A Google Reader, mint közösségi tér

Az elmúlt 24 órában többen, többféleképpen mutattak rá arra a jelenségre, hogy a Google Reader "share with note" funkciója új közösségi teret hozott a feedolvasót használó ismerősök életébe.

A módszer ugye pofonegyszerű. A Google Readerben a Google megjeleníti gmailes kontaklistámat. A gmailes ismerőseimmel a Readeren keresztül tudom megosztani az általam érdekesnek tartott feedelemeket (híreket, postokat, videókat, stb). És persze ők is meg tudják osztani velem a sajátjaikat. Mindenki kommenteket is fűzhet a megosztott elemekhez. Vagyis kapcsolati hálókon (!) keresztül terjednek az éppen aktuális témák.

Hatványozottan odatesz a trend a kommentelésnek, ami azért gáz, mert nagyjából ez az egyetlen jutalma a blogírásnak. Illetve a szerencséseknek a konferenciapogácsa, meg a jóleső érzés, hogy a saját területét ismét szebb és naprakészebb szemétdombbá tette. (Vagy ez már így képzavar?) (Kelt)

Ha Koronix, vagy más Google Reader felhasználó megosztja a bejegyzésemet, azzal a bejegyzés láthatóságát nagy mértékben növelheti, több száz ismerőséhez juttathatja el, szemben a hozzászólással, ami semmit nem tesz hozzá a bejegyzés láthatóságához. (Doransky)

Egyszerűen olyan szintű tartalomgenerálás zajlik a Google Reader által kezelt közösségi hálóban, hogy azt nem lehet ilyen egyszerű leképezéssel a hagyományos felületre kihozni. Sajnos ez viszont így is azzal járt, hogy a Kispadról szinte teljesen eltűntek a "linkajánló" jellegű bejegyzések: egyszerűen sokkal kisebb energiával jár a "Share with Note"-ra bökni, mint "rendes postot" írni egy érdekes oldalból. (Eszpee)

Mitől működik? Mert a feedolvasómban azonnal tudok reagálni egy adott hírre, azzal, hogy megosztom azt ismerőseimmel és kommentet is fűzök hozzá. Nem kell blogokban a kommentthreadekben kapirgálni. Nincs zaj. Csak az ismerősök szólnak hozzá. Mégis, könnyen tovaterjednek a kézről kézre adott hírek.

Aki feedolvasót használ, gyakran találkozik azzal a problémával, hogy túlságosan sok hír gyűlik fel az olvasójában. Ezt a túladagolást enyhíti, ha a napi híradag elfogyasztását az ismerősök által ajánlgatott és kommentált hírekkel kezdjük.

Amúgy pedig ez az egész "share with note" funkció egy újfajta kommentezést is eredményez. Hiszen trollmentes, csak az ismerősök által látható threadek jönnek létre. És ezek a threadek mindig szükségképpen egy hírhez kapcsolódnak.

Ugyanakkor, vegyük észre, egyre fontosabbá válik, hogy egy adott hírforrás jelen legyen a feedolvasónkban.

Azt hiszem, a félpublikus online közösségi terek legkulturáltabb és leghatékonyabb formáját sikerült megtalálni a Google Readernek. Meg lennék lepve, ha a feedolvasó továbbfejlesztése nem erre a funkcióra erősítene rá még jobban. Mondjuk threadkövetéssel, esetleg a megosztott hírek toplistázásával, stb...

Nagy kérdés az is, hogy miként gondolható tovább a Google Reader megosztási funkciója a nem valós felhasználókat tömörítő közösségekre. Például egy blog vagy blogok szerzőire és kommentelőikre. Vigyázó szemeinket Kanadára vessük...

Címkék: google google reader kommuniti
2008.10.08. 17:54. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A héten bukkantam rá erre a funkcióra, Bookmarklet elmentve, és nem bírok leállni: www.google.com/reader/shared/user/07465850933496863331/state/com.google/broadcast

Jobb, mint a Twitter.
Figyeljétek meg, a következő az lesz, hogy designolható lesz a shared page, minimum CSS-el, vagy importálható lesz a Blogger-be.
De nem használja a sok birka, hiába gmail-es, pedig jó móka lenne.
Egyébként viszont inkább ne használják, minthogy ez most kiszorítsa a sima kommentelést. Ha csak az ismerőseim véleményére lennék kíváncsi, eleve ne olvasnék blogokat =)
Hihi, és a róka helysírás-ellenőrzője aláhúzza itt nekem a blogokat meg a kommentelést. ;~)

OFF vki mondja meg lszí, mi az a 'feed url'!
Nem tetszik nekem ez az egész.

Amikor kommenteket olvasok, akkor arról olvasok, ami engem érdekel, amikor Reader shared dolgokat olvasnék, akkor azoktól tenném ez, akik érdekelnek. Namost akik érdekelnek, azokkal az unalmas dolgaikat megbeszélhetem offline, ahhoz nem kell gép, pontosabban gépek hálózata, mindegyik Reader-olvasókkal, mert hát nekem nincs Reader-olvasó ismerősöm, én vájárokkal meg prolikkal haverkodom. Amikor kommentelek, akkor olyan emberekkel beszélek egy őket is érdeklő témáról, akikkel másképpen nem találkoznék, és ehhez nem kell semmi, csak egy gép.

A geek-populáció, akik nyaki benne vannak a Readerben és mindegyiket érdekli ugyanaz a dolog, a webkettő, hiheti azt, hogy ez egy közösségi háló, de ez annak csak egy sovánka szelete, ahol az ismerőseink arról beszélnek többé-kevésbé, amit már mi is tudunk. Az izgalmas dolgok a kommentek között vannak.
a greader nem kivaltja a kommenteket. csupan egy uj kozossegi teret teremt. megha abban igazad is van h ez elsosorban a "geekek" (gmail-hasznalo hirfogyasztok) szamara erdekes fejlemeny.
kow: én ezt várom (mármint a designolható shared-et) a második naptól kezdve, ahogy másfél éve elkezdtem használni a readert.
De sajnos semmi jel nem mutat erre.
Pedig milyen pofonegyszerű lenne. S nem is igazán értem, hogy miért nincs (technikai akadályát nem látom).
Illetve ott van még a katasztrofális url struktúra...
Bár egy kis fénypont az alagút végén, hogy a feedekben történő keresés sem volt alapfícsör (a reader gyakorlatilag összes mai funkciója ment már másfél éve, és a keresés csak kb. jó háromnegyed éve van)

A 'share with note' egy nagyon hasznos funkció (bár én nem igazán használom, pedig nagy nörd vagyok), kitapintható, hogy a közösségi funkciók felé kacsintgatnak. De a tengernyi open-social platform tombolása közben nem igazán értem, hogy miért korlátozódik csupán a google-fiók birtokosokra, ill. miért olyan macerás a beállítása. Legalábbis az a tapasztalatom, hogy elég nehéz elmagyarázni a zembereknek (legalábbis az én ismeretségi körömben); bár alapvetően a readert is nehezen sikerül megismertetnem (pedig próbálkozom keményen). Lásd: k-epiteszet.blogspot.com/ (pl. a start tour-ra kattintva)
Sityu, ez a Feedburner-es widgetbe tett shared items nagy ötlet, azt hiszem alkalmazom én is :)
a share with note bookmarklet használata óta én is egyre többet használom a note részt is, nem csak share.

amúgy nekem ezerszer jobban esik, ha valaki megosztja a bejegyzésem, mint, hogy hozzászólna valaki. Csak az előbbit nem tudjuk meg minden esetben (google reader shared küldjön valami trackback féleséget?)
esetleg, akár az elterjedtebb blogfajtákban az ilyen formán megosztott tartalom azonnal megjelenhetne kommentként is (ez defaultben OFF lenne, de szerintem érdemes belegondolni).

lennének kommentek, csak az emberek nem olvasnák őket :)
Nekem már anno a Friendfeed sem tetszett (már ott is hiányzott a végtelen bővíthetőség, van 43 -ráadásul nem is 42!!!- forrás, oszt jó napot), de arról legalább el lehetett mondani, hogy nem-kizárólag-a-Friendfeed-felhasználóké, mert nem csak a Ff-használók jelenhetnek meg rajta, hanem mondjuk a Netvibesről is lehet tartalmat oda osztani.

A Reader ennél annyival kevesebb, hogy arra (a Readeren kívül) korrektül sehonnan nem lehet, már ha nem azt nézem, hogy RSS-t persze akárhonnan beköthetek.

Van egy másik baj is, nekem nagyon kevés kontaktot ad ki, ennél sokkal több gmail-es címmel levelezem. Arról nem is beszélve, hogy több accountom van, Readert meg csak az egyikről használok, a többit persze eleve nem látom. Ezeknél a guglis dolgoknál gyakran előkerül, hogy nehéz a hivatalost/magánt szétválasztani.
Mi próbáltuk ezt asszonnyal pár hónapja, de zavart, hogy a shared cucchoz fűzött kommentre nem lehetett viszontválaszolni, meg kicsit olyan esetlennek tűnt, úgyhogy abbahagytuk.

Más ismerőseim még nem jutottak el az RSS-ig, sőt van aki a Gmail miatt is csúnyán néz, úgyhogy hasonló lesz, mint a Twitterrel: csak akkor érdekes, ha az embernek vannak (elég geek) barátai :)
Alapvetően buta egy hype ez, hogy a 'shared with notes'-nek köze lenne a kommenteléshez (én is láttam az indító postot valahol).
Szerintem alapvetően (majdnem) semmi közük egymáshoz, ugyanis:
-'shared with notes' az valami ilyesmi: odaszólok a cimboráknak, hogy "vazz' ezt meg kell nézned, ez pont olyan, mint az xy", vagy hogy "ez mekkora blődli" (figyelemfölhívás, egy irányú kommunikáció). És a thread is nehezen alakul ki (nem is látom, hogy hol lehetne ezt követni (én teszek egy note-ot a cikkhez, és a cimbora is elmenti a saját shared-jeihez, ahol ő is noteszol egyet, ami megjelenik az ő megosztott elemei között; sehol a követhető szál - vagy csak én nem találom?);
-míg a kommentelés arról szól, hogy van egy téma, ami kapcsán beszélgetés alakul ki (két irányú kommunikáció).

Sokkal fontosabbnak érezném a kommentek tisztességes rss-ezését: nem úgy, mint itt (a blog.hu-n), ömlesztve.
Hanem mint pl. a disqus.com -os szolgáltatással legördülő menüs opciókkal, threadenkénti rss-sel, az oldalba illeszthető füles widgettel az oldal kommentjeinek korrekt kezeléséhez. Ne adj' isten: a blog.hu-s blogokba integráló varázslóval (mint ami a blogspot.com-osakhoz már elérhető).
sityu:

co.mments.com és bookmarkletje meglepően jól együttműködik blog.hu-val.

Egyébként ettől függetlenül megcsinálhatnák normálisan is.
@Asszem, az Indanetes karc lesz a te barátod :)
Ez szépen hangzik, de az emberek elenyésző része fogja használni. A legtöbben a Readert sem ismerik.
Nem tartalmi, csak stiláris morgás:
"Figyeljétek meg, a következő az lesz, hogy designolható lesz a shared page, minimum CSS-el, vagy importálható lesz a Blogger-be."
- Értem én, értem, hogy így két sort kell csak írni, nem hármat. A tartalmi mondanivalóra amúgy bólogatok is. De fáj, hogy végleg úgy beszélünk, mint a kulturális félvérek, mulattok, meszticek. Néha kikerülhetetlen az idegen szó, de még csak törekvést sem érzékelek. Lehetne kicsit magyarabbul? Vagy teljesen angolul, de akkor úgy! - Köszönöm, (hátha).