Mentsük meg a magyar Wikipedia becsületét

Már így az első bekezdésben szeretném nyugalomra inteni a magyar wikipedistákat: a kritika nem elsősorban nekik szól, hiszen tisztában vagyok vele, hogy mennyit tettek és tesznek azért, hogy a Wikipedia magyar kiadása egyáltalán értékelhető online enciklopédia legyen. Viszont. 

A magyar Wikipediában több mint százezer szócikk szerepel, s ezzel az egyik legnagyobb mutációnak minősül. Ugyanakkor a fontosabb szócikkek sokszor értékelhetetlenül általánosak, rövidek, helyenként mégcsak annyi alapinformációt sem tartalmaznak, ami az általános műveltség szintjét elérné. 

Karády Katalinról többet tudok meg, ha a Google-ban keresgélek, mint ebből a nyúlfarknyi szócikkből. De ne is menjünk ilyen messzire.

Ebben az országban soktízezren érettségiznek, és tízezrek jelentkeznek főiskolákra, egyetemekre évente. Ez a generáció pedig már a net előtt nőtt föl. Ehhez képest szégyenteli, hogy Radnóti Miklósról, Ady Endréről, Páger Antalról, Blaha Lujzáról, Csontváry Kosztka TivadarrólMoholy-Nagy Lászlóról, Ottlik Gézáról, Janikovszky Éváról, Hunyadi Mátyásról, Bibó Istvánról, Jancsó Miklósról, Szabó IstvánrólGábor Dénesről, Szent-Györgyi Albertről, Hofi Gézáról, Kellér DezsőrőlHajós Alférdről, Hidegkuti Nándorról, stb, stb, stb kevesebb információ található a Wikipedia magyar kiadásában, mint amit egy átlag középiskolásnak, egyetemistának illene ismernie. 

Sopánkodni persze önmagában még nem túl célravezető dolog. Ezért én most fogom magam, és kiválasztok legalább két magyar hírességet, előkapom a vonatkozó szakirodalmat, újságcikkeket, jegyzeteket, és forrásmegjelölésekkel teletűzdelve megpróbálom legalább kétszer olyan hosszúvá tenni ezeket a szócikkeket. 

És egyben erre kérnék minden életerős honleányt és honfiút. Itt a hétvége. Keressetek rá azokra a magyar hírességekre, akikről úgy érzitek, többet tudtok, mint hat bekezdés. És egészítsétek ki a szöveget, forrásmegjelölésekkel együtt.

Akinek a Wikipedia használatában kell segítség, az pedig itt, a kommentekben kérdezzen bátran. Vagy mi, vagy a magyar wikipedisták segíteni fognak eligazodni az egyébként pofonegyszerűen működő szerkesztői felületen. Hajrá!

[update] Közben az Urbanlegends és a Könyvesblog is csatlakozott felhívásunkhoz. Köszönet.

Címkék: magyar wikipedia kommuniti
2009.01.09. 10:10. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Észre kellene venni hogy egy magyar embernek megdögleni sincs ideje, nem társadalmi munkára, mert így is 3 munkát vállal hogy a kölykei ne haljanak éhen... ez van
A bennfentes moderátori köröktől, ahol túlreprezentálják a lakosság 0,1%-át, csak az érdektelen témákat várhatjuk, az izgalmasabbakat úgyis kigyomlálják.
@SpencerBarnes: ugy latom, kommentezni azert pl. van ideje a magyar embernek. meg blogokat olvasgatni. na, akkor ezt az idot kellene valahogy most egy kicsit konvertalni.
Jé, pont nemrég fogott el az érzés, h tenni kéne valamit wikipédia ügyben, kicsit tettem is. Bár baromi nagy meló van a projektben, sok kiváló cikkel, a jelenlegi formájában az egész nem túl bizalomkeltő és használható
Szerintem pedig csak azt mutatja, hogy mennyire sikerült az emberekkel megszerettetni pl ezeket az embereket, vagy hogy aki szereti is őket azzal pedig az internetet...

Szvsz meg kéne kérni egy nem gép előtt gubbasztó tanárt, ismerőst írjon le mindent, aztán pedig szépen begépelni és mindenkinek meglenne a maga öröme.

Nagy lelkesedésemben megkérdezek pár embert mit szól hozzá...
Sőt...alternatív lehetőség: 1, azaz egy plussz pont a felvételihez, ha valaki új, elfogadható tartalmú cikket rak fel.

Valaki szerint érdemes lenne ezt felvetni odafent?
@CssaBee: nem kell varni senkire. akit valaha is erdekelt egy magyar hiresseg, es van is rola valamennyi szakirodalma, szerkessze bele a vonatkozo wikipedia-szocikkbe. amugy a neten is lehet banyaszni. karady katirol peldaul emlekeim szerint az rtl klub XXI. szazad cimu musoraban volt egy exkluziv anyag. tele olyan informaciokkal, amit a jelenlegi szocikk nem tartalmaz. szoval hajra.
sajnos a videot mar nem talaltam meg, csak a beharangozo cikket:
www1.rtlhirek.hu/cikk/99965

remelem azert olvassak ezt a postot az rtlklubnal is, es vhogy elerhetove teszik a sandor pal-fele dokumentumfilmet meg egyszer.
de ez csak egy szocikk. akit mas erdekel, az ugykodjon masik szocikken.
Be kell szkennelni a vonatkozó szakirodal megfelelő részeit, majd ráereszteni egy OCR-t. A kapott szöveget aztán copy/paste a wikipédiába, forrás az eredeti könyv, ennyi :D
HH: blogot írni is van ideje...
Első...

...vagyok aki az írja, hogy igen, a hétvégén én is alaposan kibővítek két szócikket.
Sok embernek van ám ideje fórumozni, meg chatelni, meg turulcsiripezni. Őket kellene megfogni valahogy, mert tudnak gépelni, és szeretnek is írogatni, úgyhogy az idejük egy százalékát rászánhatnák erre.

Gondoljatok bele, hogy pl. az Index polfórumán micsoda energiák tombolnak. Ha ennek egy részét át lehetne csatornázni a wikipédiába... és itt nem elsősorban a politikai szócikkek szerkesztésére gondolok. :)
Egyébként én gyakorlatilag egyáltalán nem használom a magyar wikipédiát. Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna arra példa, amikor keresem valamit, hogy több infót találtam volna valamiről ott, mint az angolon...
Az ötlet nagyszerű, de szerintem a wikipédia igazi ereje nem az, hogy sok infó van rajta, azt bármilyen lexikon tudja. Az igazi ereje az, hogy naprakész. Épp ezért sokkal jobb lenne, ha a tisztelt cikkíró aktuálisabb, jelentősebb cikkek frissítésére hívná fel a figyelmet. Hirtelen ujjamból kiszopott példák:
- a személyi igazolványról például nem is létezik szócikk, pedig azért ezzel soka gondban szoktak lenni: kell? Nem kell? Mennyibe kerül? Mire kell?
- technikai újdonságokról röhejesen hiányosak a szócikkek
- magyar ételek elkészítése (paprikás csirkét találtam mást így nagy hirtelen nem)
- a magyar "cybertérről" gyakorlatilag semmi nincs. A nagyobb hírportálok fenntartanak magukról szócikket, de ha valaki mondjuk például emailszolgáltatót akar keresni magának, akkor még mindig a lap.hu-ra megy inkább, mert esélye sincs wikipédián megoldást találni.

Ezek most mind nagyon hülye példák, hirtelen ennyire futotta, elnézést, de talán éreztetik, hogy mire gondolok. Nagyon jó dolog, hogy valaki felvetette, hogy fejlesszük a magyar wikipédiát, de szerintem nem ezeken az életrajzokon kéne lovagolni, amik azért valljuk be a nem épp most érettségiző emberek 99,999%ának legfeljebb az egészséges magyarságtudatát melengeti az, hogy a wikipédián fent vannak a magyar hírességek, hanem ki kéne használni a wikipédia legnagyobb előnyét, hogy naprakész, szabadon bővíthető és ha a fontosabb, közérdekűbb dolgokkal végeztünk, akkor neki lehet esni Karády Katinak is.

A "csináld meg" osztást lehetőleg mellőzzük, én ennyivel tudtam hozzájárulni a dologhoz, akinek nem tetszik nyugodtan nézzen a postomra lesajnálóan én meg majd jól elszégyellem magam.
@agyvihar: Ezzel sajnos a többség így van. Épp ezért indult el ez a "mozgalom". :)
Arról nem is beszélve, hogy aki nem tud angolul nem sokra megy az angollal.
át kéne emelni a magyar Britannicából abban benne vannak ezek a szócikkek szerintem :)

www.vilagtudasa.hu
ezzel csupán az a baj, hogy a magyar wikipédiánál undorítóbb netes közösség kevés van.

bármit is írsz ők azt egyből ízekre szedik... az az ő saját homokozójuk, nem lehet csak úgy belenyúlni.

(és igen, nézzetek meg egy német vagy angol wikipédia vitalapot. messze vagyunk még tőlük)
módosítok a fenti cím jogvédett tartalom :(
@szifonman: Tényleg, ez tökre érdekel, leírnád Te vagy bárki más nekünk tudatlanoknak, hogy hogy is működik egy wikipedia cikk bővítése? Gondolom nem úgy működik, hogy valaki gondol egyet és beleír valamit és onnantól mindenki az új verziót látja, hanem valakiken "át kell, hogy jusson" a módosítás. Kik ők? Hogyan jut el egy cikk/cikkmódosítás az ötlettől a wikipédián való elérhetőségig?
@Lhorvath: a mozgalom dicséretes, de a legjobb eredmény, amit el lehet érni legfeljebb annyi, hogy nem kell szégyenkezni miatta, de arra kevés az esély, hogy a tartalom meghaladja az angol erdetetit, a nagyon magyar specifikus szócikkeket kivéve.
@Charybdis: @trónkövetelő:
Az összes WP nagyon érzékeny a kopirájtra. Semmit nem lehet csak úgy "átemelni", kivéve ha a szerző dokumentálhatóan hozzájárul.

@agyvihar:
Képzeld, ha a magyar Wikipédián több infó lenne valamiről, mint az usque 30-szor nagyobb angolon. Nagy számok törvénye alapján van pár, dehát...

Trónkövetelő 2.:
"undorítóbb közösség..ízekre szedik":
A WP-t bárki szerkesztheti, te is, de pont ugyanennyire mások is. Ahogyan te beleszerkesztesz mások munkájába, ugyanúgy mások is a tiédbe. Ez így működik, ki van próbálva.
@Lhorvath:
De, úgy működik, hogy gondolsz egyet, és beleírod. Csak aztán mások is gondolhatnak egy másikat, és kiegészíthetik.
@KGyST: Ez elég megdöbbentően hangzik, hogy kritika nélkül bármit beleírhatsz (legfeljebb ha valakinek szemet szúr rendberakja :) )
@Lhorvath:
Megdöbbentő nagy nem, működik. Nézd meg, hány cikk szól itt az Encyclopedia Britannicáról vagy a Microsoft nemistudomén Encartáról. Azt nagy szakállú szemüveges megbízhatók szerkesztik.

A trükk egyébként az, hogy aki sokat szerkeszt egy cikket, az gyorsan értesül a változásról. Ha akarja, korrigálhatja.
@Lhorvath:
Az angolon egy vandál szerkesztés tipikusan 2-3 percig látható, a magyaron ez akár egy óra is lehet, mondjuk, sokat szerkesztett cikkeknél.
@KGyST: erre akarnak olyasmit, hogy legyen egy ellenőrött változat, és alapból az látsszon, de aki akarja az nézheti a nyers változatot is.

Ha jól látom, a magyaron ezt az angollal szemben már be is vezették.

Pl. a Budapest oldalon már ott van a jelzés a jobb felső sarokban, hogy az egy megtekintett változat:

hu.wikipedia.org/wiki/Budapest
@agyvihar:
Elég baj ez, tovább bürokratizálják az egészet. A sok hülye admin.
A németeknél is működik egy ideje, de persze ők is szeretik a bürökráciát. :)
@agyvihar:
A németek sütötték ki ezt az egészet, oszt a magyar adminok meg megszédültek, hogy találtak valami adminisztrálhatót.

A német egyébként olyan nagy, hogy ezt akár el is bírhatja.
Egy kis politikai komment: nekem úgy tűnt a magyar wiki-t olvasgatva, hogy mintha a jobboldali szerkesztők többen/aktívabbak lennének.

Legalábbis azokon a politikai cikkeken, amiket régebben megnéztem, érződött egy kis elhajlás jobbos irányba. Úgy látszik a jobbos fiúk/lányok jobban érzik a net lehetőségeit, mint a baloldaliak. :)
@Lhorvath

pedig így megy. akár te is regisztráció nélkül belenyúlhatsz és az egyből megjelenik.
persze ha regisztrálsz akkor nagyobb az esélye, hogy elfogadják a változtatást.

de főleg itt olyanokról van szó, hogy valaki írta egy kiemelt szócikket (hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Kiemelt_sz%C3%B3cikkek) és te abba belenyúlsz mert hibás. kijavítod és egyből kapod az átkokat, hogy milyen alapon, meg bizonyítsd be meg ilyenek.

mindegy engem különösebben nem érdekel a magyar wikipédia. szar úgy ahogy van
@szifonman:
Hát, ha te egy olyan cikkbe belenyúlsz, amit legalább öten-tízen átolvastak, akkor illik valami hihető forrást adni, ez a tény valóság.
@KGyST

ezzel nincs is probléma de ahogy ezt lereagálják illetve kezelik; azzal van a probléma.
nekem nem jött be ez a belsőzős, magyar wikipédia szubkultúra, közösség (kinek mi).
@Lhorvath: "Gondolom nem úgy működik, hogy valaki gondol egyet és beleír valamit és onnantól mindenki az új verziót látja, hanem valakiken "át kell, hogy jusson" a módosítás."

Kb. egy hónappal ezelőttig pont így működött. Néhány ember folyamatosan nézte a szerkesztéseket, plusz ha érdekelt egy cikk, felvehetted a figyelőlistádra, és akkor értesítést kaptál minden változtatásról.

Most úgy meg, hogy van egy csoport (most kb. 60-70) ember, akik megjelölhetik a lap egy állapotát ellenőrzöttként (pontosabban "megtekintett" a neve, mert ez komoly ellenőrzést egyelőre megjelent, csak megnézik, nem másolt-e, nem írta-e bele valaki, hogy pina, meg ilyenek), és ha nem vagy bejelentkezve, az utolsó megtekintett változatot látod (a legfrissebb persze egy kattintással elérhető). Illetve ha bejelentkezve szerkeszted a Wikipédiát, működsz ott már pár hete, és nem kellett utánad takarítaniuk az ellenőrzőknek, akkor kérheted, hogy a te szerkesztéseid automatikusan ellenőrzöttnek számítsanak (most kb. 130 ilyen ember van).

Az elképzelés az, hogy minden szerkesztés megtekintettnek lesz jelölve (rosszabb esetben vissza lesz vonva) pár percen belül, úgyhogy nem nehezíti a rendszer azok életét, akiknek nincs ilyen joga, de mivel nemrég indult a rendszer, egyelőre még akadozik, jóval nagyobb csúszások vannak.
Két dolog:
1. A wikipédia szerkesztése egy hétköznapi (nem geek) embernek nem pofonegyszerű. Mert meg kell tanulni egy komplett jelölőnyelvet. Nem értem, hogy 2009-ben mért nem lehet egy normális wysiwyg szerkesztőt összerakni.
2. Kéne a magyar wikinek egy kis PR.
@David.:
1. A Wikipédia szerkesztése pofonegyszerű, de ha mégsem lenne az, most olvastam, hogy egy alapítványtól _direkt erre_ kapott egy csomó zsét, úgyhogy lesz WYSIWYG szerkesztés.
Ha rá vagy szorulva, akkor mentsed!
Hát senki nem veszi észre az ellentmondást ebben a magyar kultúra alapjaihoz tartozó szócikkben?

"A hatalmas sikerre való tekintettel az RTL Klub elindította első magyar fejlesztésű valóságshow-jának harmadik sorozatát, a Való Világ 3-at. A 3. széria nagy bukása miatt abbamaradt a tervezett 4. sorozat.

A folytatás [szerkesztés]

Mind a három VV-széria sikeres volt, így szinte kétségtelennek tűnt 2004-ben, hogy elindul a ValóVilág 4."
hu.wikipedia.org/wiki/Val%C3%B3_Vil%C3%A1g
Hírbehozó, hiányolom az általad említett szócikkek közül a VV-t.
Köszönöm mindenkinek a részletes infót, reméljük csak jó fog kisülni ebből az ellenőrzött formából.
@szifonman: Kalap szar a magyar wikipédia, az egykori járőrökről (moderátorokról) meg jobb nem is beszélni, mert azonnal kimoderálnak :)
@David.: PR? nem is kell annál jobb PR, mint amikor egy földrajzi cikkben következetesen "Latviáról" írnak, és napokon keresztül nem tűnik fel egyetlen WP-fannak sem :)
Lehet hogy unortodox, amit mondok, de szerintem ennél sokkal fontosabb lenne az angol Wiki vonatkozó magyar cikkeinek fejlesztése. Sok esetben egyszerű lenne, hisz csak a meglévő magyar cikkeket kéne átfordítani - nem beszélve arról hogy ott sokkal jobbak az adminok, utólagosan rengeteget fejlesztenek a legeldugottabb cikkeken is.

A jövő, ahogy a politikában is, nem a széttördelt 16 nyelvű, hanem az egynyelvű angol, nagy wiki felé halad, szerintem ez lenne a jó irány.

Természetesen fontos a magyar olvasótábor szolgálata is (a fenti okokból is, egy jó cikket már csak fordítani kell), de nézzen csak el valaki az adott szócikkek angol oldalaira... és azoknak sokkal nagyobb látogatottsága van (a cikkben tárgyalt okok miatt én is angol wikit használok csak)
Csak csendben jegyzem meg, ha mindenki elkezdi őrült módjára feltölteni az információkat elképzhelető, hogy csomó fals adat kerül fel, tehát lehet ebben az esetben a kevesebb több lenne...
remelem lassan raterelodik a thread arra h ki melyik szocikket valasztotta, es mihez gondolja h hozza tud irni legalabb egy relevans bekezdest. nem nehez. csak meg kell probalni.
@David.: a Wikipédia jelölőnyelve szvsz túl bonyolult ahhoz, hogy normális WYSIWYG-et lehessen hozzá csinálni (plusz az sem előny, hogy nincs formális nyelvtana, hanem egy gigantikus regexphalmazzal van definiálva jelenleg), amit én nem is bánok, a WYSIWYG mentalitása alapvetően ellenszenves nekem. (Ezt most nem tudnám értelmesen megfogalmazni, de valahogy arról szól a dolog, hogy nyomkodom a gombokat, aztán reménykedem, hogy valami olyasmi jön ki, amit szeretnék, de közben fogalmam sincs, ténylegesen mi történik - pont az ellentéte a hackermentalitásnak, ami közel áll az enciklopédiaírás éthoszához is szerintem.)

Persze rengeteget lehetne tenni a felhasználói élmény javításáért (pl. a WYSIWYM az jó dolog), és ahogy KGyST mondta, most végre lett erre pénz is.

A PR meg egy teljesen szervezetlen, önkéntesekből álló közösség számára nem könnyű dolog, de azért igyekszünk :-) Mondjuk a magyar tech sajtó sem áll a helyzet magaslatán, bármilyen hülyeség lejön az angol nyelvű lapokban, azt átveszik, de ha nekik kéne eldönteni, hogy valami hír-e vagy sem, akkor inkább nem foglalkoznak a dologgal. Pl. amikor bevezettük a fentebb említett ellenőrzéses rendszert, az indextől az atcafe.hu-ig minden újságnak küldtünk róla egy sajtóközleményt; az egyetlen, amelyik megemlítette, a folder.hu volt.

Vagy pl. a napokban hozta le valamelyik nagyobb online lap, hogy Németországban most már adómentesen is lehet adakozni a Wikipédiának (ez megjelent a külföldi tech sajtóban, tehát hír), de hogy utánajárjanak, hogy Magyarországon lehet-e, az persze nem jutott eszükbe. (Egyébként lehet, kb. három hét óta.)
A WIKIPÉDIA NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET AZ INFORMÁCIÓK VALÓDISÁGÁÉRT! ott van rajta feketén-fehéren:-)dilettánsok anarchiája, ahogyan Math fogalmazta.

Ja, hogy a magyar írókról szinte semmi????:-) Bezzeg már 2005- év elején az összes PÁPA életrajza csilivilire volt szerkesztve. Nekem kellett a TUDOMÁNY szócikket elindítani, mert hát ez a lexikon nem az a lexikon, amely ezt a módszertant képviselné. Tessék kérem megérteni a magyar Wikipédia csak egy aggitációs propaganda hely egyes ottani hatalmat magukhoz ragadt csoportok számára.

Itt jó néhány elemző és leleplező cikk foglalkozik vele:

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=list&where=2751

@poisonborz: a kérdés, hogy mi a fontosabb cél? A magyar olvasók kiszolgálása, vagy az, hogy magyar dolgokról minél több infó legyen a neten.

Én is hajlok arra, hogy az utóbbi több hasznot hajthatna az országnak.
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:A_magyar_Wikip%C3%A9dia_tartalma.svg

Ez nagyjából így is van. :) A savanyú tapasztalatok oka egyébként nagyrészt szerintem abban van, hogy a Wikipédia mindenféle eszközzel próbál védekezni a beömlő szmötyi ellen, persze az illusztrációból is látszik, hogy ez nem sikerül maradéktalanul. Szóval van egy csomó szabály, amit az új szerkesztők nem ismernek, és sértésnek veszik, ha erre hivatkozva csócsálják a szerkesztésüket. Néhány ilyen wikis norma:

hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Ellen%C5%91rizhet%C5%91s%C3%A9g (az állításokat illik tudni alátámasztani forrásokkal)
hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Nevezetess%C3%A9g (aligha élheti túl a törlési megbeszélést egy olyan szócikk, aminek a tárgyáról nincs elég független forrás [merthogy az nem ellenőrizhető])
hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:A_sz%C3%B3cikkeknek_nincs_tulajdonosuk (a szócikkeket bárki szerkesztheti, nem élvez előjogokat az, aki létrehozta vagy aki a legtöbbet tette hozzá)

Ha ezeknek az ember nagyjából megfelel, nagy sokk szerintem már nem érheti.
Wikipédia hiszekegy

Amikor a "szabad" Magyar Wikipédiára mentem szerkeszteni, akkor már két éve működött. Minden pápának volt kistufingorozott szócikke, de valahogy a "Tudomány" szócikk addig senkinek nem hiányzott.


Így hát nincs azon mit csodálkozni, ha egyes ateista világnézetű szerkesztőknek, a "közösséghez" való igazodás miatt, imádkozhatnéka támadt; Hiszekegy „Hiszek egy Istenben, a mindenható Jimbo Wales-ben, ki teremtette a wikipediát. Hiszek , Isten egyszülött fiaiban, az adminisztrátorokban, a mi urainkban, kik fogantattak Szent Irányelvekből, kik ülnek Jimbo Wales jobbján, onnan lészenek eljövendõ ítélni a szerkesztőket. Hiszek Szent Irányelvekben. Hiszek egy wikipédia közösséget, az adminisztrátorok egyességét, bűneinknek bocsánatát, szócikkeink feltámadását és az örök virtuális dicsőséget. Ámen.” Mi adminisztrátorunk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a wikipédiaban is, mindennapi szócikkünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek; És ne vígy minket háromszori visszaállitás kísértésebe, de szabadíts meg minket Igétől és Mathtól. Mert tiéd a wikipédia és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen!” Math 2005. június 21., 13:15
Szifonman kommentjét részben meg tudom erősíteni. Én is gyenégnek ítéltem meg a magyar Wikipedia-t, ezért néhány általam ismert szakterület embereiről csináltam szócikkeket. Egyikük sem politikus, de töltöttek be fontos pozíciókat, főként olyanokat amiket nem a pártok szoktak megtölteni, mert onnan nem lehet számukra kedvező döntéseket hozni.

Nem telt bele néhány óra, és az állandó szerkesztők telebarmolták politikával, ki volt párttag, ki volt besúgó, vagy ki áll közel szélsőjobb szervezetekhez. Ezek után el is ment a kedvem az egésztől.

A magyar Wikipedia éppen olyan mint a magyar foci. Ugyanannyi magyar tehetség születik, mint német, horvát vagy cseh, de a belső áskálódások mindent tönkretesznek.

Fogalmam sincs hogyan lehetne ez ellen tenni. Ha felveted bármelyik oldal felé, hogy nem kellene egymást fúrni és agyonpolitizálni mindent, akkor te egyből az ellenségük vagy. A magyar Wikipedia problémái nem önmagában, és nem az ottani moderátorokban keresendők, hanem az általános mnagyar lelkiállapotban. Sajnos.
@BF79: Azt meg tudod mondani, hogy melyik szócikkről, szócikkekről van szó?
@BF79: Amit leírtál reális, de ennél még súlyosabb is. Sztálin szerintem makk egészségesnek mondható az üldözési és a kinyirási mániájával, a wikihez képest. Két éve próbáltak ott vituálisan kinyirni. Nem sikerült, viszont a mai napig rendszeresen tiltanak ki szerkesztőket, akiről azt hiszik, hogy én vagyok. IGe zoknibáb:-)

Persze már sokat, ne is naplóznak, mert annyira égő lehet nekik:

hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:IGe_zoknib%C3%A1bjai
Pusztaszeri László írt Karádyról két (?) könyvet. Az utolsót (Karády és Ujszászy) tényleg ajánlom!
Itt is lehet válogatni fontos magyar vonatkozású cikkek között (vagy éppen kibővíteni a listát, ha valakinek ahhoz van kedve):

hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Fontos_magyar_vonatkoz%C3%A1s%C3%BA_cikkek
Azért van némi áthallása, amikor a laptörténetben ilyet olvas az ember egy változtatásnál: "Bottal végzett egyértelműsítés"

Nem lehetett volna inább a magyarban kiírni a robot szót, hogy ne a fizikai erőszakra asszociáljon az ember? :D
A magyar wikipédián kb. pont ugyanaz zajlik mint az összes többi chaten, fórumon, whatever. Van néhány frusztrált hülyegyerek, akinek élete sikertörténete, hogy valahol ő képviselheti a hatalmat, és ha kellően egységesen képesek fellépni, akkor képesek kinyírni bárkit, akinek valami miatt nem tetszik a pofája.
Végignéztem pár ilyen editwart meg más hasonlót külső szemlélőként, aztán úgy döntöttem, hozzá se fogok szerkeszteni, mert kár az időért.
Gratulálok az ötlethet és a kezdeményezéshez. Egyetértek és támogatom.
Egy haverom mesélte, hogy egyszer egy házibuliban egy lány mesélte neki, hogy ő Szófiában született, és amikor elment kiváltani az születési anyakönyvijét a főv. onk. illetékes részlegénél, akkor a csaj lazán beírta neki azt születési helyként, hogy "Szófija", így "j"-vel, mert az állt a magyar wikipédiában ...

Ennyit erről a szarról!
@kamasuka: Csak mesélte? Én ezt a Szófiját nem találom.
@kamasuka: a haverod muveletlensege nem a wikipedia problemaja. ha picit is tajekozott lenne a haverod, es meglatja rosszul leirva bulgaria fovarosanak nevet, nyilvan vette volna a 2 perc faradsagot, es kijavitotta volna. mindenki azt tegye bele a wikipediaba, amit megbizhatoan (forrasmegjelolessel) tud. pont azert h kevesebb ember irja le rosszul akarcsak egyetlen fovaros nevet is.
Hát én szakmai témájú szócikkbe nyúltam bele, és velem nem kötekedett senki. Ami azért problémás, mert előtte annyira felületes, semmitmondó szócikk volt ott, hogy annak az érintetlenül hagyása rosszabb volt, mint a törlés.:)
Kit érdekel Ady meg Hofi? Engem inkább az akaszt ki, ha egy angol bejegyzés mellett látom, hogy az ezer nyelvre le van már forditva, de magyarra még nem.

Pl.: en.wikipedia.org/wiki/Amritsar
@Axum: azert a magyar hiressegeket emeltem ki, mert ezekhez a temakhoz tudnak a legtobben hozzaszolni/hozzairni. es en a magam reszerol cikinek tartom ha az egyik leghiresebb magyar koltorol kevesebbet olvashatok a magyar szocikkben, mint mondjuk a nemetben vagy az angolban. a kampany celja h ezen legalabb egy csoppet valtoztassunk. de persze ugyanolyan jo mas jellegu szocikkekbe is besegiteni. nem a tema a lenyeg, hanem h ertekesebb legyen a tartalom.
Egyszer készítettem egy bejegyzést, egy hét mulva leszedték mert máshonan vettem. Érdekességként azt a máshonant 5 éve én készítettem. Már nem írok többet.
Annyit tennék még hozzá, ahogy részben szó is volt róla, hogy nem csupán a magyar nyelvű Wikipedia szekció bővítésének lenne értelme/haszna, hanem más nyelvekre sem lenne utolsó lefordítani a kifejezetten magyar vonatkozású cikkeket. Némelyik eléggé kezdetleges, még az angol és a német cikkek (magyar vonatkozású) eléggé jók, sőt szégyenszemre sokszor jobbak, mint a magyar, de gondolom más nyelven is kíváncsiak ránk.
@repecs: Ha jelzed, hogy te vagy az eredeti szöveg szerzője, akkor békénhagyják, csak ezt nem lehet tudni előre, nagyon sokan engedély nélkül másolnak át szövegeket.
@hírbehozó: vehetnéd a fáraDSágot te is...
@kamasuka: Szófija nevű szócikk soha nem volt a magyar Wikipédiában, se a Bulgária cikkben nem szerepelt soha ez a kifejezés. Azt mindenesetre helyeslem, ha valaki, aki az ismerőse által egy házibuliban hallott történet tényként kezeli, nem akar lexikont írni.
hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Kocsmafal_(h%C3%ADrek)#A_Webiszt.C3.A1n_felh.C3.ADv.C3.A1sa_a_Wikip.C3.A9dia_szerkeszt.C3.A9s.C3.A9re
@cerasus s.: hogyan tudnám bizonyitani hogy azt én szereztem? Ha ők elsökörben a roszindulatot feltételezik felém. Na mindegy.
@kamasuka:
Ez a sztori nyilvánvalóan nem igaz, de ilyen kísértettörténetekkel én is rendszeresen találkozom. Közös jellemzőjük, hogy mindig kilóg a lóláb, mert a Wikipédiának valami olyan szédületes hülyeséget tulajdonítanak, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Pl. hogy a szerkesztők e-mailben elküldik az egyszerű embert a p*csába (arra a vitalap való, egyébként a mailcím persze nem is látható) stb.
@repecs:
Úgy bizonyíthatod, ha az eredeti helyre felteszel valami erre utaló szöveget, pl. hogy ez a mű szabadon terjeszthető, stb. A Wikipédián komolyan veszik a szerzői jogokat, no.
@repecs: különösebben nem kell bizonyítani, elég, ha megmondod. Amúgy nem rosszindulatot feltételeznek, hanem azt, hogy nem is hallottál még róla, hogy van olyasmi a világon, hogy szerzői jogok; azt meg azért, mert száz jószándékú másolóból kilencvenkilencnél tényleg ez a helyzet.
@Tgr: „adómentesen is lehet adakozni a Wikipédiának”

Nem adómentesen, hanem az adományok után adókedvezmény vehető igénybe.
Jo otlet, hogy inkabb mindenki a magyar vonatkozasu, es azon belul is a kulfoldon kevesbe ismert teruleteket bovitse inkabb, mert az angol tartalommal egyebkent lehetetlen es igy folosleges is versenyezni. Lasd peldaul az emlegetett tudomany szocikket ;). De minosegben akkor is el fog maradni az angol mogott mindig sajnos, hiszen abbol kovetkezoen, hogy kevesebb magyarul beszelo ember van, egy-egy temahoz is kevesebben tudnak hozzaszagolni.

Egyebkent mivel a temak jelleguknel fogva inkabb a human teruletet erintik (hiszen a tobbi tudomany terulet elegge nemzetkozi), ezert talan itt pont kevesbe hatekony a felhivas. Sot, hat valoszinuleg egyelore az aktivabb internetezok nagyobb resze meg mindig szamitastechnikai/real hatteru geek. (Aktiv alatt nem az eltoltott idot ertem, hanem a kozossegi aktivitast.)

Talan erdemes lenne a tanarok kozott (kozepiskolai, egyetemi) kampanyolni: egy-egy irorol, tortenelmi szemelyisegrol pl. nehany kozepiskolai tanar is remek szocikket tudna nyilvan osszehozni.
@Tgr: > Wikipédia jelölőnyelve szvsz túl bonyolult ahhoz,
> hogy normális WYSIWYG-et lehessen hozzá csinálni

Ha szerkesztes utan meg lehet jeleniteni, akkor lehet hozza wysiwyg szerkesztot is csinalni ;). Hiszen az csak arrol szol, hogy mar menet kozben azt latod, amit a vegen.
@atleta.hu: Ha szerkesztes utan meg lehet jeleniteni, akkor lehet hozza wysiwyg szerkesztot is csinalni.

Vannak olyan nyelvi elemek is, pl. sablonok, vagy a különböző kiterjesztések által elemzett dolgok (pl. referenciák, idővonalak), amikhez aligha lehet használható WYSIWYG-szerkesztőt írni, ahhoz a jelenlegi rendszeren kellene változtatni, nem kevés munka lenne (ez nem egy egyszerű Joomla/Drupal/stb.-cikk).
@qcz: Nekem nem hianyozna, csak vitatkoztam az alap allitassal. Nyilvan elvileg a kiterjeszteseket is be lehet vonni a wysiwyg megjelenitesbe - mar csak azert is, mert van elonezet - de lehet, hogy a meglevo szoftver architekturaval ez nehezkes. Ettol viszont meg lehet kompromisszumos ('good enough') megoldas pl. a leggyakrabban hasznalt dolgokra. Mar ha van erre igeny.
@atleta.hu:

Igazából a Wikia ( www.wikia.org ) megoldása a 'good enough', ahol a szerkesztőablak mellett ott van mindig a súgó a szerkesztőknek.
Ha már megint szóba került az angol WP istenítése: én egy időben szerkesztettem, most ritkábban. Azt untam meg, hogy a magyar témájú cikkeket rendszeresen átírták a kedves szomszédok, az összes nagy emberünk valójában szlovák meg román volt, Szent Istvánt is ők juttatták a trónra, stb. Ezenkívül cikkeket szavazás nélkül is törölnek, mint a pinty (nálunk csak a túl rövid, használhatatlan ún. szubcsonkokat lehet így), és ha valamire nincs angol nyelvű forrásod, jó eséllyel törlésre teszik azt is, mert magyar nyelvű forrás nem számít...

A szerkesztésbe nem nehéz belejönni, csak a kedves újoncok ritkán veszik a fáradságot, hogy elolvassák a belinkelt tájékoztatót :P de egyébként ugyanúgy lehet tanulni, min a HTML-t: ha megnézed egy cikknek a forrását, rögtön rájössz, mi mit jelent.
(off: ha jól emlékszem, itt régen volt valami qva idegesítő captcha, amit kb. ötödszörre lehetett eltalálni, és ha nem sikerült, elveszett a komment... köszönet annak, aki kikapcsolta.)
@Alensha:
Most a captcha helyett van a 75 másodperces szerkesztések közötti türelmi idő, ami rendszerint elveszti a hozzászólást, ha valamit még hozzá akarsz fűzni, a captchát ezzel váltották ki, így bosszantásilag.
@atleta.hu: amiről te beszélsz, azt előnézetnek hívják. A WYSIWYG-hez képesnek kell lenni manipulálni a HTML formájú előnézetet, és a végeredményt visszatranszformálni wikikódra. Mivel a HTML regex behelyettesítésekkel áll elő, és azok nem megfordíthatóak, ezt már elméletben sem lehetséges tökéletesen megcsinálni (hogy csak egy példát mondjak, a == Cím == és a Cím pontosan ugyanarra a HTML fordul le, tehát lehetetlen a HTML szerkesztőterület tartalma alapján megmondani, melyik volt az eredeti). A gyakorlatban még rosszabb a helyzet a sablonok miatt, amiket meg kell jelölni valahogy szerkeszthetetlennek, és akkor elveszted azt az intuitivitást, amit a WYSIWYG-gel egyébként nyertél volna

Az élő előnézet (tehát hogy beírsz egy karaktert a szerkesztőablakba, és azonnal megjelenik az előnézetben) bizonyos fokig megvalósítható (teljesen a sablonok miatt az sem), és remélhetőleg meg is csinálják az idén. Egy élő előnézet + WYISWYM (intuitív syntax highlight) + okosabb help kombóval én már roppant elégedett lennék.
Mondani konnyu. :D
Azért nekiálni és írni már nem annyira.

Egy ideje regisztrálva vagyok Wikipédián, próbálok is aktív lenni, de eddig azon kívul, hogy sok dologhoz hozzá adtam pár képem, még nem sikerult már elérnem. :S

Jah de! :D
Van egy önálló szócikkem. :P
(Tudom nem nagy dicsőség, dehát van, akinek ennyi sincs. :P)
OFF
a Googlenek új a favikonja :)
@hh akár évfordulós post is lehetne :)
"5 éve, 2003. december 10-én döntő lépés történt a Magyar Wikipédia webcímének fejlesztésében, Gervai Péter informatikus létrehozta a www.wikipedia.hu/ címet."
@Horváth János: az novemberben volt. :-)
registered: 2003.11.19 01:00:26
Amúgy igaz, ami elhangzott: sok témában a magyar WP cikkei összehasonlíthatatlanul jobbak, mint pl. az angol, és lenne értelme őket visszafordítani. (Pont a napokban hívták fel a figyelmem pl. a Seress Rezső cikkre, ami ettől szenved.)
@grin: Forrás Wikipédia volt, lehet ott javítani akkor :)
@Horváth János: jogos
A hibát javítottuk, a bűnösöket megbüntettük :)
@hírbehozó: hali, melyik két hírességről posztoltál wp-án? am grat a felhíváshoz, sok sikert, körbenézek én is, kiről írhatnék
@david.h: egyelore egy bekezdest irtam a karady szocikkhez. oda meg biztosan irok par mondatnyit. a masik kettore egyelore felkeszulok. (olvasok, forrasokat kutatok.) es holnap fogom beletenni. majd hetfon elmondom, melyikbe :)
Szomorúan látom, h a kommentelők jó része nem nagyon érti, miről szól a wiki. Kár.
@Tgr:
Én telepítettem, meg buheráltam MediaWikit, és pár másik wikimotort (pl. DocuWikit) is. A wikipédián az alap szoftverhez képest még jópár bővítményt használnak a "wikikód" kiterjesztésére. Ahogy írtad is, mindenféle sablon, meg tudomisén micsoda, ami csak bonyolítja a dolgot. Eleve rossz ötletnek tartom a külön leíró nyelv "feltalálását". Úgyis le kell fordítani html-re, szóval akkor legalább tageket használnának, és xmlbe lenne. De nem-nem, nekik kell a külön nyelv. Ráadásul wikinként eltérő. Ha valaki a wikipédiáról szeretne egy szöveget formázással együtt átvinni egy másik wikimotor alapú oldalra, akkor készíthet egy jó kis átfordítót. Így elveszik az egész értelme.

Tudom, hogy a wyswyg az nehéz ügy, de ha valaki készített már táblázatot wikiben, az a html-t egyből könnyebnek fogja gondolni. A wiki féle leírónyelv itt már a hatékonyságot áldozza fel a forrás nézetben való (nem)átláthatóságért.

Amúgy a wikipédia forrásában is lehet találni html tageket.

további eszmefuttatás:
pairg.hu/2008/07/akik-ujra-feltalaltak-a-html-t/
Az eredeti cikkel egyetértek, a hangsúlyokkal nem. Karády Katalinról és Ady Endréről az angol, német és francia Wikipédiát kellene ellátni frissítésekről. Igazából amiben nem vagyunk jól rajta a térképen, az ez. Az angol Wikipédia minőségben egyelőre verhetetlen, szerintem sokan a nemzeti Wikipédia helyett ezt használják.

Szerintem a magyar Wikipédia gyengesége sokkal inkább a nem hétköznapi, de általános fogalmak nem megfelelő szócikkeiben van, ezekben pedig éppen az angol Wikipedia fordítása adhatna nagy löketet. Csak az sokkal kevésbé izgalmas, mint valami új, ezoterikus, személyes dologról írogatni. Engem inkább az zavar, hogy alapvető fizikai, mérnöki, orvosi kifejezések nem szerepelnek benne, márpedig ha valamit anyanyelven keresnék, azok ilyenek, ha nem ismerem őket.

Ja, ha valaki a nagy felbuzdulásban jogtiszta képeket keres, itt talál egy csomót, és tényleg napról-napra nő a lefedett helyek és nevezetességek száma:

www.flickr.com/groups/creative-commons-hungary/
@Pairg: csak viszonyításképpen, táblázat XHTML-ben:

(table)
(tbody)
(tr)
(td)1(/td)
(td)2(/td)
(/tr)
(tr)
(td)3(/td)
(td)4(/td)
(/tr)
(/tbody)
(/table)

Táblázat wikikódban:
{|
| 1 || 2
|-
| 3 || 4
|}

Hát, ízlések és pofonok... :-)

Persze a fő szempont nem ez, hanem hogy a wikikód implementációfüggetlen, a HTML meg nem (pl. ha költözik az oldal, és megváltoznak az URL, mit csinálsz? vagy ha át akar térni XHTML-ről HTML5-re, és ott nem pont ugyanúgy néz ki egy valid táblázat kódja?), és szerveroldalon feldolgozható (pl. piros és kék linkek). Szóval ez egy, khm, erősen átgondolatlan felvetés.
"wikikód implementációfüggetlen"

Ez sajnos nem igaz. Nézd meg a wikimatrix-ot, amellyel összehasonlíthatók a wiki implementációk. (magam Dokuwikit és Mediawikit használtam, totál eltér a jelölőnyelv)
URL változás: Csak az URL változádok követése miatt bevezetni egy új nyelvet? Nem lenne egyszerűbb egy darab xml taget bevezetni rá?

Implementáció független: jah, ha lenne egy egységes nyelv, akkor talán az lenne, de így nem az, csak annyira, mint mondjuk az XHTML, HTML5,...stb. önmagában. Sőt a wikinyelvet a különböző pluginok mindenfélével kiegészítik, így ha egy plugint mondjuk elfelejtesz telepíteni, akkor értelmezhetetlen lesz a forrásod egy része.

Mégegy szempont: ha nem kell wikinyelvet fordítgatni, akkor az alkalmazás is gyorsabb lesz.
@Tgr: Nem, en arrol beszeltem, amirol te: wysiwyg szerkesztorol. Megegyszer mondom, en nem tudom, hogy ez fontos-e, csak megjegyeztem, hogy ha meg lehet jeleniteni, akkor lehet hozza olyan szerkesztot keszteni, ami menetkozben is a vegen megjelenitendo allapotot mutatja. Ezt nem nehez belatni, csak minden valtoztatas utan ujra kell generalni a dokumentumot, illetve a megvaltoztatott reszeit.

> A WYSIWYG-hez képesnek kell lenni manipulálni a HTML
> formájú előnézetet, és a végeredményt visszatranszformálni
> wikikódra.

Ez egy hackeles szagu es ez esetben valoban nem mukodo megoldas. De attol, hogy ez a hack nem mukodik, attol meg meg lehet ezt csinalni jol is. Senki nem kotelez ra, hogy a szerkeszto belso reprezentacioja (a modelled) HTML legyen. Lehet az barmilyen kenyelmes es ertelmes formatum, akar wikikod is, ha itt epp az a megfelelo. Na mindegy, ennyit nem er az egesz, csak ugy mondtam :)
@Tgr:
A html table kod remekul mukodik lecsupaszitva is, esetunkben a
(table)
(td)1(td)2
(tr)(td)3(td)4
(/table) is ugyanazt eredmenyezi mint amit te olyan szepen hosszan leirtal ;)
Tenyleg hulyesegnek tartom a wikinyelvet, amikor wp elindult mar milliok ismertek a htmls. miert nem volt jo a html/xhtml erthetetlen... Ugyanez a BBCode...
@preditor: A wiki nyelv elvileg arrol szolna, hogy konnyebb *irni* es _olvasni_ mint a html-t. :) A BBcode tenyleg marhasag, mert pont ugyanolyan olvashatatlan forras formaban, mint a html. Ott valoszinuleg csak a korrekt html elemzest akartak meguszni.
Na, hat a html-lel itt is problemak vannak.... az elso mondat igy akart kinezni: A wiki nyelv elvileg arrol szolna, hogy konnyebb *irni* es _olvasni_ mint a <em>html</em>-t.
Akiknek nehéznek tűnik a táblázatok wikikódban való előállítása, biztos örömmel veszik a következő eszközt (ExceltoWiki konverter): people.fas.harvard.edu/~sdouglas/table.cgi
@atleta.hu: úgy tudom (lehet, hogy hülyeség, nem értek hozzá), ha nem HTML alapú, akkor lassabb, mert nem tudja kihasználni a böngésző beépített rich text editing képességeit. (Pl. el lehet aludni, mire az FCKeditor beszúr egy képet.)

Másrészt ehhez formális nyelv kéne; egy többezer soros regexphalmazt ember legyen a talpán, aki átír javascriptbe, és szinkronban tart.
@preditor: ez ugye nem valid. Áttranszformálhatod validdá mondjuk tidy-val (a MediaWiki is ezt csinálja), azzal sikeresen begyűjtöd a saját markup nyelv hátrányát (fordítgatni kell) az előnyei nélkül.

A bbcode szerintem is hülyeség (ill. egy gyors hack volt XSS támadások ellen, ami aztán megragadt, mint a qwerty).
szerintem meg az a minimum ha már minden embernek van jó kis anyanyelve, amit tökéletesen megért, akkor a neten is hadd használja mán' azt, amiben a legjobb, ha éppen nem külföldiekkel akar kommunikálni. a tendenciák éppen hogy errefelé mutatnak. a néhány évvel ezelőtti állapothoz képest a magyar web óriásit fejlődött: ma szinte minden általános és közérdekű információ, ha nem nagyon részleteiben érdekel, megtalálható egy magyar nyelvű gugli-kiruccanásnyi energiaráfordítással. szóval a wikipédiának is hasznos lenne, ha legalább a közérdekű ("általánosműveltség-jellegű") szócikkeket normálisan megírnák. ha már mindenáron wikit akarunk használni.

mindenjót
Mau
Ha már erre járunk: a nálam okosabb webkettes szakik kicsit berhelhetnének a magyar WP Web 2.0 szócikkén, általában a legkeresettebb cikkek között van, de nagyon kevesen szerkesztik (főleg én), de én nem vagyok a témának olyan hű, de nagy tudora.

Na, ennek volna értelme.