Rekordokat döntögetett az iWiW az ünnepek alatt

Állítólag éppen december 24-én regisztrált az iWiW-be a négymilliomodik felhasználó. Még ha inkább píárfogásnak is tűnik a karácsonyi történet, a 4 millió megdöbbentően nagy szám. Azt jelenti: szinte kivétel nélkül regisztrált már az iWiW-be minden magyar netező.

Ha már itt tartunk. A Webaudit szerint decemberben az átlag látogatószám majdnem pontosan egymillió volt. Ez pedig azt jelenti, hogy a négymillió regisztráció negyede aktív felhasználót takar.

Ők karácsonykor közel másfélmillió üzenetet küldözgettek egymásnak, és az üzenőfalra is több mint negyedmillió bejegyzés kanyarintottak. 

A sajtóközlemény szerint a karácsonyi időszakra az iWiW-re feltöltött képek száma elérte a 26,5 milliót. Talán még ennél is meghökkentőbb adat számomra, hogy állítólag a vélemény funkciót (egymásról írhatnak véleményeket az ismerősök) eddig több mint félmilliószor használták az iwiwesek. 

Újévre egyébként rekordlátogatottságot mért a szájt: január másodikán 3 millió felett volt a látogatások száma, ami 90 millió oldalletöltésnek felelt meg ezen a napon. 

Már csak a webmail statisztikákat lenne jó látni. Nyilván a karácsonyi/újévi üdvözletek küldözgetése a webmail-szolgáltatások forgalmát is jelentősen dobja. Hogy mást ne is említsünk.

Címkék: iwiw stat magyar
2009.01.05. 16:02. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azt meg h mérték h 4milliomodik?:D
mármint én csak azt láttam h egyre kevesebb ismerősöm van.. mindenki törli magát így én is töröltem magamat..
engem az is érdekelne h hányan törölték magukat az elmúlt félévben:D
a regisztralasok szamat nem olyan nehez merni. nyilvan ez az adat nem foglalja magaban a torolt juzereket.
hh, a kozlemeny husege kedveert szeretnek pontositani:

"Újévre egyébként rekordlátogatottságot mért a szájt: január másodikán 3 millió felett volt a látogatások száma, ami 90 millió oldalletöltésnek felelt meg ezen a napon. Ez pedig az átlag iWiW-forgalom kétszerese."

Nem ez az atlag iWiW-forgalom ketszerese, ez a napi atlagnak csak kb 115 %-a.

Ami az atlag ketszerese volt ezen a napon, az a kepfeltoltesek szama, ami januar 2-an 150.000 fenykepet jelentett.

www.origo.hu/techbazis/internet/20090105-mar-negymillioan-vannak-fent-az-iwiwen.html
Illetve szerintem a generált ajax hibákkal is simán rekordot döntött... Nem értem, hogy adhat ki valaki ilyet a kezéből.
pedig mekkora egy szar! : )
Négy millió:) Szerintem a "felhasználók" 1/4-e (és lehet keveset írok) még mindig valamilyen rajongói oldal, "funsite" és hasonló okosságok. De azért tényleg jól hangzik az a négy millió, és ez a lényeg. Nekik.
Hát nem tudom... 4 millió? Harmadik x-ük végén járó általános iskolai osztálytársaimnak csak kb. 1/4-ét fedeztem fel eddig - vidéki nagyvárosi jobbnevű iskola.

26,5 mió kép? Reggelt felhasználónként ez átlag 6,5, aktív felhasználónként ez átlag 26,5 képet jelentene. Ismerőseim zöme jó, ha 1-2 képpel szerepel.
www.iwiw.hu begépelése után az alábbi képernyő fogadott (2009-ben, nem 1999-ben):

kepfeltoltes.hu/090101/2055838178_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

nem igazan ertem miert volt erdekes kiemelni, hogy decemberben napi atlag 1 millio latogato volt az oldalon. jelzem ugyanennyi volt korabban is. nyilvan ezt mindenki latja aki elfarad a webaudit.hu-ra :-))

ennek fenyeben epp sajnalatos, hogy 2008 marciusaban ugyanannyi felhasznalo volt online, mint decemberben. Mikozben a regisztralok szama nott. hat ugyebar minden talalas kerdese ;-)

de tudom tudom, ez nem baj, hisz az iwiw a szent tehen :-), viszont ha a Kirowskinal a nyereseg NOVEKEDES harmincX (vagy husznonX?) szazalekrol visszaesik tizenX szazalekra, akkor itt a vilagvege! vaaaalsaaaag van :-)

Jajj ez az IWIW már megint.

Asszem az ország összes rendévdelmi szervének, magánnyomozó és behajtó cégének minden vezetője és alkalmazottja, reggeli imájában ad hálát az égnek az IWIW-ért, meg a sok eszetlen birka felhasználóért akik önként és dalolva teregetik ki az összes létező személyes adatukat és teljes kapcsolati hálójukat. Mindezt azért, hogy nehogy lemaradjanak a 831. ismerős jelöléséről, akivel egyébként három mondatott váltottak életükben. De persze érthető, milyen ciki lenne már, ha a szomszéd Marikának több ismerőse lenne, hát még jó, hogy kiírom a címemet meg a telszámomat is!
Szánalom a köbön.

Persze nem az IWIW a hibás, lehetne ezt ésszel is használni, csakhát okos népünktől ennyi tellik.
Tapsoljunk hát a 4 milliomodik birkának!
11 kommentből 10 útálja az iwiwet, de valahogy mégis mindenki megtalálható rajta :)
És a négymillió közül hány lehet olyan, mint én? Másfél évvel ezelőtt… bocsánat, ezt máshol leírtam, itt minek szaporítanám a szót: 1403.lattilad.org
Hány lehet ilyen? Száz? Tízezer?
Azt is jó lenne tudni, a négymillió felhasználó mekkora hányada takar valós személyt. Amúgy nekem meg újévkor lett az ismerőseim száma huszonkilenc:D
Ez egy veretes fhasság. Van, aki a macskáját/kölkét/stb regisztrálja, és még mindig sok a "kisturhai halászcsárda ismerősnek jelölt"... így persze négymillió.
@martiner: "Szánalom a köbön."

Aki olyan hülye, hogy van félnivalója, és mégis regisztrál, az előbb-utóbb amúgy is lebukna. Akinek nincs baja, azokat meg nem igazán érdekli, hogy Kovács tizedes is látja, hogy ő jóban van a szomszéd Jucussal.

Akire pedig igazán rászáll a hatóság, azt már nem az iWIW-en figyelik.

De tudom, trendi az iWIW-et fikázni.
Hát ha valaki kirakja, hogy milyen szép lakása van azon a címen, ne csodálkozzon, ha felkeresi a MABÜSZ képviselője. :)
A titkosszolgálatok meg úgyis megtudják Iwiw nélkül is, amit akarnak.
hh hogy érted azt, hogy a szinten minden magyar netező regisztrált már?

elég sok klub van még mindig, és elég sok regisztráció megy külföldről is..
Nem volt hülye, aki az iwiwet kitalálta.
senki nem találta ki, koppintás :)
a wiw ciki lett egy ideje. aztan meno lett cikizni. most meg mar ciki cikizni. ugyhogy nem mondok semmit :D
ja es en 2003-ban registsztraltam, 2 evvel azelott h mindeki rakattant. SZOVAL CIKIK VAGYTOK MIND, es nem iwiw, hanem wiw :D
Hát igen, innen is látszik milyen prosztó népség a magyar, szerintem az ember azokat akiket szeret a szívében max a mobilján őrzi. Az utazásos "brazil szappanoperás képket teszi közzé mindenki,közben a végrehajtó viszi a házat, tornyosulnak a számlák, a hülyegyerek drogfüggő, de mindent a látszatért és otp utazási hitelre (THM 43%) utazik az egész familia hogy lássák!
Ez a magyar mentalitás.
@Euthanasia:

:)))))))

Akkor gondolom te nem vagy rajta az iwiwen.
@rexter:
bölcsen sommáztad a lényeget. És ne feledjük, azért az szép eredmény a wiwtől, hogy idáig jutott annak ellenére, hogy mennyire rossz ergonómialag, amit még tetéz az is, hogy annyi jó példa van, amiről jobban lehetne lopni. Ennek ellenére tarol...
@martiner: Kedvesem. A múlt század közepén születtem - majdnem. Picilány koromban TUDTAM, hogy figyelnek, hogy "hangulat"-jelentést írnak - rólunk is. Mindenkiről is. Most akkor meg mért bajod, hogy figyelnek? Megszokták már. Régen csinálják. Eleinte apukáik meg anyukáig. Tudod, a gyermekkorban látott és tapasztalt modell. Most ők csinálják. Na-és? Ha VAN titkod, senkinek és SOHA ne mondd el. Mertha egy ember tudja (Rajtad kívül persze), az MÁR nem titok. Ha meg két ember tudja, vagy 4 millió, nem mindegy? Szerintem.
é
nahát, én pont akkor töröltem magam mikor a 4 milliomodik regelt? vhogy nem érdekel az a fos.
Sokszor nem tudok belépni, visszadob, ki tudja, miért? Állítólag tudnak róla, javítják, de már hónapok óta ez van. Belépő oldal, nem jön be a saját oldal, vissza a belépő oldalra. És az én FF-m nem áll szóba az IWIW-vel: csak az IE-vel tudom használni.
Az Alexa.com biztosan nem annyira releváns magyar tartalmakra, de augusztus óta masszív visszaesés látható az iwiw.hu-ra nézve. Nézze meg mindenki magának: www.alexa.com/data/details/traffic_details/iwiw.hu. Nem inkább május/június környékén volt a rekord, hm?
Mielőtt én töröltem a profilomat, kicsit túráztattam a keresőt. Rákerestem hány Freddie Krueger, Mekk Elek, Jigsaw, Dexter, Bud Spencer, R2D2 stb. regelt a rendszerben. Megdöbbentő volt a számuk, a 4 millió fele tuti fake.
Amúgy nem ezért, nem a rendszeres hibákért, nem a kéretlen reklámokért és nem a HR-esek leinformálásai miatt töröltem. Valahogy nem láttam már értelmét és kész.

szerintem a kapcsolati hálót iwiw nélkül is fel tudják térképezni, a személy megfigyelése alapján, valamint az olyan publikus adatokból, hogy melyik suliba jártál, melyik egyetemen végeztél és mikor, hogy hol dolgozol, meg ilyenek.

aki meg kiteregeti a személyes adatait, hát magára vessen.
secretworld véleményéhez csatlakozva, és még hozzátéve annyit csak.. lehetne valami "jelzés" féle, mint mikor felvesz valaki ismerősnek, hogy ki törli magát, mert néha csak úgy tényleg el-eltűnik valaki, és párszáz ismerősből egyenként fussam végig ki is az? ehhe :) "gépház-üzennek" üzenem, köszi :)
Speciel van olyan ismerősöm, aki az iwiw-en közzétett dolgai miatt keresték fejvadász cégek és jobb állását ennek is köszönheti.
Igaz, ehhez nem mindegy, hogy ki mit ír magáról és milyen képeket tesz fel...
Az iwiw-el nincs semmi baj, csak tudni kell ésszel használni.
Szerintem is a 4 millió tartalmazza az összes eddigi regisztrációt: aktív, töröld, passzív, klub, reklám, széplányokfiúkstb. klubja, minden. Ez olyan, mint amikor a mobilszolgáltatók versenyeznek, hogy kinek mennyi felhasználója van, és a végén kijön, hogy átlagban minden magyar állampolgárnak 1,2 mobiltelefon előfizetése van. :-)
Szóval csak óvatosan ezekkel a szépen tálalt statisztikákkal. Persze, pont karácsonykor, mi?? :-) Ez olyan, mint amikor Amerikában bejelentették, hogy na pont most született meg a 300 milliomodik droid.
@Mouth Hero: > Aki olyan hülye, hogy van félnivalója, és mégis regisztrál, az
> előbb-utóbb amúgy is lebukna. Akinek nincs baja, azokat meg nem igazán
> érdekli, hogy Kovács tizedes is látja, hogy ő jóban van a szomszéd Jucussal.

Hat a mondat elso fele ugyan igaz, de azert a 'nincs felnivaloja' kitetel kicsit vicces. Az elorelatas pont arrol szol, hogy tudod, hogy eleg konnyen valtozhatnak a dolgok illetve azt, hogy sosem tudhatod, hogy kinek mire lesznek jok meg az adataid. Magyarul mindenkinek van felnivaloja, csak van aki olyan hulye, hogy nem tudja ;)

> Akire pedig igazán rászáll a hatóság, azt már nem az iWIW-en figyelik.

Ez nem a wiwrol szol, meg csak nem is a hatosagokrol, hanem arrol, hogy mennyi adatot publikalsz magadrol. De ha mar a hatosagrol beszelunk, akkor nyilvan hasznaljak, mert hulyek lennenek, ha nem hasznalnak, es nyilvan nem ez az egyetlen forras. Attol meg megkonnyitheti a munkajukat.

> De tudom, trendi az iWIW-et fikázni.

Trendi vagy nem, eleg sok hibaja van. Ez egyebkent pont nem a wiwrol szol, hanem arrol, hogy ertik-e a felhasznalok, hogy mire lehet felhasznalni a publikussa tett adataikat (meg azt, hogy amit egyszer publikussa tettel, az bizony mar orokre az marad).
@epeficam: > Illetve szerintem a generált ajax hibákkal is simán rekordot döntött...
> Nem értem, hogy adhat ki valaki ilyet a kezéből.

Na ja, a hibakezeles valahogy veletlen kimaradt a kodbol. Ha pl. timeoutol a szerver, akkor ott nezegeted a beragadt oldalt. Az egy dolog, hogy a fejleszto megprobalta meguszni (bar ot se kene tul sokaig alkalmazni), de a managere hogy fogadta el? Es ki tesztelte? :(
csak úgy szárnyal az iwiw...
Április óta 25%-al csökkent a népszerûsége a magyar felhasználók között.

trends.google.com/websites?q=iwiw.hu&geo=HU&date=all&sort=0

A facebook április óta megduplázta a felhasználóinak a számát, a trend az, hogy félévente duplázódik.

Számoljunk: iwiw félévente 25%-ot esik, facebook félévente 100%-ot nõ, amûgy ma még magyarországon az iwiw-et jelenleg 25x többen használják, mint a facebookot.

Az iwiw egy nagy netes "telefonkönyv", közösségi funkciók gyakorlatilag nincsenek rajta. A telefonkönyvbõl hullanak ki a lapok, tûnnek el az emberek. Egy kis idõ múlva nem lesz jó telefonkönyvnek sem - teljesen eltûnni ugyan sosem fog, de a piacvezetõ szerepét elveszti hamarosan - hacsak nem húznak bele a fejlesztésbe egy kicsit.
@dave20: a törölt ismerős problémára (és még sok másra) megoldást jelenthet az iwiw TOOLS. Persze csak akkor, ha nincs "kismillió" ismerősöd.
userscripts.org/scripts/show/24506
@atleta.hu:
Ki tesztelte? Ki tesztelte? Pár fejlesztő, akiknek nagyon tetszett:)