlemények (főként nyelvi lokalizációk) is.

Címkék: google stat
2008.10.06. 15:22. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1999 ota használom a jószágot. grat nekik. node majd bedől egyszer. minden nagy birodalom bedőlt eddig. kérdés hogy mikor.
cadmagician, miért dőlne be? :) Ahhoz konkurencia kéne, mint a MS-t fenyegeti az UNIX és freesoftware vonal... de a Yahoo és társai soha nem fognak tudni felcsimpaszkodni ilyen szintre. És igazából, most őszíntén... nagy baj ez?
Soha rosszabb monopóliumot mint a Google. :-)

Ez a Zeitgeist-összefoglaló pedig tetszik, ismét egy vitathatatlan bizonyíték, mennyire szociológiai tényezővé vált az internet. (Lekövetés és esettanulmányi szempontból legalább is) :-)
Amúgy a nemzetközi listák összevetése is tanulságos, nem másolom ki külön, a 2004 és 2007-es éveket néztem. 3 év alatt a szexcentrikus keresőszavak helyét átvették a geekesebb keresőszavak. :-)


Bár, azért a 2004-es nemzetközi listában a 6. helyezett, a Játékok meglep. Akkor itt most összevonták a keresőszavakat?

Mert nem hiszem, hogy nemzetközi listán hartodik helyezés lenne a mi magyar Játékok szavunk... viszont az is meglepne, ha míg picivel arrébb írják a World Of Warcraft-ot, megnevezve, itt ilyen összevonás lenne...

De ez csak egy észrevétel. :-)
persze fene tudja... Games.
Elég fura ha ezt tényleg, így natúr beírkálták.
Irkálnak furábbakat is... Gyorsan meglestem az origos keresőn a "most keresik" részt:

igényes
Dvsc
gyermekvédelem
babylon 5
Borsos Miklós Brunszvik Teréz portré
Jesse Jane
automata mosógép motor
boldogság
traktor eladó
iwiw.hu

Mint látható, van aki így keresi a boldogságot is :)
Emanuel: bebukott: a romai birodalom, napoleon, a németek anno, szovjetunio. usa most vergődik, itt az eu, előbb vagy utóbb hiddel bedől. én sem vagyok már jol :D